Hetednapi Adventista Egyház - Nagykállói Gyülekezet

A gyülekezet története

Nagykállóba 1929-ben jutott el a hármas angyali üzenet, a nyíregyházi evangélizáció részeként. Michnay László testvér ebben az évben tartotta az elsõ evangélizációs előadássorozatot Nyíregyházán, amelynek eredményeként 35 lélek kötött szövetséget az Úrral. Közöttük volt Dicső Károly és Dicső Károlyné, akik leányuk Erdélyi Lászlóné és férje Erdélyi László révén kerültek kapcsolatba a Hetednapi Adventisták Felekezetével. Mind a négyen egyszerre keresztelkedtek. A kezdeti munkában jelentõs szerepük volt a Nyíregyházáról kerékpárral ide járó könyv evangélistáknak: Dorogi (Grünberger) Dávidnak, Bartucz Antalnak és Gyebrovszky Máriának, majd később Kökönyei Ferencnek és Gajdács Andrásnak. Munkájuk nyomán az általuk elterjesztett adventista irodalom által felfigyeltek az emberek az adventista jelenlétre. Nagykállóban később is dolgoztak könyvevangélisták jó eredménnyel. Közöttük volt Szakács József, Agárdi István, Beke Anna és Brezovszky Judit. Mindnyájuknak a Dicső családnál volt szálláshelyük. A Dicső házaspár kezdetben gyalog járt be Nagykállóból a 13 km-re levő Nyíregyházára. Amikor azonban kapcsolatuk nyomán Nagykállóban is történt keresztség, itt alapítottak csoportot, amelyet a nyíregyházi gyülekezetbõl látogattak. Leginkább Bíró László, Hankóczky István és Dániel János testvérek látogatták a csoportot. Ők hozták negyedévenként az úrvacsorát is, amelyet kezdetben Dicső Károlyék Hajnal utcai lakásán tartottak.

A csoport időközben növekedett, ezért a szombati összejöveteleket néhány házzal távolabb Dicsőéktõl, az ugyancsak Hajnal utcában lakó Torma Istvánéknál tartották.   A nagykállói csoport a nyíregyházi gyülekezettől kapott rendszeres lelki gondozást, amely abból állt, hogy minden hónapban egy hétvégén látogatták őket. A hétvégi látogatás péntek estétől, szombat estéig tartott. A csoport látogatói voltak: Bíró László, Lenk Lajos, Hankóczky István, Czernyinyák András, Tury Sándor, Dániel János. A rendszeres látogatáson kívül voltak kirándulásokkal összekötött alkalmi evangélizációk.
Idézet a Nyíregyházi Gyülekezet Bizottságának 1934. jan. 13-14-i Jegyzőkönyvéből: „Tervbe vesszük továbbá, hogy a nyár folyamán Büdszentmihályra, Újfehértóra és Nagykállóba egytől két napos (szombat-vasárnap) kirándulásokat rendezünk, főleg ifjúsággal és énekkarral, hogy vidéki testvéreinket ezáltal bátorítsuk, az érdeklődést nyilvános előadások és ifjúsági ünnepélyek által felébresszük. Az utat kocsival (lovas kocsival, nem autóval!) tesszük meg.” Ennek az intenzív missziómunkának meg volt az eredménye. Erre az időszakra Erdélyi László így emlékezik:
"Tekintettel arra, hogy a korabeli feljegyzések nagyon hiányosak, csak emlékezetből tudom felsorolni azok neveit, akik elfogadták az Urat és megkeresztelkedtek. Még mindig visszaemlékezem a Torma családnál tartott szombati összejövetelekre. A nagykállói csoport létszáma eléggé változó volt, mert meghaltak, elköltöztek, ezért sohasem érte el azt a létszámot, hogy gyülekezetté lehetett volna őket szervezni. A neveket Dicső Ilonával tudtam egyeztetni, aki később szintén megkeresztelkedett. Ezek szerint a csoport tagjai a következők voltak:

1-2. Csapó Károly és leánya,
3. Dicső Károly,
4. Dicső Károlyné,
5. Jani Jánosné,
6. Simon József,
7. Szabó Zsigmondné,
8. Torma István,
9. Torma Istvánné,
10. ifj. Torma István,
11.  ifj. Torma Istvánné és késõbb
12. Dicső Ilona és
13. Dicső Mária
Jóval késõbb, háború után keresztelkedett meg
14. Sulomán Mihályné,
aki Dicső Károlyékkal szemben lakott. Házuk már nem áll. Sulomán Mihályné később  Budapestre költözött, és a Pesterzsébeti Gyülekezet tagja lett.”

Dicső Károlyné hivatalos volt a nyíregyházi gyülekezet éves bizottsági üléseire, amelyen a missziói terveket készítették. Egy 17 oldalas (A/4-es) jegyzőkönyv, amelyet az 1934-es bizottsági ülésről készített Lenk Lajos testvér, bizonyítja, hogy milyen nagy súlyt fektettek a gyülekezet missziójára. Annak ellenére, hogy nagykállói testvéreink nem a gazdagok soraiból kerültek kis, mégis jellemző volt a társadalmi helyzetükre, hogy tisztelték őket. Ennek magyarázata nyilván a keresztényi életükben volt. Amikor Dicső Károlyék elmentek kiiratkozni a Református Egyházból, ifj. Görömbei Pénter nagytiszteletû lelkész megkérdezte tõlük, hogy hova mennek. Amikor megmondták, hogy az adventistáknál kívánnak megkeresztelkedni, Isten áldásával bocsátotta el őket, és azt mondta nekik, hogy nagyon jó helyre mennek. A szíves magatartást azért is helyénvaló megemlíteni, mert 1929-ben egyházunkat az ország egész területén egyesületként tartották nyilván, amely a Belügyminisztérium felügyelete alá tartozott. ifj. Görömbei Péter nagytiszteletű úr lelkészcsaládból származott, édesapja Görömbei Péter szintén lelkész volt (lelkész-esperes), és egyházmegyei tisztségeket is viselt és zsinati póttag volt. Ő írta meg „A nagykállói ev. református egyház története” c. könyvet, ezen kívül cikkei jelentek meg a jelesebb egyházi lapokban.

Egy másik pillanatkép, amelyről Erdélyi László emlékezik, szintén mutatja, hogy ennek a kis maroknyi csoportnak tiszteletben volt része a történelmi egyházak képviselői részéről is. „Mivel Édesapám korábban római katolikus volt, engem is csak a római katolikus iskolába vettek fel. Az elemi iskola első és második osztályát Nagykállóban végeztem. Itt volt katolikus esperes Marnó Gyula, aki alkalmanként meglátogatta az iskolát. Tizenkét évvel késõbb, mint könyvevangélista, Egerben találkoztam vele, aki akkor kanonok volt. Az első látásra ismerősnek tűntem számára, s amikor szüleimre kérdezett és én nagyszüleim nevét említettem, azonnal tisztelettel emlékezett rájuk. Annak ellenére, hogy azokban az időkben Magyarországon szinte általános volt az u.n. szektákkal szembeni ellenérzés, Nagykállóban egyik egyház részéről sem tapasztalhattunk ilyen megnyilatkozást. Az iskolában sem ért sohasem bántás vagy csúfolás azért, mert nagyszüleim, akiket mindenki ismert, adventisták voltak. Nagymamámat, Dicsõ Károlynét az egész tizenegyezer lakosú nagyközségben ismerték. Híre volt imái erejének. Nagyon sokszor hívták el betegekhez imádkozni. Imáinak eredményeként sokan meggyógyultak. Ennek ellenére fájdalmas érzés volt számára, hogy az igazságot nem fogadták el. Halála után keresztelkedett meg Mária nevű leánya és szomszédasszonya, Sulomán Mihályné. Hiszem, hogy a korabeli testvérek könyörgéseinek eredménye is benne van a mai nagykállói gyülekezetben.”  Nagy lesz az öröm, amikor majd a Mennyben találkoznak a nagykállói gyülekezet egykori és mai tagjai. (Erdélyi László)


Ezúton is szeretnénk megköszönni id. Erdélyi László fáradozásait amellyel a Nagykállói Gyülekezet történetét összállította.