Bibliai Szabadegyetem
4029 Debrecen, Fazekas M. u. 7.

JÓEL könyve

Jóel próféta könyve a kisprófétai iratok közt található. A próféta személyéről az édesapja nevén – Pétuél/Fátuel - kívül semmit sem tudunk.

A próféta nevének jelentése „Az Úr az Isten.”

Feltételezhetőleg judabeli törzsből származott, amennyiben a próféciái Judára és Jeruzsálemre vonatkoztak; Izráelről még csak említést sem találunk a könyvében.

Történelmi háttér. Jóel nem ír a könyvének keletkezéséről. Más prófétától eltérően nem tesz említést arról, hogy milyen királyok uralkodása alatta végezte prófétai küldetését (lásd pl. Ésa. 1:1; Hóseás 1:1, Ámós 1:1). Ennélfogva a könyv tartalmából kell kiindulnunk a történelmi háttér felvázolásához. Sajnos a könyv kánonban való elhelyezkedése nem nyújt elegendő támpontot a kronológia meghatározáshoz, hiszen nem tudjuk, hogy vajon azok pontos kronológia szerint állítottak-e össze. A héberben, mint ahogy a magyar fordításban is, Jóel könyvét Hóseás és Ámós könyve között találjuk. A LXX-ben a „kis próféták” közül a negyedik, és Mikeás után következik. Egyesek szerint Jóel a legkorábbi próféta mind a „nagy próféták,” mind a „kis próféták” között; mások száműzetés utáni prófétának tartják. Egy harmadik nézet Jóelt a hetedik századba helyezi, Jósiás király uralkodásának első felébe. Bár kizárólagosan nem érvelhető ez utóbbi nézet, mégis ezt vesszük alapnak az alábbi okok miatt:

Jósiás uralma alatt az Asszir birodalom már a végét járta, Babilonia viszont még csak kialakulóban lévő, hatalomnak alig nevezhető hatalom; ezért lehet, hogy a próféta nem tesz említést e két királyságról. Jósáiás maga gyermekként kerül a trónra, bizonyára helytartó kormányzásával, amiért érthető lenne, hogy Jóel nem említ királyt. Továbbá, az a tény, hogy Tirusz és Sidon lakói Juda történelmének csak az utolsó évtizedében váltak ellenségesekké, mutatja, hogy a könyv viszonylag kései keltezésű lehet, mivel Jóel úgy beszél róluk, mint Juda kimondott ellenségeiről. Ehhez hozzájárul még a görögök említése (3:6), akik viszont aligha játszottak a szerepet a Közel-Kelet történelmében a hetedik század előtt.

Jóel kitűntetett helyen van a héber próféták között, akit Ésaiással és Habakkukkal együtt a legmagasztosabb stílusú prófétáként emlegetnek. Jellemző leírásainak elevensége, nyelvezete pedig igen képies. Stílusa tiszta és világos.

Téma. A könyv két részre osztható: 1.) 1:1-től 2:17-ig, a sáskajárás leírása, amelyet szárazság követ; és 2.) 2:18-tól 3:21-ig, az isteni jóindulat helyreállta. A sáskajárás csapásának két értelmezése van: 1.) a szószerinti, amely szerint a próféta felhívását valóban sáskahadak inváziója alapozza meg; és 2.) az allegorikus, mely szerint a sáskák ellenséges hatalmak jelképei Jóel könyvében.

Bármely értelmezést tesszük is magunkévá, az könyv tanítása lényegileg nem változik. A nemzeti csapás, legyen az valóságos, vagy képi leírás, alapul szolgál a prófétának, hogy megtérésre szólítsa a népet (1:13, 14; 2. 1, 12-17), valamint, hogy kifejtse az „Úr napjával” kapcsolatos tanítását (1:15; 2:1, 2, 11, 31; 3:14). A dicsőséges jövő látomásában Juda ismét termékeny, és a menny áldásait élvezi mind a világi, mind a lelki javakban. Előrelátja továbbá az ellenséges nemzetek kísérletét, hogy letörje a felvirágzásnak indult népet, és végül Isten ítéletét az ellenségeken, és ezt követően a zsidó nép folytatólagos gyümölcsözését.

Vázlat

1. A sáskajárás csapása és a megtérésre való felszólítás (1:1-től 2:17-ig)

1.1.  A csapás borzalmas méretei (1: 1-12)

1.2.  Imára és ünnepélyes gyűlésre való felszólítás (1: 13, 14)

1.3.  A csapás hatása emberen és barmon (1: 15-19)

1.4.  A sáskajárást követő szárazság (1: 20)

1.5.  Az Úr napja (2: 1, 2)

1.6.  A sáska jól irányított hadsereghez való hasonlítása (2: 3-11)

1.7.  Felszólítás őszinte megtérésre és imára (2: 12-17

2. A helyreállítás ígérete (2:18-tól 3: 21-ig)

2.1.  A sáshad eltávolítása (2: 18-20)

2.2.  A sáskajárás okozta csapás helyreállítása (2: 21-27)

2.3.  A Szentlélek ígérete (2: 28, 29)

2.4.  Az Úr napját kísérő fizikai jelenségek (2: 30-32)

2.5.  Isten ítélete a pogány nemzeteken (3: 1-17)

2.6.  Juda dicső jövője (3: 18-21)

A könyv végső mondanivalója: az Úr napja ne az ítélet, hanem az üdvösség napja legyen, az embernek az Istenhez kell fordulnia; csak azok menekülnek meg, akik segítségül hívják az Úr nevét. Az új közösség megújulását Isten adomány, Isten Lelkének kiáradása teremti meg, amely Isten és népe közötti igazi harmóniát hoz létre.