 |
 |
vázlat
Józsué könyve - melléklet
A
kivonulás és Kánaán elözönlése
Siegfried
Horn: "A bibliai régészet XX. század eleji feltárásai" c. könyve (Bp.,
1991.)
Olyan
régészeti bizonyítékot még nem találtak, mely közvetlen kapcsolatban lenne
a kivonulással. Az egyiptomiak semmilyen vereséget nem ismertek el
szívesen, sohasem jegyeztek fel nemzeti katasztrófákat - ezért nem
várhatjuk, hogy a kivonulással kapcsolatosan az egyiptomi dokumentumokat
találunk. Tovább az Izraeliták sem hagytak semmiféle nyomot 40 éves
vándorlásuk során Sínai pusztájában. Ezért nem számíthatunk arra, hogy a
régészet megerősíti ezt a nagyon fontos időszakot
Jerikó eleste azonban olyan esemény volt, mely nemcsak a kortárs
kánaániták tudatában hagyott nyomot, hanem a város romjain is. Ezek a
romok szolgáltatják a legerősebb bizonyítékokat a kivonulásról és Kánaán
elfoglalásáról. John Garstang professzor kiterjedt ásatásai 1930 és 1936
között feltárták a városfalakat, melyeket természetfölötti erők
pusztítottak el Józsué idejében. Garstang arra az eredményre jutott, hogy
a várost Józsué korában kettős fal vette körül, és mindkét fal leomlott
annak a dombnak lejtőjére, melyen Jerikó épült. Garstang ezt az eseményt
földrengésnek tulajdonította, ami igazolja, hogy a várost Józsué korában
nem rohammal vették be, hanem isteni beavatkozás pusztította el. Azt is
megállapította, hogy a várost olyan sűrűn lakták, hogy falának tetején
magánházak is álltak. Gerendákat fektettek le a két fal között, és ezekre
építettek. Palesztina egyetlen más feltárt városában sem találták nyom t
annak, hogy a városfal tetején házak épültek volna. Ráhábról, aki a
kémeket háza ablakából eresztette le, említi a Biblia, hogy 'az ő háza a
kőkerítés falán volt, és ő a kőkerítésen lakott' (Józsué 2:15). Ez a tény
az ihletett szerző számára is egészen rendkívüli volt, mert sohasem látott
a város falán épített házakat, és ezért olvasóinak is elmagyarázta, akik
egyébként nem érthették volna, hogyan bocsáthatta alá a kémeket Ráháb egy
ablakon keresztül úgy, hogy azok ugyanakkor a városfalakon kívülre
jutottak.
Garstang ásatásai azt is igazolták, hogy szándékosan, tervszerű
előkészületek után gyújtották fel a várost, és a pusztító tüzet még
táplálták is. "A szokatlanul vastag hamuréteg és a roppant hőség nyomai
azt a benyomást keltik, hogy a tüzet előkészítették és tüzelőanyaggal még
jobban felszították. A hamu között elszenesedett nád és fa nyomait
találtuk, és Bár tény, hogy ugyanilyen anyagot használtak a helybeliek
tetőfedésre, de itt az arra a célra szükséges mennyiség tízszeresét
találtuk. Bőségesen találtunk ilyen nyomokat a házakon kívül és belül is.
Ugyanez a helyzet a városfalak közötti területen, ahol az elégett anyag
magassága néhol a másfél métert is eléri. A fő fal belső oldalán a
feltárás után évekig tisztán látszottak a tűzvész nyomai. A jelek szerint
tehát Jerikót a megfelelő előkészületek után felégették. A tények azt
mutatják, hogy tűzáldozatnak szánták, pontosan úgy, ahogy Józsué könyve
megörökítette: 'A várost pedig megégették tűzzel, és mindazt, ami benne
volt' (Józsué 6:24)."
Jerikó lakosság mindennapi tevékenységük közben érte a pusztulás. Ez
világosan látszik a lerombolt házakban talált háztartási eszközök
tömegéből, amelyekben elszenesedve ugyan, de minden tévedést kizáróan
ottmaradtak az utolsó étkezés nyomai. A család élelmiszerkészletét képező
datolyát, répát, zabot, olajbogyót, hagymát és borsot találtak a kenyéren
kívül, és nagy mennyiségű kelt tésztát, amit a másnapi sütéshez
készítettek elő. Mindez mutatja, milyen váratlanul érte a katasztrófa
Jerikó lakosságát, és milyen hitelesen örökítette meg a város pusztulását
a Biblia.
Bár Jerikó bevételének történetét tökéletesen igazolták a modern kori
ásatások, a város elestének időpontja még mindig vitatott. Az ásatás
vezetői az i.e. 1400 körüli időpontot jelölik meg, ami ha helyes a
Bibliától függetlenül megadja a kivonulás és Kánaán elfoglalásának Bibliai
dátumát. Más szakemberek nem fogadják el ezt az időpontot, hanem száz
évvel későbbre teszik. A Jerikó elestének dátuma körüli bizonytalanság
tisztázása céljából a Palesztina Kutatási Alapítvány és az Amerikai
Kelet-kutatási Intézet újra megnyitotta Jerikó ásatásait az egyik
legszakavatottabb régész, Kathleen Kenyon vezetésével. Az első ásatás,
melyet 1951 telén folytattak, nem szolgáltatott olyan bizonyítékot, ami
ezt a nagyon fontos problémát megoldotta volna. Az ásatás területén
régebbi városok maradványai kerültek felszínre, de a Józsué korabeli város
nyomait teljesen eltüntette a tűzvész és az idő. újabb ásatásokra kell
várnunk, hogy a kívánt bizonyítékokat megkapjuk .
Évekig vitatkoztak a tudósok, hogy az amarnai táblákon említett habiruk,
akik az i.e. XIV. században a Jordánon túlról érkezve megszállták Kánaánt,
valóban a héberek-e vagy sem. A közelmúlt felfedezései megerősítik a két
nép azonos volt t. A néhány évvel ezelőtt Beth-Sanban talált emlékoszlop,
melyen II. Ramszesz felirata látható, említi a habirukat, akik
Palesztinának ugyanabban a részében éltek, ahol a héberek az i.e. XIII.
században, a bírák korában. Egy újabb tábla az amarnai irattárból a
habiruk egyik vezérét említi nevének feltüntetése nélkül, II. Amenhotep
Memphisben nemrég felfedezett emlékoszlopa pedig Palesztinából elhurcolt
habiru foglyokról tudósít. Mind több és több tudós fogadja el a
feltételezést, miszerint a habiruk a héberek voltak .
Ha ez igaz, minden eddiginél szilárdabb bizonyítékunk van arra, hogy a
héberek az i.e. XIV. században özönlötték el Palesztínát, és hogy az
amarnai táblák és más kortárs feljegyzések Kánaán elfoglalását mutatják be
a kánaániták szemszögéből nézve. Ezt ábrázolja egy domborműtöredék a kb.
i.e. 1349-1319-ig uralkodó Haremhauf király sírjából, amelyet trónra
lépése előtt, még hadvezérként építtetett. A dombormű kánaánitákat
ábrázol, amint alázatosan bebocsátást kérnek Egyiptomba. A képet magyarázó
töredékes felirat szerint: "idegenek, más népek kerültek helyükre...
pusztítván mind őket, mind városaikat". A feliratból azt is megtudjuk,
hogy ezek a szerencsétlen emberek éheztek és állati módon tengődtek a
pusztában, mielőtt Egyiptomba értek, hogy menedéket kérjenek. A felirat az
i.e. XIV. századból származik, és minden jel szerint kánaánitákra
vonatkozik, akiket Józsué és a héberek legyőztek, és városaikból,
hazájukból száműztek .
A Biblia a kánaániták vallását erkölcsi elhajlásnak, bálványimádásnak
nevezi. Isten századokon át kegyelmet gyakorolt irántuk, míg végül
megsemmisítette őket. Amikor haragja pohara betelt, felszólította a
hébereket, hogy ne kegyelmezzenek ezeknek a népeknek, mert csak megrontaná
az ő erkölcsüket, ha bármilyen kapcsolatba kerülnének velük. Néhány évvel
ezelőttig nagyon keveset tudtunk a kánaánita vallásról azon kívül, amit a
Bibliában olvashatunk. 1929-ben az ugariti (a mai Rasz-Shamra) ásatások
során az i.e. XV. századból származó mitológiai szövegek százai kerültek
elő, melyeket kánaáni írástudók jegyeztek agyagtáblákra, számunkra addig
ismeretlen ékírással. Ezt az írást aztán hihetetlenül gyorsan
megfejtették, így ma módunk van képet alkotni a kánaánita vallásról.
Ismerjük isteneiket, hitüket, szertartásaikat. Egyik vallásos szertartásuk
abból állt, hogy az áldozatra szánt kecskegödölyét megfőzték az anyja
tejében, ezt Isten az Izraelitáknak megtiltotta (II.Móz. 23:19).
Ezek a szövegek világos képet adnak a kánaániták elfajult erkölcseiről is.
Isteneikről szóló történeteik különösen erkölcstelenek. újra és újra
elmondják, hogyan erőszakolta meg Baál isten saját húgát, Anathot, aki a
vérontásban, a kegyetlenkedésben lelte legfőbb örömét. Megtudhatjuk a
feljegyzésekből, hogy általános volt a kígyóimádat, az emberáldozat, és
hogy a templomokban rendezett vallásos szertartások a nemi kicsapongás,
bujálkodás alkalmai voltak. Ez a néhány megjegyzés világosan mutatja, hogy
vallási elképzeléseik és gyakorlatuk milyen visszataszító volt abban a
korban, amikor Mózes elrendelte az izraelitáknak, hogy irtsák ki a
kánaánitákat, és semmilyen kapcsolatot se tartsanak velük. Kevés
felfedezés nyújtott olyan sok ismeretet az i.e. II. évezred közepének
kánaáni szokásairól, mint ezek az ugariti táblák .
Más felfedezések a hóreusokkal ismertettek meg bennünket, azzal a néppel,
melyről néhány éve még szinte semmit sem tudtunk. Ma már tudjuk, hogy a
hóreusok az i.e. II. évezred közepén már mindenütt megtalálhatók voltak
Nyugat- Ázsiában. Mára számos szöveg került elő, amelyek tudósítanak
történelmükről, nyelvükről, szokásaikról, és ezzel megerősítik Mózes öt
könyve róluk szóló feljegyzéseit .
Említésre méltó egy másik felfedezés is. A II. világháború kitörésekor egy
feliratokkal ellátott szobrot találtak Alalakhban (Észak-Szíria), melyet
csak nemrég mutattak be a nyilvánosság előtt. Ez a szobor segített a
hitehagyó Bálám próféta otthonának azonosításában. A 20 felirat arról is
tudósít, hogyan űzték el egy alkalommal ennek a Szíriai városnak a király
t, aki aztán éveket töltött Palesztínában a habirukkal, mielőtt
visszatérhetett Alalakhba. Mindezeket a héberek kánaáni letelepedésének
korából származó felfedezéseket az Ószövetség kutatói nagy örömmel
fogadják. Megvilágítják ezt a nagyon fontos időszakról, és idővel talán
lehetővé teszik, hogy tiszta képet alkothassunk Józsué és a bírák kora
eseményeiről, melyekről a Biblia csak röviden tudósít .
A legtöbb mai tudós még mindig hajlik arra, hogy a kivonulás az i.e. XIII.
században történt, vagy két kivonulást feltételez: éspedig egyet az i.e.
XV. században, egy másikat pedig az i.e. XIII. században. Ugyanakkor
növekszik a száma azoknak a felfedezéseknek, amelyek az i.e. XV.századi
kivonulást támasztják alá.
vázlat |
