A lelki életet a lelki táplálék tartja fenn. Ha tökéletesíteni akarjuk az életszentséget, váljon szokásunkká az áhítatos bibliatanulmányozás és az ima. Olyan időben, amikor mindenütt olvasmányok özöne hagyja el a nyomdákat, amikor az éter hullámain is hangok ezrei érkeznek, és le akarják kötni figyelmünket, kötelességünk becsukni szemünket és fülünket sok dolog előtt, amelyek elménkbe akarnak férkőzni, és Isten Könyvének, a Könyvek Könyvének, az élet Könyvének szentelnünk magunkat! Ha megszűnünk a Könyv népe lenni, akkor elveszünk, és küldetésünk megbukik. Csak akkor remélhetjük, hogy azt az életet éljük, amely „el van rejtve együtt a Krisztussal az Istenben" (Kol 3:3), és akkor tudjuk befejezni a munkát, ha imában naponta beszélünk Istennel, és hallgatunk szavára, amely a Bibliából szól hozzánk.

Az ima egy kétirányú beszélgetés, amelynek során a hívők figyelnek Istenre, és beszélnek hozzá. „Szívünket feltárni Istennek mint barátunknak, ez az ima" (Jézushoz vezető út, 70. oldal). „A szívből fakadó őszinte ima a legszorosabb közösségbe emel bennünket az Örökkévaló Lelkével." De „folytonos ima és buzgó éberség nélkül abban a veszélyben vagyunk, hogy hanyagokká leszünk, és az egyenes ösvényről letérünk (Jézushoz vezető út, p. 73., 71.).

Az otthon a gyülekezet szegletköve, és a keresztény otthon az imádság háza. „Apák és anyák, bármennyire sürgős is a munkátok, ne mulasszátok el gyermekeiteket Isten oltára köré gyűjteni! (…) Akik türelmes, szeretettel teli, derűs életet akarnak élni, azoknak imádkozniuk kell" (A nagy Orvos lábnyomán, p. 273.).