A mennyben van egy szentély, az igazi templom, amelyet az Úr és nem ember épített. Ebben Krisztus szolgál érettünk, a hívők rendelkezésére bocsátva engesztelő áldozatának áldásait, amit egykor mindenkiért felajánlott a kereszten. Mennybemenetele után Jézust Nagy Főpapunkká tették, és megkezdte közbenjárását értünk. Engesztelő szolgálatának második, utolsó szakaszát a 2300 éves prófétai idő lejártakor, 1844-ben kezdte el. Ez a vizsgálati ítélet munkája, amely minden bűn végső elrendezésének része, amelyet az ősi héber szentély megtisztítása (a nagy engesztelési napon) jelképezett. A szentélyt a jelképes szolgálatban áldozati állat vérével tisztították meg, a menynyei dolgok azonban Jézus vérének tökéletes áldozatával válnak tisztává. A vizsgálati ítélet a mennyei lények előtt nyilvánvalóvá teszi, hogy a halottak közül kik aludtak el Krisztus gyermekeként, és ezért méltók az első feltámadásra. De nyilvánvalóvá teszi azt is, hogy az élők közül kik maradtak meg Krisztusban, megtartván Isten parancsolatait és Jézus hitét, így benne készek az elváltozásra és az Isten örök országába való bemenetelre. Isten igazságosságát igazolja ez az ítélet, aki üdvözíti azokat, akik Jézusban hisznek. Nyilvánvalóvá teszi, hogy akik hűségesek maradtak Istenhez, elnyerik az országot. Krisztus eme szolgálatának befejezésével – a második advent előtt – lezárul a kegyelemidő. (Zsid 8:1–5; 4:14–16; 9:11–28; 10:19–22; 1:3; 2:16–17; Dán 7:9–27; 8:13–14; 9:24–27; 4Móz 14:34; Ez 4:6; 3Móz 16; Jel 14:6–7; 20:12; 14:12; 22:12)