A Hetednapi Adventista Egyházban az úrvacsorai istentiszteletet – szokás szerint – negyedévenként egyszer tartják. Az istentisztelet része a lábmosás és az úrvacsora szertartása. Az úrvacsora a legszentebb és a legörömtelibb alkalom kell, hogy legyen mind a gyülekezet, mind a lelkész és a felszentelt presbiter számára. Az úrvacsorai istentisztelet levezetése kétségtelenül egyike a legszentebb kötelességeknek, amelyet a lelkész vagy a felszentelt presbiter hivatott elvégezni. Jézus, e világ nagy Megváltója szent. Az angyalok mondják: „Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki vala, és aki van, és aki eljövendő" (Jel 4:8). Mivel tehát Jézus szent, a testét és vérét jelképező jegyek is szentek. Mivel az Úr maga választotta a kovásztalan kenyér és a szőlő erjedetlen termésének mély jelentéssel bíró szimbólumait, és a legegyszerűbb eszközt használva megmosta a tanítványok lábát, ezért tartózkodni kell más szimbólumok és eszközök bevezetésétől (kivéve komoly szükséghelyzetben), mert különben az istentisztelet eredeti jelentősége elvész. Mind a szolgálati rendben, mind a lelkészek, vének, férfi- és nődiakónusok hagyományos úrvacsorai feladatában arra kell vigyázni, nehogy a helyettesítés és újítás a szent esemény köznapivá tételét eredményezze. Az eljárástól és a gyakorlattól való függetlenség és egyénieskedés az egyház egysége és közössége iránti közöny kifejezőjévé válhat ezen legáldottabb és legszentebb alkalmon. A változtatásra való törekvés közömbösítheti annak a szertartásnak az emlékjellegét, amelyet Urunk akkor szerzett, amikor szenvedése kezdődött.

Az Úrvacsora szertartása éppen olyan szent ma is, mint Jézus idejében. Urunk most is jelen van az ünnepélyes szertartásokon. Így olvassuk: „Krisztus ezeken, az általa rendelt alkalmakon találkozik népével, és jelenlétével megerősíti őket" (Jézus élete, p. 564.).

A lábmosás szertartása – „Most, miután megmosta tanítványai lábait, Jézus azt mondta: »Példát adtam néktek, hogy amiképpen én cselekedtem veletek, ti is akképpen cselekedjetek« (Jn 13:15). Ezekkel a szavakkal Jézus nem csak a vendégszeretet gyakorlatát parancsolta meg. Többet értett rajta a vendégek lábának a megmosásánál, hogy így távolítsák el arról az utazás során rárakódott port. Krisztus itt egy vallásos istentiszteleti szolgálatot szerzett és rendelt el. Urunk cselekedete útján ez az alázatra tanító szertartás megszentelt szolgálat lett. A tanítványoknak ezt gyakorolni kellett, hogy mindig emlékezetükben tarthassák Krisztusnak az alázatosságról és a szolgálatról adott leckéjét.

Ez a szertartási előírás a Krisztus által rendelt úrvacsorára való előkészület. Amíg a büszkeséget, az egyenetlenséget és a versengést ápolgatjuk, a szívünk nem tud közösségbe kerülni Krisztussal. Nem vagyunk felkészülve, hogy elfogadjuk testének és vérének közösségét. Ezért rendelte el Jézus az úrvacsora előtt alázatosságának emlékezetét" (Jézus élete, pp. 555–556.).

Krisztus a tanítványok lábainak megmosásával mélyebb tisztítást végzett, a szív megtisztítását a bűn szennyétől. Az úrvacsorához járuló méltatlannak érzi magát arra, hogy elfogadja a szent jegyeket mindaddig, amíg meg nem tapasztalja azt a megtisztítást, amely „egészen tisztává" (Jn 13:10) tesz. Jézus le akarta mosni szívükről az „elhidegülést, irigységet és büszkeséget. (…) A büszkeség és az önzés széthúzást és gyűlöletet hoz létre, de mindezeket Jézus lemosta róluk. (…) Jézus, amikor rájuk tekintett már azt mondhatta nekik: »tiszták vagytok«" (Jézus élete, p. 553.).

A lelki tapasztalat, amely a lábmosás középpontjában van, kiemeli azt egy általános szokás szintjéről, és áldott szertartássá teszi. A megbocsátás, az elfogadás, a bizonyosság és a kölcsönös együttérzés üzenetét hozza elsősorban Krisztustól a hívőnek, de a hívő és hívő között is. Ez az üzenet az alázatosság légkörében jut kifejezésre.

Kovásztalan kenyér és erjedetlen bor – „Krisztus még mindig csendben az asztalnál ül, amelyre már feltették a húsvéti vacsorát. A kovásztalan kenyér, amelyet a húsvéti időszakban használtak, előtte feküdt. Az erjedetlen húsvéti bor szintén helyet kapott az asztalon. A kenyeret és a bort Krisztus jelképként alkalmazza saját szeplőtlen áldozata ábrázolására. Semmi erjedt dolog – ami a bűn és a halál szimbóluma – nem jelképezheti »a hibátlan és szeplőtlen Bárányt« (1Pt 1:19)" (Jézus élete, p. 560.).

Sem a bor, sem a kenyér nem tartalmazott erjesztő anyagokat, mivel a zsidó pászka első napján minden kovászosat és erjedtet el kellett távolítani a zsidó otthonokból (2Móz 12:15, 19; 13:7). Így csak erjedetlen szőlőlé és kovásztalan kenyér használható az úrvacsorához. Nagy gondot kell fordítani a szimbólumoknak a biztosítására. Földünknek azon elszigetelt területein, ahol nem tudnak szőlőléhez vagy koncentrátumhoz jutni, az egyházterület (misszióterület/csatolt terület) ad tanácsot és nyújt segítséget a probléma megoldásában.

A keresztre feszítés emléke – „Az úrvacsorán való részvétellel – a megtört kenyérrel és a szőlőtőke gyümölcsével – az Úr haláláról emlékezünk meg egészen visszajöveteléig. Így Jézus szenvedésének és halálának képe nem mosódik el bennünk" (Early Writings, p. 217.).

„Mikor elfogadjuk a kenyeret és a bort, amelyek számunkra Krisztus megtört testét és kiontott vérét jelképezik, akkor képzeletünkben bekapcsolódunk abba az úrvacsorai jelenetbe, amely ott a felházban játszódott le. Gondolatban átmegyünk azon a kerten, amelyet annak a Jézusnak a kínszenvedése szentelt meg, aki hordozta a világ bűneit. Tanúi leszünk annak a küzdelemnek, amellyel Jézus elnyerte Istennel való megbékéltetésünket. Krisztus úgy mutatkozik meg lelki szemeink előtt, mint akit éppen most és közöttünk feszítettek keresztre" (Jézus élete, pp. 567–568.).

Krisztus második eljövetelének hirdetése – „Az úrvacsorai istentisztelet Krisztus második eljövetelére mutat. Krisztus arra szánta, hogy elevenen megtartsa ezt a reménységet a tanítványok elméjében. Valahányszor összejöttek, hogy megemlékezzenek Uruk haláláról, mindig beszámoltak arról, hogy Jézus miként vette »a poharat és hálákat adván, adá azoknak, ezt mondván: Igyatok ebből mindnyájan; mert ez az én vérem, az új szövetségnek vére, amely sokakért kiontatik bűnöknek bocsánatára. Mondom pedig nektek, hogy: mostantól fogva nem iszom a szőlőtőkének ebből a terméséből mind ama napig, amikor újonnan iszom azt veletek az én Atyámnak országában« (Mt 26:27–29). Megpróbáltatásaik közben mindig vigasztalást találtak Uruk visszatérésének a reménységében. Kibeszélhetetlenül értékes, drága volt számukra ez a gondolat: »Valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljövend« (lKor 11:26)" (Jézus élete, p. 566.).

Az úrvacsorai istentisztelet időpontjának bejelentése – Az úrvacsora beiktatható bármely keresztény istentisztelet keretébe. Annak érdekében, hogy kellő hangsúlyt kapjon, és hogy a lehető legtöbb gyülekezeti tag részt vehessen rajta, általában a szombati istentiszteleten tartjuk, rendszerint a negyedév első szombatján.

Egy szombattal korábban jelentsük ki az alkalmat, és hívjuk fel a testvérek figyelmét az úrvacsora fontosságára, hogy minden tag elkészíthesse szívét, és megbizonyosodjon arról, hogy elrendezte a másokkal való rendezetlen ügyeit. Így, amikor a következő héten eljönnek az Úr asztalához, az istentisztelet a kívánt áldást nyújthatja. Értesítsük és hívjuk meg azokat, akik nem voltak jelen a hirdetéskor!

Az úrvacsorai istentisztelet levezetése – Az istentisztelet hossza – Az idő nem a legfontosabb tényező az úrvacsorai istentisztelet megtervezésénél. Azonban a részvétel és a lelki hatás növelhető a következőkkel:

1. Iktassunk ki minden nem oda tartozó dolgot!

2. Kerüljük a késlekedést a lábmosás előtt és után!

3. A diakónusnők jó előre készítsék elő az úrvacsorai asztalt!

Előzmények – Az istentisztelet bevezető része csak egy tömör hirdetést, éneklést, adakozást és egy rövid prédikációt tartalmaz, mielőtt elvonulnánk a lábmosáshoz és visszajönnénk az ezt követő úrvacsorára. Többen kapnak bátorítást, hogy maradjanak végig az istentiszteleten, ha az istentisztelet első része rövid.

Lábmosás – Minden gyülekezetnek legyen terve, amely kielégíti minden tag szükségleteit a lábmosás szertartásában (lásd 96. oldal 3. megjegyzés).

Kenyér és must – A lábmosást követően a gyülekezet újra gyűljön össze, hogy részesedjen a kenyérből és a mustból (lásd 97. oldal 4. megjegyzés).

Ünneplés – Az istentisztelet vagy egy zenei szolgálattal vagy egy gyülekezeti énekkel zárulhat, amit egy elbocsátó üzenet (pl. ároni áldás – a szerk.) zár le. Bárhogy is fejeződik be az istentisztelet, magasztos hangnemben történjen. Az úrvacsora mindig legyen fennkölt és sohasem komor. A hibák ki lettek javítva, a bűnök megbocsátattak, és a hit megerősítést nyert, így helyénvaló az ünneplés. A zene is legyen ilyenkor élénk és örömteli.

A gyülekezetből távozás közben gyakran gyűjtés történik a szegények részére. Az istentisztelet befejeztével a diakónusok és diakónusnők leszedik az asztalt, összeszedik a poharakat, tisztelettel kezelve a megmaradt kenyeret és mustot; a mustot a földre öntik, a kenyeret pedig eltemetik, elégetik vagy más illő módon helyezik el, azonban úgy, hogy az semmilyen körülmények között ne kerüljön vissza a hétköznapi használatba.

Ki vehet részt az úrvacsorán? – A hetednapi adventisták nyitott úrvacsorát gyakorolnak. Mindenki részt vehet azon, aki elkötelezte magát a Megváltó mellett. A gyermekek, ahogy figyelik a résztvevőket, általuk tanulják meg ennek a szertartásnak a fontosságát. Miután oktatást kaptak a keresztségi osztályban, és a keresztségben elkötelezték magukat Jézusnak, készek arra, hogy maguk is részt vegyenek az úrvacsorán.

„Krisztus példája megtiltja azt, hogy valakit kizárjunk az úrvacsorából. Az igaz ugyan, hogy a nyilvánvaló bűn kizárja a vétkest. A Szentlélek ugyan tanítja ezt: »Most azért azt írom néktek, hogy ne társalkodjatok azzal, ha valaki atyafi létére parázna, vagy csaló, vagy bálványimádó, vagy szidalmazó, vagy részeges, vagy ragadozó. Az ilyennel még együtt se egyetek« (lKor 5:11). Ezen túl azonban senki se ítélkezzék senki felett. Isten nem reánk hagyta annak megítélését, hogy ki jelenhessék meg ezeken az alkalmakon. Nem, mert ki tud közülünk mások szívében olvasni? Ki tudja közülünk tévedés nélkül megkülönböztetni a konkolyt a búzától? »Próbálja meg azért az ember magát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból.« »Mert, aki méltatlanul eszi e kenyeret, vagy issza az Úrnak poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen.« »Mert aki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg az Úrnak testét« (lKor 11:28, 27, 29).

Mikor a hívők összegyülekeznek, hogy részesüljenek a szent úrvacsorában, akkor ott mindig jelen vannak az emberi szemmel nem látható küldöttek is. Nincs kizárva, hogy lehet egy Júdás is a társaságban. Ha pedig ez az egy van, akkor a sötétség fejedelmének a küldöttei különösképpen nem hiányozhatnak onnan. Nem, mert különös figyelmet fordítanak mindazokra, akik nem engedik, hogy a Szentlélek ellenőrizze, vizsgálja őket. Hasonlóképpen a mennyei angyalok is jelen vannak. Ezek a láthatatlan követek a hívők minden összejövetelén jelen vannak. Eljöhetnek az összejövetelre olyan személyek is, akik szívükben nem az igazság és a szentség szolgái, de akik mégis részt kívánnak venni az úrvacsorai istentiszteleten. Ezt ne tiltsuk meg nekik. Vannak olyan tanúk is jelen, akik ott voltak, mikor Jézus megmosta tanítványai lábát és Júdásét is. Nem csak emberi szemek tekintenek erre a jelenetre (Jézus élete, pp. 563–564.).

Minden tag részesüljön úrvacsorában – „Senki se zárja ki magát az úrvacsorából csak azért, mert valaki, aki nem méltó arra, hogy éljen az úrvacsorával, szintén jelen van. Krisztus minden egyes tanítványát nyilvánosan felszólítja, hogy vegyen részt az úrvacsorai istentiszteleten, és ezzel is tegyen tanúbizonyságot arról, hogy elfogadja Őt személyes Megváltójának. Krisztus ezeken az általa rendelt alkalmakon találkozik népével, és jelenlétével megerősíti őket. Előfordulhat, hogy méltatlan szívek és kezek készítik elő és osztják ki a szent jegyeket, de Krisztus is ott van, hogy szolgáljon gyermekeinek. Isten mindazokat gazdagon megáldja, akik Krisztusba vetett hitükkel járulnak az Úr asztalához. Mindazok, akik mellőzik az isteni kiváltságnak ezeket az alkalmait, nagy veszteséget szenvednek. Róluk valóban elmondható: »Nem vagytok mindnyájan tiszták« (Jn 13:11)" (Jézus élete, p. 564.).

Ki vezetheti az úrvacsorai istentiszteletet? – Az úrvacsorai istentiszteletet a felszentelt lelkésznek vagy a gyülekezet felszentelt presbiterének kell vezetnie. A diakónusok még akkor sem vezethetnek úrvacsorai istentiszteletet, ha fel vannak szentelve, de a kenyér és a must kiosztásában segíthetnek.

Úrvacsora a betegek számára – Ha egy tag beteg, vagy valami más ok miatt nem hagyhatja el otthonát, hogy ne maradjon ki a szent jegyekből, külön úrvacsorai istentiszteletet lehet tartani otthonában. Ezt is csak felszentelt lelkész vagy felszentelt presbiter tarthatja meg, akiket elkísérhetnek a diakónusok vagy diakónusnők, akik a szolgálatban segédkeznek.