„Az imaóráknak kellene a legérdekfeszítőbb összejöveteleknek lenniük, de ezek gyakran nagyon szegényesek. Sokan hallgatják a prédikációt, de elhanyagolják az imaórákat. Erre oda kell figyelni! Bölcsességet kell kérni Istentől, és terveket kell készíteni, hogy az imaórák érdekfeszítőek és vonzóak legyenek! A nép éhezi az élet kenyerét. Ha ezt az imaórán találják meg, akkor oda fognak menni, hogy megkapják.

A hosszú, unalmas beszédek és imák sehol sem helyénvalóak, de legkevésbé az imaórán. Gondolják meg azok, akik először szólalnak meg, és mindig készek a beszédre, hogy esetleg kiszorítják a félénk, visszahúzódó testvérek bizonyságtételét. Általában a legfelületesebbeknek van a legtöbb mondanivalójuk. Imáik hosszadalmasak és gépiesek. Kifárasztják az őket hallgató angyalokat és embereket. Imáink legyenek rövidek és lényegre törők! A hosszú, fárasztó könyörgéseket – ha valakinek szüksége van rá – mondjuk el a »csendes kamránkban«. Engedjétek Isten Lelkét szívetekbe, aki minden száraz formaságtól megszabadít" (Testimonies 4. kötet, pp. 70–71.).

A heti imaóra annyira fontos, hogy az eredményességéért a megszokottnál több erőfeszítést kell tenni. Az összejöveteleket időben kell kezdeni még akkor is, ha csak két-három személy van jelen. Rövid igetanulmányozást kell tartani, vagy fel kell olvasni a Bizonyságtételekből. Tizenöt–húsz perc elegendő. Azután adjunk időt a testvéreknek az imádkozásra és a bizonyságtételre. Az istentisztelet tervét változtassuk hétről hétre. Egyszer a bibliatanulmányozást az imák kövessék, a következő alkalommal a bibliatanulmányozás után tapasztalatok hangozzanak el, majd az összejövetel imákkal és egy énekkel fejeződjék be.

Ha nincs arra lehetőség, hogy a tagok az imaóra megszokott helyén jöjjenek össze, akkor lehet házaknál is tartani, minden résztvevő nagy áldására.