MÁSODIK RÉSZ
Hogyan juthatunk el Jézushoz? Hogyan tudhatjuk meg, hogy meg vagyunk mentve?
Hogyan tudunk személyes kapcsolatba kerülni Istennel, akit se nem látunk, se nem hallunk?
Elcsigázott, gyér hajú férfi volt. Arcát mély ráncok borították, keze reszketett. Egy nyári összejövetelen találkoztam vele, a reggeli istentisztelet után. Soha nem fogom elfelejteni ezt az embert. A gyűlés elnöke megkérte a jelenlevő lelkészeket, hogy válaszoljanak a résztvevők egy-egy csoportjának kérdéseire és jegyezzék fel megjegyzéseiket. Ez az ember az én csoportomba került. Felállt és könnyekkel a szemében ezt mondta. »Isten már régóta szerette volna, hogy az övé legyek, most végre az övé vagyok.«
Nem tudok felidézni magamban semmit erről az összejövetelről, de erre az emberre még ma is emlékszem. Milyen csodálatos, hogy Isten végül megnyerte az érte vívott harcot, de milyen szomorú, hogy ilyen sokáig tartott a küzdelem.
Hallottam egy emberről, aki mikor megismerte Istent és megértette Isten szerepét megtérésében, átadta neki szívét. A keresztények sokszor felteszik a kérdést, hogy mi az ember és mi az Isten szerepe a Krisztushoz való megtérésben s a keresztényi életben. A történetbeli embertől is megkérdezték, hogy mi volt pontosan az ő és mi Isten szerepe megtérésében.
Így válaszolt: »Az én szerepem az volt, hogy fussak, Istené pedig, hogy megfogjon engem.«
Jézus azt mondja Ján 6,44-ben: »Senki sem jöhet én hozzám, hanemha az Atya vonja azt, aki elküldött engem.« Az üdvösségnek Isten a kezdeményezője, nem pedig az ember. Jer 31,3-ban ezt olvassuk: »mert örökkévaló szeretettel szerettelek téged, azért terjesztettem reád az én irgalmasságomat.« Isten szeretete minden emberre kiterjed. Senki sincs eleve elrendelve az örök életre vagy az örök kárhozatra. Isten mindenkit hív. Csak azok nem érzik szükségét, hogy Istenhez járuljanak üdvösségért, akik állhatatosan visszautasítják szeretetét.
Hogy Jézushoz eljussunk, bizonyos lépéseket kell megtennünk. Az első a jobb utáni vágyakozás. A második a jobb felismerése. A harmadik a meggyőződés bűnösségünkről. A negyedik lépésnél rájövünk arra, hogy egyedül képtelenek vagyunk megváltozni. Ötödik lépésként megadjuk magunkat. Ezt a keresztények »átadásnak« nevezik.
Foglalkozzunk tüzetesebben ezekkel a lépésekkel. Próbáljuk megérteni a folyamatot, amelynek mindenkiben le kell játszódnia, aki végigmegy a Jézushoz vezető úton.
A JOBB UTÁNI VÁGY
János evangéliumának 4. részében egy asszonyról olvasunk, aki Jézushoz ment. Figyeljük meg a folyamatot, ahogy eljutott a Mesterhez.
Kezdjük el az 5. és 6. verssel: »Megy vala (Jézus) azért Samáriának Sikár nevű városába, annak a teleknek a szomszédjába, amelyet Jákob adott vala az ő fiának, Józsefnek. Ott vala pedig a Jákob forrása. Jézus azért, az utazástól elfáradva, azonmód leüle a forráshoz. Mintegy hat óra vala« (déli tizenkét óra).
Itt egy meglepő rejtéllyel találkozunk. Jézus a világ teremtője. Isten. Ő teremtette a napot, a csillagokat. Ő általa lett minden (Ján 1,3), mégis magára vette az emberi terhet és jobban kimerült, mint tanítványai, akik Sikárba mentek ennivalót venni. Jézus túl fáradt volt ahhoz, hogy tanítványaival tartson. Egyedül, a kút szélén ülve várta őket. El tudjuk-e képzelni Jézust ilyen állapotban? A történet a 7. versben folytatódik: »Jöve egy samáriabeli asszony vizet meríteni, monda néki Jézus: Adj innom!«
Jézust itt munka közben látjuk, ahogy egy lelket vonz magához. Nem szavakkal próbálja megnyerni az asszonyt, hanem szívességet kér tőle. A bizalom bizalmat ébreszt.
»Mondá azért néki a samáriai asszony: Hogy kérhetsz inni zsidó létedre én tőlem, aki samáriai asszony vagyok?! Mert a zsidók nem barátkoznak a samáriaiakkal.«
»Felele Jézus és monda néki: Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki ezt mondja néked: Adj innom!; te kérted volna őt, és adott volna néked élő vizet.«
»Mondá néki az asszony, Uram, nincs mivel merítened, és a kút mély: hol vennéd tehát az élő vizet? Avagy nagyobb vagy-é te a mi atyánknál, Jákobnál, aki nékünk adta ezt a kutat, és ebből ivott ő is, a fiai is és jószága is?«
»Felele Jézus és monda néki: Mindaz, aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjúhozik: Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz ő benne.«
»Mondá néki az asszony: Uram, add nékem azt a vizet, hogy meg ne szomjúhozzam, és ne jöjjek ide meríteni!«
»Mondá néki Jézus: Menj el, hívd a férjedet, és jöjj ide!«
»Felele az asszony és mondá: Nincs férjem.«
»Mondá néki Jézus: jól mondád, hogy: Nincs férjem; Mert öt férjed volt, és a mostani nem férjed: ezt igazán mondtad« (9-18 versek).
Ez az asszony nyilvánvalóan valami jobbra vágyott. Kéjnő lehetett a közeli városban, mert akkor jött a kúthoz, amikor tudta, hogy nincs ott senki. A várostól távoleső kúthoz járt vízért, hogy elkerülje az emberek megjegyzéseit, rosszalló tekintetét és megvetését.
Tudjuk, hogy valami jobbra vágyott, amit eddig nem talált meg. Férjhez ment. Első férjében nem találta meg azt, amire vágyott, sem a másodikban, de még a harmadik, negyedik és ötödik férjében sem. Végül a házasságban csalódva azt az utat járta, amelyet ma is sokan választanak. Együtt élt valakivel, hogy felmentse magát a házassággal járó kötelességek alól, amelyeket nem tudott teljesíteni.
A jobb utáni vággyal szívében látjuk őt közeledni a kúthoz.
SOSE ELÉGEDETT
A barátom egyszer egy férfiről mesélt nekem, aki szenvedélyes dohányos volt. A lehető legerősebb cigarettát szívta, mégsem volt megelégedve. Kezdetben naponta egy dobozzal szívott el, de ez nem volt neki elég. Próbálkozott két dobozzal, de ennyi sem elégítette ki, ezért három dobozra növelte az adagot. Az elégedettség érzését azonban sehogy sem tudta elérni.
Ezen a földön mindenki valami jobb után vágyakozik. A kisfiúk jobb kerékpárt, a kislányok szebb babát szeretnének. A fiatalok nagyobb elismerést, jobb barátokat, több szórakozást keresnek. Az idősebbek sikerre, élvezetre, anyagi gazdagságra vágynak.
Vannak hegymászók, akik csak azért foglalkoznak hegymászással, mert léteznek hegyek. Mind magasabb hegyet és nagyobb kockázatot keresnek. Az ambíció a sportban, a kereskedelemben, a szórakozásban gyakran a jobb utáni vágy, a fel nem ismert Isten utáni vágyakozás kifejezője.
Istenen kívül senki sem tudja ezt a vágyat kielégíteni. A földi boldogságot kereső ember előbb-utóbb ráébred arra, hogy a világ által felkínált élvezet milyen rövid ideig tart. Ezért mindig valami újat keres, hogy megfeledkezzen az előbbi, kielégítőnek remélt élvezet kudarcáról.
Ján 4,13-ban Jézus ezeket mondta a samáriai asszonynak: »Mindaz, aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjúhozik.«
Erőfeszítésünk, hogy Isten helyett méltó cserére találjunk, kudarcba fullad. Akár beismerjük, akár nem, Isten után vágyakozunk.
Vannak mellékutak a Jézushoz vezető úton, amelyek megakadályoznak bennünket abban, hogy elérjünk hozzá. Jobb utáni vágyunkat különféle dolgok kipróbálásával próbáljuk meg kielégíteni. Erre a samáriai asszony élete találó példa. Ez az asszony megpróbálta futó kapcsolatokkal kielégíteni a jobb, az új utáni vágyát, de ezek a kapcsolatok nem tették elégedetté.
Jézus azt mondta: »Mindaz, aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjúhozik. Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik.« Legtöbben a hosszú utat választják, hogy eljussanak Jézushoz. A problémák, a fajdalom, a megtört szív útját. Végül minden, amiről azt gondoljuk, hogy életünkben nélkülözhetetlen, rosszra fordul. Amikor erőnk elfogy, felnézünk és ezt gondoljuk: »Rendben van, Uram. Azt hiszem, mégis szükségem van rád.«
De van egy rövidebb út is, amit Jézus kínált fel az asszonynak a kútnál. »És ha én felemeltetem a földről, mindeneket magamhoz vonzok« (Ján 12,32). Amikor Jézus felemelkedik, magához vonz bennünket. A samáriai asszony az előtt állt, aki minden kívánságát teljesíteni tudta, de erre nem tudott egyedül rájönni. Ezért Jézus megtette vele a második lépést. A jobb felismerésére irányította figyelmét.
A MEGVÁLTÁSI TERV ISMERETE
Figyeljük meg Ján 4,10-et: »Felele Jézus és monda néki: Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki ezt mondja néked: Adj innom!; te kérted volna őt, és adott volna néked élő vizet.«
Az üdvösség ajándék. Isten ajándéka. Ez a tény a megváltási terv leglényegesebb része. »Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött fiát adta« (Ján 3,16). »Mert a bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet« (Róm 6,23).
Az üdvösségre nem szolgálunk rá, nem vásárolhatjuk meg, nem érdemelhetjük ki. Az üdvösség ajándék. Semmi köze nincs az érdemhez.
Gondolkodjunk el azon, hogy sokszor hogyan szerezzük meg álmaink tárgyát. A samáriai asszony kéjnő lehetett, aki a megélhetéséért, vágyainak kielégítéséért természetesnek tartotta testének áruba bocsátását. Partnerei hajlandók voltak fizetni az élvezetért, vágyaik kielégítéséért. Ma is sokan próbálnak hasonló módszerekkel szeretetet és elismerést vásárolni.
Sokan próbálják Isten szeretetét is megvenni, ami nem kevesebb, mint erkölcstelenség lelki értelemben. De Jézus közbelép, és felkínálja a legnagyobb örömet, az örökké tartó boldogságot, ingyen. Hozzánk is úgy szól, mint az asszonyhoz a kútnál: »Ha ismernéd az Isten ajándékát.« Bárcsak megismernénk!
Tévedünk, ha azt hisszük, hogy a második lépés, a jobb megismerése, a vallás ismeretét jelenti. A kereszténység elméletének ismerete nem helyettesíti a megváltási tervet és a személyes lelki tapasztalatot. A samáriai asszony témát próbált váltani, amikor tudatára ébredt annak, hogy az üdvösség ajándék, és hogy Jézus ismeri múltját. Arról kezdett vitázni, hogy melyik a megfelelőbb hely az istentiszteletre, Jeruzsálem vagy Samária. Megpróbálta kikerülni Jézus célzásait. Jézus azonban türelmes volt vele, ahogyan velünk is az. Gondoljunk tévelygéseinkre, életünk nehéz pillanataira. A Szentlélek soha nem hagy bennünket egyedül. Jézus figyel bennünket, arra vár, hogy befejezzük ámokfutásunkat. Az élet vizét ma is felkínálja nekünk.
Mint a samáriai asszony, mi sem ismerjük Istent elég jól. Ján 4,25-ben azt mondja: »Tudom, hogy Messiás jő.« Sokan ezzel a tudattal nőnek fel. Kevés ember van, aki még nem hallott Jézus második eljöveteléről. Megtörténhet azonban, hogy noha hall Jézus második eljöveteléről, felismeri a közeledtét jelző jeleket, hisz abban, hogy egy nap meg érkezik, mégsem iszik a Jézus által felkínált vízből, az örök élet vizéből.
Legyünk hálásak istenismeretünkért, bármilyen kicsiny is az. A korlátozott tudás is több a semminél. Köszönjük meg Istennek, hogy már gyermekkorunkban megismertük szeretetét. A Szentlélek bármilyen tudást felhasználhat arra, hogy elmélyítse kapcsolatunkat az Úr Jézussal.
MEGGYŐZŐDÉS
A harmadik lépés a Jézushoz vezető úton bűnösségünk felismerése. Bűnösök vagyunk akkor is, ha soha nem követtünk el bűnt. Létezik-e olyan ember, aki soha nem vétkezett? Ha létezne is, bűnös lenne. Az ember bűn elkövetése nélkül is bűnös. Mindannyian bűnösként születünk. Amint megfigyeltük az Első részben, mindannyian bűnösen jövünk a világra. Jézus azt mondta, hogy ha meg akarjuk látni a mennyeknek országát, újjá kell születnünk. Valami tehát nincs rendben első születésünkkel.
Sokan vonakodnak megtenni a harmadik lépést. Azt mondják: »Vagyok olyan jó, mint a többi ember. Vagyok olyan jó, mint ismerőseim, akik keresztényeknek vallják magukat.« Akik így gondolkodnak, az egymáshoz hasonlítás hibájába esnek. Sok buktatója van ennek a lépésnek. Lehet, hogy úgy érezzük, nem vagyunk igazán bűnösök, hogy alapjába véve jó emberek vagyunk. Több vallás azon a feltevésen alapszik, hogy az emberek eredetileg jók, egyedül arra van szükségük, hogy a bennük levő jóságot tökéletesítsék.
A Biblia azt mondja: »nincsen csak egy igaz is« (Róm 3,10). A Jézushoz vezető úton nagyon fontos lépés bűnösségünk beismerése, mert egyedül a bűnösnek van szüksége Megváltóra. Jézus és a kereszt a megdönthetetlen bizonyítéka annak, hogy az ember bűnös. Egyszer láttam egy 243 cm magas férfit. Alkata olyan volt, mint a sportolóké. A vásártéren jött felém. Amikor még csak messziről láttam, nem tűnt nálam magasabbnak. De ahogy közeledett hozzám, egyre törpébbnek éreztem magam.
Amikor távolról figyelni kezdjük Jézust, lelkileg nem látszik túl emelkedettnek, egy szinten érezzük magunkat vele. De amikor közelebb érünk hozzá, úgy kiemelkedik közülünk, mint a hó borította hegytető a felhők közül, és úgy érezzük magunkat, mintha a hegy lábánál elterülő ingoványon állnánk. Ez történt Pál apostollal is. Jónak képzelte magát, míg meg nem ismerte Jézust. Erről a Filippi levél 3. részében olvashatunk. Amikor megismerte Jézust és közelébe került, mindent, amiről azelőtt azt gondolta, hogy jó, rossznak tartott. Így van ez esetünkben is. Amikor Jézusra nézünk, tudatára ébredünk bűnös voltunknak.
A TEHETETLENSÉG
Ez a lépés a legnehezebb, mert van valami az emberben, ami megakadályozza tehetetlensége beismerésében.
Többször megkértem tanulóimat, amikor ezekről a lépésekről tanultunk, hogy töltsenek ki névtelenül egy kérdőívet arról, hogy szerintük melyik lépcsőfokon állnak. Legtöbben közülük erre a fokra helyezték magukat. Felismerték bűnösségüket, de még nem ismerték be azt, hogy tehetetlenek, képtelenek egyedül változtatni helyzetükön.
A tévút, amelyre olyan sokan rátérnek, az a vélemény, hogy szilárd elhatározással jobbá tehetik magukat. Jézus azt mondja: »Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.« Jeremiás próféta azt kérdezi: »Elváltoztathatja-é a bőrét a szerecsen, és a párduc az ő foltosságát? Úgy ti is cselekedhettek-e jót, akik megszoktátok a gonoszt« (Jer 13,23).
Nemrégen tartottam egy előadást a tehetetlenségről. Az előadás után elbeszélgettem egy orvossal, aki ezt mondta nekem: »Erről ugyan senkit sem fog meggyőzni! A középiskolában én voltam a legjobb tanuló, az orvosi egyetemen a harmadik legjobb hallgató. Van egy kedves családom. Egy házam a városban, egy pedig a hegyekben. A kikötőben áll a jachtom, a garázsban pedig két Mercedesem. Nekem ne mondja azt, hogy tehetetlen vagyok.« Ez az ember elfelejtette azt, hogy ki tartja életben. Ezen az orvoson kívül sok ember ért el földi sikert Istentől önállóan mindaddig, míg Isten élni engedte. Tudnunk kell, hogy Istentől függetlenül képtelenek vagyunk jót tenni. Az ember nem tehet újabb lépést a Jézushoz vezető úton, míg rá nem jön arra, hogy képtelen saját lelkét megmenteni, hogy nem bírja megtartóztatni magát a bűntől. Nem javíthatja ki hibáit, nem pótolhatja hiányait. Soha senki nem megy Jézushoz addig, míg be nem ismeri tévedéseit és rá nem ébred arra, hogy tehetetlen, hogy képtelen önmagát megmenteni.
AZ ÁTADÁS
Az átadás lemondást jelent. Miről kell lemondanunk? Önmagunkról. Arról a gondolatról, hogy egyedül is változtatni tudunk állapotunkon. Csak egyet tehetünk, Krisztushoz megyünk, amint vagyunk. Ez megegyezik az Ő kívánságával is. Tulajdonképpen csak így fordulhatunk hozzá. Saját erőfeszítéseinkkel nem javulhatunk meg. Úgy kell hozzá mennünk, amint vagyunk.
Ennél a lépésnél sok ember kerülőutat tesz. Önmaga helyett tárgyakról mond le. Lemondunk a cigarettáról, alkoholról, szerencsejátékról. Azt gondoljuk, hogy a keresztényi élet anyagi dolgokról való lemondáson alapszik. Ha a keresztényi életet ilyen lemondásként értelmezzük, akkor egy határozott jellemű ember arra fogja fordítani az összes energiáját, hogy dolgokról mondjon le. A szem elől téveszti, hogy a kereszténynek önmagáról kell lemondania.
Egyszer egy embernek elromlott az autókürtje. Amikor elvitte megjavíttatni, esett az eső, és a műhelyt zárva találta. Az ajtóra a következő felirat volt erősítve: »Tessék dudálni.«
Sokszor találjuk magunkat ilyen helyzetben, amikor egyedül próbálunk lemondani önmagunkról. Egyedül azt nem tudjuk megtenni. Nagyon fontos, hogy erre rájöjjenek azok, akik eddig hiába próbálták átadni magukat.
Az átadás »lemondást« jelent. Ha tehetetlenségünk bevallása az egyik legfontosabb lépés a Jézushoz vezető úton, akkor be kell látnunk, hogy az átadás terén is tehetetlenek vagyunk. Ha létezne emberi erő és tehetség az átadásra, nem lenne szükség a lemondásra - akkor még volna valami, amit egyedül is megtehetnénk. Az átadást nem tehetjük meg egyedül, noha mi tesszük meg. Mi tehát a lényeg? Az, hogy egyedül Isten vezethet el bennünket az átadásig. Igaz, amikor eljön az idő, mi adjuk át magunkat Jézusnak. Egy ember sem szabadulhat meg saját erejéből az énjétől. Csakis Krisztus segítségével tudjuk ezt megtenni. A mi dolgunk csupán az, hogy beleegyezzünk ebbe. Most arról fogunk tanulni, hogy hogyan járulhatunk hozzá mi a saját átadásunkhoz.
Ha valaki öngyilkos akar lenni, több módon is megteheti. Fejbe lőheti magát, vagy leugorhat egy magas épületről vagy hídról. Halálos adag gyógyszert vehet be. Van azonban egy mód, amellyel sohasem lehet öngyilkos. Nem feszítheti keresztre magát. Ha kereszten kíván meghalni, másnak kell őt felfeszítenie.
A Bibliában a kereszt az átadás jelképe - meghalunk önmagunknak. Jézus beszélt keresztünkről. Hív bennünket, hogy vegyük fel keresztünket és kövessük őt (Mát 16,24). Szimbólumként használja fel a keresztet és a keresztrefeszítést, hogy megértesse velünk - egyedül képtelenek vagyunk az átadásra. Meg kell engednünk, hogy Isten tegye meg ezt helyettünk. Ha mi megengedjük, hajlandó és képes arra, hogy elvezessen bennünket az átadásra.
ISTEN A KEZDEMÉNYEZŐ
A jobb utáni vágy Istentől ered. Ő ébreszti fel bennünk a jobb utáni vágyat. A Szentlélek munkája nyomán győződünk meg bűnösségünkről: »megfeddi a világot bűn és igazság tekintetében« (Ján 16,8).
Tehetetlenségünk felismerését Jézus teszi lehetővé. Jézus azt mondta: »nálam nélkül semmit sem cselekedhettek« (Ján 15,5). Az átadás is általa történik meg, még akkor is, ha mi mondunk le önmagunkról.
Az öt lépés közül csak egyet tehetünk meg tudatosan, ez pedig a megváltási terv beható tanulmányozása. Igaz, hogy itt is Jézus a kezdeményező, de ha keressük őt és igyekszünk egyre többet megtudni róla, fogékonyabbak leszünk kezdeményezésére. Az imaházban, összejöveteleken, Isten igéjének és többek között ennek a könyvnek az olvasásával szabad utat adunk neki. Ha válaszolunk Jézus és a Szentlélek hívására, és igyekszünk többet megtudni a megváltási tervről, a többit már elvégzi Ő.
Jézus ma is kész elfogadni mindenkit, aki hozzá megy. A meghívás még mindig érvényes. »Jőjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket« (Mát 11,28). Függetlenül attól, hogy kik vagyunk, hol élünk és milyen a múltunk, Jézus békét kínál fel nekünk. Ha eddig még nem indultunk el Jézushoz, most induljunk el hozzá.
átadás
tehetetlenség
meggyőződés
tudás
vágy
Látjuk-e, hogy melyik fokon állunk? Érzünk-e vágyat valami jobb után? Tudjuk-e, hogy Isten a szeretet, hogy Jézus meghalt értünk? Tudatára ébredtünk-e annak, hogy bűnösök vagyunk, és hogy ez ellen egyedül nem tehetünk semmit? Eljutottunk-e addig, hogy belássuk, egyedül nem tudunk változtatni helyzetünkön? Ha igen, menjünk Jézushoz, amint vagyunk, mert ezek a hozzá vezető lépések. Isten hív. Válaszoljunk hívására. Menjünk Jézushoz, amíg van rá idő.
MEGTÉRÉS ÉS ÚJJÁSZÜLETÉS
Ezeken a lépcsőfokokon járva jut el a megtérni vágyó ember Krisztushoz. Ha valaki megtette ezeket a lépéseket - megtért, újjászületett.
Mi az újjászületés? Nagyon fontos lépés, mert Jézus azt mondta, hogy nem láthatjuk meg Isten országát, ha újjá nem születünk (Ján 3,5). Másképpen így fogalmazhatunk: újjászületés nélkül nem foghatjuk fel Isten kegyelmének teljességét; nem érthetjük meg igazán a kereszt és az üdvösség lényegét. Újjászületésre van szükség ahhoz, hogy az ember értelmet találjon Isten megismerésében. Isten megismerése pedig a keresztényi élet alapja. Földi élete sem lehet senkinek, ha nem született meg.
A megtérés a Szentlélek természet feletti munkája az emberi szívért. Erről János evangéliumának 3. részében olvashatunk. Megváltoztatja viszonyunkat Istennel. Ahelyett, hogy távolodnánk tőle, közeledünk hozzá. Új befogadóképességet ad megismerésére. Ez teszi a Biblia tanulmányozását és az imaórákat olyan értékessé. Véleményem szerint senki sem alakíthat ki jelentőségteljes kapcsolatot Istennel, míg meg nem tér. Ha valaki megtérése előtt kísérel meg Istennel jelentős közösségben élni, két dolog történhet. Vagy Krisztusra támaszkodik, s Ő elvezeti a megtérésig, vagy kudarcba fullad kapcsolata Istennel. Egyik a kettő közül. Hogy melyik, az attól függ, belátja-e, hogy Krisztusra van szüksége.
Csak az megy Krisztushoz, aki vágyódik utána, aki kész lemondani önmagáról, arról a törekvéséről, hogy cselekedeteivel érdemelje ki üdvösségét.
A megtérés az új élet kezdete. Irányváltoztatás, jellemváltozás, ami nem egyszerre történik meg, egyik pillanatról a másikra. Az újjászületés után az életformánk megváltozik, és ez már a lelki növekedés kezdete. A keresztényi életben sem születünk felnőttként. A felnőtté válás időigényes folyamat. Időre van szükség ahhoz, hogy a lélek gyümölcsei beérjenek életünkben: a szeretet, az öröm, a békesség, a türelem és a többi (Gal 5,22). Ez azonban még csak a kezdet. Ahogy keressük az összeköttetést Istennel, bizalmunk nő és fokozatosan átváltozunk az ő képére.
HOGYAN ÁLLAPÍTHATOM MEG, HOGY ÚJJÁSZÜLETTEM-E?
Sokszor elhangzik ez a kérdés. Az alábbi hét pont segít feleletet találni rá.
1. Az újjászületett ember életének Jézus a központja. »Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban« (1 Ján 5,12). Mit jelent az, hogy »Akié a Fiú«? Mit jelent az, ha valakinek barátja, férje, felesége van? Azok a korai keresztények, akik személyes tapasztalatot szereztek Jézussal, Isten Fiával, barátságukat nem tartották titokban. Szerettek Jézusról beszélgetni, gondolkodni. Végül az emberek »keresztényeknek« nevezték el őket, mert csak Krisztusról tudtak beszélni.
2. Az újjászületett embert a Biblia tanulmányozása őszinte örömmel tölti el. Péter apostol »tiszta, hamisítatlan tej« utáni vágyakozáshoz hasonlítja (1 Pét 2,2). A Biblia tanulmányozása sokat jelent a megtért kereszténynek.
3. Az újjászületett ember számára fontos az imaélet. Lehet, hogy úgy érzi, hogy nem helyesen és eredménytelenül imádkozik. Az Istennel való beszélgetés mégis sokat jelent neki. Életének szerves részévé válik, Istennel való kapcsolatának alapja (Ján 17,3).
4. Az újjászületett ember naponként szerez tapasztalatot Istennel. »Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem« (Luk 9,23).
5. Az újjászületett ember beismeri, hogy bűnös. Nem dicsekszik legyőzött bűneivel. Pál apostol azt mondja magáról: »a bűnösök közül első vagyok én« (1 Tim 1,15). Ez azt jelentené, hogy szüntelenül bűnt követett el? Nem, mert többször írt arról, hogy Krisztus segítségével legyőzte a bűnt (Róm 8,37). Azt mondja, hogy Isten nélkül természetünknél lógva bűnösök vagyunk, egyedül Isten kegyelméből változhatunk meg. Hálás vagyok azért, hogy lehetséges megmentett bűnösnek lenni. Tudnunk kell azonban, hogy Jézus eljöveteléig természetünknél fogva bűnösök maradunk (1 Ján 1,8).
6. Az újjászületés legbiztosabb jele a belső béke. »Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által« (Róm 5,1). Az újjászületett ember átélhet szörnyű dolgokat, küzdhet nagy gondokkal, de mindvégig megtartja lelki békéjét. Vannak-e ilyen tapasztalataink? Ez a lelki béke a Szentlélek legszebb gyümölcse - szeretet, öröm, békesség.
7. Végezetül az újjászületett ember örömmel beszél arról, milyen csodálatos barátra talált Krisztusban. A meggyógyított ördöngöst Jézus hazaküldte, hogy mesélje el otthon a nagy dolgot, amelyet Ő tett vele (Márk 5,19). A vágynak, hogy elmondjuk valakinek a jó hírt, ott kell szunnyadnia bennünk. Sajnos az is megesik, hogy a megtért keresztény elmulaszt, Jézus szeretetéről beszélni. Erről bővebben a Harmadik részben szólunk.
A MEGVÁLTÁS BIZONYOSSÁGA
Mi a megváltás alapja? »Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék« (Ef 2,8).
A Bibliában nem található egyetlen olyan kijelentés sem, hogy az üdvösséghez egyedül kegyelemre van szükség. Mindenütt hit általi kegyelemről van szó. Ellenkező esetben minden ember üdvözülne. Jézus azt mondta: »Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt« (Mát 7,13-14). Habár Isten kegyelméből jut minden embernek, nincs semmi hasznunk belőle, míg el nem fogadjuk. Ezt hittel tehetjük meg.
A hit szó kapcsolatra utal. A kegyelemet Isten ajándékba adja nekünk. Senki sem üdvözülhet addig, míg el nem fogadja ezt az Isten által felkínált ajándékot.
A hit kapcsolatot igényel, az egyik fél bizalmát a másik iránt. Ahogy lehet valaki barátságát egyik nap elfogadni, a másik nap pedig elutasítani, vagy megházasodni, tíz év után pedig elválni, úgy lehet Isten kegyelmét is az egyik pillanatban elfogadni, a másikban pedig elutasítani. Ezért, hogy állandóan bízzunk az üdvösségben, Isten kegyelmét állhatatosan kell elfogadnunk (Mát 24,13).
Ez a gondolat egy fontos igét juttat eszünkbe, amely elmondja, hogy hogyan lehetünk biztosak az örök életben. »Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust« (Ján 17,3). Az üdvösséghez nem elég egyszer elfogadni Istent. Vele kell élni ma, holnap, a jövő héten, minden nap Jézus második eljöveteléig. Tehát az örök élet, beleértve az örök életbe vetett reményünket, teljesen Isten kegyelmén alapul, amit minden nap el kell fogadnunk. Ez Isten megismerése.
Amikor megtettük a lépéseket a Jézushoz vezető úton, érezzük tehetetlenségünket, és elfogadjuk Krisztust személyes megváltónknak, újjászületünk.
Ha fenntartjuk azt a kapcsolatot Jézussal, ami akkor alakult ki, mikor először mentünk hozzá, biztosak lehetünk örök életünkben. Ha azonban Istent nem fogadjuk el naponként személyes megváltónknak, és nem kérjük kegyelmét minden nap, vele való kapcsolatunk veszélybe kerül, mint ahogy a barátunkkal, férjünkkel vagy feleségünkkel is megromlik a kapcsolatunk összeköttetés nélkül.
Szeretnénk-e biztosak lenni örök életünkben? Mindenkinek fel van kínálva, aki Jézushoz megy és vele marad. Kérdezzük meg önmagunktól: Ismerjük-e Istent? Elegendő időt szentelünk-e annak, hogy a Bibliával és imával minden nap kapcsolatba lépjünk vele? Beszélő viszonyban vagyunk-e Istennel? Azok számára, akik tartós kapcsolatot tartanak fenn vele, az örök élet biztosítva van.
LELKI RECEPT
Régen úgy gondoltam, hogy keresztényként elegendő arra törekednem, hogy bűntelen életet éljek. Esetleg ha időt találok rá, olvasom a Bibliát, néha imádkozom, és ezzel boldoggá tehetem Istent. Nem telt el sok idő, rájöttem arra, hogy a keresztény élet alapja a Jézussal fenntartott kapcsolat. Ez a lényeg. Ez az egyetlen alap, amelyre kereszténységünket építhetjük.
Amíg ezt nem értjük meg, nem fogadjuk el és nem teszünk meg minden tőlünk telhetőt Jézus kegyelméből, nem lesz jelentőségteljes kapcsolatunk Istennel. Ha csak kevés időt töltünk Istennel, nem ismerhetjük meg Őt, és nem állhatunk vele összeköttetésben. Ez ennyire egyszerű. Apám többször elmesélt egy történetet arról az emberről, aki arra szoktatta a lovát, hogy ne egyen. Így gazdaságosabb volt. De mire leszoktatta az evésről, a ló elpusztult. Élhetek egy ideig a tartalékaimból, de ha nem étkezem, előbb-utóbb a temetőben kötök ki.
Az, aki megtapasztalta az örömet a Jézushoz vezető úton és keresztény lett, egy rövid ideig élhet lelki táplálék nélkül, de nem sokáig. Jézus életét tanulmányozva rájövünk arra, hogy Jézus állandóan kapcsolatban volt az Atyával. A kora reggeli és esti órákat imádkozással töltötte, hogy erőt kapjon a munkához. Ha erre Jézusnak szüksége volt, menynyivel nagyobb szükségünk van rá nekünk.
Amikor Isten megteremtette a Földet, még a bűn megjelenése előtt kiválasztotta a hét egyik napját, hogy népével együtt töltse. Azokra, akik abbahagyják munkájukat, hogy jobban megismerjék barátjukat és Teremtőjüket, gazdag áldás vár.
János evangéliumának 6. részében Jézus párhuzamot von a fizikai és a lelki élet között. Nem elegendő hetente egyszer enni, akármilyen tápláló az étel. Lelki egészségre sem számíthatunk, ha hetente csupán egyszer veszünk magunkhoz lelki táplálékot.
Szeretnék egy jó tanácsot adni egy életerős lelki élethez. Minden reggel egyedül keressük fel Jézust a Biblia tanulmányozásával és imával. Gondolkodjunk el ezen!
SZENTELJÜNK IDŐT ISTENNEK
Megtanultuk, hogy üdvösséget hit általi kegyelemből nyerhetünk. Mi a hit? A hit az Istenbe vetett bizalom. Gondolkodjunk el egy pillanatig azon, hogyan tanultunk meg bízni valakiben. Két dologra volt szükség. Először találni kellett egy megbízható személyt, ezután pedig ismeretséget kellett kötni vele. Ha ez így történt, önkéntelenül barátságot éreztünk iránta. Ha viszont egy megbízhatatlan személlyel kötünk ismeretséget, ösztönösen tartjuk vele a távolságot.
Krisztus evangéliumának kiindulópontja Isten abszolút megbízhatósága. Tehát, hogy megtanuljunk bízni benne, először meg kell ismernünk őt. Hogyan ismerhetjük meg Istent? Hogyan kötünk ismeretséget az emberekkel? Hogy megismerjünk valakit, kapcsolatban kell lennünk vele. Ehhez időre van szükség. Ez az alapja Isten iránti bizalmunknak is. Ha megharcolnánk a hit szép harcát (1 Tim 6,12), minden erőnkkel küzdenénk azért, hogy személyesen ismerjük meg azt, aki megbízható. Bizalmunk nem növekedhet, ha nem áldozunk időt a kapcsolat ápolására.
Idő. Véleményem szerint egy kereszténynek minden erejét erre kell összpontosítania. Helytelen ha, időm és erőm megosztom, s egy részét életem javítgatására fordítom, s csak a maradékot szentelem Istennel való kapcsolatom ápolására. Minden tőlem telhetőt meg kell tennem azért, hogy több időt töltsek Istennel. A megváltást pedig Isten fogja elvégezni bennem hitem és belé vetett bizalmam alapján.
Mennyi időre van szükség? A reggeli dicséretet ne úgy olvassuk, hogy egyik kezünkkel már a kilincset fogjuk. Jézus szerint annyi időt fordítsunk a lelki táplálkozásra, mint a testire. Az Istennel eltöltött fél vagy egy óra legyen minden nap a legfontosabb elfoglaltságunk.
»Nincs időm« - szoktuk mondani. Ha nincs időm Istenre, akkor nincs időm élni sem. A televízió bebizonyította, hogy az emberek nem szenvednek időhiányban. Bebizonyította azt is, hogy találunk időt arra, amit fontosnak tartunk. Ezért szakítsunk időt Isten megismerésére.
TÖLTSÜNK IDŐT ISTENNEL EGYEDÜL
Lehet, hogy már hallottuk a történetet az aggódó emberről. Barátai nyugtalankodni kezdtek, féltették, hogy aggódása sírba viszi.
Egy nap találkozott barátjával, aki változást vett rajta észre. Nyugodt volt a tekintete.
»Mi történt? Teljesen megváltoztál.«
»Végre megtaláltam a megoldást gondjaimra« - felelte.
»Ennek igazán örülök. Megtudhatnám hogyan?«
»Felbéreltem valakit, aki aggódik helyettem.«
»Nahát, ez nagyon érdekes! És mennyit fizetsz neki?«
»Havonta négyszáz dollárt.«
»Négyszáz dollárt. Hogy tudsz ennyit fizetni, hiszen nem vagy olyan jó anyagi helyzetben?«
»Nem tudom. Ez már az ő gondja.«
Nevetséges valakit azért felfogadni, hogy aggódjon helyettünk. Ugyanolyan nevetséges, mintha arra kérnénk fel valakit, hogy egyen helyettünk. Mégis vannak, akik természetesnek tartják, hogy mások tanulmányozzák helyettük a Bibliát, imádkozzanak és keressék Istent.
A Biblia arra tanít bennünket, hogy mindannyian személyesen keressük Istent. Olvassuk el Ján 1,44-46-ot. »A következő napon Galileába akart menni Jézus; és találkozók Fileppel, és monda néki: Kövess engem! Filep pedig Bethsaidából, az András és Péter városából való volt. Találkozék Filep Nátánaellel, és monda néki: Aki felől írt Mózes a törvényben, és a próféták, megtaláltuk a názáreti Jézust, Józsefnek fiát.«« Itt megmutatkozik Filep éretlensége, éleslátásának hiánya. Azt kellett volna mondania, hogy »Megtaláltuk Jézus Krisztust, Isten Fiát.« »És monda néki Nátánael: Názáretből támadhat-é valami jó? Monda néki Filep: jer és lásd meg!« Előző tévedését itt Filep jóvátette. Nem tévedhetsz, ha eljössz és meggyőződsz te is. Nátánael elment, megnézte Jézust és hű követője lett.
Korábban már beszéltem a samáriai asszonyról, aki a kútnál találkozott Jézussal. »Ott hagyá azért az asszony a vedret, és elméne a városba, és monda az embereknek: Jertek, lássatok egy embert, aki megmonda nékem mindent, amit cselekedtem. Nem ez-é a Krisztus? Kimenének azért a városból, és hozzá menének.« »Abból a városból pedig sokan hívének benne a Samaritánusok közül annak az asszonynak beszédéért, aki bizonyságot tett vala, hogy: Mindent megmondott nékem, amit cselekedtem« (39. vers). Az emberekre sokszor nagy hatást tesznek a szenzációs hírek, látványos dolgok. Sokan hittek Jézusban a samáriai asszony beszéde miatt. Pedig a történetből ítélve nem lehetett bizalmat keltő személy. Voltak azonban, akik ésszerűbb ok miatt hittek Jézusban. Figyeljük meg a történet folytatását. »Amint azért oda mentek hozzá a Samaritánusok, kérék őt, hogy maradjon náluk; és ott marada két napig. És sokkal többen hívének a maga beszédéért. És azt mondják vala az asszonynak, hogy: Nem a te beszédedért hiszünk immár: mert magunk hallottuk, és tudjuk, hogy bizonnyal ez a világ üdvözítője, a Krisztus« (40-42. vers).
ApCsel 17,11-ben fel van jegyezve, hogy a bereabeliek nemesebb lelkűek voltak a thessalonikabelieknél, mert naponta tanulmányozták az írásokat, »ha úgy vannak-é azok«. Pál apostol ezt üzente Timótheusnak: »Igyekezzél, hogy Isten előtt becsületesen megállj, mint oly munkás, aki szégyent nem vall« (2 Tim 2,15). Vegyük nagyon komolyan kapcsolatunkat Istennel. Szakítsunk időt a Biblia tanulmányozására és a magányos imára. A családi és a nyilvános istentisztelet is csak ekkor válhat hasznossá. Ellenkező esetben a nyilvános istentisztelet rutinossá válik. Akkor ismerjük meg személyesen Istent, ha időnk egy részét vele töltjük.
KEZDETBEN...
»Uram, figyelmezz szavaimra; értsd meg az én sóhajtásomat! Ügyelj az én kiáltásom szavára, én Királyom és én Istenem; mert én hozzád imádkozom! Uram, jó reggel hallgasd meg az én szómat; jó reggel készülök hozzád és vigyázok« (Zsolt 5,2-4).
Ésaiás próféta is ír erről a témáról: »Az Úr Isten bölcs nyelvet adott én nékem, hogy tudjam erősíteni a megfáradtat beszéddel, fölserkenti minden reggel, fölserkenti fülemet, hogy hallgassak, miként a tanítványok« (Ésa 50,4). Itt és még néhány helyen ír Ésaiás próféta Jézusról. A Bibliában több helyen olvashatunk arról, hogyan imádkozott Jézus. »Kora reggel pedig, még szürkületkor, fölkelvén, kiméne, és elméne egy puszta helyre és ott imádkozék« (Márk 1,35). Dániel naponta háromszor imádkozott: reggel, délben és este (Dán 6,10). Ezek a mi tanulságunkra vannak a Bibliában feljegyezve, kövessük példájukat (2 Tim 3,16).
Ha minden nap kapcsolatban vagyok Istennel, elfogadom vezetését és benne bízom, nem pedig saját magamban, vajon nem késő-e este, lefekvés előtt kérni tőle útmutatást arra a napra? Ha hitvallásunk életünk minden napjára érvényes, akkor világos, mikor van szükségünk erőre. Hiába töltünk ki egy csekket, ha nincs fedezetünk rá. Pál apostol zsidókhoz írt levelének 4. részében arról olvasunk, hogy Jézus olyan főpap, »aki megkísértetett mindenekben hozzánk hasonlóan« (15. vers). Majd felhív bennünket, hogy: »Járuljunk azért bizalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül« (16. vers). A reggeli órákban Istennel eltöltött idő alatt erőt kapunk, amit szükség szerint igénybe vehetünk napközben.
Aki idáig esténként tartott személyes istentiszteletet, s úgy érzi valami nincs rendben hitéletével, próbálja meg a reggeli órákat szentelni az imára és a Biblia tanulmányozására. Ha keresztünket minden nap felvesszük, legjobb azt már a nap kezdetén megtenni.
...MINDEN NAP
Közösségünk Istennel állandósul, hogyha vele kezdjük a napot. Ha a személyes istentiszteletet a késő esti órákra hagyjuk, rendszertelenné válhat. Hogy állandó összeköttetésben maradjunk Istennel, naponként kell keresnünk a kapcsolatot vele. Nem kell azt kérdeznünk, hogy mi lesz, ha egy napot kihagyok. Nem ez a dolog lényege. Az a fontos, hogy kidolgozzunk egy olyan módszert, amivel kapcsolatunk rendszeressé válik. Egy nap alatt is eltávolodhatunk Istentől, és hosszú időbe telik, míg megtaláljuk az elvesztett lelki békét. Vajon azért van ez így, mert Isten szeret velünk bújócskát játszani, vagy mert egy napi mulasztásunk miatt meg akar bennünket büntetni? Nem. Amikor elhanyagoljuk a személyes érintkezést Istennel, megjelenik az ellenség, az ördög, aki mindent megtesz azért, hogy eltávolítson bennünket Istentől, és ezt a távolságot növelje. Módszereiről a Harmadik részben tanulunk.
Csak akkor lehetünk biztonságban, hogyha minden nap, bármi történjék is, Istennek adjuk az első helyet. Barátságunk és kapcsolatunk Istennel egyre jobban elmélyül, ha minden nap felkeressük őt.
Nem a személyes istentisztelet ment meg bennünket, hanem Krisztus keresztáldozatának naponkénti elfogadása. De mivel sok keresztény megengedi magának, hogy megszakadjon kapcsolata Krisztussal, a Megváltó sem segíthet rajtuk.
Jézust gyakran még követői sem ismerik jól, nem csoda, ha nem hisznek az általa felkínált üdvösségben. Ha azonban minden nap időt szakítunk arra, hogy róla gondolkodjunk, szeretetét könnyű lesz frissen tartani emlékezetünkben, és hinni abban, hogy elfogad bennünket.
KERESSÜK JÉZUST
János, a szeretett tanítvány három évig járt Jézussal. Tudta, milyen érzés Jézussal együtt enni, utazni, megérinteni őt, segíteni neki. Három évig vitatkozott, civakodott a többi tanítvánnyal azon, hogy ki lesz közülük a legnagyobb. Három év után is a mennydörgés fia maradt.
Azok, akik úgy gondolják, ha Jézussal járnak és beszélgetnek, életük egyik pillanatról a másikra megváltozik, tanulmányozzák át jól János, Péter és a többi tanítvány életét. Még a Jézus keresztre feszítése előtti estén is azon vitatkoztak, hogy ki lesz nagyobb közülük. Tudták, hogy helytelenül cselekszenek, mégsem hagyták abba. Evekkel később János apostol a következőket írta első levelében. »Ami kezdettől fogva vala, amit hallottunk, amit szemeinkkel láttunk, amit szemléltünk, és kezeinkkel illettünk, az életnek igéjéről. Amit hallottunk és láttunk, hirdetjük néktek, hogy néktek is közösségetek legyen velünk, és pedig a mi közösségünk az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal« (1 Ján 1,1-3).
Évekkel Jézus mennybemenetelt után János kiemelte: »a mi közösségünk az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal«. Te is élhetsz közösségben Jézussal. Ez a személyes istentisztelet célja, ezért kell Jézussal járnunk, beszélgetnünk és követnünk őt. A személyes istentisztelet arra serkent bennünket, hogy tanuljunk, hogy felvegyük az összeköttetést Jézussal. »Uram, látni akarjuk a Jézust« (Ján 12,21). Ha ezt elfogadjuk, hatással lesz arra, amit olvasunk.
Nem túl régen Józsué könyvét olvastam. Szeretem az Ótestamentumot az Újtestamentummal együtt olvasni. Józsué könyvének első felében Izrael harcairól, győzelmeiről és a Kananeusok felett aratott győzelméről olvastam. Józsué könyvének második felében a határvonalak aprólékos kijelöléséről van szó. Leírja a törzsek területeit, hogy hol kezdődik Benjámin törzsének földje, mivel határos, hol halad keresztül, mi mindent foglal magában. Néhány fejezet után elgondolkodtam azon, hogy milyen nehéz Jézusra találni ezekben a részekben.
Időt kell fordítani a Biblia minden könyvének olvasására. Ha a személyes istentisztelet célja az, hogy megismerjük Jézust, akkor Józsué könyvére vagy pedig a hegyibeszéd tanulmányozására kell több időt fordítani? A Tízparancsolat veszélyes fegyverré válhat olyan ember kezében, aki nem tudja, hogyan kell a Mária Magdalénákkal Jézus lábához ülni, és a szeretetről és a kedvességről tanulni. A törvény és az evangélium elválaszthatatlanok. Jézus életének tanulmányozásával szorosabb kapcsolatba kerülünk vele, és átváltozunk az Ő képmására. A személyes istentisztelet célja, hogy megismerjük Istent, és feltétel nélkül bízzunk benne.
A BIBLIA TANULMÁNYOZÁSÁVAL...
Hogyan tanulmányozzuk a Bibliát, hogy személyes istentiszteletünk jelentőségteljes legyen? Az örök életet nem lehet elnyerni a Szentírás olvasásával. Erről Ján 5,39-40-ben olvasunk. Az írástudók kutatták az írásokat, mégsem fogadták el Jézust. Jézus elfogadásával nyerünk örök életet. Őt pedig a Bibliából ismerhetjük meg.
Az egyik farizeus, Nikodémus éjjel kereste fel Jézust. Körülbelül ezeket mondta neki: »Te nagy tanító vagy, na de én sem vagyok sokkal kisebb. Tudod, hogy a főtanács tagja vagyok. Vitassunk meg egyes dolgokat.« Jézus így válaszolhatott: »Nikodémus, neked újjá kell születned« (Ján 3). Nikodémus nem értette meg az Isten országával kapcsolatos dolgokat, mert még nem tért meg. 1 Kor 2,14-ben a következőket olvassuk: »Érzéki ember pedig nem foghatja meg az Isten lelkének dolgait: mert bolondság néki; meg sem értheti, mivelhogy lelkiképen ítéltetnek meg.«
A Szentírás megértése nem annyira az értelmi képességen múlik, mint inkább a tiszta élet utáni őszinte vágyon. Az érzéki ember ellenkezik Istennel. Újjászületésünk előtt a Szentírás csupán adattár számunkra. Újjászületésünk után érezzük először a Biblia révén a közösséget Krisztussal. A Biblia lő célja, nem a tájékoztatás. Az Szentírás segítséget nyújt Isten megismerésében.
A Biblia nem csupán történelemkönyv. Olvasása közben próbáljuk magunkat a képbe helyezni. Ha a vizet merítő asszonyról olvasunk, legyünk a vizet merítő asszony. Legyünk az, aki valami jobbat vár az élettől, aki végül találkozik Krisztussal, szemtől szemben áll vele. Ha az elveszett bárányról olvasunk, legyünk az elveszett bárány, akiért Jézus eljött, hogy megkeresse, megtalálja és visszavigye az akolba. Ha a kereszten függő latorról olvasunk, legyünk a lator, aki azt mondja: »Uram, emlékezzél meg rólam« (Luk 23,42). Akinek Jézus azt feleli: »velem leszel a paradicsomban« (43. vers).
Az emberek sokszor megkérdezik, hogy mit tegyenek akkor, ha gondolataik elkalandoznak. Mit tettünk akkor, amikor az iskolában a legnehezebb tantárgyból vizsgára készültünk és nem tudtunk összpontosítani? A szemetes kosárba dobtuk a könyvet és otthagytuk az iskolát? Vagy pedig addig tanultunk, míg megjegyeztük a tananyagot? Ha a tanulás szükséges a földi élethez, a Biblia tanulmányozása pedig az örök élethez, akkor nem kellene-e ugyanannyi időt szentelnünk a Bibliának is, mint a tankönyvnek?
A Biblia fő célja, hogy tanulmányozásával összeköttetésbe kerüljünk Jézussal, hogy barátaivá váljunk. Ha a Biblia olvasásakor kérjük jelenlétét, hogy megérthessük, amit naponként üzen nekünk, mind jobban megismerjük őt és így beléje vetett bizalmunk is növekedni fog.
...ÉS AZ IMA
A keresztény egyház nem klub, nem vallásos társaság vagy világi szervezet. Az ima választja el a keresztény vallást a világ többi vallásától, és egyéb egyesületétől. Ima nélkül a Biblia nem más, mint egy ismeretekben bővelkedő könyv, hitvallás, aminek segítségével élni próbálunk. Az a tény teszi az imát elsődlegessé a keresztény életben, hogy Jézussal beszélhetünk, összeköttetésbe léphetünk vele.
Olvassuk el Luk 18,10-14-et, hogy megértsük az ima fontosságát. »Két ember méne fel a templomba imádkozni; az egyik farizeus, és a másik vámszedő. A farizeus megállván, ily módon imádkozik magában: Isten! hálákat adok néked, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek, ragadozók, hamisak, paráznák, vagy mint íme a vámszedő is. Bőjtölök kétszer egy héten; dézsmát adok mindenből, amit szerzek. A vámszedő pedig távol állván, még szemeit sem akarja vala az égre emelni, hanem veri vala mellét, mondván: Isten, légy irgalmas nékem, bűnösnek! Mondom néktek, ez megigazulva méne alá az ő házához, inkább, hogy nem amaz: mert valaki felmagasztalja magát, megaláztatik; és aki megalázza magát, felmagasztaltatik.«
Az alázatosság az első feltétele az eredményes imaéletnek. A Jézushoz vezető úton az adja át magát teljesen Jézusnak, aki meggyőződik bűnösségéről, és belátja, hogy nem tudja megmenteni önmagát. Meg lehet-e érteni az ima fontosságát Jézus megismerése nélkül? Nem lehet. Bizony nem.
Ha azonban megértetjük, hogy keresztényi életünk alapja a Krisztussal való kapcsolatunk, hogy üdvösségünkért hozzá kell fordulnunk, akkor megtanít bennünket imádkozni. Amikor a vámszedő beismerte bűnösségét és Istenhez fordult kegyelemért, megigazult.
Sokan azt gondolják, az ima elsődleges feladata, hogy választ kapjunk kéréseinkre. Véleményem szerint ha valaki elsősorban azért imádkozik, hogy kérései teljesítve legyenek, imaélete hamarosan zsákutcába jut.
Maradandó lehet-e az emberek közötti kapcsolat, ha csak azért beszélgetnek, hogy valamit kapjanak? Azért beszélgetünk barátainkkal, hogy fenntartsuk a barátságot. Az imának is ez az elsődleges célja. Jézus ezeket mondta Mát 6,33-ban: »Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.« Ennek tudatában imádkozzunk. Isten tudja, hogy mire van szükségünk. Az imának nem az az alapvető célja, hogy benne igényeinket ismertessük részletesen, hanem hogy általa fejlesszük, és ápoljuk barátságunkat Istennel.
Az ima kimeríthetetlen téma. Rengeteget írtak róla de alig érintették a felületét. Van még egy dolog, amit érinteni szeretnék: ne siessünk. Sokan, imádkozás közben sem részesülnek az áldásban, amit az Istennel való valódi kapcsolat nyújthat. Gyorsan kilépnek a körből, amit Krisztus szeretetteljes jelenléte alkot. Lehet, hogy egy pillanatra megállnak ezen a megszentelt téren, de nem várják meg a tanácsot. Nincs idejük, hogy a Mennyei Tanítóval maradjanak. Terhükkel együtt látnak munkához. Ezek nem jutnak el a siker magaslatáig, míg meg nem tanulják, mi a valódi kereszténység titka.
Időt kell vennünk a gondolkodásra, az imára, hogy Isten felújíthassa a testi, a szellemi és a lelki erőnket. Nem elég egy pillanatra állni meg a jelenlétében. Személyes kapcsolatra van szükség.
Krisztussal ápolt sikeres kapcsolatunk záloga az idő. Legyen időnk az imaélet gyakorlására.
SZEMÉLYES ISTENTISZTELET
Ezt a részt a személyes istentisztelet bemutatásával szeretném befejezni.
A nap kezdetén keressünk egy helyet, ahol egyedül lehetünk. Először kérjük egy rövid imában, hogy a Szentlélek vezessen minket. Majd tanulmányozzuk Jézus életének egy mozzanatát, összpontosítsunk Jézusra, és helyezzük magunkat is a képbe. Azáltal, hogy újból meggyőződünk bűnösségünkről, tehetetlenségünkről és az Ő hatása ér minket, közelebb kerülünk Jézushoz. A Biblia tanulmányozása után újból imádkozzunk, és mondjuk el Istennek mindazt, amiről olvastunk. Ez frissességet ad az imaéletnek, amivel elkerüljük a rutinos, megszokott frázisokat, ismételgetést.
Miután imában elmondtuk Istennek mindazt, amiről olvastunk, forduljunk hozzá kéréseinkkel önmagunk és mások érdekében is. Miután befejeztük, várjunk egy kicsit. Az ima lelkületében várjuk meg, hogy van-e Istennek közölnivalója velünk. Meggyőződésem, hogy Isten szól hozzánk gondolatainkon keresztül. Ezt néha tudomásul vesszük, néha nem. De ha térdre borulva megengedjük Istennek, hogy hasson ránk, rájövünk arra, hogy különleges mondanivalója van számunkra. Megértjük a lelki igazságokat, s felismerjük velünk kapcsolatos terveit.
MI TÖRTÉNIK AKKOR, HOGYHA TÖREKVÉSEM EREDMÉNYTELEN?
Sokszor hallottam ezeket a szavakat: »Megpróbáltam, de személyes istentiszteletem eredménytelen volt.«
Akkor megkérdezem: »Meddig próbálkozott?«
»Három napig.«
Földi barátainkkal sem válik barátságunk szorossá három nap alatt. Akkor miért várjuk el, hogy ez megtörténjen Istennel kötött barátságunkkal. A tanulság ebből a következő: ha elhatározzuk, hogy minden nap egy meghatározott időt csendes együttlétben töltünk Istennel, akkor kapcsolatunk és barátságunk szorossá válik. Megismerjük őt, akinek ismerete örök életet ad.
Szeretnénk megismerni Jézust? Kezdjük vele minden napunkat. Keressük Jézust a Szentírás tanulmányozásával és imával, hogy megismerjük legjobb barátunkat.