NEGYEDIK RÉSZ
Legyünk engedelmesek. De hogyan? Miért? Mi történik akkor, ha hibázunk?
Mi jön el először, a győzelem vagy a béke? Hogy éljünk bűntelenül?
»Amikor kisfiú voltam, leültem és sírtam,
Mert az öcsémnél kisebb süteményt kaptam.«
Ezt az apró versikét apánk többször elmondta nekünk. Emlékszem, egyszer karácsony előtt bátyámmal egy-egy zacskó cukorkát kaptunk. Szüleink attól tartottak, hogy megfájdul a gyomrunk, és elromlik a fogunk tőle, ezért csak ebéd után ehettünk belőle. Bátyám nyolc, én pedig hat éves lehettem. Szüleink szigorú tilalma ellenére naponta többször is megdézsmáltam a cukros zacskót. Amikor apám erről tudomást szerzett, azonnal kidobta a maradék cukrot. Ekkor hirtelen aggódni kezdtem bátyám egészsége miatt. Elhatároztam, hogy megmentem, és ezért a cukorkáját beledobtam a vécébe. Közbelépésem eredményeként egy időre megszűnt a diplomáciai kapcsolat a családban. Bátyám még ma is szívesen meséli el ezt az esetet.
Mi az, ami ilyen tettekre ösztönöz bennünket? Miért olyan fontos számunkra, hogy ki kerül ki győztesen, ki lesz az első? Miért vannak háborúk?Miért szeretnek az emberek focimeccsre járni, kártyázni?
Ez mind a bűn következménye. Lucifer, az oltalmazó kérub, a »hajnal fia« ezt tervezte: »Az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet, és lakom a gyülekezet hegyén messze északon« (Ésa 14,12-14). Ádámot és Évát is így kísértette Éden kertjében: »olyanok lesztek, mint az Isten« (1 Móz 3,5). A bűn Istent, a Teremtőt megillető dicsőség kisajátításával kezdődött. Azóta életünk nagy része versengésben telik el. Ki a legjobb közöttünk? Szórakozásból, játékból tesszük. Ezt tapasztaljuk az üzleti életben, a szomszédságban és időnként az imaházban is. Halált hoz.
A bűn fő oka az Istentől való elszakadás telhetetlen vágyaink miatt, hogy az elsők, legnagyobbak legyünk. Az énközpontúság a kiindulópontja minden bűnös tettnek és gondolatnak.
Sokan úgy gondolják, ha újjászületnek, teljesen megszabadulnak az énközpontúságtól, a bűntől és az ebből eredő engedetlenségtől. Megdöbbenve veszik tudomásul egy idő után, hogy ugyanazok a bűnök, problémák, gyengeségek továbbra is jelen vannak életükben. Ezért az újonnan megtért keresztények nagyon sokszor elcsüggednek, megszakítják kapcsolatukat Istennel és egy újabb lelki ébredésre várnak. A megtérés nem biztosítja a gyors és teljes tökéletességet. Ezért az a kérdés, hogy a növekvő keresztény hogyan viszonyul a botláshoz, tévedéshez és bűnhöz gyakorlati, bár fájdalmas téma.
AHOGYAN JÉZUS BÁNT A BŰNÖSÖKKEL
Követhetnek-e el bűnt a szentek? Keresztények maradhatunk-e akkor is, ha tudatosan követünk el bűnt? Hogyan bánik Jézus a bűnös szentekkel? Erre a gyakorlati kérdésre a válasz érdekes és biztató.
Válaszként nézzük meg, hogy hogyan bánt Jézus a bűnösökkel. Olvassunk Márk evangéliumának 9. részéből: »És elméne (Jézus) Kapernaumba. És odahaza megkérdezé őket: Mi felett vetekedtetek egymással az úton? De ők hallgatának, mert egymás között a felett vetekedtek vala az úton, ki a nagyobb?« (33-34 versek).
Látjuk Jézust, amint a poros úton tanítványaival Kapernaumi felé közeledik. Jézus gyakran Jeruzsálem felé tekint. A tanítványok meg vannak győződve, hogy ott fogja megalapítani királyságát. De egy dolgot még nem tisztáztak. Még nem döntötték el, hogy ki lesz köztük az osztályelnök, a miniszterelnök, a kancellár, a legnagyobb. Ezen vitatkozva gyalogolnak Kapernaum felé. Tudják, hogy helytelenül cselekednek, ezért is maradnak le Jézustól. Amikor már Kapernaum közelébe érnek, akkora a távolság köztük, hogy Jézus nem hallja őket. Ezért amikor egyedül maradtak a házban, Jézus megkérdezte tőlük, hogy miről beszélgettek?
Ez a történet egy nagyon érdekes dologra hívja fel figyelmünket a bűnnel kapcsolatban. Nehéz Jézus jelenlétében bűnt elkövetni. Tapasztaltuk már? Legtöbb ember, még a leggyöngébb is, beismeri, hogy nehéz annak tudtával bűnt elkövetni, akit szeretünk és tisztelünk. A legtöbb bűnt szeretteink távollétében követjük el. Hogy folytatni tudjuk szándékos, tudatos bűneinket, akarattal eltávolodunk Istentől, Jézus Krisztustól.
Látjuk, amint a tanítványok lemaradnak Jézustól. Azt remélik, hogy eltitkolhatják előle a számukra olyan fontos témát. Amikor szállásukra érkeznek, Jézus egy különös megbízást ad Péternek a tengerparton. Amíg Péter távol van, Jézus egy kérdést tesz fel. Nem akarja, hogy Péter jelen legyen, amikor a többi tanítványt oktatja, mivel Péter minden kérdésre elsőként válaszol. Távollétében Jézus a többi tanítványnak is lehetőséget akar adni a gondolkodásra.
Amikor Péter elmegy, újból felteszi nekik a kérdést, hogy miről beszélgettek a kapernaumi úton. Zavarukban a homokot rugdossák. A 34. versben azt olvassuk: »De ők hallgatának.« Amikor apám megkérdezte tőlem, hogy mi történt bátyám cukorkáival, én is csak hallgattam. De amikor látták, hogy Jézus hajthatatlan, egyikük azt felelte: Azon töprengtünk, hogy ki lesz közülünk a legnagyobb a királyságban.
»ADJ MÁSIK TIZENKETTŐT«
Jézus alázatos emberként élt a földön. »Önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl« (Fil 2,7). Ő, aki a menny tiszteletét élvezte, lejött a földre, hogy egy szerény jászolban szülessen meg. Ő, akinek gazdagságát nem foghatjuk fel, szegénnyé lett, hogy mi az ő szegénysége által meggazdagodjunk (2 Kor 8,9). Ismételten megpróbálta megértetni tanítványaival, hogy az igazi nagyság az alázatosságban rejlik. De ők ezt nem értették meg.
Úgy érzem, Jézusnak könnyebb lett volna azt mondani, hogy tűnjenek el a szeme elől. Majd keres ő másik tizenkettőt. Mindent újrakezdeni. Ehelyett magához hívta őket és ezt mondta nekik: »Ha valaki első akar lenni, legyen mindenek között utolsó és mindeneknek szolgája. És előfogván egy gyermeket, közéjök állatá azt; és ölébe vévén azt, monda nékik: Aki az ilyen gyermekek közül egyet befogad az én nevemben, engem fogad be; és aki engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elbocsátott (Márk 9,35-37). Jézus egy kisgyermeket használt fel arra, hogy bemutassa a mennyek országát. Kedves és türelmes volt tanítványaihoz. Amikor nem értették meg tanítását, újból elmagyarázta nekik. Továbbra is velük maradt, fenntartotta velük a közösséget. Velük evett, utazott, dolgozott, rájuk bízta munkáját, misszióját.
VÉTKES A LEGNAGYOBB BŰNBEN
A Bibliából tudjuk, hogy Jézus hogyan bánt tanítványaival akkor, amikor bűnt követtek el. Mi volt a bűnük? Büszkeségük. De hát mindenkiben van egy kis büszkeség. Erre épült a világ. A megszentelődés egy életen át tartó folyamat, és lehet, hogy ettől a kis bűnünktől halálunk előtt megszabadulunk. De miért lenne kis bűn? A büszkeség a legnagyobb bűn. Miatta jutott a Föld jelenlegi állapotába. Igaz, hogy Isten szerint a bűnnek több fokozata van, de az ő mércéje különbözik a miénktől. A büszkeség a legvisszataszítóbb Isten szemében, mert ez a tulajdonság összeférhetetlen jellemével.
A bűn, amiben a tanítványok vétkesek voltak, az egyik legnagyobb bűn, ha nem a legnagyobb. Nagy bűnt követtek el. Tudták, hogy vétkeznek, mert megvárták, hogy Jézus eltávolodjon tőlük, hogy belemerülhessenek a bűn élvezésébe. Három évig volt velük Jézus, de ők ennyi idő alatt sem tudtak megtisztulni ettől a bűntől. A keresztrefeszítés előestjén is elkövették. Nevezhetjük tudatos, folyamatos, megszokott, dédelgetett, állhatatos bűnnek. A tanítványok a legnagyobb bűnt követték el.
Gyermekkoromban többször hallottam, hogy Isten csak a tudatlanságban elkövetett bűnt bocsátja meg. Ezt egy Ótestamentumból vett verssel próbálta bizonyítani, ami szerint csak a véletlenül elkövetett bűnökre voltak előírva áldozatok. Ez engem nagyon elszomorított, mert mindegyik bűnöm tudatos bűn volt.
Vannak iskolázott emberek, akik szerint a 1 Ján 3,6-ból vett szavak - »Aki őbenne marad, egy sem esik bűnbe« - azt jelentik, hogy tudatosan nem követünk el bűnt. Lehet, hogy néha megtévedünk, de akarattal nem esünk bűnbe. Ezek szerint Isten csak azokat a bűnöket bocsátja meg, amelyeket véletlenül követtünk el. Túl sok ember van, akinek vétkei sokkal komolyabbak ennél, akiket nem vigasztal ez a felfogás.
A tanítványok esetéből tudjuk, hogy Jézus hogyan bánt a vétkező bűnösökkel, akik tudatában voltak annak, hogy bűnt követnek el.
MEGTÉRTEK-E A TANÍTVÁNYOK?
Most valaki azt mondhatja, hogy a tanítványoknak az volt a hibájuk, hogy nem tértek meg. Ezt azonban nem állíthatjuk. A tanítványok ördögöket űztek, leprásokat tisztítottak meg, betegeket gyógyítottak, halottakat támasztottak fel. Isten nem ad megtéretlen embereknek ilyen képességeket. Amikor a hetven tanítvány visszatért küldetéséből, örültek az erőnek, ami lehetővé tette számukra az ördögök kiűzését. Jézus azt mondta nekik: »azon örüljetek, hogy a ti neveitek fel vannak írva a mennyben« (Luk 10,20). János evangéliumának harmadik részében pedig azt találjuk, hogy újjászületés nélkül nem láthatjuk meg a mennyek országát. Ezért el kell fogadnunk azt, hogy a tanítványok megtértek. Igaz, hogy a keresztrefeszítés előtti estén Jézus azt mondta Péternek »te azért idővel megtérvén, a te atyádfiait erősítsed« (Luk 22,32). Ne felejtsük, hogy naponként meg kell térnünk. Itt erről a megtérésről beszél Jézus. Miután megtagadta Jézust, újból meg kellett térnie és megbánni a bűneit. A felsőházban, amikor Péter átadta magát Jézusnak, és megengedte, hogy megmossa lábát, Péter tiszta volt. Jézus ezt meg is mondta Ján 13,10-ben. Ezért nem állíthatjuk, hogy a tanítványok megtéretlenségük miatt vétkeztek tudatosan. Akkor tehát hogyan ítéli meg Jézus a tudatos bűn miatt tanítványait? Olvassuk el közismert kijelentését: »Minden bűn és káromlás megbocsáttatik az embereknek« (Mát 12, 31). Ez tényleg örömhír!
A MEGBOCSÁTHATATLAN BŰN
Máté evangéliumának 12. részében olvasunk a megbocsáthatatlan bűnről. De álljunk meg egy pillanatra. Ha az Úr minden bűnt megbocsát, akkor az magába foglalja a megbocsáthatatlan bűnt is. Jézus azt mondta: »Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól« (1 Ján 1,9). Tehát Jézus meg akarja és meg tudja bocsátani minden bűnünket. Ha minden bűnt megbocsát, akkor mi a megbocsáthatatlan bűn? Az, amelyre nem kérünk bűnbocsánatot, amit nem bánunk meg. Ilyen egyszerű. Karikázzuk be Bibliánkban pirossal, zölddel, sárgával és lilával, hogy »Megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól«. Ide tartozik a tudatos, megszokott, állhatatos és legnagyobb bűn, a büszkeség is. Jézus világosan megmondta, hogy minden bűn megbocsáttatik. Megbocsátott tanítványainak. Velük maradt akkor is, amikor ismét elkövették a legnagyobb bűnt. Jézus biztosítja számunkra is a megbocsátást. Ő meg akarja és meg tudja bocsátani kisebb bűneiket is - a gyilkosságot, lopást, paráznaságot.
NINCS KÁRHOZTATÁS
A Biblia alapelve ez: »Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa« (Ján 3,17).
A házasságtörő asszonynak, akit az írástudók és farizeusok hurcoltak Jézus elé, kettős feleletet adott, amely mindenki számára hasznos, aki bűnbe esik. Jézus nemcsak azt mondta neki: »Én sem kárhoztatlak«, hanem azt is hozzátette: »eredj el és többé ne vétkezzél« (Ján 8,11). Itt egy tökéletes egyensúlyt látunk.
Ha szeretteink közül valaki vétkezik vagy bajba jut, sokszor azt mondjuk neki, hogy minden rendben van, nem ítéljük el és elfeledkezünk a második részről.
Isten szereti a bűnöst, de gyűlöli a bűnt. Isten megbocsát gyenge, gyermeteg, növekvő keresztény gyermekeinek, és erőt ad nekik, hogy legyőzzék a bűnt. Amíg arról tanulunk, hogy hogyan használjuk fel életünkben ezt az erőt, Jézus mellettünk van. A tó mellett fekvő embernek azt mondta: »Többé ne vétkezz.« Mindenki kaphat ebből az erőből. Hogy ne vétkezzünk, Jézus elfogadásából, iránta érzett szeretetünkből, és a vele való kapcsolatból merítünk erőt. Jézus jelenléte teszi a bűn elkövetését nehézzé. Ezért van szükség arra, hogy egy vétkező bűnös számíthasson Jézus állandó jelenlétére.
Együttérző szeretetre van legnagyobb szüksége a bűnt legyőzni vágyó fiatalnak. Csak az tud megtisztulni bűneitől, aki tudatában van annak, hogy akkor is szeretik és elfogadják, amikor vétkezik. Feljogosít-e ez bennünket a bűnre? Nem. Egyedül a Jézussal való folyamatos, szeretetteljes kapcsolat visz bennünket győzelemre.
A BÉKE FELSZABADÍT
Sokáig azt hittem, ha sikerül kijavítani hibáimat és beismerni tévedéseimet, megtalálom a lelki békét. Nagy felfedezés volt számomra, hogy csak akkor kezdek el győzedelmeskedni bűneim és tévedéseim felett, amikor már megteremtettem a lelki békét. Amikor azt tapasztaljuk, hogy Jézus nem kárhoztat bennünket, hogy amint vagyunk, elfogad minket, béke száll szívünkre. Ezzel kezdődik a változás életünkben.
Négy ige együtt olvasva gyönyörűen bemutatja az igazságot a bűnbocsánatról, a szeretetről és az engedelmességről. Az elsőt Mát 18,21-22-ben találjuk meg. »Ekkor hozzámenvén Péter, monda: Uram, hányszor lehet az én atyámfiának ellenem vétkezni, és neki megbocsátanom? még hétszer is? Monda néki Jézus: Nem mondom néked, hogy még hétszer is, hanem még hetvenhétszer is.«
Jézus idejében a zsidók szokás szerint háromszor bocsátottak meg egymásnak. Péter nagylelkűen kétszer ennyit ajánlott és egy ráadást, hetet, ami a tökéletesség jelképe. De Jézus szerint a hétszeri megbocsátás nem elegendő. Hetvenszer hétszer kell megbocsátani. Ez mit jelent? Vezessünk nyilvántartást és pontosan 490-szer bocsássunk meg? Nem. Jézus szerint korlátlanul meg kell bocsátanunk. Elvárja-e tőlünk Isten, hogy készségesebbek legyünk a megbocsátásban, mint Ő? A válasz természetesen: nem.
A másik igét Luk 17,3-5-ben találjuk meg. »Őrizzétek meg magatokat: ha pedig a te atyádfia vétkezik ellened, dorgáld meg őt; és ha megtér, bocsáss meg néki. És ha egy napon hétszer vétkezik ellened, és egy napon hétszer te hozzád tér, mondván: Megbántam; megbocsáss néki. És mondának az apostolok az Úrnak: Növeljed a mi hitünket!« Sokan a lelkészt hívják segítségül a nézeteltérések megoldására. Egy alkalommal telefonhívást kaptam egy dühös gyülekezeti tagtól, mert a szomszéd lova letaposta petúniáit. Kis híján elnevettem magam. Majd azt tanácsoltam, hogy hívja ki a rendőrséget. Rosszul tettem. Később, amikor elgondolkodtam az eseten, a fenti szöveg jutott eszembe. Ezt kellett volna mondanom: »Ha a ló még hétszer átvágtat petúniáidon, akkor is meg kell bocsátanod.« Mit tennénk, ha szomszédunk lova letaposná petúniáinkat, szomszédunk pedig hétszer mondaná azt, hogy »Sajnálom«. Én azt mondanám: »Bizonyítsa be. Kösse meg azt a szerencsétlen lovat.«
Ha Jézus azt mondta, hogy hétszer bocsássunk meg egy nap, akkor Isten sem bocsát meg kevesebbszer. Nem kéri tőlünk azt, amit Ő maga nem hajlandó megtenni értünk. Ebből is láthatjuk, hogy Isten kegyelme határtalan.
Mikor kértünk Istentől utoljára bocsánatot a nap végén, miután hétszer elestünk, megtévedtünk és elhittük, hogy bűneinket megbocsátotta? Ez nagyon nehéz, mert az ember nem így gondolkodik. Ez nem emberi, ez isteni.
Amikor ilyen megbocsátásról beszélgetünk, valaki mindig ingerült lesz és azt mondja: »Szerinted nincs szükség engedelmességre. Jóváhagyod a bűnt. Arra veszed rá az embereket, hogy könnyen vegyék Isten kegyelmét.«
Itt olvassuk el a harmadik igét, Luk 7,40-43-at. Simon házában vagyunk. Bejön Mária, akit Simon bűnbe vitt, és illatos olajjal keni meg Jézus lábát.
Simon emiatt felháborodik és elítéli Máriát. Ezt gondolja magában: »Ez, ha próféta volna, tudná ki és miféle asszony az, aki őt illeti: hogy bűnös« (39. vers). De Jézus ismeri gondolatait és azt mondja neki: »Simon, van valami mondani valóm néked«, és elmesél egy egyszerű történetet, amit csak Simon ért meg. »Egy hitelezőnek két adósa vala: az egyik adós vala ötszáz pénzzel, a másik pedig ötvennel. És mikor nem volt nékik miből megadni, mind a kettőnek elengedé. E kettő közül azért, mondd meg, melyik szereti őt jobban? «
Felelvén pedig Simon, monda: Azt gondolom, hogy az, akinek többet engedett el.
»És Jézus monda néki: Igazán ítéltél.« Tehát minél több bűnünk van megbocsátva, annál jobban szeretünk. Ez általános érvényű és örök alapelv.
Olvassuk el az utolsó szöveget. »Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok« (Ján 14,15). Az Isten által felkínált bűnbocsánat megértése engedelmessé tesz bennünket. Nem fogjuk jóváhagyni a bűnt és nem várunk olcsó kegyelmet.
MEGBOCSÁTÁS, KAPCSOLAT, ENGEDELMESSÉG
Az ember korlátoltsága megnehezíti, hogy elfogadja a korlátlan megbocsátást. Isten szeretete és megbocsátó készsége akkor lesz a miénk, ha kitartóan keressük, megismerjük őt és bízunk benne. E nélkül csak elmélet marad számunkra. Ha szeretjük, engedelmeskedünk neki. Sokszor előfordul azonban, hogy amikor iránta érzett szeretetünk és bizalmunk nő, kapcsolatunk erősödik, kibontakozunk védő karjából. Ekkor esünk el, tévedünk meg, vétkezünk és bűnbocsánatért újból hozzá kell fordulnunk, néha egy nap hétszer is.
Lehetséges tehát, hogy egy fejlődő keresztény észrevegye életében a tudatos bűnt, és hogy kapcsolata emiatt ne szakadjon meg Jézussal. Ezt a következtetést vonhatjuk le a fent tanulmányozott szövegekből. A tanítványok kapcsolata nem szakadt meg Jézussal azért, mert volt tudatos bűnük. De ahogy tovább gondolkodunk, egy újabb következtetésre jutunk. Lehet személyes kapcsolatunk Jézussal és tudatos bűnünk egy időben, de előbb-utóbb az egyik megszűnik e két dolog közül életünkben.
Júdás volt a legokosabb a tanítványok között. Gyors észjárású volt. Megértette ezt az elvet, hogy előbb-utóbb vagy bűne vagy pedig kapcsolata szűnik meg Jézussal. Amikor úgy döntött, hogy nem akarja elhagyni bűneit, szándékosan szakította meg kapcsolatát Jézussal, és döntött bűnei mellett.
Most érkeztünk a kedvelt, merész és önkényes bűn lényegéhez, a bűnhöz, ami arról tanúskodik, hogy rendkívül veszélyes talajon járunk. Amikor bűneinket választva megszakítjuk kapcsolatunkat Jézussal, vagy visszautasítjuk a vele való együttműködést, veszélybe kerülünk. Lehet, hogy már találkoztunk olyan emberrel, aki nem akart túl vallásos lenni, mert attól félt, hogy az nagy változást hoz életébe. Vagy olyan kereszténnyel, aki nem kívánt mélyebb kapcsolatot létesíteni Krisztussal, mert nem akart több változást életében. Ez volt Júdás esete. De a többi tanítvány Jézussal maradt. Semmi sem tántorította el őket Jézustól.
Klasszikus példaként Jánost, a szeretett tanítványt is említsük meg, aki mindenben Júdás ellentéte volt. Jánosnak is voltak ugyanolyan rossz tulajdonságai, mint Júdásnak, de Jánost mindig Jézus mellett látjuk. Az elsők között követte Krisztust. Mellette volt, hogy hallgassa tanításait. Jelen volt, amikor csodákat tett. Nem hiányzott a Gecsemáné kertben, Kajafás házában, a keresztnél, a sírnál. Mindig, mindenhol jelen volt. De neki is voltak hibái. Csatlakozott bátyjához, aki azt kérte, hogy Jézus engedje meg nekik, hogy tüzet kérjenek a samaritánus falura. Testvérével és anyjával azt kérték Jézustól, hogy biztosítson nekik helyet országában, az egyik testvérnek a jobb, a másiknak a bal oldalán. János a mennydörgés fia volt, de Jézussal maradt és bizonyságot tett arról, hogy aki fenntartja a kapcsolatot Jézussal, az előbb-utóbb megtisztul bűneitől. Ez csak így lehetséges, másképpen nem.
Látjuk Jánost évekkel később. A tanítványok közül már csak ő él, a többiek vértanúként meghaltak. János Pátmosz szigetén írja Jézus kijelentéseit. Levelet ír ezekkel a szavakkal. »Szeretteim, szeressük egymást: mert a szeretet Istentől van;... Aki nem szeret, nem ismerte meg az Istent; mert az Isten a szeretet« (1 Ján 4,7-8). János élete megváltozott kegyelemből.
Mielőtt János Pátmosz szigetére került, lehet, hogy régi barátai meglátogatták, és úgy látták, hogy nagyon megváltozott. Ő csodálkozott ezen, mert azok az emberek, akiknek élete megváltozik, utoljára veszik észre, és utoljára beszélnek róla. Isten kegyelme teszi ezt velük.
A FOLYAMATOS KAPCSOLAT
Ha napról napra foglalkozunk Jézussal mint jó baráttal, ha Jézus életünk részévé válik, ha semmi sem választhat el bennünket tőle, akkor mint János, a szeretett tanítvány életében, életünkben is változás következik be, amelyet mi alig veszünk észre, de barátaink annál inkább. Akármilyen bűnnel küszködünk, legyen az tudatosan vagy öntudatlanul elkövetett bűn, akár dédelgetett vagy megszokott bűn, legyen akármilyen bűn, végtére eltűnik életünkből.
Sokszor türelmetlenség fog el bennünket, és időhöz kötjük a keresztényi növekedést és győzelmet. Nem jó ezt tenni. Ez Isten dolga, a Szentlélek munkája. A tanítványok is fokozatos változáson mentek át. Először kihajt a búza, azután kalászba szökken, majd megérik benne a szem. Amíg fennáll összeköttetésünk Krisztussal, a szeretetből ápolt kapcsolat védelmet nyújt a bűn ellen. Minél mélyebb a kapcsolatjézussal, annál távolabb kerülünk a bűntől és attól, hogy Isten kegyelmét könnyen vegyük. Hálás vagyok azért, ahogyan Jézus a bűnösökkel bánt. Reményt és vigaszt ad az igyekvő, növekedő kereszténynek.
Ha tehát igaz az, hogy Jézussal való állandó kapcsolatunk változást idéz elő életünkben, akkor ez a nyitja az engedelmességnek. Kegyelemből változunk meg a Jézussal fenntartott folytonos kapcsolat által, nem pedig saját küzdelmünkkel, elhatározásunkkal és erőnkkel, hogy legyőzzük a bűnt és az ördögöt.
Hosszú ideig sok keresztény két összeférhetetlen hitet vallott. Egyrészt, hogy van elegendő erőnk ahhoz, hogy megtartsuk Isten törvényét, hogy győzedelmeskedjünk a bűn felett, másrészt, hogy szükségünk van Isten segítségére, de keményen meg kell küzdenünk engedelmességünkért.
Vannak, akiket annyira elcsüggesztett az életükben elért eredmény az engedelmesség terén, hogy feladták a bűn elleni harcukat. A Biblia nem erre tanít bennünket. A tanítványok ismételten vétkeztek, elestek, megtévedtek. Krisztussal való folyamatos kapcsolatuk révén átváltoztak Jézus képmására, és győztek szeretete által.
Hogy Isten elfogad-e bennünket, nem engedelmességünkön múlik. Korlátlanul megbocsátja bűneinket, de ez nem zárja ki azt az igazságot, hogy Istentől kapunk erőt ahhoz, hogy ne vétkezzünk.
Örülhetünk, hogy a megigazulás egyedül hittel lehetséges, és teljes bizalmunk lehet abban, hogy Isten elfogad bennünket. Ezt Jézus tette lehetővé számunkra. Örülhetünk annak is, hogy Isten megbocsátja bűneinket, hogy türelme határtalan, míg növekszünk kegyelmében. De itt ne álljunk meg. Fogadjuk el azt az igazságot, hogy az engedelmesség és a bűnön aratott győzelem rendelkezésünkre áll, és valósággá válhat életünkben még ma. Örüljünk azért is, mert az engedelmességet és a bűnbocsánatot hittel nyerhetjük el. Pál apostol sok évvel ezelőtt ezt mondta: »Azért amiképen vettétek a Krisztus Jézust, az Urat, akképen járjatok Ő benne« (Kol 2,6).
MIÉRT CSAK A HIT TEHET ENGEDELMESSÉ?
Nyolc okot szeretnék megemlíteni, ami megmutatja, hogy a hit tesz minket engedelmessé, nem pedig saját erőfeszítéseink.
1. Azért, mert a Biblia ezt állítja. Meggyőző bizonyíték-e ez? Róm 1,17-ben Pál apostol ezt írja: »Az igaz ember pedig hitből él.« Kik az igazak? Azok, akik elfogadták a hit általi megigazulás kegyelmét? Itt a Biblia azt mondja, hogy az igazak, a megigazultak, hitből élnek.
2. Az ember természete is oka annak, hogy csupán hitből képes engedelmeskedni. Az Első részben már tárgyaltunk erről. Róm 5,19-ben arról olvasunk, hogy egy ember engedetlensége miatt sokan bűnösökké lettek. János evangéliumának 3. részében pedig azt találjuk, hogy ha valaki nem születik újjá, nem láthatja meg az Isten országát. Ha igaz, hogy: »mint megfertéztetett ruha minden mi igazságaink« amire Ésa 64,5 emlékeztet bennünket, akkor az engedelmesség egy felső hatalomtól jön. Természetünk miatt önmagunktól ezt nem érhetjük el.
3. Az átadás jellege miatt kizárólag a hit tehet minket engedelmessé. Amint már a Második részben tanultuk, az átadás önmagunkról való lemondást jelent (Róm 9. és 10. rész). Ha feladtuk képességeinket, akkor más erejétől kell függnünk. Lehetetlen egyszerre teljes erőbevetéssel küzdeni azért, hogy engedelmesek legyünk, ugyanakkor lemondani arról, hogy elérjük az engedelmességet. A feladás tagadja a megvalósítás lehetőségét. Amikor lemondunk önmagunkról, teljesen Istenre bízzuk magunkat.
4. Isten akarja irányítani életünket. A Római levél 6. részében olvashatunk erről. Szabadon választhatunk, hogy ki irányítsa életünket, Isten vagy az ördög. Nincs középút. Csupán arról dönthetünk, hogy a két erő közül melyiket választjuk. Isten szeretetből irányít. Miután átengedjük magunkat szeretetteljes vezetésének, engedelmesek leszünk.
5. A hit tesz minket engedelmessé a bűnbánat jellege miatt is. A bűnbánat ajándék, nem igyekezetünk eredménye (ApCsel 5,31). Mi a bűnbánat örökérvényű definíciója? A bűnbánat bánkódás a bűn miatt, és szakítás vele. Tehát ha a bűnbánat ajándék, a bűnön való bánkódás pedig a bűn elhagyása, akkor a bűn elhagyása is ajándék. Nem olyan dolog, amit saját erőnkből megtehetünk. A bűnbánatot ajándékba kapjuk.
6. Az engedelmesség a hit gyümölcse, ezért csak a hit tehet minket engedelmessé. Erről János evangéliumának 15. részében olvashatunk. A szőlővessző nem terem gyümölcsöt a szőlőtőkétől függetlenül. Ha kapcsolatban vagyunk a szőlőtőkével, sok gyümölcsöt termünk önként, természetesen.
7. A hit általi engedelmességet Jézus példája is lehetővé teszi. Jézus fentről jövő erő segítségével élt, dolgozott, nem pedig saját erejéből (Ján 14,10). Nemcsak azért jött a földre, hogy meghaljon értünk, megfizessen a bűnért, hanem azért is, hogy megmutassa, hogyan élhetünk egy felsőbb erőre támaszkodva. Jézus engedelmes életet élt. Hív bennünket, hogy kövessük példáját, hogy engedelmes életet éljünk hit által.
8. Hit általi engedelmesség azért is lehetséges, mert a keresztényi életben fel van kínálva a nyugodalom, vagyis a bűntudattól való megszabadulás. De tanulmányozzuk kissé bővebben az utolsó pontot. Zsid 4,9 beszél erről. »Annakokáért megvan a szombatja az Isten népének.« (Ez Isten népére vonatkozik, azokra, akik elfogadták őt, és gyermekei lettek.)
Mindnyájan tudjuk, hogy milyen a testi és lelki fáradtság. Ismerjük be, hogy mindnyájan küzdünk a szentség terhével. Időnként nem tudjuk megkülönböztetni a szentség terhét a bűn terhétől. Sokszor úgy érezzük, hogy a keresztény élet egy meredek hegy megmászása, nehéz teherrel a hátunkon. Zsid 4. része felkínálja a nyugalmat gyermekeinek. Keressünk a Bibliában több olyan igét, amely a megnyugvásról beszél. Ján Jel 14,11-ben a harmadik angyal üzenetéről olvasunk. »És nem lesz nyugalmuk éjjel és nappal, akik imádják a fenevadat és annak képét, és ha valaki az ő nevének bélyegét felveszi.« Lehet, most valaki azt mondja, hogy itt az istenteleneknek a tüzes, kénköves tóban való végső megsemmisítéséről van szó. De többre utal, mint a szöveg prófétai és történelmi megértése.
Jézus azt mondta: »Jőjetek én hozzám mindnyájan... és én megnyugosztalak titeket« (Mát 11,28). Az embereknek tehát azért nincs nyugalmuk mert nem jönnek Jézushoz, mert éjjel nappal a fenevadat és annak képét imádják. A Jel 14. részében egy másik igének is érdekes lelki értelme van. »És hallék az égből szózatot, amely ezt mondja vala nékem: Írd meg: Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg mostantól fogva. Bizony, azt mondja a Lélek, mert megnyugosznak az ő fáradságuktól, és az ő cselekedeteik követik őket« (13. vers). Tudom, ez a szöveg temetőkre, sírkövekre és azokra utal, akik hitben haltak meg és így várják Jézus második eljövetelét. De nézzük csak meg jobban, találunk itt, más vonatkozást is. »Boldogok a halottak, akik az Úrban haltak meg.« Hallottál-e már az én meghalásáról Krisztus segítségével? »Mert megnyugszanak az ő fáradságuktól.« »Jőjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.« »És az ő cselekedeteik követik őket.«
Pál apostol zsidókhoz írt levelének 4. része szintén a megnyugvásról beszél: »Mert aki bement az ő nyugodalmába, az maga is megnyugodott cselekedeteitől, amiképen Isten is a magáéitól« (10. vers). Mikor nyugodott meg Isten? Mikor hagyta abba munkáját? A teremtéskor. Akkor adta a hetedik napot emlékként, jelként, hogy emlékeztessen bennünket a teremtésre. Zsid 4. rész hív bennünket, hogy pihenjünk meg szombaton. Minek a jelképe a szombat? A megszentelődés jele. 2 Móz 31,13. és Ezék 20,13.20 beszélnek erről. A szombatot Isten adta annak jeléül, hogy megszenteli népét. Isten nyugalomnapjának igazsága és a megnyugvás attól, hogy saját erőnkkel győzzük le bűneinket, szorosan összefügg.
MEGNYUGVÁS A MEGTERHELT BŰNÖSÖK SZÁMÁRA, MEGNYUGVÁS A MEGTERHELT SZENTEK SZÁMÁRA
Zsid 4. része háromféle megnyugvásról beszél. Megnyugvás attól a törekvésünktől, hogy Isten elfogadjon bennünket és megbocsássa bűneinket (2-3. vers), megnyugvás attól az erőfeszítéstől, hogy legyőzzük az ellenséget (9-10. vers), megnyugvás attól a munkától, hogy kiérdemeljük a mennyet és bejussunk az Ígéret földjére (6. vers). A megnyugvást nem lehet az egyik szinten elfogadni, a másikon pedig visszautasítani.
Sokan elfogadták Isten nyugalmát az örök élet reményében, és bíznak Krisztus bevégző munkájában. Ugyanakkor lehet, hogy küzdenek, harcolnak, hogy keresztény életet tudjanak élni. Talán úgy érzik, hogy az ár alacsony, de a kamat nagy, ezért az üdvösség számukra túl drága.
Kérem a kedves olvasót, hogy még ma lépjen be Isten nyugodalmába és ne próbáljon saját erejéből engedelmeskedni, legyőzni a bűnt és győzedelmeskedni felette. Ha kitartóan keressük a Jézussal való közösséget, Isten nekünk adja a nyugalmat, amelyet a szombat nyugodalma jelképez.
HOGYAN ENGEDELMESKEDJÜNK?
Megpróbálok nagyon egyszerűen fogalmazni. Ha közösségre lépünk az Úr Jézus Krisztussal és ezt a közösséget az Ő második eljöveteléig ápoljuk, a többit Ő vállalja. Ez az egyszerű felelet arra, hogy hogyan engedelmeskedjünk. Fil 1,6-ban ezt olvassuk. »Meg lévén győződve arról, hogy aki elkezdette bennetek a jó dolgot, elvégzi a Krisztus Jézusnak napjáig.« A megbocsátás, az üdvösség, az engedelmesség mind ajándék, amelyet az ajándékozóval fenntartott kapcsolattal és közösséggel nyerünk el. Őszinte engedelmességet csak odaadó, hűséges keresztények érthetnek, tapasztalhatnak meg. Nem lehet elérni a viselkedésmód megváltoztatásával vagy erős akarattal. A szeretet készteti a hit általi engedelmességre azokat, akik napról napra kapcsolatban vannak Jézus Krisztussal.
Az Istennel való naponkénti kapcsolat és Jézus megismerése engedelmessé tesz. Ez egyedül hittel lehetséges. Örömhír számunkra, hogy Isten a világegyetem előtt meg akarja dicsőíteni nevét általunk.