Írta: John Peckham
Nagyon ijesztő volt. Rohantunk a kórházba a kisfiunkkal, aki akkor még a két évet sem töltötte be. Vérvételre volt szüksége, hogy megállapítsák, életveszélyes-e az állapota.
Mivel a fiam nagyon zaklatott volt, a nővér megkért bennünket – a feleségemet és engem –, hogy fogjuk le, miközben ő megszúrja a tűvel. Még túl kicsi volt, hogy beszélni tudjon, de tekintete mindent elárult: „Miért teszed ezt velem, apa? Ez fáj!”
Abban a pillanatban semmit sem tudtam volna mondani, ami megértette volna vele, hogy miért teszem, amit teszek, mégis az ő érdekében cselekedtem. Mi mást tehettem volna? Mindent megtettem, amit csak tudtam, csakhogy segíthessek neki, és erre egyedül a szeretet motivált.
Isten és az Ő szőlőskertje
Ézsaiás próféta írt egy éneket „szerelmesem szőlőskertjéről” (Ézs 5:1, RÚF) kezdettel. Ézsaiás „szerelmese” Isten, a szőlőskert pedig elsősorban Isten népére utal. A szőlő egy „kövér hegyoldalon” volt; ezt tulajdonosa „Fölásta és megtisztította a kövektől, beültette nemes vesszővel. Közepére tornyot emelt, sajtót is vágatott benne” (1. és 2. versek, RÚF). Más szóval, mindent megtett, amit csak tudott, hogy ez a szőlőskert gyümölcsöt hozzon.
Ennek ismeretében a birtokos azt várta, hogy „hogy jó szőlőt terem majd”, de az „mégis vadszőlőt” termett, vagy szó szerinti fordításban „bűzgyümölcsöt” (2. vers). A „vadszőlőnek” fordított kifejezés „bűzgyümölcsnek” is fordítható.
Kóstoltál már bele egy fürt frissnek hitt szőlőbe, hogy aztán ízlelgetés során hasítson beléd a felismerés, hogy amit a szádba vettél, az romlott? Ez némileg hasonló, mint Isten tapasztalata, akinek szőlője rohadt gyümölcsöt termett.
Majd maga Isten jelenti ki: „Most azért, Jeruzsálem lakói és Júda férfiai, tegyetek igazságot köztem és a szőlőm között! Mit kellett volna még a szőlőmmel tenni, amit meg nem tettem? Azt vártam, hogy jó szőlőt terem majd, miért termett mégis [rohadt] szőlőt?” (3–4. versek, RÚF).
Mindenekelőtt, nincs olyan zsarnok, sem király, sem senki, aki abszolút hatalomra törekedne, aki azt mondaná, „tegyetek igazságot köztem és szőlőm között”. A Biblia Istene azonban megnyitja a jegyzőkönyveit, hogy a világegyetem vizsgálatot folytathasson. Természetesen az ilyen felülvizsgálat csak akkor lehetséges, ha Isten megengedi. Neki megvan a hatalma, hogy egyszerűen eltiporjon bárkit, aki meg meri kérdőjelezni Őt. Ő mégis épp az ellenkezőjét teszi: Krisztus magára vette az emberi természetet, és vállalta, hogy összezúzzák értünk.
Mit tehetne még?
És ez még csak a kezdet. A történet folytatódik, Máté 21. fejezetében Jézus szőlőskertről mondott példázatában. „Hallgassatok meg egy másik példázatot!” – mondta Jézus. „Volt egy gazda, aki szőlőt ültetett, kerítéssel vette körül, borsajtót készített, és őrtornyot épített” (33. vers, RÚF).
Honnan idézi ezt? Ézsaiás 5. szőlőskertről szóló énekéből. Számít rá, hogy a hallgatósága ismerni fogja ezt a dalt. Milyen kérdés az tehát, amely mindenkiben felötlött? E kérdés: Mit tehetne még Isten?
Jézus folytatja: „azután bérbe adta szőlőmunkásoknak, és idegenbe távozott. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a munkásokhoz, hogy vegyék át a neki járó termést. A munkások megfogták szolgáit, és volt, akit megvertek, volt, akit megöltek, és volt, akit megköveztek. Ekkor újabb szolgákat küldött, többet, mint először, de ugyanígy bántak azokkal is” (33–36. versek, RÚF). Miről van itt szó? Arra utal, hogy Isten egyik prófétát a másik után küldte népéhez, akiket a nép üldözött, és gyakran meg is ölt.
„Utoljára pedig fiát küldte el hozzájuk, mert úgy gondolta: A fiamat meg fogják becsülni. De amikor a munkások meglátták a fiát, így szóltak egymás között: Ez az örökös! Gyertek, öljük meg, hogy mienk legyen az örökség. Majd megragadták, kidobták a szőlőn kívülre, és megölték. Amikor megjön a szőlő ura, vajon mit tesz ezekkel a munkásokkal?” (37–40. versek, RÚF).
Mit tehetett volna még? Isten saját Fiát küldte el, aki életét adta értünk. Tehetett volna ennél többet?
Ha lett volna más megoldás, nem inkább azt választotta volna, ha másért nem, akkor azért, hogy a kereszttől megkímélje magát? Ha valakiben felvetődik a kétkedő gondolat, hogy Isten talán önző, vagy nem a mi érdekeinket tartja szem előtt, mit gondol, vajon Isten miért vállalta mindezt?
Kit ér a legtöbb szenvedés a kozmikus konfliktusban? Mikor bárki szenved, Isten maga is szenved vele. Krisztus nem csak értünk viselte el a keresztet. A Biblia Istene mindenki összes szenvedését a vállára veszi, hasonlóan ahhoz, ahogy én is átérzem, amikor a fiam szenved. Azonban Isten még ehhez képest is jobban átérzi, és többet szenved, mikor mi szenvedünk.
Isten mindezt önként vállalta – értünk. Akarta ezt a világot, azért teremtette. Annak ellenére, hogy tudta, milyen mérhetetlenül nagy árat kell fizetnie érte. Ő a kereszt Istene, aki Krisztusban megmutatta magát. Mi többet tehetne még, amit még nem tett? Ha csak egy jobb megoldás adódott volna (a teremtmények rossz döntéseit és minden más tényezőt figyelembe véve), hát nem azt választotta volna?
Egy kapcsolódó hasonlat
Ézsaiás 5. fejezetében található ének Isten szőlőskertjéről valójában két párhuzamos metaforát használ. A szőlőtulajdonos és szőlőskertje hasonlat mellett egy másik kép is meghúzódik a háttérben, amelyben Isten mint vőlegény, és népe mint menyasszonya szerepel. Ebben az összefüggésben Ézsaiás úgy utal Istenre, mint az Ő „Kedvesére”, és saját szerepére pedig, mint a „vőlegény barátja” (lásd Jn 3:29), amely hasonló a mai „vőfélyhez”, azonban egészen eltérő, ősi közel-keleti feladatkörrel. Egyfajta közvetítő volt ez akkoriban, aki tartotta a kapcsolatot a vőlegény és a menyasszony között az esküvő előtt. Most Ézsaiás, szerepéhez hűen, a vőlegény nevében beszél, hogy megvédje annak jellemét.
Kit hibáztatnak az emberek, mikor világunk dolgai rosszra fordulnak? Istent. Azonban nem Isten a hibás a világunkat érő szörnyűségekért. Isten még jobban gyűlöli a gonoszságot, mint mi, és egy napon, hamarosan, véget vet minden rossznak – minden bűnnek, fájdalomnak, szenvedésnek és halálnak – mindörökre. Ahogy azt Jel 21:4-ben is olvashatjuk: „és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak” (RÚF).
Eközben mi, akik ismerjük az igaz Istent és az Ő jellemét – a tökéletes igazságosság és szeretet jellemét, amelyet Krisztus a kereszten és másutt is bemutatott (lásd Róm 3:25–26; 5:8) –, arra kaptunk elhívást, hogy mi is a „vőlegény barátaiként” szolgáljunk. A mi küldetésünk tehát az, hogy segítsük az embereket ebben a világban megismerni az igazságot Istenről és az Ő szeretetéről, hogy meglássák az Ő igazi jellemét – megosztva Isten szeretetének jó hírét, akivel csak tudjuk.
Denis Anwyck kardja
Mindig szívesen emlékszem vissza egy történetre, amelyet gyermekkoromban olvastam Maylan Schurch Denis Anwyck kardja című könyvében. A középkorban játszódó események főhőse egy Denis nevű kisfiú.
Denis árva volt. Mindemellett szívből gyűlölte országa királyát.
Hogy miért? Azért, mert mikor még egészen kicsi volt, szülei élet-halál közötti állapotba kerültek egy súlyos betegség következtében.
Ekkor azonban megérkeztek a király lovagjai, és elragadták őt a szüleitől; így történt, hogy soha többé nem láthatta őket.
Ez okból szívből gyűlölte a királyt.
Azonban megannyi fordulaton keresztül Denis válaszokra talált: rájött, hogy a története nem ilyen egyszerű. Többek között rátalált a király feljegyzéseire, „A pestis krónikái: beszámoló a rettentő fekete halálról és az azt követő időkről” címmel. A király saját szavai, melyek a könyvben álltak, megváltoztatták Denis véleményét az uralkodóról. „Nagy keserűséggel tölt el – írta a király –, és a népem gyűlöl engem ezért, de az a szörnyű igazság ezzel a járvánnyal kapcsolatban, hogy a halottakról is átterjedhet az élőkre. Azzal, hogy elválasztom az élőket a holtaktól, megmenthetem őket.”1 Ahogy olvasta, Denis rádöbbent, hogy amit a király tett, azzal népe javát szolgálta.
Jó okunk van nekünk is azt hinni, hogy Királyunk, a világegyetem Teremtője mindent megtett és megtesz, amit csak lehet, még akkor is, ha most nem vagyunk abban a helyzetben, hogy pontosan megértsük, miért cselekszik, vagy miért nem cselekszik Isten úgy, ahogy. „Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert Isten” (1Kor 13:12, RÚF).
Következtetés
A vérvétel során kiderült, hogy a fiunk állapota nem volt életveszélyes. Jól volt. Mi pedig hálásak voltunk ezért. A fiam tekintetét azonban sose felejtem. Semmi, amit akkoriban mondhattam volna neki, nem segített volna megértetni vele, hogy amit tettem, azt csak és kizárólag az ő érdekében tettem.
Hasonlóképpen, általában nem vagyunk abban a helyzetben, hogy tudjuk, Isten mit miért tesz, vagy nem tesz valamit. A háttérben sokkal nagyobb dolgok forognak kockán – a kozmikus konfliktus –, és számos számunkra láthatatlan tényező van, amelyet Istennek ebben a konfliktusban szem előtt kell tartania. Ezért sem áll rendelkezésünkre még minden válasz.
Végül azonban megismerjük az igazságot, amelyet Pál apostol e szavakkal hirdetett: „a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk” (Róm 8:18, RÚF).
Addig is tekintsünk a keresztre, és bízzunk abban, hogy a kereszt Istene velünk együtt szenved, és fenntartások nélkül megbízhatunk benne. Mi mást tehetne még értünk Ő? Nincs olyan, amit megtehetett volna, és ne tette volna már meg.2
Van egy másik kérdés azonban, amelyet jó lenne feltennünk. Mit mást tehetek még én? Mit tehetnél még te? Ha megismerted az élő Istent, arra bátorítalak, fogadd el hívását, és légy a „vőlegény barátja”, hirdesd – szóval és tettel – Isten jellemét és szeretetét, és tégy meg mindent, amit csak tudsz, hogy segíts másoknak is megismerni a kereszt Istenét – a tökéletes, önzetlen szeretet Istenét!
1 Maylan Schurch: The Sword of Denis Anwyck [Denis Anwyck kardja]. (Hagerstown, Md.: Review and Herald Pub. Assn., 2009), 125–126. o.
2 Arról, hogy a Biblia hogyan kezeli a gonosz problémáját, lásd: John C. Peckham: Theodicy of Love: Cosmic Conflict and the Problem of Evil [A szeretet teodiceája: A kozmikus konfliktus és a gonoszság problémája] (Grand Rapids: Baker Academic, 2018).
John Peckham, az Adventist Review társszerkesztője, valamint az Adrews Egyetem teológia és keresztény filozófia kutatóprofesszora.
A cikk forrása: Adventist Review, 2024. november; https://adventistreview.org/theology/bible-study/what-more-could-god-do/
A cikket fordította: Henter Zsombor
Kép: Lighstock.com
