16 ember. 35 nap. 4000 km. Egy cél: St. Louis.
A „#iwillgoride” nevű adventista csapat május 30-án indult Kaliforniából Elmshavenből, Ellen G. White egykori otthonából – és július 2-án érkeztek meg a 2025-ös Generálkonferenciára.
Az út több mint 4000 kilométer hosszú volt, hegységeken, sivatagokon, városokon és esőzéseken keresztül. Áttekerték az USA nyugati és középső részét: Nevadától Kansason át Missouriba.
A csapat tagjai között voltak egyházi vezetők (pl. Anthony Kent, a GK egyik vezetője, Glenn Townend, a Dél-csendes-óceáni Divízió elnöke), lelkészek, valamint egy 16 éves fiú, Leland Gray is Tennessee államból.
Az ő küldetésük nem csak sportteljesítmény volt. Ez a zarándoklat testi-lelki kihívás, és misszió is volt.
Útközben irodalmat osztottak, beszélgettek emberekkel, és minden pedáltekerésükkel a hitről tettek tanúságot.
A pólójukra csak ennyit írtak: „Psalm 121” – „Tekintetem a hegyekre emelem, honnan jön segítségem? Segítségem az Úrtól jön…”
„Nemcsak mi változtunk meg, de sokakat inspiráltunk útközben is – az emberek odajöttek, beszélgettek, kérdeztek. Ez a mozgó misszió.” – mondta az egyik résztvevő.
Saját szabadidejük feláldozva indultak el, szállásukat és étkezésüket önkéntes vállalásként önerőből finanszírozták. A szolgálatot olyan partnerek támogatták, mint az Adventist World Radio, a GK Egészségügyi Osztálya, vagy a Dél-csendes-óceáni Divízió „10,000 Toes” kampánya (a cukorbetegség megelőzéséért).
St. Louis belvárosában, a Kiener Plaza Parkban ünnepélyesen fogadták őket. A Generálkonferencia hivatalban lévő elnöke, Ted N. C. Wilson személyesen is méltatta őket: „Ez nemcsak fizikai teljesítmény volt, hanem élő bizonyságtétel is arról, hogy Isten népe úton van.”
Forrás: Adventist Review
Fotó: David B. Sherwin/Adventist Review