A St. Louisban (USA) 2025. július 3–12. között megrendezésre került 62. Generálkonferencia Ülésszak oktatási és tudományos szempontból is számos tanulságot hordozott valamennyi résztvevő számára. Mivel még soha nem vettem részt ilyen méretű egyházi seregszemlén, így számomra egyértelműen öröm volt látni és megtapasztalni, hogy az adventista világközösség milyen komoly mértékben elkötelezett az oktatás-nevelés ügye mellett. Jelenleg több mint száz (107) akkreditált adventista felsőoktatási intézmény működik világszerte, melyek közül a konferenciai kiállítás keretében nagyobb egyetemeink (pl. Andrews University, Loma Linda University, Friedensau University) mellett néhány kisebb és kevésbé ismert intézmény is képviselte magát. A kiállításon számos kiváló szakkönyv került bemutatásra, olyan aktuális kérdéseket feszegető témakörökön belül is, mint például a környezetetika vagy éppen a mesterséges intelligencia etikus egyházi felhasználásának mai problematikája.
Az adventista Bibliakutató Intézet (Biblical Research Institute), mely tudományos szervezet a mai formájában és hivatalos megnevezésében – elődintézményeit nem számítva – 1975 óta funkcionál, több vezető kutatóval, illetve előadóval vett részt a konferencia eseménysorozatában. Beszédet mondott többek között Elias Brasil de Suoza, az intézet igazgatója és Alberto Timm, az intézet egyik igazgatóhelyettese. A BRI korábbi ígéreteként a konferencia idejére online formában megjelent az egyház nemzetközi bibliai-teológiai szótára (Seventh-day Adventist International Biblical-Theological Dictionary), melyben személyesen is lehetőségem volt két rövid tanulmány publikálására, német és francia reformációs egyháztörténeti témakörökben (Leipzig Disputation, Gallicanism).
A GK titkári jelentés alapján jól látható, hogy minden tíz megkeresztelt egyháztagból négy elhagyja az egyházat, ami szomorú tanulság. A közösséget legnagyobb mértékben elhagyó emberek ráadásul a 30 év alatti fiatalok soraiból kerülnek ki. Ezért is nagyon fontos, hogy az oktatásra és nevelésre, mely terület szinte a kezdetektől fogva szervezett egyházunk egyik sarkalatos pillérét képezi, posztmodern világunk kihívásai közepette nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk, mint valaha. Annál is inkább így van ez, mert mint ismeretes, a 2025-2030 közötti stratégiai terv fókuszában egyértelműen a misszió áll: I will go.
A hatékony misszió ugyanakkor jelentős részben a helyes oktatási-nevelési elvek szilárd képviseletében és alkalmazásában, nem utolsósorban pedig a lelkészi, sőt a laikus utánpótlás képzésében gyökerezik. Távolról sem mindegy tehát, hogy oktatási intézményeink milyen szintű és tartalmú edukációs/tudományos stratégiát követnek, mind a hosszabb távú terveik elkészítése, mind pedig a mindennapi tevékenységeik kivitelezése során. Hiszem azt, hogy a 62. Generálkonferencia Ülésszak számunkra, oktatási-tudományos kérdésekkel foglalkozó magyar adventisták számára is komoly támpontokat, elméleti és módszertani megfontolásokat, illetve fogódzókat nyújtott mindezek kialakításához, valamint eredményes megvalósításához.
Prof. Dr. Tonhaizer Tibor
Fotó: Nikolay Stoykov/AME (CC BY 4.0)