Augusztus 23-án körülbelül 30 000 hetednapi adventista töltötte meg São Paulo Avenida Paulista utcáját, hogy felhívja a figyelmet a digitális erőszak veszélyeire. A régóta folyó „Breaking the Silence” (Törjük meg a csendet!) kezdeményezés keretében szervezett tüntetésen a virtuális felületeken történő bántalmazás, az online zaklatás és az adatokkal való visszaélés kérdéseit vetették fel, amelyek egyre inkább érintik mind a gyermekeket, mind a felnőtteket. A helyi hatóságok felmérték a résztvevők számát, és az eseményt a 17.186/2019 számú közjogi törvény alapján hivatalosan is elismerték.
A felvonulás a São Paulo-i Művészeti Múzeumnál indult, és egy kilométert haladva a TV Gazeta épületéig tartott. Részt vettek cserkész és ösvénykereső őrsök, a Caleb Mission (Káleb misszió) fiataljai, a Women in Mission (Nők a misszióban) tagjai, valamint családtagjaik. Zenekarok, gyermekek előadásai és szórólapok osztogatása tette a felvonulást informatívvá és vonzóvá a nézők számára, míg a nemzeti média élőben közvetítette az eseményt.
Telma Brenha, a São Paulo-i Konferencia Női Szolgálatok Osztályának vezetője és a kezdeményezés alapítója elmondta, hogy a cél „a tudatosság növelése, az edukáció és az erőszak megelőzése” volt, idén különös tekintettel az online kockázatokra. A résztvevők, köztük a 12 éves Isabella Carvalho, aki maga is volt áldozata digitális agressziónak, emlékeztették a közönséget, hogy a bejelentés és a támogatás keresése elengedhetetlen lépések az önvédelemhez.
Az egyháznak fontos szerepe van ez ügyben, aktívan reagálni kell a modern életet meghatározó digitális kihívásokra. Az elv – egymás és mások védelme, a családok oktatása és a felelősségteljes és jézusi lelkületű online viselkedés népszerűsítése – itt is időszerű modellt kínál a hitközösségek számára: akár a kiállásra, akár csak arra, hogy mi magunk hogyan forgolódjunk és mutassunk példát az online felületeken.
A szemle forrása: https://adventistreview.org/news/30000-adventists-march-against-digital-violence-in-brazils-most-populous-city/
A szemle írója: Henter Zsombor
Kiemelt kép: São Paulo állam számos városából érkeztek hetednapi adventisták az augusztus 23-i, digitális erőszak elleni tüntetésre [Fotó: Thiago Spalato]