Hálás szívvel köszönjük a jó Istennek, hogy velünk volt és megsegített elhatározásunkban, mely áldással zárult.
Sok érzés és gondolat fogalmazódik meg ilyenkor az emberben, amikor visszatekint. Szeretnénk néhány bátorító momentumot megosztani arról, hogy még ma is történnek csodák, csak fel kell ismerni őket. Ahogy szoktuk mondani, kis gyülekezet vagyunk, így nem merünk csak kicsiben gondolkodni. Szerettük volna ezt a teóriát megváltoztatni – leginkább magunkban –, és Isten megsegített, hogy nagyobb misszióba kezdjünk, melyhez most utólag már megtapasztaltuk, csak arra volt szükség, hogy ne a múlt csalódásaira figyeljünk. Szeretnénk megosztani ebből a csodából néhány pillanatot, amit átéltünk, remélve, hogy ezáltal bátorítani tudunk!
Első jótékonysági koncertünket 2025. november 22-én tartottuk Albertirsán, a Művészetek házában (régi zsinagóga). Az előkészületekben már megtapasztaltuk az Úr gondoskodását: még mielőtt helyet kerestünk volna, a város vezetése már fel is ajánlotta! A polgármester asszony megnyitó beszéde szívhez szóló volt mindannyiunknak.
A helyi családsegítővel együtt tudtunk működni, két család megsegítésében vettünk részt. Az Éden Zenekar és Kórus vállalta a szolgálatot.
Az est során minden szolgálat, amely elhangzott, erősítette hitünket, bátorított, hogy merjünk elindulni és cselekedni, hiszen bármi is történne, Isten mellettünk lesz, melyre megerősítést is kaptunk.
A Művészetek háza vezetője feltette a kérdést: szeretnénk ebből hagyományt teremteni?
Felemelő volt látni a fiatalokat, akik talentumaikat kamatoztatva örömmel és szeretettel jöttek el, hogy egy jó ügy mellett közösen szolgáljunk. Az első zeneszám felcsendülése után, akik személyesen ott voltunk, megtapasztaltuk az igazi csodát, melyet lelkész testvérünk, Árvai Tamás igei gondolataiban így fogalmazott meg: Isten szeretett szimfóniája hallható legyen Albertirsán!
Köszönjük mindenkinek, aki bármivel is hozzájárult, hogy Isten szeretetét be tudjuk mutatni!
Külön szeretnénk megköszönni a fiataloknak, hogy bemutatták zenéjük által ezt a szimfóniát mindannyiunknak!
Bátorítalak benneteket, hogy hívjátok meg az „Édeneseket”, és tapasztaljátok meg ti is a csodát, melyet a mi fiataljaink közvetítenek!
Megkértem Lázárné Nagy Andreát, hogy egy pár mondatban mutassa be az Éden Zenekart és Kórust. „Az együttesek 2022-ben alakultak a bózsvai zenei táborok év közbeni formációjaként, a szülők kérésére. A nyári táborban minden évben foglalkoztunk a gyermekekkel is, és az évek során egyre több vonós hangszert tanuló gyermek, illetve fiatal érkezett, így alakulhatott egy ifjúsági vonószenekar is Lázárné Nagy Andrea vezetésével. Az év közbeni együttműködésre a vonószenekaron kívül egy fúvószenekar is létrejött Nagy Zsolt vezetésével, és az érkező gyermekek és fiatalok további családtagjaiból egy kórus és egy csengettyűegyüttes, valamint időnként egy furulyaegyüttes. Így egy nagy családként zenélhetünk együtt hónapról hónapra, évről évre. A fiatalokkal több jótékonysági koncerten vettünk már részt, illetve jártunk kórustalálkozókon, és adtunk közös koncertet a Zirci Tücsökzenekarral. Az együttesben az ország sok részéből érkeznek a családok: Zala megyétől kezdve Székesfehérváron, Kecskeméten át Szolnokig és természetesen sokan Budapestről és környékéről, mintegy 40-50 fő. Minden hónap harmadik szombatján tartunk próbát Budapesten, és örömmel látjuk az időközben bekapcsolódó új tagokat is.”
Kívánom, hogy ez a néhány sor bátorítás legyen mindenkinek, aki azon gondolkodik, hogy merjen-e nagyot álmodni!
Sz. E.












