Két külön világ szeretett egymásba. Zsuzsa, egy mélyen hívő család gyermeke és István, aki ateista családban nőtt fel. De mi köze a hívőnek a hitetlenhez? Kérdezheted kedves Olvasó.
Ha már így történt, meg kell találni a zárba illő kulcsot, amely megnyitja a mennyei tárházat.
Igen, van aki több mint 50 évig keresi a zárat, mire megnyílik egy ajtó. Juhász Istvánné Zsuzsa és Juhász István megható élettörténete élő példa arra, hogy a mennyei tárházak igenis megnyílnak. Csak ki kell tartanunk.
– István, mit lehet megtudni gyermekkorodról, neveltetésedről?
– Édesapám egyáltalán nem volt hívő. Édesanyámmal, nagymamával, dédmamával néha elmentem a templomba, engem görögkatolikusként kereszteltek meg. Iskolás koromban már abszolút semmilyen hittel kapcsolatos tevékenység nem volt a családban.
Amikor megismerkedtem Zsuzsa édesapjával, Sánta Gábor bácsival akkor tudtam meg, hogy a család mélyen hívő. Gábor bácsi egy nagyon toleráns, elfogadó, melegszívű ember volt, mindig azt mondtam és a mai napig is azt állítom, hogy Ő volt a legjobb ember, akit valaha is megismertem.
– Óh, ez kitüntetés, valakiről ezt mondani. Ha jól tudom 1976-ban házasodtatok, hogyan emlékeztek vissza erre a napra?
– Annak idején nálunk nem volt egyházi esküvő.
Igazából nem örültek, hogy mi összeházasodtunk, sem Zsuzsa családja, sem az én családom. A polgári esküvő hétköznap volt, szűk családi körben. A döntésünket kénytelen-kelletlen elfogadták.
– Mi az a jó tulajdonság, ami a mai napig is megmaradt Zsuzsában?
– Sok mindenben változott, de ami azóta is megmaradt, az a kedvessége.
– Ugye két különböző világ találkozott, amelyet egybe kellett kovácsolni, mert közös útra léptetek. Hogyan sikerült ezt megoldani?
– Zsuzsa elfogadó volt, toleráns és türelemmel viselte azt a férfit, aki teljesen más világból jött. Annak ellenére, hogy teljesen más oldalról jöttünk, egyetértés volt. Volt megegyezés, fogadókészség, ami átívelődött azokon a problémákon, amiket hozott a két oldalon lévő másság.
– 1976. márciusában volt Zsuzsa keresztsége, és ahogy elvégezted az egyetemet, Újhelybe kerültetek?
– Igen, itt kaptam munkát a TSZ-ben, ahol főmérnökként, gépészmérnökként dolgoztam. Rögtön kaptunk szolgálati lakást, amelybe szinte azonnal beköltöztünk. 1984-ig dolgoztam a TSZ-ben, majd ezután elmentem a Pártbizottságra. Közben mozgalmi munkát végeztem, KISZ-es voltam, ifjúsági klubot alakítottam a TSZ-ben. Nem kevés közösségi tevékenység volt, ahol sokakkal együtt dolgozatunk és a város közéletében is részt vettem.
– A városi közösségekben való részvétel azóta is megmaradt?
– Igen, csak más irányban. Ahogyan változott a világ, új közösségeket hoztunk létre, és ezeknek az irányításával a mai napig is foglalkozom.
Jelenleg vannak olyan civilszervezetek, amelyeknek a vezetőségében részt veszek.
Az Újhelyi diákok baráti köre, amely elsősorban az öreg diákokat mozgatja, ez a legnagyobb civil szervezet Újhelyben, 150 fős tagsággal.
Létrehoztuk a Rotary Klubot, amely egy nemzetközi karitatív szervezet.
1991-ben megalapítottuk a Vállalkozásfejlesztési Alapítványt, amely a Vállalkozók Házában működött. 2004-től Európa Ház néven fut, amelynek a szakmai vezetője vagyok a mai napig.
– Mikor nyitottál Isten felé?
– Zsuzsa édesapjával sokat beszélgettünk, ő nagy hatással volt rám, mert soha nem akart engem meggyőzni semmiről. Elmondott dolgokat, én meghallgattam, megkérdezte a véleményemet, de soha nem állt szándékában befolyásolni. A ’80-as évektől ismertem meg az adventisták életét, egy olyan közösséget, ahol az emberek becsületesek, szorgalmasak és példaértékű életet élnek. Az adventisták élete nagymértékben motivált engem.
Igazából a 2000-es évek voltak azok, amikor a változás jobban megérintett.
– Tudod egy tapasztalathoz, inspiráló élethelyzethez, életélményhez vagy időponthoz kötni ezt a változást?
– A Várhegy Üdülőben a Hetednapi Adventista Egyház Találkozás Jézussal Táboraiban többször részt vettem, ezen a helyszínen 2016-ban volt az utolsó tábor. Itt döntöttem el, hogy mindennap imádkozni fogok. Innentől kezdve rendszeresen jártam gyülekezetbe.
Mindig is voltak és vannak is inspiráló személyek, akiknek sokat köszönhetek hitbeli fejlődésem szempontjából.
Gábor bácsi példamutatása, viselkedése és utolsó percig való kitartása nagyban inspirált abban, hogy én is komolyan vegyem a keresztényi életet és döntsek Krisztus mellett.
Dr. Szigeti Jenő is egy olyan barát volt, aki nagyban hozzájárult, hogy a krisztusi utat válasszam. Egyszer azt mondta nekem: István barátom, te adventistábbul gondolkodsz, mint sok adventista.
Molnár Miklós lelkész barátom élete szintén példaértékű számomra. Vele közel 30 éve zenélünk a Dohánygyári Zenekarban. Őt kértem meg, hogy készítsen fel a keresztségre.
– Az elmondottak alapján úgy látom, egész életedben az emberekért, a közösségért próbáltál tenni. Hogy alakult ez az irány, vagy isteni vezetésnek tartod?
– Valahogy mindig volt bennem egy gondolat, egy ösztönzés, fogalmazzak úgy: egy felsőbb parancs, hogy foglalkozz az emberekkel, segíts nekik. Az egész életem erről szólt, majdnem mindenütt, ahol dolgoztam, ott közösségi munkát is végeztem.
– Zsuzsa, hogyan élted meg azt a pillanatot, amikor megtudtad, hogy István megkeresztelkedik?
– Sokáig sikerült titokban tartania Istvánnak a keresztségét. Meglepődtem, úgy jártam, mint amikor imádkoztak az első keresztények Péterért, hogy kiszabaduljon a börtönből, és amikor megjelent az ajtóban, becsapták az orra előtt, mert nem akartak hinni a szemüknek. De természetesen nagyon örültem ennek, hiszen ezért imádkoztam már több mint 50 éve.
– Mit üzensz a hasonló helyzetben levő házaspároknak?
– Azt üzenem, hogy tartsanak ki az imádkozásban, ha kell 50 évig is.
– Volt egy különleges ígéreted Istennek, ha megkeresztelkedik.
– Igen, hogy hálából, az imameghallgatásért én is alá fogok merítkezni vele együtt.
– István, milyen terveid vannak a jövőben?
– Amikor elhatároztam, hogy csatlakozom a gyülekezethez megfogadtam, hogy megpróbálom Isten szeretetét megismertetni a várossal. Úgy gondolom, a jó Isten ellátott néhány útmutatással az életünk tekintetében, amelyeket érdemes megszívlelni. Tervezzük a kék zóna program elindítását, remélhetőleg nem csak egyházi, hanem Zemplén-térségi szinten is. A kék zóna országos projekt reményeink szerint egyik helyszínként Sátoraljaújhelyt fogja választani, a szervezés már folyamatban van.
– Térjünk most kicsit vissza életetek második „nagy napjára”. Zsuzsa, milyen érzés volt a keresztségetek napján újraházasodni, most Isten előtt?
– Nagyszerű élmény volt, hiszen ott volt a családom, a gyermekeim, az unokáim és a kibővített családom, a teljes gyülekezet. Meghívást kaptak a barátaink, akik szintén eljöttek. Meghatóak voltak a zenei szolgálatok és az istentisztelet is.
A rendezvény alkalmával a jelenlevő házaspároknak is lehetősége volt szövetségük megújítására, amelyben meghatódva vettek részt.
Az alkalom másik különlegessége az volt, hogy a nászajándék összegét 500 000 Ft-ot a „Mentsük meg Benit!” Alapítvány javára fordítottuk.
Ezen a napon, 2026. július 11-én, amikor majdnem pontosan 50 év telt el az első esküvőnk után, most mindenki együtt örült. Tudom, hogy a menny is.
Szőllősyné Nagy Annamária
