Immár harmadik éve működik gyülekezetünkben a havi zenés áhítat. Idén a Lélek gyümölcsét „kóstolgatta” a hallgatóság gyönyörű komolyzenei betétekkel. Minden hónapra jutott egy jellemvonás, amiről gyülekezetünk tagjai mondták el a gondolataikat. Öröm volt látni, ahogy a bátortalanabb és tapasztalatlanabb testvérek is elvállalták ezt a szolgálatot, és igazán nagyszerű előadásokkal gazdagították a gyülekezetünk életét. Városunk zenészeivel is egyre szorosabbra fűződik a kapcsolat ennek a programnak köszönhetően, és egyre több visszajelzést kapok arról, hogy mennyire várják a telefont, hogy ismét együtt játszhassunk.
2019-ben a boldogmondásokat szeretnénk közelebb hozni a most már állandónak mondható hallgatóságunkhoz. Zenei téren a terv ugyanaz – a változatosság. Az eddig kialakult formációink: vonószenekar, vonósnégyes, fuvolanégyes, ifiénekek hangszeres improvizációja, de ha úgy alakul összegyúrunk egy csapattá hegedűt, fuvolát, furulyát, csellót, lantot, és erre a csapatra keresünk darabokat a reneszánsztól a romantikáig.
Eddig az igazságról inkább az utcáról bejövőnek szánt mélységben beszéltünk. A legutóbbi alkalomkor viszont úgy éreztem, eljött az idő a nehezebb eledelre. Aznap hajnalban (december 7.) leállt a gyülekezetben a fűtés, és 15 fokban tartottuk az alkalmat. Mikor elhangzott a számunkra oly fontos 4. parancsolat, megszólalt az épület riasztója, áramszünet lett. 10 percig nem sikerült elcsendesíteni, és hangos vijjogás közepette kellett beszélnem a mértékletesség időre vonatkozó bibliai tanításáról. Az alkalom végeztével az ott levő testvérekkel összenéztünk: Vajon imádkozunk mi eleget? Elhangzott a nagy kérdés. Nyilvánvalóan nem bízhatunk semmit a véletlenre. Sátán sem tétlenkedett, amíg mi sem, és ez egyre csak fokozódik, ahogy teljesedik az idő. Hiszem, hogy ez az alkalom felrázott minket, és ezáltal is buzgóbban kérjük majd Istenünk erejét a színfalak mögötti harchoz.
Ambrus Anett, zenei osztály, Kecskemét
