Isten mindenek Teremtője. Teremtő munkájának hiteles történetét a Szentírás nyilatkoztatta ki. Hat nap alatt alkotta az Úr „a mennyet és a földet”, valamint minden földi élőlényt és az első hét hetedik napján megpihent. Befejezett teremtő munkájának állandó emlékezetéül megalapította a szombatot. Az első emberpár mint a teremtés koronája Isten képére és hasonlatosságára teremtetett. Nekik adatott a föld és az azon lévő minden teremtmény feletti felelősségteljes uralom, mivel Isten gondjukra bízta, hogy vigyázzanak arra. Amikor a teremtés befejeződött, Isten dicsősége kijelentette: „Imé igen jó”.
(1Móz 1:2; 2Móz 20:8–11; Zsolt 19:1–7; 33:6–9; 104; Zsid 11:3)
A Biblia beszámolója egészen egyszerű. Isten teremtői parancsára azonnal előállt az ég, a Föld, a tenger és minden, ami azokban van (lásd 2Móz 20:11). Mindössze hat nap kellett ahhoz a változáshoz, ami „a kietlen és puszta” Földet teljesen kifejlett állatokkal és növényekkel bővölködő, káprázatosan szép bolygóvá tette. Földünket Isten világos, tiszta, ragyogó színekkel, formákkal és illatokkal díszítette, csodálatos ízléssel, a részletek és feladatok pontosságával állította össze.
Azután Isten „megnyugovék” – megállt, hogy ünnepeljen, élvezze munkája gyümölcsét. E hat nap szépségének és fenségének emléke mindörökké emlékezetes marad, azért, mert akkor megpihent. Vessünk egy rövid pillantást a kezdetekről szóló bibliai beszámolóra!
„Kezdetben teremté Isten az eget és a Földet” (1Móz 1:1). A Földet víz és sötétség borította. Az első napon Isten különválasztotta a világosságot a sötétségtől, a világosságot „nappalnak”, a sötétséget „éjszakának” nevezte.
A második napon elválasztotta a vizeket – különválasztotta az atmoszférát a Földhöz tartozó víztől – megteremtve ezáltal az élet feltételét.
A harmadik napon Isten egy helyre gyűjtötte a vizet, kialakítva a tengert és a szárazföldet. Ezután felöltöztette a csupasz vízpartokat, dombokat és völgyeket. „Hajta tehát a föld gyenge füvet, maghozó füvet az ő neme szerint, és gyümölcstermő fát, amelynek gyümölcsében mag van, az ő neme szerint.” (1Móz 1:12)
A negyedik napon teremtette a Napot, a Holdat és a csillagokat, hogy „legyenek jelek, és meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendőknek”. A Nap nappal, a Hold éjjel „uralkodik” (1Móz 1:14–16).
A madarakat és a vízi állatokat Isten az ötödik napon teremtette, „az ő nemük szerint” (1Móz 1:21). Ez arra utal, hogy az általa teremtett állatok saját fajtájuk szerint folyamatosan szaporodnak.
A hatodik napon hozta létre az állati élet magasabb formáit. Szólt: „Hozzon a föld élő állatokat nemük szerint; barmokat, csúszó-mászó állatokat és szárazföldi vadakat nemük szerint” (1Móz 1:24).
Majd pedig, a teremtés művének koronájaként, megteremtette az embert „az Ő képére, Isten képére teremté őt, férfiúvá és asszonnyá teremté őket” (1Móz 1:27). „És látá Isten, hogy minden, amit teremtett vala, ímé, igen jó.” (1Móz 1:31)
Isten teremtő szava
„Az Úr szavára lettek az egek – írta a zsoltáros -, és szájának leheletére minden seregük” (Zsolt 33:6). Hogyan hatott ez a teremtő szó?
A teremtő Ige és a már meglevő anyag. Mózes szavai: „Monda Isten”, vezetik be a teremtés hat napjának fenséges eseményeit kiváltó isteni parancsot (1Móz 1:3, 6, 9, 11, 14, 20, 24). Minden parancs teremtő energiával feltöltve hangzott el, „a kietlen és puszta” Földet paradicsommá változtatva.„Ő szólt, és meglett, Ő parancsolt, és előállott.” (Zsolt 33:9) A világ valóban „Isten beszéde által teremtetett” (Zsid 11:3).
A teremtő szó nem függött a már meglevő anyagtól (ex nihilo). „Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett, hogy ami látható, a láthatatlanból állott elő.” (Zsid 11:3) Bizonyos alkalmakkor ugyan Isten felhasznált korábban létező anyagot – Ádámot és a nagytestű állatokat a föld porából formálta, Évát pedig Ádám oldalbordájából (1Móz 2:7, 19, 22) -, de végső soron Isten teremtett minden anyagot.
A teremtés története
Sok kérdést vetettek már fel Mózes első könyvének teremtési történetével kapcsolatban. A Biblia első könyvében szereplő két teremtési leírás vajon ellentmond-e egymásnak, vagy pedig összecsengenek? A teremtés napjait szó szerint kell-e érteni, vagy hatalmas időszakokat jelölnek? Valóban mindössze 6000 éve teremtette Isten az egeket, a Napot, a Holdat és a csillagokat?
A teremtés története. A Biblia két feljegyzése a teremtés történetéről – az egyik 1Móz 1:1–2:3, a másik pedig 2:4–25 – összhangban áll egymással.
Az első beszámoló időrendi sorrendben beszéli el minden dolog teremtését.
A második beszámoló a következő szavakkal kezdődik: „Ez az égnek és a Földnek eredete…” Ehhez hasonló kifejezésekkel vezeti be 1Mózes a családi történeteket (vö. 1Móz 5:1; 6:9; 10:1). Ez a leírás az ember helyét határozza meg a teremtett világban. Nem szigorúan időrendi, inkább arra mutat rá, minden mással az volt Isten célja, hogy az embernek megfelelő környezetet teremtsen.[1] Az első beszámolónál több részletet közöl Ádám és Éva, valamint az Édenkert környezetének megteremtéséről. Ezenkívül tájékoztatást ad az ember természetéről és az isteni uralomról. E két teremtési beszámoló csak akkor van összhangban a Szentírás többi részével, ha valóságosnak és történelmileg hitelesnek fogadjuk el.
A teremtés napjai. A Biblia két teremtési történetének napjai valóságos 24 órás időszakokat jelölnek. Jellemző a következő kifejezés arra, hogy Isten ószövetségi népe hogyan mérte az időt: „este és reggel” (1Móz 1:5, 8, 13, 19, 23, 31), ami egy-egy napot jelölt, estével vagyis naplementével kezdődően (lásd 3Móz 23:32; 5Móz 16:6). Semmi sem igazolná, ha azt mondanánk, hogy ez a kifejezés valóságos napot jelölt Mózes harmadik könyvében, Mózes első könyvében pedig több ezer vagy több millió évet.
1Mózes 1-ben a napnak fordított héber szó a jóm. Amikor a jóm-mal határozott szám jár együtt, mindig valóságos 24 órás napot jelent (például 1Móz 7:11; 2Móz 16:1) – ez újabb utalás arra, hogy a teremtési beszámoló szó szerinti 24 órás napokat említ.
A Tízparancsolat is bizonyítja, hogy Mózes teremtési beszámolójában valóságos napokról van szó. A negyedik parancsolatban ezt mondja Isten: „Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt. Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat; de a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja; semmi dolgot se tégy azon… Mert hat napon teremté az Úr az eget és a Földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt” (2Móz 20:8–11).
Isten újból röviden elmondja a teremtési történetet. Minden nap (jóm) teremtő munkával telt el, és a teremtés hetének a szombat volt a csúcspontja. A 24 órás szombatnap tehát a teremtés valóságos hetének állít emléket. Értelmetlen volna a negyedik parancsolat, ha a teremtés napjai korszakokra nyúlnának.[2]
Akik 2Pt 3:8-at idézve – „Egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő” – próbálják bizonyítani, hogy a teremtés napjai nem valóságos 24 órás napok voltak, azok megfeledkeznek arról a tényről, hogy ugyanez a vers így fejeződik be: „és ezer esztendő, mint egy nap”. Isten szavának hitelességét kérdőjelezik meg azok, akik a teremtés napjain ezer éveket vagy több millió, sőt milliárd évet értenek – és éppen azt teszik,amire a kígyó kísértette Évát.
Mit jelent az „egek” kifejezés? Vannak, akiket – teljesen érthető módon – zavarba ejtenek azok a versek, amelyekben az áll, hogy Isten megteremtette „az eget és a Földet” (1Móz 1:1; vö. 2:1; 2Móz 20:11), majd pedig megalkotta a Napot, a Holdat és a csillagokat a teremtés hetének negyedik napján, 6000 évvel ezelőtt (1Móz 1:14–19). Akkor jött volna létre minden égitest?
Isten nem a teremtési hét során hozta létre az egeket, ami öröktől fogva a lakóhelye. 1Móz 1. és 2. fejezetében szereplő „egek” szó minden bizonnyal Napunkra és naprendszerünkre vonatkozik.
Nagyon is valószínű, hogy Krisztus nem elsőként, inkább utoljára teremtette a Földet. A Biblia képet mutat be arról, hogy Isten fiai – feltehetőleg az el nem bukott világok Ádámjai – Isten elé járultak a világegyetem egy távoli pontján (Jób 1:6–12). Az űrkutatások során eddig nem fedeztek fel más lakott bolygókat. Ezek minden bizonnyal az űr igen távoli pontján lehetnek – jóval túl a bűntől szennyezett naprendszerünk körén, ami a bűn fertőzése miatt lett elkülönítve.
A teremtés Istene
Milyen Isten a Teremtőnk? Vajon a végtelen Isten érdeklődést tanúsít irántunk – világegyeteme egy eldugott zugának parányi porszemei iránt? A Föld megteremtése után még nagyobb és még jobb dolgokkal folytatta a teremtést?
Gondviselő Isten. A Biblia teremtési története Istenről szól először, és csak azután tér rá az emberekre. Ez arra utal, hogy Isten az ég és a Föld megteremtésével tökéletes környezetet akart létrehozni az emberiségnek. Az ember – a férfi és a nő – Isten ragyogó mesterműve volt.
E leírás gondos tervezőnek mutatja be Istent, aki törődik teremtményeivel. Kertet ültetett az embernek, és feladatául adta, hogy művelje azt. Olyannak teremtette az embert, hogy kapcsolatot tudjon vele tartani. Nem erőszakkal ki kényszerített, természetellenes kapcsolatot akart, hanem a választás szabadságával teremtette meg őt, úgy, hogy képes legyen szeretni és szolgálni Istenét.
Ki volt a teremtő Isten? A Szentháromság minden személye részt vett a teremtés munkájában (1Móz 1:2, 26). Az aktív teremtő mégis Isten Fia, az öröktől fogva Krisztus volt. A teremtési történet bevezetőjében Mózes a következőt írta: „Kezdetben teremté Isten az eget és a Földet”. Ezeket a szavakat idézve, János pontosan meghatározza Krisztus szerepét a teremtésben. „Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala Istennél, és Isten vala az Ige… Minden őáltala lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett.” (Jn 1:1–3) Később pedig, még ugyanebben a szakaszban, János teljesen világossá teszi, hogy kiről is ír. „Az Ige testté lett, és lakozék miközöttünk.” (Jn 1:14) Jézus volt a Teremtő, aki szavával hozta létre a Földet (lásd Ef 3:9; Zsid 1:2).
Isten szeretetének bemutatása. Milyen mélységes Isten szeretete! Amikor Krisztus szerető gonddal térdelt Ádám fölött, hogy megformázza az első ember kezét, tudnia kellett: egy nap majd emberi kezek bántalmazzák és feszítik keresztre. Bizonyos értelemben a teremtés és a kereszt összekapcsolódik, mert Krisztus, a Teremtő „megöletett a világ alapítása óta” (Jel 13:8). Nem térítette el a teremtés munkájától az sem, hogy mint Isten, előre tudta,[3] mi következik majd. A Golgota vészterhes fellegei árnyában Krisztus az élet leheletét lehelte Ádám orrába, miközben tisztában volt azzal, hogy ez a teremtői tette fosztja meg majd Őt magát az élet leheletétől. A teremtés alapja a felfoghatatlan szeretet.
A teremtés célja
A szeretet indokolja Isten minden tettét, mert Isten szeretet (1Jn 4:8). Nemcsak azért teremtett bennünket, hogy mi szerethessük Őt, hanem hogy Ő is szerethessen bennünket. Szeretete késztette arra, hogy a teremtés által egyik legnagyobb adományával – az élettel – ajándékozzon meg bennünket. Utal arra a Biblia, hogy mi a célja Istennek a világegyetemmel és lakóival?
Isten dicsőségének bemutatása. Isten a teremtményei által mutatja be dicsőségét. „Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat. Nap napnak mond beszédet; éj éjnek ad jelentést. Nem olyan szó, sem olyan beszéd, amelynek hangja nem hallható; szózatuk kihat az egész Földre, és a világ végére az ő mondásuk.” (Zsolt 19:2–5)
Miért van szükség Isten dicsőségének ilyen széles körű bemutatására? A természet bizonyságot tesz Istenről. Istennek az a szándéka, hogy teremtményei a Teremtőre irányítsák mindenki figyelmét. „Mert ami Istenben láthatatlan, tudniillik az Ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az Ő alkotásaiból megértetvén megláttatik; úgy, hogy ők menthetetlenek” (Róm 1:20) – írja Pál.
Amint Isten a természet dolgai által magához vonz bennünket, egyre többet tudunk meg tulajdonságairól, olyan tulajdonságokról, amelyeket a magunk életében is kialakíthatunk. Isten jellemének tükrözésével pedig dicsőséget adunk neki, betöltve a célt, amiért teremttettünk.
A világ benépesítése. A Teremtőnek nem az volt a szándéka, hogy a Föld magányos, üres bolygó legyen, hanem azt akarta, hogy benépesítsék (Ésa 45:18). Amikor az első ember úgy érezte, hogy társra van szüksége, Isten megteremtette az asszonyt (1Móz 2:20;1Kor 11:9). Így hozta létre a házasság intézményét (1Móz 2:22–25). A Teremtő nemcsak az új teremtett világ feletti uralommal ajándékozta meg őket, hanem e szavaival: „Szaporodjatok és sokasodjatok” (1Móz 1:28), azt a kiváltságot is adta nekik, hogy ők is részt vehetnek a teremtésben.
A teremtés jelentősége
Az emberek hajlanak arra, hogy figyelmen kívül hagyják a teremtés tanát. „Kit érdekel – mondják -, hogyan teremtette Isten a Földet?! Csak azt kell tudnunk, hogyan juthatunk a Mennybe!” Pedig az Isten teremtői voltáról szóló tanítás „a keresztény és biblikus teológiai gondolkodás megkerülhetetlen alapja”.[4] Számos alapvető bibliai elv az isteni teremtésben gyökerezik.[5] Valójában, ha tudjuk, hogyan teremtette Isten „az eget és a Földet”, az végül is hozzásegíthet a Jelenések könyve írója, János által látott új ég és új Föld felé vezető út megtalálásához. Mi minden következik tehát a teremtés tanából?
A bálványimádás ellenszere. Istent teremtői volta különbözteti meg minden más istentől (1Krón 16:24–27; Zsolt 96:5–6;Ésa 40:18–26; 42:5–9; 44). Azt az Istent kell imádnunk, aki teremtett minket, és nem azokat, amiket mi alkottunk. Teremtői érdemeire való tekintettel megilleti teljes szövetséges hűségünk. Bálványimádás minden olyan kapcsolat, ami megzavarja ezt a szövetséges viszonyt, és így Isten ítélete alá esik. Tehát a Teremtő iránti hűségünk élet-halál kérdése.
Az igazi istentisztelet alapja. Istentiszteletünknek az az alapja, hogy Ő a Teremtőnk, mi pedig a teremtményei vagyunk (Zsolt 95:6). Ennek fontosságára utal, hogy ez a gondolat szerepel abban a felhívásban, ami Krisztus visszatérése előtt a Föld minden lakójának szól: „Imádjátok azt, aki teremtette a Mennyet és a Földet, és a tengert és a vizek forrásait.” (Jel 14:7)
A szombat a teremtés emlékünnepe. Isten azért rendelte el a hetedik nap, a szombat megünneplését, hogy hetente emlékeztessen: teremtményei vagyunk. A szombat a kegyelem ajándéka volt, ami nem a mi tetteinkről, hanem Istenéiről szól. Különleges áldásban részesítette ezt a napot, és megszentelte, mert azt akarta, sose felejtsük el: a munka mellett az élet részét kell képeznie a Teremtővel való közösségnek, a nyugalomnak és Isten bámulatra méltó teremtményei ünneplésének (1Móz 2:2–3). Ennek fontosságát hangsúlyozandó, a teremtés örök jeleként és jelképeként a Teremtő az erkölcsi törvény szívébe helyezte a parancsot, hogy ne feledkezzünk el teremtői hatalma szent emlékünnepéről (2Móz 20:8–11; 31:13–17; Ez 20:20; lásd e könyv 19. fejezetét).
A házasság Istentől származó intézmény. A teremtés hete során vezette be Isten a házasságot mint isteni intézményt. Szándéka szerint ez a két ember közötti szent egység felbonthatatlan; a férfi „ragaszkodik feleségéhez”, és „lesznek ketten egy testté” (1Móz 2:24; lásd Mk 10:9; és e könyv 22. fejezetét).
Az igazi önértékelés alapja. A teremtési történetben az áll, hogy Isten a saját képére formált bennünket. Ebben rejlik az ember igazi értéke. Ez a gondolat nem ad helyet önmagunk lebecsülésének. Valóban egyedülálló helyet kaptunk a teremtésben azzal a rendkívüli kiváltsággal, hogy állandó kapcsolatban lehetünk a Teremtővel, és egyre inkább hasonlóvá válhatunk hozzá.
Az igazi közösség alapja. Isten az Atyánk a teremtés jogán (Mal 2:10), amiből az egész emberiség testvérisége következik. Ő az Atyánk, mi pedig a gyermekei vagyunk. Isten képére teremttettünk mindannyian, nemtől, fajtól, műveltségtől vagy pozíciótól függetlenül. Ha az emberek megértenék, és alkalmaznák ezt az elvet, azzal kiküszöbölhető lenne a fajgyűlölet, a fanatizmus és a diszkrimináció minden formája.
Sáfárság. Isten teremtett bennünket, ezért az Ő tulajdonát képezzük. Ebből az következik, hogy szent felelősségünk hűségesen gazdálkodni fizikai, szellemi és lelki képességeinkkel. Kifejezett hálátlanság, ha cselekedeteinkben a Teremtőtől teljesen függetlenítjük magunkat (lásd e könyv 20. fejezetét).
Felelősséggel tartozunk környezetünkért. A teremtéskor Isten az első férfit és asszonyt kertbe helyezte (1Móz 2:8). Meghagyta nekik, műveljék a földet, és hajtsák uralmuk alá az állatokat (1Móz 1:28). Ez arra utal, hogy Istentől kapott felelősségünk védeni környezetünket.
A kétkezi munka méltósága. A Teremtő azt kérte Ádámtól: „művelje és őrizze” az Éden kertjét (1Móz 2:15). A kétkezi munka méltóságáról tanúskodik az is, hogy Isten ezt a hasznos foglalatosságot adta az embernek a tökéletes világban.
A világegyetem értéke. A teremtés minden fokán Isten azt mondta, amit alkotott, „jó” (1Móz 1:10, 12, 17, 21, 25), amikor befejezte a teremtést, kijelentette, az egész „igen jó” (1Móz 1:31). A teremtett anyag tehát lényegében nem rossz, hanem jó.
A borúlátás, a magányosság és a céltalanság ellenszere. A teremtési történet arra mutat rá, hogy Isten mindent bizonyos céllal teremtett, és a dolgok nem a fejlődés véletlenszerű láncolatai nyomán alakultak ki. A Teremtőnek az volt a szándéka, hogy az emberiség örökké kapcsolatban legyen vele. Ha megértjük, hogy Isten céllal teremtett bennünket, akkor az élet tartalmassá és gazdaggá válik, szertefoszlik az a fájdalmas üresség és elégedetlenség, amiről oly sokan beszélnek, mert Isten szeretete lép azok helyébe.
Isten törvényének szentsége. Isten törvénye létezett már a bűneset előtt. Az emberek el nem bukott állapotukban alávetették magukat annak. Az volt Isten szándéka a törvénnyel, hogy óvjon az önpusztítástól, bemutassa a szabadság határait (1Móz 2:17), őrizze Isten országa polgárainak boldogságát és békéjét (1Móz 3:22–24; lásd e könyv 18. fejezetét).
Az élet szentsége. Az élet Teremtője továbbra is részt vesz az emberi élet kialakításában, szentté téve ezáltal az életet. Dávid magasztalja Istent, mert része volt az ő születésében is. „Bizony, te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében. Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél… Nem volt elrejtve előtted az én csontom, amikor titokban formáltattam és idomíttattam, mintegy a föld mélyében. Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva.”(Zsolt 139:13–16) Ésaiásnál az Úr úgy utal magára, mint aki „Alkotód, anyád méhétől fogva” (Ésa 44:24). Az élet Isten ajándéka, ezért tiszteletben kell tartanunk, sőt erkölcsi kötelességünk vigyázni rá.
Isten teremtői munkájának folytatása
Isten már befejezte volna a teremtést? A teremtési beszámoló ezzel a mondattal zárul: „Elvégezteték az ég és a Föld, és azoknak minden serege” (1Móz 2:1). Az Újszövetség megerősíti, hogy Isten „a világ megalapításától kezdve, bevégezte” a teremtést (Zsid 4:3). Azt jelentené ez, hogy már nem hat Krisztus teremtői energiája? Ellenkezőleg! A teremtő Ige továbbra is hat, különféle úton-módon.
1. Krisztus és teremtő szava. A teremtés után 4000 évvel egy római százados így szólt Krisztushoz: „Csak szólj egy szót, és meggyógyul az én szolgám” (Mt 8:8). Jézus pedig, éppen úgy, mint a teremtéskor tette, szólt – és a szolga meggyógyult. Jézus földi szolgálata során az a teremtőerő, amely életet vitt Ádám élettelen testébe, feltámasztotta a halottakat, és új életre keltette azokat a szenvedőket, akik segítségért folyamodtak hozzá.
2. A teremtő Ige ma. Sem a mi világunkat, sem a világegyetemet nem önmagukban meglevő erő tartja működésben, hanem a teremtő Isten őrzi és tartja fenn. Ő az, „aki beborítja az eget felhőivel, esőt készít a föld számára, és füvet sarjaszt a hegyeken; aki megadja táplálékát a baromnak, a holló fiaknak, amelyek kárognak” (Zsolt 147:8–9; vö. Jób 26:7–14). Szavával tart fenn mindent, és „minden Őbenne áll fenn” (Kol 1:17; vö. Zsid 1:3).
Testünk minden egyes sejtjének működése Istentől függ. Minden lélegzetvétel, minden szívdobbanás, minden alkalom, amikor a szemünkkel pislogunk, a szerető Teremtő gondoskodásáról árulkodik. ,,Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk.” (ApCsel 17:28)
Isten teremtői hatalma nemcsak a teremtésben működött, hanem a megváltásban és a helyreállításban is. Isten újjáteremti az emberek szívét (Ésa 44:21–28; Zsolt 51:10). „Az Ő alkotása vagyunk – mondta Pál -, teremtetvén általa a Krisztus Jézusban, jó cselekedetekre” (Ef 2:10). „Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az.” (2Kor 5:17) A világűrt a megszámlálhatatlanul sok csillagrendszerrel benépesítő Isten ma is használja teremtői hatalmát, hogy akár a legmélyebbre süllyedt bűnöst is újjáteremtse a saját képére.
Ez a megváltó, helyreállító erő nem korlátozódik csupán arra, hogy csak megváltoztassa az emberi életet. Ugyanaz a hatalom, amely egykor megteremtette az eget és a Földet, a végítélet után újjá is fogja tenni – új és fenséges teremtést, új eget és új Földet alkotva belőlük (Ésa 65:17–19; Jel 21, 22).
Teremtés és megváltás
Tehát Jézus Krisztusban találkozik a teremtés és a megváltás. Hihetetlen világegyetemet és tökéletes világot teremtett. A teremtés és a megváltás közötti párhuzam és ellentét egyaránt fontos.
a) A teremtés időtartama. A teremtéskor Krisztus szólt, és parancsa azonnal teljesült. A teremtés munkája Krisztus erővel teljes szava hatására ment végbe, nem pedig az egyik formából a másikba történő átalakulások rendkívül hosszú időszakai által. Krisztus hat nap alatt teremtett meg mindent. De miért kellett hozzá hat nap? Vajon nem lett volna elég, ha csak egyszer szól, és ezzel egy szempillantás alatt létrehoz mindent? Talán örömét lelte abban a hat napban, amíg bolygónk kialakult. Esetleg ezt a „hosszabb” időt azzal magyarázhatjuk, hogy minden teremtett dologban külön értéket látott, vagy talán a hétnapos héttel példát akart adni a munka és a pihenés körforgására, amit az ember számára eltervezett.
Az üdvösséget viszont nemcsak szavával szerzi meg. Az ember megmentésének folyamata évezredeken ível át, amibe beletartozik a régi és az új szövetség, Krisztus harminchárom és fél éves földi élete és az azután következő, közel 2000 éves mennyei közbenjárása. Roppant hosszú idő – a Szentírás időrendje szerint mintegy 6000 év a teremtés óta -, és az emberek még mindig nem tértek vissza az Édenkertbe.
A teremtéshez és az újjáteremtéshez szükséges időben mutatkozó nagy különbség is arról tanúskodik, hogy Isten tettei mindig az emberiség javát szolgálják. A teremtés rövid ideje azt tükrözi, hogy kifejlett embert hozott létre, aki élvezheti teremtett világát. A szerető Isten jellemével ellentétben állt volna, ha a teremtés befejezését a hosszú időszakokon át tartó fokozatos fejlődés folyamatával késlelteti. Az újjáteremtésre adott idő pedig arra mutat, hogy szeretetéből fakadóan, Isten a lehető legtöbb embert meg akarja menteni (2Pt 3:9).
b) Krisztus teremtői munkája. Édenben Krisztus kimondta a teremtő Igét. Betlehemben „az Ige testté lett, és lakozék miközöttünk” (Jn 1:14) – maga a Teremtő is a teremtett világ részévé vált. Milyen mélységes leereszkedés! Azt senki nem láthatta, amikor Krisztus a világot megteremtette, viszont sokan szemtanúi lehettek, amint hatalmával megnyitotta a vak szemét (Jn 9:6–7), a néma száját (Mt 9:32–33), meggyógyította a leprásokat (Mt 8:2–3), és életre keltette a halottakat (Jn 11:14–45).
Krisztus második Ádámként, az emberiség új kezdeteként jött el (Róm 5). Édenben Ő adta az embernek az élet fáját, az ember pedig fára feszítette Őt a Golgotán. A Paradicsomban az Isten képére teremtett ember magasan állt, a Golgotán az Ember ernyedten függött, mint egy bűnöző. A teremtési hét péntekén és a keresztre feszítés péntekén is elhangzott: „Elvégeztetett!” – a teremtői munka befejezését jelölve (1Móz 2:2; Jn 19:30). Az egyiket Krisztus Istenként, a másikat emberként tette, az egyiket hatalmas erővel, a másikat emberi szenvedés által; az egyiket meghatározott időre, a másikat az egész örökkévalóságra; az egyiket az elbukás lehetőségével, a másikat a Sátán fölötti diadallal.
Krisztus tökéletes isteni keze adott először életet az embernek, és átszegezett keze ad majd örök életet neki. Mert nemcsak megteremtette, hanem újjá is teremtheti az embert. Mindkét teremtés egyaránt Krisztus műve – egyik sem „természetes” fejlődés eredménye.
Isten a saját képére teremtett bennünket, és arra szólít fel, adjunk dicsőséget neki. A teremtés koronájaként Isten arra hív mindannyiunkat: lépjünk kapcsolatba vele, naponta igényeljük Krisztus újjáteremtő erejét, hogy még teljesebben tükrözhessük képét Isten dicsőségére.
Lábjegyzet
| 1. | L. Berkhof, Systematic Theology, 4. jav. kiad. (Grand Rapids, MI; Wm. B. Eerdmans, 1941), 182. oldal | |
| 2. | Már az is problémát okozna, ha arra gondolnánk, hogy a teremtés minden egyes napja 1000 évig tartott volna. Eszerint Ádám a hatodik „nap” estéjére – ami életének első „napja” volt – sokkal idősebb lett volna, mint amilyen élettartamot ír a Biblia rávonatkozóan (1Móz 5:5). Lásd Jemison, Christian Beliefs, 116–117. oldal | |
| 3. | Lásd e könyv 4. fejezetét! | |
| 4. | „Teremtés”, SDA Encyclopedia, 357. oldal | |
| 5. | Uo.; Arthur J. Ferch, „What Creation Means to Me”, Adventist Review, 1986. október 9., 11–13. oldal |