Mi értelme egy olyan falfeliratnak, amit soha, senki nem fog tudni elolvasni?
Iránytű Konferenciára gyűlt össze a győri körzet három gyülekezete október 10-én Tatán az evangélikus kistemplomban. A Tatai, Győri és Tatabányai Gyülekezetek azért látogattak el a helyi gyülekezet ideiglenes otthonába, hogy együtt hallgassák meg az egyházterület vezetőinek és meghívott előadóinak gondolatait az építkezés témájában. No persze nem a fizikai építkezésről tartott előadásokra kell gondolni, hanem a gyógyító kultúra (Kis István), gyógyító közösség (Kalocsai Tamás) és a gyógyító teológia (dr. Szilvási József) felépítéséről való gondolkodás jelentette a délelőtti istentisztelet gerincét. Az istentiszteletet a Tatai Gyülekezetbe járó gyermekek szolgálatai is színesítették. Az elméleti alapvetés – és a testvérek által készített, kiadós közös étkezés – után, a délutáni alkalmon aztán a gyakorlati kérdések kerültek elő: volt szó misszióról (Ana és Matheus Lessa), többgenerációs gyülekezetekről (Rontó Dávid), egyházterületi elnöki, titkári, és kincstárnoki beszámolókról (ez utóbbi Tonhaizer Anikótól). A gyakorlati rész lezárása egy izgalmas fórumbeszélgetés volt, ahol az előre beküldött és helyben feltett kérdésre válaszoltak a nap során előadóként szolgáló testvéreink.
A hosszúra nyúlt nap zárásaként végül különleges programra hívtuk a jelenlévő testvéreket. A kistemplomból együtt sétáltunk át a közeli Egység utcába, ahol a Tatai Gyülekezet közösségi összefogásból, egy másfél éve megvásárolt épület felújításán, átépítésén dolgozik. Ez az épület, reményeink szerint belátható időn belül végre méltó otthona, gyülekezeti háza lesz a tatai közösségnek. Itt a körzet lelkésze, Ömböli Krisztián néhány igei gondolattal vezette fel, hogy mit is jelent a gyülekezeti építkezés fizikai és lelki tekintetben, és hogy miért is nevezte el a Tatai Gyülekezet a (tervezett) szószék mögötti, frissen felépült falat Áldásfalnak. Ezután felkérte a jelenlévőket: ragadjanak filceket és írjanak a falra. A még csupasz, bevakolatlan téglák lehetőséget adtak arra, hogy azokat a kívánságokat, imákat, áldásokat, amiket szeretnének megörökíteni, most rögzítsék a tatai gyülekezet falán. Lehet erre úgy gondolni, mint egy időkapszulára, de ezt az időkapszulát reményeink szerint mi már soha nem fogjuk látni. A vakolat mögött rejtve lesznek ezek a feliratok. És hogy ennek mi értelme?
Amikor végre átadjuk a tatai gyülekezetet és hétről hétre összegyűlünk benne, az Ige hallgatása közben látni fogjuk ezt a falat, és emlékezni fogunk rá, hogy a vakolat alatt, a csupasz köveken áldások sorakoznak, mind-mind láthatatlan imák Istenhez. Hiszen a lelki ház ezekre az áldásokra épül és a falakba épített téglák mi magunk vagyunk, a testvéri közösség.
Ö. K.





















