A mátészalkai körzet decemberi tevékenységei

Mint minden gyülekezet életében, így a mátészalkai körzet gyülekezetei életében is a decemberi hónap nagyon jó lehetőségeket kínál arra, hogy jelenlétünket megerősítsük a körzet területén.

AdventInfo 2025. január 9.

Mint minden gyülekezet életében, így a mátészalkai körzet gyülekezetei életében is a decemberi hónap nagyon jó lehetőségeket kínál arra, hogy jelenlétünket megerősítsük a körzet területén.

Körzetünk legnagyobb programja, a mára már hagyománnyá vált Fehérgyarmati Jótékonysági koncert, amelyet már 11. alkalommal szerveztünk meg. Két fiatal embernek ajánlottuk fel az adományokat: Milák Sándornak és Bartha Dánielnek. A koncerten közel 2,5 millió forint gyűlt össze.

Más szociális programjaink is vannak, amelyeket nem csak decemberben végzünk, de ilyenkor talán több figyelmet kapnak. A NEEKA Hungary alapítvánnyal karöltve, egész évben havi 1-2 alkalommal segélyszállítmányt viszünk át Ukrajnába. Decemberben több mint 70 raklap segélyárut vittünk át (ez több mint 45 tonna), ahol a NEEKA Ukrajna vállalja a segélyek kiosztását, a háborús övezetbe való eljuttatását. Ezenkívül 10 doboz újszülött ruhát adtunk át a Fehérgyarmati Kórház újszülött osztályának, aminek nagyon örültek a dolgozok, illetve az anyukák is.

Nem csak szociális vonalon voltunk jelen. A körzet 3 településén is felkérést kaptunk, hogy advent vasárnapján szolgáljunk. Nyírmeggyesen közel egyórás műsort adhattunk, Csengerben és Fehérgyarmaton pár perces gondolatokra kértek fel. A nyírmeggyesi alkalmon fellépett a körzetünk kórusa, Kertész-Tóth Anett és Kertész Tamás, illetve a Trio Acoustic is.

A kórusnak még két projektje volt a felsoroltak mellett: fellépett a Tiborszállási Péchy László Adventista Általános Iskolában, illetve meglátogatta a Csengeri Kistérségi Szociális Szolgáltató Központ Idősek Otthonát, ami állami fenntartású, illetve a Méliusz idősek otthonát, amit a helyi református gyülekezet tart fent. 

Nem csak a körzeti kórusnak voltak szolgálatai. A fehérgyarmati rézfúvós zenekar is kivette részét a szolgálatból: a debreceni jótékonysági koncerten a Martin Brass rézfúvós zenekarban játszottak a zenekar tagjai is, továbbá felkértek játszani a fehérgyarmati karácsonyi vásárban, illetve már hagyománnyá vált, hogy a helyi művészeti iskola karácsonyi gáláján is játszik a zenekar.

Ezeken felül sor került Csengerben az első Vega Főzőkör sorozatra, aminek a záró alkalma decemberben volt. Igazán különleges lehetőség, hiszen az egészséges életmódon keresztül közeledhetünk az emberek felé, és nagy tapasztalatunk, hogy szép közösség kezd kialakulni ezen program keretében. A város lakói, és a főzőkör tagjai lelkesen várják a sorozat folytatását.

Köszönjük Istennek, hogy új lehetőségeket teremt, és köszönjük a körzetnek, hogy teljes odaadással részt vesz a megvalósításban!

SzBSz