A One Year in Mission az Adventista Egyház fiatalokat mozgósító globális missziós kezdeményezése, amelynek célja, hogy a 18-35 év közötti fiatalok egy éven át teljes vagy részmunkaidőben elkötelezzék magukat a helyi vagy nemzetközi misszióban. A program lényege, hogy gyakorlati szolgálattal, közösségi eléréssel és tanítványságra neveléssel segítsék az evangélium terjedését a városokban és más, kihívást jelentő területeken. Az első lépcsőt az angliai Newboldi Főiskolán indított missziós képzés alkotja, ezt követi a gyakorlat, különböző országokban.
A kezdeményezés fő céljai:
- Fiatalok aktivizálása – A program lehetőséget kínál arra, hogy a fiatalok megtapasztalják a misszió örömét és kihívásait egy évre szóló elköteleződés révén.
- Közösségi szolgálat – A résztvevők gyakran bekapcsolódnak helyi közösségi projektekbe, például ételosztásba, tanításba, egészségügyi programokba vagy gyermekfoglalkozásokba.
- Helyi gyülekezetek erősítése – A fiatalok a gyülekezetekkel együttműködve dolgoznak, így segítve azok megújulását és missziós szemléletének erősítését.
- Globális összefogás – A program nemzetközi, így a résztvevők más kultúrákat is megismerhetnek, és akár külföldön is szolgálhatnak.
2024-ben egy fő, 2025-ben két fiatal vett részt a programban Magyarországról. Ezekben a napokban fejezték/fejezik be a program gyakorlati részét. Ebből az alkalomból kértük, hogy adjanak egy életképet a szolgálatukról. A következő két híranyag ezzel foglalkozik (Közösség és fánk, illetve Pénteki Hitközösség címmel).
AK