AdventInfo

Regionális ifinap Nyíregyházán 2018 február 17-én a Nyíregyházi Gyülekezet nagy örömére sok vendéget – köztük több fiatalt is – tudtunk fogadni különböző helyekről, mint Fehérgyarmat, Nyírbátor, Nyírpazony és Biri. Ennek a napnak elengedhetetlen részét alkotta az a sok szolgálat, többek között énekszolgálatok is, amit a fiataloktól hallhattunk. A délelőtti és délutáni istentisztelet alkalmával a helyi fiatalok kipróbálhatták magukat új szerepekben, így a köszöntőzsoltár és a hálaszöveg felolvasása, az adománygyűjtés és az óravezetés is a fiatalok feladatává vált. A közös éneklések igazán jó hangulatot adtak az ifjúsági napnak. A prédikáció, amit Palotás Kristóf tartott, egy olyan témát járt körül, ami a mai hívő, de a nem hívő ifjúságot is érinti: az elköteleződés Isten mellett. Ez a téma az idősebb tagok érdeklődését is felkeltette, hiszen az ő felelősségük is a fiatalok terelgetése a jó irányba. Ám ez a nap itt még nem ért véget, hiszen a már számtalanszor megrendezett nyíregyházi ifjúsági est ezen a napon sem maradt el. Olaszország nevezetességei és ételei kötötték le az egybegyűlt csapatot egy kvíz formájában, később pedig egy már kötetlenebb, de mindenképpen remek hangulatú társasjátékozás került sorra.   (Cz. Karina)   Néhány személyes vélemény a napról: Cs.R.: Milyen áldásokban volt részed a regionális ifi napon? „Abban az áldásban volt részem, hogy találkozhattam és együtt énekelhettem olyan emberekkel, akikkel ritkán találkozok. A legkedvesebb ének az Alleluja, Alleluja volt.” (Hegyes Dorina, Fehérgyarmat)   Cs.R.: Hogyan érezted magad az Olasz esten, milyen események voltak ezen az alkalmon? „Nagyon jól éreztem magam, jó volt a hangulat, mindenkinek jó volt egy kis kikapcsolódás a hétköznapból, és szerintem az ilyen alkalmak pont jók erre. Először volt egy kis kvíz játék, amit mindig is szerettünk játszani. Amellett, hogy jó program, még tanulni is lehet belőle. Ezután volt egy kis tesztelés, Olaszországhoz kapcsolódóan fűszereket kellett kitalálni az illatuk alapján. Az utolsó társasjáték pedig a Dixit volt, ami esélyt ad egy kis belátást adni a másik ember belső énjébe, gondolkodásába. Pontosan nem tudom, hogy hányan voltunk, de örültem mindenkinek, aki ott volt és részt vett az estén.” (Sebők Dominik, Ófehértó)   Czirják Karina, Csalami Renáta

Érték(t)rend

2018 február 17-én a Nyíregyházi Gyülekezet nagy örömére sok vendéget – köztük több fiatalt is – tudtunk fogadni különböző helyekről, mint Fehérgyarmat, Nyírbátor, Nyírpazony és Biri. Ennek a napnak elengedhetetlen részét alkotta az a sok szolgálat, többek között énekszolgálatok is, amit a fiataloktól hallhattunk. A délelőtti és délutáni istentisztelet alkalmával a helyi fiatalok kipróbálhatták magukat…

Read MoreLong right arrow

Egy körzeti együttlét áldásai

Szivási József testvér, az ATF dékánja jelenlétében töltöttük a február 17-i szombatunkat a Miskolc „B” Gyülekezetben. Tartalmas igehirdetés erősített  meg bennünket a lelkiismereti döntésünk kérdésében. Mennyire vigyáznunk kell érzékenyen és kifinomultan a másik ember, testvér „éretlen” ismeretére.

Read MoreLong right arrow

Gyermekbemutató Gyulán

Tisztelt Hetednapi Adventista közösség! Szeretettel tudatom Veletek, hogy 2017. július 9-én, Gyula városában Rákóczi Attila és Tripon Emese Mária második szülött gyermekeként, az Úr ajándékaként megszülettem. Így velem, még egy taggal növekedett a közösség tagjainak…

Long right arrow Read More

Hitmélyítő Érden

Érd néhány évtizede még Európa legnagyobb faluja volt. Most megyei jogú város. A legújabb statisztika szerint az egyik leggyorsabban növekvő település Budapest agglomerációjában. Bizonyára sejti az Olvasó, hogy most nem a város statisztikai adatairól lesz…

Long right arrow Read More

Szivárvány Ráckeve felett

Ráckeve egy szép kisváros a Duna szigetén. Ebben a városban az Adventista Egyháznak egy lelkes gyülekezete tevékenykedik. A testvérek egyik bánata, hogy a város eléggé elszigetelődik a gyülekezettől. „Ha nem megy a hegy Mohamedhez…” alapon…

Long right arrow Read More

Csendes hét Tiborszálláson

Minden ember életében vannak kihívások. Van akinek több, van akinek kevesebb. Végzős hallgatóként nekem talán kissé több jutott így utolsó félévre, de visszatekintve minden egyes perce áldás volt. Idén, január utolsó, illetve február első napjait a Tiborszállási Péchy László Adventista Általános Iskolában töltöttem, mint vendég tanár. Az iskola vezetősége kért fel, hogy az úgynevezett Csendes…

Read MoreLong right arrow

Kész átverés – keresztény módra

Az úgy kezdődött, hogy szombaton kihirdettük a februári bográcsozás időpontját. Hosszas rábeszélés után „Kázmér” – személyiségi jogai védelme érdekében, hívjuk így – beleegyezett, hogy a halászléfőzés a nemesvámosi imaház udvara helyett az ő épülő házánál legyen.

Read MoreLong right arrow

Fiatalok Jézusért Konferencia 2018

A Fiatalok Jézusért Konferencia ismét megrendezésre került 2018. január 24–28. között, mely idén a „Hit által” címet kapta. A program során reggeltől estig az áhítatoktól a plenárisokig együtt töltöttük a napot és együtt gondolkodtunk. A…

Long right arrow Read More

Hálaadó istentisztelet Nyírpazonyban

Gyülekezetünkben hagyomány, hogy a községünkben nehéz körülmények között élő családokat tartós élelmiszerekből álló ajándékcsomaggal keressük fel. Így történt ez 2017 decemberében is, amikor testvéri közösségünk 20 családot tudott megajándékozni.

Long right arrow Read More

Az evangéliumhirdetés jobb keze

Nyolchetes NEWSTART életmódsorozat kezdődött Kunszentmártonban február 6-án, melyet Soós Róbert lelkész és felesége, Soósné Jeszták Andrea tart. A város méretéhez és általános érdeklődéséhez képest sok vendég érkezett, pedig a szomszéd teremben éppen egy jelentős program…

Long right arrow Read More