Bibliai Olimpia – Ezúttal online formában

Dr. Ősz-Farkas Ernő igei köszöntőjével, imádságával, majd az elektronikus formában küldött feladatsorok kitöltésével zárult a 2020-2021-es Bibliai Olimpia 2012. április 10-én, ZOOM-on.

Visszatekintve, ez az egész idény más volt, mint eddig. Kevesebben indultak. A döntőnél elmaradt a fizikai együttlét öröme, az emblémázott póló, a toll, a müzli szelet, az ünnepélyes eredményhirdetés.

Viszont, az online tér adta lehetőségeket kihasználva a munkacsoport tagjaival (Frendné O. Adrienne, Szilvási-Csizmadia Andrea, Petőh Imre és Tóth Szilárd), heti rendszerességgel volt közös felkészülés, kreatív feladatok, úgynevezett „kvalifikációs pontgyűjtés”.

A decemberi első fordulóban Sámuel első könyvéről, most szombaton pedig Pál Korinthusbeliekhez írt leveleiről tanultakról volt számadás.

Aki mindvégig kitartott, aki hétről hétre szorgalmasan kutatta a Szentírást, aki megtanulta a kulcsmondatokat, a Szeretet himnuszát, az mind győztes, az már mind Bibliai Olimpikon.

De hadd emeljük ki azokat, akik idén a legjobban teljesítettek, akik dobogóra állhattak:

 

Egyéni versenyzők

 

Első korcsoport

  1. helyezett:    Farkas Gergő (Nemesvámos)
  2. helyezett: Kántor-Horváth Ambrus (Nágocs)
  3. helyezett: Ferencz Beatrix (Zalaegerszeg)

 

Második korcsoport

  1. helyezett: Ferencz Henrietta (Zalaegerszeg)
  2. helyezett:    Molnár Lídia (Zalaegerszeg)
  3. helyezett:    Gura Janka (Kaposvár)

 

Harmadik korcsport

  1. helyezett: Frisala Anita (Pilisszántó)
  2. helyezett:    Ócsai Eszter (Kaposvár)
  3. helyezett: Ócsainé Bartalos Klára (Szolnok)

 

Csapatok

 

Első korcsoport

  1. helyezett:    Isten gyermekei (Győr-Nemesvámos) Berecz Dorottya, Farkas Anita, Nagy                    Eszter
  2. helyezett: Tanítlányok (Veszprém) Gángó Virág, Horváth Liliána Dóra, Papp Zsófia
  3. helyezett:    Üveghattyúk (Kecskemét) Jankó Fruzsina, Jankó Zsanna, Nagy Dorka

 

Második korcsoport

  1. helyezett: Honfoglalók (Székesfehérvár-Veszprém) Belinszki Ábel, Gángó Bence, Szücs                Dávid János
  2. helyezett: BibLiga (Kaposvár) Márffy Abigél, Márffy Jonatán, Petőh Ármin
  3. helyezett:    EszDórEdó (Kecskemét) Gégény Eszter, Lakatos Dóra, Lakatos Edit

 

Harmadik korcsport

  1. helyezett: Dávid Sótára (Szolnok-Medgyesegyháza) Dankó Éva Lívia, Soós-Német                        Evelin Tímea, Tatár Dávid
  2. helyezett:    Túrós burekok (Hajdújárás) Erdélyi Valentina, Gyulai Lilla

 

A nyereményekről mindenkit személyesen értesítünk. A teljes, összesített eredménylista, a feladatlapok megoldásai elérhetőek a Bibliai Olimpia honlapján (bibliaiolimpia.org).

Ne felejtsétek!  Ősszel ismét várunk benneteket!

Olvassátok a Bibliát! Légy te is Bibliai Olimpikon!

 

Tóth Szilárd

Bibliai Olimpia munkacsoport