Bibliai szabadegyetem Dunaújvárosban

Befejeződött a 8. szemeszter. Talán ez volt az összes közül a leggyengébb. Legalábbis, ami a látogatottságot illeti. Egyszer-kétszer értük el csupán a 20 fölötti vendégszámot. Az Ószövetség kiemelkedő eseményeiről – Tízparancsolat, szentély tana stb. – szóltak az előadások. Azonban a „törzsgárda” kitartott. 

Szeptemberben közel 30 vendégünk érkezett Erdélyből, Mezőfeléből, akiknek nagyrészt a szabadegyetemesek adtak szállást. Ez nagyon sokat segített azoknak, akik addig is komolyabban vették a Bibliát és a lelki dolgokat. Együtt voltak velünk a Szelidi-tónál, amit egy „Csendes napnak” is nevezhetnénk, aztán a Jótékonysági koncerten az evangélikus templomban, majd Érden az egész szombatnapot velünk töltötték a gyülekezetben, végül Ráckevén láthattak egy felnőtt keresztséget. A közös búcsúebéd után a Tassi Szeretetotthonba látogattunk velük.

Több alkalommal adtunk könyveket a résztvevőknek, aminek nagyon örültek. Jenei Erzsikétől többször kaptunk küldeményt, amiket nemcsak a szabadegyetemeseknek, hanem más barátainkhoz is eljuttattunk. Az év folyamán összességében több mint 100 000 Ft értékű könyvet adtunk az emberek kezébe, csak Dunaújvárosban. A két ünnep között 20 db 2017-es áhítatos könyvet hordtunk szét. Minden családnál sikerült kicsit leülni, beszélgetni, „használati utasítást” adni a Prófétai szó című könyvhöz. Tapasztalataink, örömeink közül válogattam össze egy csokorral.

R. Marika. – „Jaj, de örülök a könyvnek! Amit a múltkor kaptam, odaadtam a szomszédasszonyomnak, miután elolvastam. Annyira jó volt!”

Cs. Marika. – „Van egy nagyon beteg rokonom B-n. Minden jegyzetet, könyvet, amit tőletek kapok, odaadok neki, és amikor elmegyek hozzá, meglátogatni, szoktunk ezekről a témákról beszélgetni. Néha fel is szoktam olvasni neki.”

Ági és Marika barátnők. Együtt járnak az alkalmakra. Egymásnak adják a kiolvasott könyveket. Ági azt mondja: „Mióta megtértem, mindent egészen másként látok.”

N. Terike minden könyvet elolvas. Nagyon boldog, mert Erdélyből, Mezőfeléből gyakran felhívják azok, akiknek ő adott szállást szeptemberben.

Ny. Ági nagyon beteg. Jár rendszeresen a szabadegyetemre, és újabban a gyülekezetbe is. Nagyon hálás az áhítatos könyvért.

F. Györgyi. Neki is vittünk egy Bibliai regisztert, áhítatos könyvet és egy Antenna lapot. Férjem és fiam volt nála. Annyira boldoggá tette a látogatás, hogy számtalan FB-üzenetet küldött, amiben kifejezte háláját és örömét.

Zsuzsa. Telefonált, hogy bár nem tud az utolsó alkalomra eljönni a Szabadegyetemre, de lélekben velünk lesz, és számítsunk rá a jegyzettel, és a kapott könyveknek is nagyon-nagyon örül.

Márti. Sokat utazik. Mindig úgy tervezi az útjait, hogy a szabadegyetemi előadásokon ott lehessen. Buszon, vonaton, mindig olvassa könyveinket, utána kölcsönadja azokat.

Edit. Minden alkalommal előhozza, mennyire örült erdélyi testvéreink látogatásának. Élvezettel mesél az együtt töltött órákról. Ő is nagyon szeret olvasni.

Miklós Jézus élete című könyvet kapott. Roppant érdeklődő személy.

A fentiek közül néhányan jönnek a Dunaújvárosi Gyülekezetbe. Láthatóan felszabadultan és jól érzik ott magukat.

Nagyon hálásak vagyunk mindezért a jó Istennek! Kérjük az Ő Szentlelkének vezetését, mert nála nélkül semmit sem tehetünk.

Gyürüsné Panni