Cserkészálmok

Pár évvel ezelőtt álmodtunk valamit. Azt álmodtuk, hogy amit gyerekként és fiatalként egykor a cserkészetben átéltünk, azt a saját gyerekeinknek is meg kell adnunk.

Halljuk, figyeljük a statisztikákat – a fiatalok 50 %-a eltűnik a gyülekezeteinkből; a fiúk különösen veszélyeztetettek, mert leggyakrabban nem tudnak gyökeret ereszteni közöttünk, szinte a cserkészet az egyetlen, ami az érdeklődésüket is felkelti és krisztusi alapelveket is tanít. Mindezek ott motoszkáltak a fejünkben, mígnem elhatározásra jutottunk. Cserkészcsapatot kell alapítanunk Kecskeméten! Persze fogalmunk sem volt, hogyan kell azt csinálni. Egyet azonban tudtunk, Isten nélkül egy lépést sem teszünk, így az esélytelenek nyugalmával vártuk, hogy nyíljanak, azok a bizonyos kapuk. És nyíltak! Csatlakoztunk egy „mentor” csapathoz, akik újból bevezettek minket a cserkészkedés rejtelmeibe, átadták nekünk a tudást, a lelkesedést, mutatták az utat és tanácsoltak. Közben éreztük és láttuk az Úr vezetését. A gyülekezetünkben levő, egykor cserkészkedő fiatal felnőttek vezetésével őrsöket alakítottunk, bevontuk a gyülekezetbe járó gyerekeket és azok barátait, és elkezdtünk cserkészprogramokat szervezni nekik.
2017.november 11-én rajjá alakultunk a mentor csapatunk szárnyai alatt, és 2019 novemberében beadjuk a csapatalapítási kérelmünket a Magyar Cserkészszövetséghez. Jelenleg 31 tagú a rajunk, ebből 29-en már kiscserkész ígéretet vagy cserkészfogadalmat tettek. Négy működő őrsünk van, 5 felnőtt tag, 7 végzett őrsvezető és 1 segédtiszt. A gyerekek 35%-a nem gyülekezetbe járó, de a túrákon, játéknapokon, segélyprogramon, cserkész istentiszteleten, táborban ott vannak közöttünk. Hisszük, hogy értéket tudunk átadni; hisszük, hogy a kisközösségi forma, a játszva tanulás, a természet és Isten szeretetére nevelés mind hozzájárul a céljaink megvalósulásához.

A 2019-es évben is rengeteg olyan program volt, ami erősítette a mi kis közösségünket.  A heti vagy kétheti őrsi foglalkozások mellett részt vettünk áprilisban a Glow-túrán Várgesztesen, májusban Zebegényben egy 3 napos portyán, júliusban Egerbocs mellett egy felejthetetlen nomád cserkésztáborban, és augusztusban néhányan eljutottak közülünk is Angliába, az adventista szervezésű Camporee-re.

Augusztus végén mindig összeülünk és megálmodjuk a következő évet. Ekkor határoztuk el, hogy megtesszük a szükséges lépéseket, hogy önálló csapattá alakulhassunk. Sokat gondolkodtunk a csapatnéven is. Szerettünk volna egy olyan férfi, adventista úttörőt választani, aki példaként állhat előttünk nem csak hitében, de a természet iránti szeretetében is. Így a választás végül egy hajóskapitányra, Joseph Bates-re esett. A november 9-i cserkész istentiszteleten az ő életének főbb eseményeit ismerhettünk meg Árvai Tamás történész-lelkész testvérünk segítségével, sőt a gyerekeknek még az esti meseerdő egyes állomásain is az ő életének jelenetei elevenedtek meg. A raji „születésnapunk” mindig egy kiemelt esemény az éves naptárunkban. Most is egész napos programmal készültünk erre a szombatra. A gyerekek a 11 órás istentisztelet és közös ebéd után térképes bibliai akadálypályán, meseerdőn és közös tábortűzön vehettek részt. Még a csöpögő eső sem szegte kedvünket. A másnapra hirdetett játék, sport és érzékenyítő napot ugyan elmosta az eső, de a következő vasárnap bepótoljuk.

A közösségi alkalmainkat próbáljuk változatosra megalkotni. Október 23-án (mondhatni nyári melegben) a Mátrában túráztunk több mint negyvenen. Összesen 9 autóval érkeztünk Mátrafüredre, ahol őrsönként más-más útvonalat kellett bejárni, életkoruknak megfelelően. A legkisebbeknek 4-5, a kicsit nagyobbaknak 6, míg a legnagyobbaknak és a felnőtt őrsnek 12 km-t kellett teljesíteni megadott idő alatt. Persze közben őrsi feladatokat kellett kreatívan megoldani, többek között egy frappáns versikével kellett visszaérkezniük a találkozópontra. Jólesett utána a pihenés, mindannyian szép emlékekkel tértünk haza.

A decemberi raji kihívás az idősekhez kapcsolódik majd. Tavaly értelmileg akadályozott gyerekeknek próbáltunk örömet okozni énekkel, ajándékcsomaggal, bábbal, idén pedig 1-1 idős testvérünkhöz fogunk ellátogatni szintén ajándékkal, verssel, énekkel. Az egyik fő célunk a szolgálatra nevelés, ezért ebben az évben több „szolgálati” lehetőséget kell őrsönként és egyénileg találniuk a cserkészeknek.

Köszönjük az Úrnak a nyíló kapukat, amiken igyekszünk hittel belépni; köszönjük az őrsvezetők lelkes részvételét; köszönjük a Kecskeméti Gyülekezet szeretetét és támogatását; és bátorítunk mindenkit, hogy aki teheti, alapítson egy cserkészcsapatot. J Megéri! A kezdetektől mostanáig végigkövethetitek a cserkészeink életét a Kecskeméti Kova Cserkészraj Facebook oldalon.

 

Ambrus Gyöngyi (rajvezető)