SZBT Nyírturán, 2025. július 14–18.
Mint mindig most is nagy örömmel és lelkesedéssel készültünk a táborra, ahová most kisebb gyerekek jelentkeztek, mint a korábbi években. Így Dávid és Góliát történetét vettük át velük egész héten. Mottóigénket, ami a zászlónkon is rajta volt: Az Úr az én erősségem – „Légy bátor és erős, ne félj és ne rettegj, mert veled lesz az Úr a Te Istened mindenben, amiben jársz” – szépen megtanulták a gyerekek.
Sok játékkal, érdekes programokkal, köztük vetélkedőkkel telt a hét. Az egyik délután a gyerekek megismerkedhettek a fafaragással is, amit egy hittestvérünk mutatott be nekik. A közös énekléseket gitárkíséret és ukulele is színesítette. Mindennap tapasztaltuk a jó Isten gazdag áldását, vezetését, és éreztük, hogy szolgálatunkban sokan imáikkal támogatnak minket.
A záró ünnepségünket péntek délután tartottuk, amelyre 17 szülő érkezett. A gyerekek szolgálata után megnéztük a tábor eseményeiről, a vidám, játékos pillanatokról készült fotókat. Végül kicsit nehéz szívvel búcsúztunk el egymástól, mert mindenki nagyon jól érezte magát.
Áldja meg az Úr az Ő ígérete szerint a gyerekek és a szülők szívét, hogy amit hallottak, az gyümölcsöt teremjen!
Dné Hilda