A diákélet lelki szervezése egy teológiai oktatási intézményben – meglátásom szerint – kétoldalú feladat. Egyrészről ideális esetben a diák egy olyan működő elméleti és gyakorlati keretrendszerbe csatlakozik be, amely benne komoly, releváns kérdésekkel való szembenézésre bátorítja, ami időnként elkerülhetetlenül kényelmetlen. Másik oldalról azonban ugyanez a rendszer nem hagyhatja magára a diákot a kérdéseivel egyedül küzdeni, hanem azt mederben tartva egy érzelmileg és lelkileg biztonságos szociális közeget kell biztosítson ahhoz, hogy a kérdésekkel való szembenézéssel járó stressz ne árassza el a diákot, hanem azzal úgy tudjon szembenézni, hogy az tágítsa a perspektíváit és fejlessze tudását, képességeit, közelebb vigye őt egy kiegyensúlyozott, holisztikus ön- és istenképhez.
A szolgálatomon keresztül a diákok számára egy olyan támogató és elfogadó szociális és lelki közeget nyújtok tehát, amelyben egyrészt a főiskolán töltött idejük alatt felszínre kerülő, akár magánéleti jellegű, akár a tanulmányaikhoz szorosabban kapcsolódó dilemmáikban, kérdéseikben segítséget kaphatnak, másrészt lelkileg megerősödhetnek és felkészülhetnek arra, hogy megfelelően fogadják további kérdések, dilemmák, lelki problémák felszínre kerülését. Mindehhez szorosan kapcsolódik a diákok integrálása egy olyan lelki családba, egyházba, amely több dimenziós szupportív csoportként működik, és aminek részét képezi a campus területén működő gyülekezetbe való aktív becsatlakozásnak a lehetősége.
Szolgálatommal a diákokat bátorítom, hogy aktívan és a gyakorlatban is fedezzék fel Istentől jövő elhívatásukat.
H. Zs.
