Digitális könyvek a kiadóban

A magyar és nemzetközi adatok kis eltéréssel azt mutatják, hogy a válság előtt a könyv egyfajta reneszánszát élte. 2013 óta folyamatosan nőtt a kiadott könyvek száma (mind címek számát, mind összpéldányszámot tekintve). A válság nagy mértékben megtépázta mindezt. Jelenleg nincsenek olyan kimutatások, amelyek megbízhatóan adnák vissza az eladások visszaesését. Kisebb felmérésekből azonban tudjuk, hogy az elmúló két év messze nem lesz a könyvkiadás sikeridőszaka. Az e-könyveknek ehhez képest „jól jött” a karantén. Tavaly év végére a nagy forgalmazóknál elérte a teljes bevétel 5%-át (ami közel kétszeres érték a korábbihoz képest), ami megfelel a mai európai trendeknek (az EU-ban 4-5% körül mozog az e-könyvek részesedése a teljes könyveladásból).

A kiadó sok tekintetben speciális helyzetben van ezen a téren. A gyülekezetek bezárása, a táborok, nagy egyházi rendezvények, evangelizációk elmaradása 24,6%-kal alacsonyabb számlaforgalmat hozott, legalábbis értékben számolva. A számlaszám ugyanis mindössze 2%-kal maradt el az előző évhez képest, ami azt jelenti, hogy közel annyi megrendelés érkezett, mint korábban, de átlagosan kisebb értékben. Miért? Mert a rendelések jelentős része a traktátokból, amelyek az év nagy részében zárva tartottak, áttevődött az egyéni megrendelőkre. A forgalom alakulásában nagy része volt annak, hogy a kiadó kialakította új weboldalát, amelyen az online rendelések könnyen és egyszerűen leadhatók, a rendeléstől egészen a fizetésig (mind a tájékoztatás, mind a teljes rendelési adminisztráció megfelel a mai elvárásoknak). De mi a helyzet az e-könyvekkel?

A tavalyi év többek között az e-könyvek terjesztésének előkészítését is magában foglalta. A nehézség ugyanis nem az e-könyvek létrehozásában van. Ez csupán a feladat kisebb energiát felemésztő része (legalábbis, ami az indulást illeti). A nagyobb falat a rendszer, amely kezelni tudja mindazt, amitől a könyv több lesz digitális adatnál, vásárolható termékké válik, és minden követelménynek megfelelően terjeszthető. 2021-re sikerült a sok feladat mellett megoldani azt, hogy végre ez is rendelkezésre álljon. Ugyanakkor a forgalomban ez a tétel még 1% alatti, vagyis elmarad a nem vallási könyvterjesztésben tapasztalttól. Ennek egyik oka biztosan az, hogy a kiadó még csak korlátozott példányszámú e-könyvet adott ki. Ez azonban az idén biztosan változik.

Az idei évben két fontos e-könyvhöz kapcsolódó változást terveztünk. Az egyik – amit már érzékelni lehet –, hogy minden héten megjelentetünk egy Ellen White-könyvet ePub formátumban (ez ma a legelterjedtebb e-könyv formátum). A másik, hogy az idén szeretnénk elérni, hogy lehetőség szerint minden megjelenő könyv két formában, papíros és e-könyv formában is kiadásra kerüljön.

Kövessetek bennünket a kiadó Facebook-oldalán és a honlapunkon!

 

Dr. Gyetvai Gellért
kiadóigazgató

 

 

Ty Gibson: Örökkévaló szeretettel szeretlek

[av_image src=’https://adventista.hu/wp-content/uploads/2021/04/AK-Konyvajanlo-apr-ty_gibson_orokkevalo-1030×726.jpg’ attachment=’8351′ attachment_size=’large’ align=’left’ styling=” hover=” link=’lightbox’ target=” caption=” font_size=” appearance=” overlay_opacity=’0.4′ overlay_color=’#000000′ overlay_text_color=’#ffffff’ animation=’no-animation’ custom_class=”][/av_image]

A könyv ritkán látható szintézise az érzelmeknek és az észnek. Barangolás az isteni szépség provokatív világában. Lapjain egy valóságos személyként létező Istennel találkozhatsz, egy Személlyel, akinek a szeretete (SZERELME) határtalan, érzékenysége szenvedélyes. Fejezetről fejezetre haladva hatalmába kerít az érzés, mintha valaki kézen fogna, és egyenesen az Isten szívének közepébe vezetne be téged. A mennyei szívben pedig azon kapod magad, hogy Isten szerelmének különös célpontja vagy.

A Biblia kulcsigazságait gyakran száraz tényekként tálalják, a szerző tolla jóvoltából azonban most Isten jellemének élettől duzzadó, vonzó valóságaként fedik fel magukat. Isten, aki egyszerre Én és a Másik, a hármasság (Szentháromság) kapcsolati rendszerében nyer értelmet, a másokat folyton az önös érdekei elé helyező, határtalan szeretetben. A teremtés mint Isten természetes vágyának kiteljesedése bontakozik ki a szemünk előtt, amelynek célja, hogy határtalan és kifogyhatatlan szeretetét megsokszorozza, hogy soha véget nem érő örömben részesítse teremtményeit, akiket nem a szükség, hanem az önfeláldozó és kockázatvállaló teremtői vágy hív életre. A megváltás az önfeláldozás soha nem látott mélységiben megjelenő isteni cselekvés, amelyet olyan teremtményekért vállalt magára Krisztus (önként!), akik ezt egyetlen percre sem érdemelték meg. Azonban a szeretet nem tehet mást, mert önmagát hazudtolná meg, ha nem vállalná inkább a halált, minthogy szeretett teremtményei az üdvösség lehetősége nélkül elvesszenek.

A könyv visszaút Istenhez. Amely nem kényszer, hanem az öröm útja, az Alkotóhoz, aki nem magához kényszerít, hanem magához vonz. Az Isten valódi jelleme egyszerűen levesz a lábadról, nem hagyva más választást, mint hogy a Teremtőd karjaiba vesd magad.

 

Olvasók véleménye

„Azok közül a könyvek közül való, amit, ha olvasni kezdtél, nem tudsz abbahagyni”

„Lenyűgöző! Csodálatos utazás az Isten szívébe!”

„Fantasztikusan felépített teológiai gondolatok!”

„Ritkán mozgat meg egy könyv ennyire, mint ez”

„Azon kaptam magam olvasás közben, hogy sírok”

„Ezt a könyvet mindenkinek olvasnia kell”