A Transzeurópai Divízió április 24–27. között Missziókonferenciát szervezett Angliában, Newboldon, Engaged in Mission 150 címmel, ahol a Divízió 22 országa képviseltette magát, közel 160 résztvevővel, köztük Magyarország is. Sajnos, mivel a konferencia időpontja ütközött a Tiszavidéki Egyházterület Választókonferenciájával, csak a Dunamelléki Egyházterület lelkész küldöttei (Szilvási-Csizmadia Andrea, Árvai Pálma, Szabó János, Nagy Tamás és Fürj György) tudtak részt venni ezen az alkalmon. Különös öröm volt számunkra, hogy a szombati istentisztelet zenei szolgálatában egy Newboldon tanuló magyar fiatal, Talmácsi Anna is részt vett.
A konferencia egyik célja, ahogy azt az alcíme is hirdette, az ünneplés volt, hiszen van miért hálát adnunk. David Trim egyháztörténész segítségével visszatekintettünk arra, ahogy a divízió missziója indult, és ahogyan alakult az évek során. Nemcsak számokat, statisztikákat láttunk, hanem történeteket hallottunk, betekinthettünk az elődeink odaszánt élettörténetébe, láthattuk Isten vezetését életükben. Érdekes volt látni, hogy a misszióban milyen fontos szerepet töltöttek be a nők, odaadással hirdették a jó hírt, Isten Lelkétől vezérelve, és a várt eredmény sem maradt el. Nagyon sok történet feledésbe merülne, ha nem kerül be az Adventista Enciklopédiába (ESDA – encyclopedia.adventist.org). Ez, a 2020 óta működő online felület nagyon sok történetet őriz, egy szélesebb képet nyújtva nemcsak a Transzeurópai Divízió, hanem a világszéles egyház missziójáról. Péntek délután a jelenlévő uniók missziós plakátokat mutattak be. A Magyar Unió képviselői a Mozgó misszióról, a Sziget Fesztiválon végzett szolgálatról és a Jézus hétről számoltak be.
A konferencia másik célja, a missziós kihívások megvizsgálása volt. Erre adtak lehetőséget a pódiumbeszélgetések, illetve az interaktív részek. A Newboldon tanító teológiatanárok (Jan Barna, Tihomir Lazic, Adrian Peck) előadásukban a misszió bibliai, teológiai hátterét is feltárták, olyan témákat érintve, mint a missziós nyelvezet, a gyülekezet újragondolása – a digitális korszak missziós közösségei, mit jelent az adventista identitás, és hogyan jelenik meg ez a kérdés a gyülekezetalapításokban. A Generálkonferenciától érkezett előadók közül különösen inspiráló volt Gary Krause, az egyház misszió vezetőjének két előadása, amelyekben kifejtette, hogy mennyire fontos lenne, hogy gyülekezeti épületeinket ne csak a 7. nap istentiszteletének egy órájára tartsuk fenn, hanem heti 7 napon szolgáljanak a környezetünk számára. Beszélt továbbá a gyülekezet alapítások fontosságáról, arról, hogy egyházunk jövője nagy mértékben függ attól, hogy a meglévő gyülekezeteink mellett, tudunk-e gyülekezetalapításokban gondolkodni, és tenni is értük.
A konferencia eszmeiségét 3 rövid pontban Ivana Mendez lelkésznő és teológiai tanár szombati igehirdetése foglalta össze: az adventista misszió 3 kulcsszava, a menedék, az erőforrás és a megváltás (Refuge, Resourse, Redemption). Bárcsak mindenkinek az életében, aki kapcsolatba kerül egyházunkkal, gyülekezeteinkkel, valósággá válna ez a három: menedéket találnának nálunk, erőforrást az élet kihívásaival való megküzdésre, és átélnék a megváltás felszabadító élményét!
Árvai Pálma





