Fenti címmel rendezett Lenk Lajos Emlékkonferenciát a Hetednapi Adventista Egyház Adventista–Zsidó Baráti Társasága és az Adventista Teológiai Főiskola Ószövetségi Tanszéke 2024. április 6-án, szombaton délután Budapesten, a Terézvárosi Gyülekezetben.
A Szentírás emlékezésre tanít bennünket. A hithű elődök példája, munkájuk elismerése és emlékük ápolása bátorítást, értéket jelent a hálás utódoknak.
Lenk Lajos adventista lelkész, teológiai tanár, mint nemzedékek nevelője szerény szolgálattevőként élt, ő tervezte és építette többek között a balatonlellei Advent Üdülőt is, ahol sokan megpihentek azóta, de ő viszont a legkevesebbet.
Csuray János Lekvárdal című, 1939-ben írt versében szól arról, hogy milyen komoly munka folyt azért, hogy létrejöjjön a Gyulai Gyülekezet a gyümölcsfeldolgozás munkája által: „A Lenk atyafinak is / Éppen elege volt / Mert lekvár főzés / Négy vagy öt helyen volt / És a lekvárkirálynak / Mindenütt jelen kellett lenni / Ahol nem volt elég erő / Neki oda kellett menni.”
Embermentőként mindig segített a vészkorszakban ott, ahol egy kis lehetőség adódott számára. Imádkozott azokért, akikkel szolgálatában kapcsolatba került, törődött másokkal.
„Boldogok, akiknek szívük tiszta, mert ők az Istent meglátják” (Mt 5:8) – dr. Tokics Imre ezzel az Igével nyitotta meg a Lenk Lajos Emlékkonferenciát. Előadásában ismertette Lenk Lajos testvér életútját, aki evangélikus árvaházban nőtt fel. Testvérünk tizenhat évesen keresztelkedett meg. 1924. szeptember 21-én lépett szolgálatba, először könyvevangélista, majd könyvevangélista-vezető lett. Német nyelvtudása révén tolmács feladatot is ellátott. „Prédikációs sorozatokat fordított le, ami nagy segítséget jelentett a lelkészeknek. Szombatról szombatra helyi és regionális szinteken énekkarokat szervezett, szakmai tanácsaival irányította őket, a nagyobb gyülekezetekben könyvtárakat hozott létre, mivel ő könyvevangélistaként nagyon jól tudta, a szegénység idején nem mindenki tehette meg azt, hogy megvásárolja a könyveket… Továbbá harmónium tanfolyamokat szervezett… Kiemelkedő munkát végzett, példamutató bátorsággal mentette a zsidó üldözötteket a II. világháború idején. Lenk bácsi minden ember felé odafordult, ő megvédte a rászorulókat… törékeny alakjában óriásjellem húzódott meg… Aki Lenk Lajos közelében élt, az tudta, hogy »tanulni, tanulni« – mert ez volt a jelmondata. Örülök, hogy ezen a konferencián fiatalokat is látok. Vigyétek tovább, mondjátok el, hogy Lenk bácsi csodálatos Ember volt! Szolgálata, munkássága hiányzik nekünk 2024-ben.”
Lenk Lajos testvér 1951. január 1-jén szerzett kiváló eredménnyel lelkészi oklevelet, amelyen Bajor László iskolaigazgató és Michnay László egyházelnök aláírása is megtalálható.
Az Emlékkonferencia Ócsai Tamás egyházelnök imádságával vette kezdetét, aki előadásában hangsúlyozta: „Hálás vagyok…, hogy most kerül megrendezésre ez a konferencia, mert vannak még, akik személyesen ismerhettük őt, hálás vagyok, hogy én is ezek közé tartozhatom.” Lenk testvér „egyedül élt, de soha nem volt egyedül, mert Krisztus mindig vele volt. Mindig voltak körülötte olyan emberek, akik gondoskodtak róla, s ez volt az Isten gondoskodása róla. Én is lehettem nála egyik szombat délután Rákoscsabán, a szegényes otthonában, ahol a padlótól a plafonig, mindenütt könyveket és hanglemezeket láttam. Ő minden istentiszteleten részt vett, soha, egyetlen alkalmat sem mulasztott el, hogy ne legyen a Székely Bertalan utcai kápolnában. Lenk bácsi igazi polihisztor volt. Az egyházban osztálytitkárként és ifjúságvezetőként is szolgált. Ifjúsági Segítő újságot készített, lelkészként a fiatalokkal mindig foglalkozott, tanította, nevelgette és bátorította őket, hogy tanuljanak tovább. Épülettervező volt, több imaház terveit ő készítette.”
Dr. Tonhaizer Tibor, az Adventista Teológiai Főiskola rektora a „Szabadegyházak a Rákosi-diktatúra árnyékában” című előadásában arról a korról szólt, amelyben Lenk bácsi a középkorú éveit (1948 és 1956 között) élte. Amikor az egyház nem szólhatott bele az állam ügyeibe, de az állam annál inkább beleszólhatott az egyház ügyeibe… De az egyházak még ma is léteznek.
(Sajnálatos módon Lenk Lajos testvért ebben az időszakban elbocsátották a szolgálatból, és a nehéz politikai helyzet miatt csupán utcaseprőként tudott elhelyezkedni.)
Dr. Szilvási József testvér szeretett volna részt venni a konferencián, de a betegsége akkor megakadályozta ebben, viszont az előadásának anyagát megosztotta a Facebook-oldalán.
Dr. Machin Róbert az előadása során szólt arról, milyen komoly kisugárzása lehet egy teljesen elkötelezett életnek, amilyen Lenk Lajos testvéré is volt, mivel az ő élete mások szolgálatában zajlott. „Lenk bácsitól azt tanultam, ha beszélsz, akkor először mondd el, miről fogsz beszélni, azután mondd el pontokba szedve, és amikor befejezted, akkor foglald össze, hogy miről beszéltél. Az ő prédikációi mindig ilyenek voltak. … Lenk Lajos mindig tanult, ezt mutatja az is, hogy 75 évesen a József Attila Szabadegyetemen művészettörténet előadásokat hallgatott. … Szorgalmasan, terjedelmes leveleket írt, és minden levélre válaszolt… Az egyházat mindig arra buzdította, hogy legyenek saját ingatlanjai. Ezt mutatja, hogy míg 1920–1947-ben 11 ingatlannal, addig 1934–1957 között már 34 ingatlannal rendelkezett egyházunk. Feljegyzéseket készített többek között arról is, hogy 1957-ben 31 énekkar és 11 zenekar működött egyházunkban. A 27 gyülekezeti könyvtárban 2285 könyv volt megtalálható, és ugyanebben az évben 189 ünnepélyt, 73 kirándulást, 85 társas együttlétet rendeztek, és 57 leány és 38 fiú keresztelkedett meg. Az összejövetelek alkalmával a témakör ez volt: életpályaválasztási tanácsadás és felkészítés az örök életre … Lenk bácsi szűkszavú, de öntudatos emberként élt, munkássága példaértékű, ami mély nyomot hagyott bennem” – jegyezte meg.
Dr. Szigeti István presbiter öt dolgot emelt ki, ami jellemző volt Lenk testvérre:
- Kiváló pedagógus és tanár volt egy személyben.
- Felismerte tanítványaiban azt, amiben a legjobbak. Így Halász István testvér kezébe tette a zenei oktatást, a teológiai nevelést Szigeti Jenő testvérre bízta.
- Pontosság.
- A zene szeretete.
- Kitartás.
Ugyanakkor erősítette azt az igei gondolatot a körülötte lévőkben, hogy „amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra”, valamint „sohasem szabad feladni” – ez Lenk testvér jelmondata volt.
Kárpáti Petronella bőséges anyagot gyűjtött össze Lenk Lajos testvér életéről, aki az Adventista Teológiai Főiskolára hagyományozta könyveit és hanglemezeit. Előadásában szólt arról, hogy a leltárba vett kiadványokból 1818 db magyar, idegen nyelvű könyvek közül 1530 db német nyelvű és 3 db angol nyelvű található.
Az anyag összegyűjtésében segítségére volt Rozmann Károlyné testvérnő, akit szintén tanított Lenk testvér, valamint Molnár Zsuzsanna, az ATF könyvtárosa és Gyürüsné Horváth Anna. Továbbá a Lélekkel és tudománnyal Krisztus szolgálatában c. könyvben Lenk testvérről megjelent írások. (Kapható az Advent Kiadóban, szerkesztette: Tokics Imre.)
Lenk Lajos testvér az Advent Kiadóban töltötte élete utolsó két évét, ahol Nelli meglátogatta őt és hite szerint testvérünkre nagyon illik 2Tim 4:7 verse, amelyet ekként mondott el: „Ama nemes harcot megharcolta, futását elvégezte, a hitet megtartotta, végezetül eltétetett néki az igazság koronája, amelyet megad néki az Úr, az igaz bíró azon a napon…”
Majd hozzátette: „Legyünk hálás utókor és az ő élete legyen példa számunkra, és az ő életét őrizzük meg szívünkben! Mindannyian történelmet írunk, csak az a kérdés, hogy milyent. Hogyan fognak ránk emlékezni akkor, amikor már nem leszünk? Vajon áldás-e életed másnak? »Uram, tedd áldássá az életem!« – hangzik egyik énekünkben.”
A konferencián öt előadás hangzott el és öt testvérrel történt pódiumbeszélgetés, akik ismerték és életükre befolyást gyakorolt Lenk testvér példás élete. Ők különböző életszakaszban találkoztak vele. Csókási Pál lelkész elmondta, hogy az Érdi Gyülekezetet együtt építették és Zsuga József presbiter (1958-ban kezdte a misszióiskolát), akiket tanított az Adventista Szemináriumban. Vidó Ferenc testvér, akit az építészmérnöki pályán indított el, elmondta: „1962 áprilisában Lenk bácsi Gyulán volt és megkérdezte édesapámat: »Fiacskám, mi lesz ebből a gyermekből?« Édesapám válasza az volt, hogy itthon marad és segít a kertészkedésben. Lenk bácsi felháborodva mondta: »Fiacskám, csak nem képzeled, hogy egy ilyen jó képességgel megáldott fiú kertész lesz? Már pedig én azt szeretném, hogy építész legyen!« Így történt, hogy a papám beadta a derekát, megengedte, hogy Lenk bácsival utazzak Szegedre a technikumi felvételi vizsgára, és ’66-ban megkaptam a technikusi oklevelemet. A Műszaki Egyetemet esti tagozaton végeztem el. Lenk bácsinak bemutattam az építészmérnöki diplomámat, és olyan boldog volt, amikor 1977-ben neki ezt megmutattam, hogy végre valaki, az ő amatőr építészeti tehetségét tovább viszi a közösségben. Neki köszönhetem, hogy építész lettem, ami az életemet meghatározta. Ő az egész életét az egyházra és az advent mozgalomra áldozta, nincstelenül halt meg, de kincseket gyűjtött a Mennyben.”
Vízvári Aladár a szomszédságában lakott és kisgyermekként ismerte meg őt, aki fiatal korára nagy hatással volt, tanította őt többek között német nyelvre.
Juhász Károly testvérrel pedig az életszakaszának a végén találkozott. Így emlékezett meg róla: „Amikor Lenk bácsi gondozásra szorult, akkor Erdélyi testvér közbejárására elhelyezésre került a Kiadó vendégszobájában, ahol komfortos körülmények között élhette életét, nappal a Kiadó munkatársai, éjszaka pedig Fegyverneki testvérek biztosították számára a folyamatos felügyeletet, szükség esetén a segítséget. A mindennapi főtt ételről a Kiadó dolgozói gondoskodtak (köztük Juhász Károlyné és Tokics Marika).
Zsuga testvér a konferencia végén megjegyezte: „Figyeljetek elöljáróitok életére és kövessétek őket!”
Áchim Kovács Anikó hegedűművész és Kovács Pálné magas szintű zenei játéka emelte az emlékkonferencia színvonalát és méltóképpen indította el az emlékezés perceit.
Lenk Lajos 1908-ban született Sopronban és 1995. augusztus 11-én hunyt el Budapesten. Nagy tudású, olvasott és szerény emberként élt, és nagyon sokat tett az egyházért.
„A fiatal nemzedék nem felejtheti el az elődöket, kik az alapba beépítették életüket!” – hangzott el Erdélyi László lelkésztől Lenk Lajos ravatalánál 1995. augusztus 24-én.
A konferencián közel százan vettek részt, ami Csókási Pál testvér imádságával zárult. Legyünk hálás nemzedék!
Dr. Tokics Imre
