„Erény, vagy kötelesség?”

A fenti címmel került megrendezésre Szegeden az idén már a 30. jubileumi, nemzetközi Biblikus Konferencia. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata (1789) és az ENSZ Egyetemes Emberi Jogok Nyilatkozata (1948) óta általánossá vált Európában Istentől független társadalomról és kötelességektől független személyi jogokról beszélni. Világunkban azonban a jogok és kötelességek rendje alapvetően megváltozni látszik, amely érinti az egyházak gondolkodását, de társadalmi helyüket, megítélésüket is a köztudatban.

Mit mond a Biblia erről az erényről és a kötelességről? – erre kerestek választ az idei konferencia előadói magyar, német és angol nyelvű előadásaikban. A teljesség igénye nélkül: dr. Martin Meiser kortárs újszövetségi teológus Németországból, dr. Akiyama, Manabu János Japánból, Mariko Cifrak és Taras Barcevski Zágrábból tartottak érdekfeszítő előadásokat a hallgatóknak Szegeden, a Dóm mellett, a Szent Gellért Szeminárium épületében augusztus 26. és 28. között, hozzávetőlegesen 150 hallgatóval.

Egyházunkat és az Adventista Teológiai Főiskolát prof. dr. Tokics Imre: „Az erényes ember a Zsoltárok könyvében” és dr. Kormos Erik: „A kultusz és a vallás: a Jelenések könyve »Babilon« vs. »Újföld« tipológiájának értelmezése” előadásaival képviselték. A teljes program tudományosan megszerkesztett tanulmányai egy év múlva, a következő konferencia idejére könyv formájában is elérhetőek lesznek angol és német nyelven.

Istennek legyen hála, hogy egy újabb lehetőséget adott a Szentírás értelmezésének széles skálájú megismerésére és a bizonyságtételre, hogy mi a Biblia Egyháza vagyunk!

 

S.D.G!