Karácsonyi istentisztelet az újbudai gyülekezetben
Amikor idén már november 15-én megnyíltak a karácsonyi vásárok Budapesten, nekem reflexszerűen felment a vérnyomásom.
Négy héttel később viszont már én éreztem magam kellemetlenül: ünnepi átszellemülés egyenlő nuku. (Na de tegye fel a kezét az, aki 2025-ben még úgy várja a karácsonyt, mint egy lelkes kisgyermek!)
Így, egy hosszú hónap végén, sokféle impulzust váltott ki belőlem december 20-án gyülekezetem karácsonyi istentisztelete. Isten házát odafigyeléssel öltöztették fel önkéntes tagok saját szabadidejükben, karácsonyfánk precízen mozgott a „nem-tereli-el-a-figyelmet-Istenről” és az „észre-se-vettem” határai közt; a terem minden sarkából rám mosolygott valamilyen dísz, jelezve, hogy mindenki valahogy próbáljon már végre megérkezni a jelenbe és leállni mindennapos kapkodásával. Akik nem a gyülekezetet, azok például gyermekeiket díszítették fel ünnepi alkalmunkra: gyermektanítóink, a szülők és gyerekek nagyon aranyosan énekeltek, zenéltek nekünk. Emellett tradicionális karácsonyi dalok és igék váltották egymást, a kórus után egy különleges duplakvartett is szolgált – sikerült egy meghitt, ünnepi légkört teremteni. Ócsai Tamás üzenete őszintén szólt hozzánk: „Ez a karácsonyi történet nem csak egy véletlen történet… Isten pont akkor cselekszik, amikor szükség van rá. A megváltás története nem egy ilyen kapkodós dolog.”
Egy idő után sikerült megérkezni a pillanatba, elmosolyodtam és feltettem magamnak a kérdést: Hol van a megszokott karácsonyi cinizmusom? Mert itt nem fért el. Odaadó (bár nagyon fáradt) arcok vettek körül, akikkel együtt énekeltük egyik dalt a másik után. Szép volt.
Az elmúlt hetekben gyülekezetünk egy különleges szolgálat részese lehetett: ajándékcsomagokat állíthattunk össze nevelőszülőknél nevelkedő gyermekek számára. Büszkén jelentem, hogy mind a 29, személyre szabott ajándékdoboz elkészült! Így közös ebédünket követően, Vidó Csilla szervezésével meghívtuk a családokat hozzánk. Énekléssel, áhítattal, kvízzel, valamint egy színdarabbal is készültünk, majd ezt követően került sor az ajándékozásra. Nagy volt az öröm, az alkalmat pedig egy ünnepélyes hotdogos vacsora zárta.
Kik vagyunk mi adventisták karácsonykor? Sok hangos, izgatott kisgyermek; pirosba öltözött felnőttek, akik próbálják eltalálni a néha elérhetetlen hangokat kórusszolgálat közben… Igen, lehet, hogy az amerikai „merri kriszmösz” hangulatot itt nem fogom megtalálni. De egy közösséget igen! És lehet, hogy fiatal felnőttként erről is szólhat a karácsony – hogy én bizony valahova tartozom (még ha néha vonakodunk is ettől).
Erre az alkalomra gyülekezetünk sok szeretettel és odafigyeléssel készült; amit szeretetből teszünk, az csak jó lehet. Ezen a szombaton egy kifejezetten jó napja volt a Szüret utcai gyülekezetnek. Köszönöm szépen a rengeteg időt és munkát, amelyet beletettetek a decemberi káosz közepette. Ez olyan jól sikerült… nem akarunk jövőre már novemberben karácsonyozni egyet?
dr. Kovács Anna
