Festőkör Székesfehérváron

Évek óta dédelgetett álom valósult meg idén márciusban. Biztató volt hallanunk a „Bajai festőkör” sikeres működését, és mi itt, Székesfehérváron is elkezdtük szervezni a festőkört. A Bibliai Szabadegyetemre járt egy kedves hölgy, Szemenyei Éva, aki több festőiskolát végzett, Art-díjas művész, és elvállalta, hogy vezeti, tanítja a jelentkezőket. Évikével közben a Bibliát is „tanuljuk”. Imádkoztunk, gondolkodtunk, pályáztunk, meghirdettük. Végül annyi jelentkező gyűlt össze, hogy volt olyan alkalom, amit háromszor kellett megismételni, mert egyszerre nem fértünk volna a terembe, nem szólva arról, amikor a járvány miatt nagyobb távolságra kellett ülniük a festőtanulóknak.

A programot több helyen is meghirdettük: a szabadegyetemen, a testvér-gyülekezetünk által vezetett egészségügyi missziós programokon, az osztálytársak, a barátaink, ismerőseink között. Jelentkezett fiatal, idős, férfi, nő. Nagyon örültünk mindenkinek, és főleg annak, hogy az első gondolat után, amely mindenki fejében így fogalmazódott meg: „én ezt biztosan nem tudom megcsinálni”, a végén mindenki örömmel vitte haza a kész művet.

Egykori lelkészünk, Kökényes Zsuzsika személyében kedves támogatóra találtunk, aki rövid bibliai gondolattal, imával kezdi meg az alkalmakat, de Hites Gábor, mostani lelkipásztorunk is szívesen vállalja a kis lelkes csapat köszöntését.

A márciusi két alkalom után júniusban és júliusban tudtuk folytatni a művészet tanulását. Széntechnikával kezdtünk, és szeptember végén, ha lehet, már olajfestékkel szeretnénk dolgozni.

Az elmúlt hét alkalmon több mint negyven személy tapasztalta meg az alkotás örömét. Szinte mindannyian laikusok vagyunk, de egy jó tanító sokat segíthet a kezdeti nehézségekben. Idővel szeretnénk kiállításon is megmutatni az elkészült képeket. Talán ajándékozhatunk is az elkészült rajzokból, festményekből. Az örömünk az, hogy új embereket tudtunk megszólítani; sok kedves személy, aki más rendezvényünkre nem jönne el, itt örömmel vesz részt az egyes festőköri kurzusokon. Nem látjuk pontosan, kinek, hogyan segítünk ezzel a programmal, milyen tapasztalatokat, örömöket tartogat nekünk Istenünk, de hálát adunk mindenért.

 

Kovács Györgyné Fazekas Piroska
Székesfehérvár