Főzőbajnokság

A nyírbátori missziós csapat rendszeresen részt vesz Nyírbátor városának programjaiban. Így volt ez május 1-jén is, amikor a város megrendezte a szokásos évenkénti majálist. A majálison belül megrendezésre került a főzőbajnokság, melyre csapatunk is benevezett.

Nyírbátori misszió - FőzőbajnokságEl kell mondanom, hogy csodálatos tapasztalatom volt az Úrral, már a program előkészületében is. A majális előtt egy héttel – finoman szólva is – híján voltam úgy a tárgyi, mint a személyi feltételeknek, amelyek szükségesek voltak a szolgálathoz. Kiderült, hogy se sátrunk, se gázégőnk nincs. A bogrács valószínűleg kicsi, valamint jobb esetben csupán 1-2 ember tud hozzám csatlakozni egészségügyi-, illetve családi okok miatt. De nem adtam fel mindezek ellenére sem. Tudtam – Isten „közölte” velem Lelke által –, hogy nekünk ott kell lennünk ezen a programon. Tudtam, hogy minden szükséges dolog meglesz. És láss csodát! Mindent, amire szükség volt, megadott. Kaptunk pavilont és padokat, három különböző méretű bográcsunk volt, két gázégőnk, és egy nagyon lelkes és szolgálatkész csapat Mátészalkáról, Nyírbátorból és Nyírmihálydiból.

Nyírbátori misszió - FőzőbajnokságA vega székelykáposzta nagy sikert aratott a zsűri tagjainál. Nagyon ízlett nekik a vegi tejföl, és a székelykáposzta is. Az egyik zsűritag, a Nyírbátori Kakukk étterem tulajdonosa a következőket mondta: „Kellenek ide! Jó, hogy itt vannak, jó, hogy ilyen ételeket hoznak!” Valamint megkért minket, hogy a vegi tejföl receptjét vigyük be az éttermébe. A másik zsűritag pedig a székelykáposzta receptjére tart igényt. Szolgálatunk a különdíjat nyerte el, ami egy csokoládétorta volt.

Csodálatos az Isten kegyelme! A következőt mondja az Úr Pál apostolon keresztül a Filippibeliekhez írott levélben: „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban” (4:19).

E szolgálat által is megtapasztalhattuk, hogy Istennél nincs lehetetlen. Ajtókat nyít ott is, ahol mi nem is gondolnánk. Olyan emberekkel kerültünk kapcsolatba e program által, akikkel egyébként talán nem. Hiszem, hogy ezeket a kapcsolatokat Isten, az Ő Lelke által erősíteni fogja, és a legjobbat fogja belőle kihozni.

A missziós csapatunk sem állt itt le, hanem tovább folytatja a munkáját abban bízva, amit az Úr megígért az Ő Igéjében: „Azért szerelmes atyámfiai erősen álljatok, mozdíthatatlanul, buzgólkodván az Úrnak dolgában mindenkor, tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban” (1Kor 15:58).

Zámbó Piroska