Május 27-én Miskolc, Füzes utcai Gyülekezetben egy igen különleges szombati alkalmon vehettünk részt. Az istentisztelet szolgálatai mind olyan versek, zenei szolgálatok voltak, amelyeket gyermekek adtak elő, de még a hálaáldozatokat és tizedet is ők gyűjtötték össze. Hosszú előkészület előzte meg ezt a szép napot, hiszen az ifjoncok alaposan felkészültek, hogy Istennek szép és tökéletes ajándékot adjanak át.
Gyülekezetünk legfiatalabb tagja, a 2 éves Ábel felvételről mondott verset, de a nagyok (4 évestől 11 évesig) már bátran álltak ki a gyülekezet elé. Felváltva olvasták fel az alapigét (Mt 25:31–45), amiről a gyülekezet együtt gondolkodott. Közben minden lurkó kapott maga mellé egy idősebb testvért, hogy annak egy tapasztalatát meghallgassa, megismerje. Az egész alkalmat gyermeki őszinteség és ártatlanság lengte be. Minden jelenlévő kicsit a gyermekek szemével, annak tisztánlátásával tekinthetett a juhok és a kecskék példázatára. Nem volt szükség igazán magyarázatra, így a történet mondanivalója sokkal mélyebbre hathatott bennünk. Jézus példázata egyszerű: vagy a kecskék táborába vagy juhok táborába tartozunk. Életünk tanúskodik arról, hogy bennünk lakik-e a jézusi szeretet.
A közös ebédet a testvérek a csemeték ízlését és az egészséges alapelveket szem előtt tartva készítették el. Ebéd után pedig Kiss Józsefné Mártika nénit látogatták meg a csöppségek, szolgálatukkal lelkesítve gyülekezetünk egyik ágyhoz kötött tagját. Csodálatos volt látni, ahogy generációk találkoznak, és együtt mennek Jézus elé. Isten áldása kísérte az egész napot.




![Gyermekek egy csoportja kutatási és írási tevékenységben vesz részt az I Will Go Kids program során Saguntóban, Valenciában (Spanyolország), március 20-án. [Fotó: I Will Go Nemzetközi Missziókonferencia]](https://adventista.hu/wp-content/uploads/2026/04/01-80x80.jpg)








