Hidegpárásító készülékek adományozása

„…én vagyok az Úr, a te gyógyítód”

2017 januárjában egyházunk két testvérünk, Rácz Ferenc és felesége, Anikó felajánlásából (ők a NEEKA Hungary Alapítvány vezetői) – a Surya projekt keretén belül –  ajándék hidegpárásítókat kapott. Ez igen hasznos és hatékony segítség lehet asztmás gyermekek és felnőttek számára. 

A készülékek missziós jellegű szétosztásánál azt tűztük ki célul, hogy valóban rászorultakhoz, ha lehet, nagycsaládosokhoz, illetve gyakran vagy tartósan betegeskedő gyermekekhez (vagy felnőttekhez) jusson el. Az adománykészülékek egy része Debrecenben lett elhelyezve, így most elsősorban ezen a környéken találtak gazdára.

Számunkra is hihetetlen volt, hogy felhívásunk nyomán – több száz e-mailes üzenetváltást követően – 3 nap alatt elkeltek az adományok. Az esetek többségében az adományozott érte is jött. Így megismerkedhetett velünk, a gyülekezeti hellyel (többekkel összenevettünk, hogy hányszor láttuk már egymást az utcán, most legalább beszélgettünk). Sokan hoztak „cserébe” apróságokat és ígértek további felajánlásokat is (pl.: pénz, ruhanemű, játékok stb.), ami folyamatos kapcsolatot eredményez közöttünk. De valakihez mi vittük el, pl. Debrecen külvárosában, igen szegény körülmények között élő emberekhez. Tanulságos volt látni ezeket a családokat.

Mindenki kapott egy adománylevelet, melyben az Adventista Egyház gyermekekkel és egészségüggyel foglalkozó missziós elveit mutattuk be számukra röviden, illetve a debreceni előadások meghívóit  is átadtuk nekik. Emellett a gyermekek számára tanulmányfüzeteket, Mosoly újságokat mellékeltünk.

Reméljük, hogy ezáltal is átadhattuk azt a fantasztikus hírt: Isten figyel ránk, gondunkat viseli; Ő maga a gyógyítónk, akár lelkileg, akár fizikailag. Bízunk benne, hogy a jó mag kikel több helyen is, és hamarosan újra láthatjuk ezeket az embereket. Imáinkban gondolunk rájuk.

Az akció testvérünk jóvoltából tavasszal ismétlésre kerül, így amennyiben missziós céllal tudtok rászoruló családokat, kérünk, keressetek bennünket: Dankóné R. Magdolna (tel.: 30/471-7345).

Dankóné Reisinger Magdolna