A tavasz ébredésével ifjúsági programra került sor március 14-én, szombaton a kecskeméti adventista kápolnában. Hozzávetőleg 35-40 fiatal jelent meg közösségünkben. A zenei szolgálatot az Aranyeső Ének- és Zenekar biztosította számunkra, emelkedettebbé téve ezzel gyülekezetünk szombatját.
A nap kérdése: Gyülekezet vagy kanapé? volt. A 2020-as Covid megrengette gyülekezeteinket és a korlátozások elmúlásával a személyes szombati jelenlét érezhetően csökkent, és azóta sem tudott visszaállni a járvány előtti időszak szintjére. Erre a problémára keresett választ Árvai Pálma is, aki a délelőtti istentiszteletet tartotta. A prédikáció lezárása után interaktív beszélgetésre került sor, felvetett kérdésekre való válaszkereséssel.
Megéri-e még gyülekezetbe járni? – ezzel a témával indult a délutáni foglalkozás Talmácsi Anna vezetésével. Közös gondolkodásra és ötletelésre hívta a résztvevőket. A lelki foglalkozások mellett természetesen volt közös ebéd, frissítő séta Kecskemét városközpontjáig, majd estefelé társasjáték tette közvetlenebbé ezt a napot.
Hálásan köszönjük az ifjúságnak, hogy megtiszteltek minket távolról és közelről, valamit a szervezőknek a program iránti fáradozásukat.
A cikkhez kapcsolódó videót itt lehet megnézni: https://drive.google.com/file/d/16xG-Ltk29fOnkini13qfLHJmatZ4VZh2
Forrás: DET Hírháló (2026. április 3.)
![Gyermekek egy csoportja kutatási és írási tevékenységben vesz részt az I Will Go Kids program során Saguntóban, Valenciában (Spanyolország), március 20-án. [Fotó: I Will Go Nemzetközi Missziókonferencia]](https://adventista.hu/wp-content/uploads/2026/04/01-80x80.jpg)









