„Istennél nincs nyugdíjaztatás” – Virágzó nők Isten kertjében

Interjú Saját Jánosné Erzsikével

 

– Istenhitben nőttél fel, vagy megtérés útján találkoztál az Úrral?

– Gyermekkoromban a katolikus hitre neveltek szüleim, aztán jött a tinikor, amikor nem jártam templomba, nem gyakoroltam a hitet évekig. 1969-ben férjhez mentem, egy gyönyörű lányunk született. A boldogság nem tartott sokáig, 3 évi együttlét után férjem és apósom autóbalesetben elhunyt. Akkor tértem vissza a hithez, abban találtam megnyugvást. De ez a hit olyan volt, hogy amikor becsukódott mögöttem a templomajtó, ugyanúgy éltem a világi életemet, mint más, így utólag látom, hogy ez kettősség volt.

1992-ben a lányom járt Budapesten a Sion pünkösdi gyülekezetbe. A TV-ben épp akkor láttam egy interjút, hogy a fiatalokat bizonyos vallási közösség arra sarkallja, hogy hagyják el a családjukat és csatlakozzanak a csoporthoz. Anyai aggodalmam arra indított, hogy menjek el és nézzek utána, hogy hová jár. Az alkalom jó benyomást keltett bennem, akkor fedeztem fel, hogy az „Isten alakú űr” betöltetlen még nálam. Megérintett az emberek közvetlensége, szeretete, Jézus közelsége, amit addig nem tapasztaltam. Egy kevés ideig jártam a katolikus templomba és a Sion gyülekezetbe is egyszerre.

Sírva kértem Jézust, mutassa meg melyik utat járjam.

Végül a Sion gyülekezetbe járva döntöttem Jézus mellett, mert élő hitre jutottam és elfogadtam Jézust Megváltómnak. Itt bemerítkeztem, és ahol csak tudtam, bizonyságot tettem Isten szeretetéről.

2000-ben a gödöllői helyi újságban olvastam, hogy Doug Batchelor végidei próféciáról szóló műholdas előadássorozata lesz, melyre férjemmel eljártunk. A sorozat végére kitisztult előttem, hogy Isten „hitből hitbe” vezet, így újabb döntés következett életemben, a gödöllői gyülekezet tagja lettem.

 

– Iskolai tanulmányaidra, fiatalkori éveidre hogyan emlékszel vissza?

– Jó diák voltam, jó átlaggal, megtanultuk a tanítóinkat, nevelőinket tisztelni. Elég szerény fiatalságom volt, nagyon meg kellett gondolni, hogy meddig ér a takarónk, mivel apukám súlyos operáción esett át, és tovább nem tudott dolgozni. Így nem nagyon tudtam a közösségi életet gyakorolni, nem tudtam táborokba járni. Az otthoni munkálatokban kellett segédkezni testvéreimmel együtt.

 

– Hogyan ismerkedtél meg a férjeddel?

– Az első férjemmel, Györggyel, Budapesten az Orion gyárban, ahol egy osztályon dolgoztunk, én mint adminisztrátor, ő mint műszaki munkatárs. Ahogy telt az idő és jobban megismertük egymást, jöttek a randik, majd a házasság.

A második férjemmel, Jánossal, Érsekvadkerten (Nógrád megye) ismerkedtem meg, akkoriban ott laktunk. Az első férjem és apósom halála akkoriban „nagy” téma volt, nagyon nehéz időket éltünk át, nehéz volt feldolgozni.

Hála Istennek, aki nem hagyott magunkra!

János barátja volt férjemnek, aki egyre többször keresett fel, segített, amikor férfimunkára volt szükség… mígnem barátság alakult köztünk, majd házasságot kötöttünk, melyből egy fiunk született.

 

– Hogyan lett a banki ügyintézőből egyházi kollegina?

– Több munkahelyem volt. Amikor 50 évesen már 10 éve banknál dolgoztam, megelégeltem a nyomást, ami nap mint nap megterhelt. A sok tréning, amely a változások miatt kellett, a munkatársak között kialakult versenyszellem arra késztetett, hogy a helyzetet imában Isten elé vigyem: „Uram, ha lehetséges még egy utolsó munkahelyet ha kaphatnék, nagyon megörülnék neki, segítenél ebben?!”

2000-ben Szabó László testvérünk volt az uniónál a Globálmisszió vezetője. Már nem bírta egyedül a feladatok elvégzését, ezért imádkozott egy munkatársért. Egy alkalommal találkoztunk és Laci nekem szegezte a kérdést: „Erzsike, lenne kedved a Globálmissziónál dolgozni?”

Kértem egy kis időt a válaszadásra, imádkoztam. Amikor a Jézus élete c. könyvet olvastam, a sorok között egyszer csak azt olvastam, hallottam: „Az Adventista Egyházhoz menj!”

„Micsoda, hiszen ez nem szerepelhet a könyvben!” – gondoltam. Akkor értettem meg, hogy ez a Szentlélek hangja volt. A két ima összefutott Istennél, így lettünk munkatársak Lacival Isten szolgálatában.

 

– Hogyan kerültél később a REK-hez?

– Nem sok idő múlva már egészen jól ment az együttműködés, Isten megáldotta közös munkánkat. Akkoriban indult el a gyülekezetalapítási projekt, az otthoni OIKOS csoportok elindulása, a sok-sok országos képzés, melyek odafigyelést, pontosságot igényeltek, az évenkénti táborok szervezése. A fejlesztésnek köszönhetően lett a GM-ből REK, ahol a stúdiófelvételekből sok DVD, CD készült, melyek a testvéri közösségeket és egyéneket segítették missziós szolgálatukban.

Sokat köszönhetek Lacinak, aki bevezetett a szervezés rejtelmeibe.

 

– Jelentett-e számodra valami lelki töltetet az Adventista Egyháznál dolgozni a korábbi világi munkahelyeidhez képest?

– Minden munkahelyemen igyekeztem a legjobbat, legtöbbet tenni azért, hogy jó munkát végezzek. A munkatársaimmal is igyekeztem jó kapcsolatban lenni. De, hogy jelentett-e számomra lelki töltetet, amikor az egyháznál dolgoztam? Ez nem kérdés! Nap mint nap azzal foglalkozni, ami a cél – az Isten szolgálata! Ez volt életem legszebb időszaka, sosem néztem hány óra, indulni kéne haza, boldogan, örömmel végeztem el feladataimat.

Sok-sok áldás kísérte munkánkat, ismeretekben is gyarapodtam. Jó és áldásos volt Isten szolgálatában az emberek javára munkálkodni. Az évente megrendezett táborok – eleinte a Missziókonferencia, majd a Találkozás Jézussal tábor –, minden évben feltöltődve, áldásokkal gazdagon térhettünk vissza.

 

– Mint önkéntes, hogyan tevékenykedtél Isten művében? Utólag visszatekintve, hogy érzed, tudtál-e virágozni mint Isten kertjébe ültetett virág?

– Megtérésem óta van egy mottóm: „Ha nincs is társam, én követem Jézust!” Ez elkísér életem minden napján. Ahol csak megfordultam utazás, orvosi rendelő, kórház, egyéb összejövetel…, próbáltam az alkalmakat megragadni és Jézusról, az örömhírről beszélni. Részt vettem OIKOS csoportban, ahol megélhettük Isten szeretetét, az egymás iránti szeretetet, és a megmentő szeretet is tudtuk gyakorolni, hiszen voltak vendégek is. Ezzel kapcsolatban van egy nagyon kedves alkalom, amelyre mindig szívesen gondolok vissza.

Amikor tudattam a többiekkel, hogy műtét vár rám, én a középen térdeltem, a többiek körém gyűltek, testvérek, vendégek, még gyerekek is, imádkoztak értem, nagyon megható volt, könnyekkel küszködtem.

Hála Istennek, sikerült a műtét, egészséges vagyok. Nagyon nagy öröm számomra, amikor Isten kertjében egy munkatárs lehetek. Mindig látom magam előtt a gyönyörű, sokszínű mezei virágcsokrot, ilyenek a megmentendő lelkek is Isten szemében: szépek, csodálatosak, illatozók.

 

– Mely gyülekezetek voltak a szolgálati helyeid?

– Gödöllőn kezdtem. Isten ajándéka számomra a misszió, a bátorítás, a különféle szolgálatokban való részvétel. Szinte minden evangelizációs szolgálatban segítő kéz lehettem, jó beszélgetések voltak a vendégekkel.

A következő Kaposvár volt. Lányunk Kaposvártól 28 km-re lakik, egy erdőben, kicsi településen, oda költöztünk pár évre.

Gondolkodtam, imádkoztam, hogy Isten adjon újabb lehetőséget a misszióra. Nem sok idő után megkérdeztem lelkészünket, hogy lenne-e ereje, ideje, eljönni hetente erre a helyre?

Az igen válaszra elindítottunk egy bibliatanulmányozó csoportot, ahol 8-12 fő rendszeresen részt vett. Mi már elköltöztünk onnan, de hála Istennek, a csoport tovább működik, én is részt tudok venni tovább is online módon.

Dunaújvárosba 2017-ben költöztünk, ott egy kedves kis csoport van, ahol szintén be tudtam kapcsolódni a missziós tevékenységbe.

2021-ben újra Gödöllőre való költözésünk óta, az itteni gyülekezetet támogatom.

 

– Hogyan élted meg a nyugdíjas kort? Megviselt?

– Visszaemlékezve, az 50. életkor elérése viselt meg, a nyugdíjazást el tudtam fogadni. Az egyháznál megvan a lehetőség arra, hogy nyugdíjasként is tudtam tovább dolgozni, ami nagy lehetőség volt az átállásra. Először folytattam a REK-es munkát, majd a kiadóhoz kerültünk át, ahol a pénztárral is kibővült a feladatom. Meg kellett szoknom az új helyet, feladatot, de mint mindenben, Isten mindenkor a segítségünkre siet, nem hagy sosem magunkra.

 

– Jelenleg hogy telnek a hétköznapjaid? Mit gondolsz, lehet idős nőként is virágzó életet élni?

– Hogyan telnek? Csendes életet élünk. Magamban arra gondoltam, hogy ha elérjük a 65 éves kort, bejárjuk az országot. Sajnos ez csak álom maradt, ugyanis férjem 2011-ben stroke-ot kapott, hamarosan a munkát is abba kellett hagynom. Pár éve rosszabbodott az állapota és őt ápolom. Hiányzik a mozgalmasabb élet, feltettem a kérdést mennyei Atyámnak: „MIÉRT?”

Rá kellett jönnöm, hogy nagyon sok minden van még, amit a Szentléleknek ki kell formáljon bennem: türelem, jóság, szelídség, önzetlenség… – soroljam még? Bizony, amikor az indulat környékez, nagyon nagy szükségem van Jézus erejére.

Csodálatos Isten kezében lenni, hiszen ahogy nyesegeti a vadhajtásokat, fájdalmas ugyan, de „akik Istent szeretik, minden javukra van!” Hiszem, hogy ez az állapot is mindkettőnk javára van, sokkal jobban megtapasztalhatjuk Isten jelenlétét az életünkben, amikor segítő kezét nyújtja felénk, mint amikor minden „rendben” van.

Igen, lehet idős nőként is virágzó életet élni. „Még a vén korban is gyümölcsöznek; kövérek és zöldellők lesznek; Hogy hirdessék, hogy igazságos az Úr, az én kősziklám…” (Zsolt 92:15–16).

Idős nőként is lehetünk olyanok, mint a víz mellé ültetett fa, aminek levele nem hervad el, gyökere mélyen a vízbe nyúl, ahonnan az élet ereje származik. A mi forrásunk Jézus! Örülök, hogy jelenleg hetente egyszer részt tudok venni az aluljáró misszióban, itt is megtapasztaljuk Isten jelenlétét és áldásait. Istennél nincs nyugdíjaztatás, amíg lehelet van orrunkban, szolgálhatjuk Őt.

 

– Mi a titka az örökké tartó lelki fiatalságnak?

– Így idősen már tényszerűen tudom mondani, hogy a lelkünk, a szívünk nem öregszik. Ugyanaz, ami fiatalkorunkban, nem érzi az évek múlását. Isten azt mondja magáról: „Én vagyok a VAGYOK!” – jelen időben. Akik megtértünk, akik átéltük a szabadulás örömét, akik nem engedjük el Jézus kezét, akiknek élő reménysége Jézus visszajövetele és az örök élet, azok mindennap ezzel a belső örömmel élnek. A test elfárad, elhasználódik, hol itt, hol ott fáj, meggörnyed, de a lélek száll, mint a sasmadár, magasan, szabadon, Krisztusban elrejtőzve.

 

– Milyen bátorító szavakat üzensz azoknak a testvérnőknek, akik az Úr kertjében virágozni szeretnének?

– Válasszák ki a számukra legkedvesebb virágot és képzeljék el Isten kertjét, ahol  számtalan szebbnél szebb virág virít, és ez a virág is közte van. Hát nem boldogító és felemelő érzés ennek tudatában lenni, hogy én is ott virítok Isten csodálatos kertjében, és ő gyönyörködik minden egyes virágszálban, így bennem is? Sokszor köszönöm és dicséretet mondok Istennek, hogy Jézust megismerhettem, Sion legszebb rózsájának, gyönyörűséges Jézusnak mondhatom.

Ahogy az emmausi tanítványok szíve repesett Jézus jelenlétében, most én is ezt érzem az interjú végeztével. Öröm és hála van szívemben, hogy én is egy virágszál lehetek Isten kertjében. Nőként sok problémával, küzdelemmel nézünk szembe, de ha Jézussal járunk, kezét fogjuk, minden nehézségen át tud vezetni bennünket. Lehet, évekig tart a nehézség, de ez az örökkévalósághoz képest csak egy csettintés. A 121. zsoltár nekem, nekünk szól, Isten az erősségünk, bizton élhetjük életünk minden napját Jézus jelenlétében, a Szentlélek vezetésével! Jézus szereti a nőket, és mi is szeretjük Őt, jó eszközök lehetünk, meghosszabbított kezeiként és lábaiként, amire Lelke indít, arra boldogan, örömmel mondhatunk igent.

 

Szőllősyné Nagy Annamária
NSZO munkacsoporttag