Jézus a legnagyobb ajándék

2024. december 17-én már második adventi közösségi alkalmunkat tartottuk a SZALA Misszió keretében Egerben. Egy évvel korábban vettük fel a kapcsolatot az „Összefogás – Fejlődjünk Együtt Alapítvány” munkatársaival, akikkel közösen szolgálunk azóta is a hátrányos helyzetű családokért. Havi rendszerességgel viszünk élelmiszercsomagokat, tartunk foglalkozásokat kisebb és nagyobb gyermekeknek.

AdventInfo 2025. január 9.

2024. december 17-én már második adventi közösségi alkalmunkat tartottuk a SZALA Misszió keretében Egerben.

Egy évvel korábban vettük fel a kapcsolatot az „Összefogás – Fejlődjünk Együtt Alapítvány” munkatársaival, akikkel közösen szolgálunk azóta is a hátrányos helyzetű családokért. Havi rendszerességgel viszünk élelmiszercsomagokat, tartunk foglalkozásokat kisebb és nagyobb gyermekeknek.

Az idei adventi alkalommal is megajándékoztuk őket. Az ő közösségi házuk volt a helyszíne a vidám, s egyben gondolatokat ébresztő együttlétünknek, ahol néhány percben felelevenítettük az eddigi közös programjainkat. Ezután Bodolai Zoltán lelkész testvér vitte közel a gyermekekhez Jézus személyét, akinek születéséről karácsonykor az egész világ megemlékezik.

Együtt adtunk hálát az elmúlt évért, a gyermekek is Jézusnak köszönték meg az Ő nagy ajándékát!

A 2025. évben az alapítvánnyal karöltve folytatjuk küldetésünket. Gyülekezetünk célja, hogy a Szala városrészben élő családok és gyermekeik egyre jobban megismerjék az egyedül igaz Istent, és akit elküldött, Jézus Krisztust.

Köszönjük imáitokat!

B.K.T.