„Aznap este odamentem anyához és azt mondtam neki, hogy én ebben a táborban szeretnék megkeresztelkedni, egy ilyen péntek estén. Később megkérdezte tőlem, hogy miért pont ebben a táborban. Azt válaszoltam neki: mert itt biztonságban érzem magam, elfogadnak, nem kell mást mutatnom, önmagamat adhatom.”
Egy kis tini lány bizonyságtételét hallgatták azok, akik értették miről beszél. A lelkészgyerekekre sokszor teher nehezedik. Kimondatlanul is ott a mindenkinek való megfelelés nyomása, a „mutasson jó példát” felelőssége. A statisztikák szerint plusz kockázatot jelent egy fiatalnak, ha lelkészcsaládban nő fel. Ezért olyan nagy a jelentősége a lelkészcsaládok táborának, ahol hasonló helyzetben lévő kortársakkal köthet barátságokat.
Veselke hároméves kora óta minden évben jelen volt a balatonlellei lelkészcsaládok táborában, ami pont az idén töltötte a 10. évet. Akkor sem hagyta ki, amikor egyik nyáron kistestvére született. Az apukáját rávette, hogy hagyja a segítséget a nagyikra, és bátyjával együtt vigye őket a táborba. Sokat jelentett neki az itt tapasztalt légkör, a barátok, a parton töltött péntek esték hangulata, a csodás naplementék.
Így folytatta hitvallását: „Naplementekor, amikor az aranyhíd látszik a tavon, olyan, mintha Istennel kötne össze az aranyfonal. Bárhova megyek a vízben, olyan, mintha követne, és ez a kapcsolat nem szakad meg. Ezért szeretettem volna naplementekor megkeresztelkedni.”
Minden úgy történt, ahogy elképzelte. Édesapja igei gondolatai után, édesanyja merítette alá a Balaton vizében, péntek este, éppen akkor, amikor az aranyhíd a legszebb volt. Megragadta Isten szeretetének aranyfonalát, amit nem szeretne megszakítani soha.
(Adventista Kommunikáció)
