A prófétaság a Szentlélek egyik ajándéka. Ez az ajándék a maradék egyház ismertetőjele, ami E. G. White szolgálatában nyilvánult meg. Mivel Isten hírnöke, írásai az igazság állandó, irányadó forrásai, amelyek az egyházat vigasztalják, vezetik, tanítják és eligazítják. Nyilvánvalóvá teszik, hogy a Biblia az a zsinórmérték, amellyel minden tanítást és tapasztalatot meg kell vizsgálni.
(Jóel 2:28-29; ApCsel 2:14-21; Zsid 1:1-3; Jel 12:17; 19:10)
Júda királya, Jósafát, le volt sújtva. Az ellenség csapatai közeledtek. A helyzet kilátástalan volt. „És Jósafát… az Urat kezdé keresni, és hirdete az egész Júda országában böjtöt.” (2Krón 20:3) A nép özönlött a templomba, hogy irgalomért és szabadulásért könyörögjön az Úrhoz.
Amikor Jósafát az imádkozást vezette, kérte Istent, változtassa meg a körülményeket. Így könyörgött: „Nem te vagy-e egyedül Isten a mennyben, aki uralkodol a pogányoknak minden országán? A te kezedben van az erő és hatalom, és senki nincsen, aki ellened megállhatna” (6. v.). Isten nem védte meg különlegesen az övéit a múltban? Nem adta ezt az országot választott népének? Jósafát így esedezett:„Óh, mi Istenünk, nem ítéled-é meg őket? Mert nincsen mibennünk erő… Nem tudjuk, mit cselekedjünk, hanem csak tereád néznek a mi szemeink” (12. v.).
Amikor egész Júda ott állt az Úr előtt,egy Jaháziel nevű ember felállt. Üzenete bátorítást és eligazítást vitt a megrettent népnek. Így szólt: „Ne féljetek… mert nem ti harcoltok velük, hanem az Isten… álljatok veszteg, és lássátok az Úrnak szabadítását… mert az Úr veletek lesz” (15-17. v.). Reggel Jósafát király így szólt csapataihoz: „Bízzatok az Úrban, a ti Istenetekben, és megerősíttettek; bízzatok az ő prófétáiban, és szerencsések lesztek!” (20. v.).[1]
A király annyira hitt Jaházielnek, ennek az alig ismert prófétának, hogy harcosok helyett az Urat és a szentség szépségét dicsőítő kórust állított a frontvonalba. Amikor a hit éneke betöltötte a levegőt, az Úr cselekedett, összezavarta a Júda ellen szövetkezett seregeket. Olyan nagy volt az öldöklés, hogy az ellenség körül „senki sem menekült meg” (24. v.).
Jaháziel Isten szócsöve volt e különleges alkalommal.
A próféták fontos szerepet játszottak mind az ó-, mind az újtestamentumi időkben. De megszűnt-e a prófétálás működése a bibliai kánon lezárulásával? Hogy megtaláljuk erre a kérdésre a választ, kövessük nyomon a prófétikus történelmet!
A prófétaság a bibliai időkben
Bár a bűn véget vetett az Isten és ember közötti személyes kapcsolatnak (Ésa 59:2), Isten nem szüntette meg az emberiséggel való bensőséges viszonyt, hanem az Isten és ember kapcsolatának más módjait alakította ki. Bátorító, intő és feddő üzeneteit a prófétákon keresztül küldte.[2]
A Szentírás szerint próféta az, „aki üzeneteket kap Istentől, és azok értelmét közli Isten népével”.[3] A próféták nem saját maguktól prófétálnak, „mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó; hanem a Szentlélektől indíttatva szólottak az Istennek szent emberei” (2Pt 1:21).
Az Ótestamentumban a próféta szó általában a héber nábi fordítása. 2Móz 7:1-2 kifejezi ennek jelentését; „Az Úr azt mondta Mózesnek: ‘Lásd, olyanná teszlek a fáraó előtt, mintha isten volnál. Testvéred, Áron pedig a prófétád (nábi) lesz. Te mondj el neki mindent, amit én parancsolok neked. Testvéred, Áron, meg beszéljen a fáraóval'” (új prot. ford.). Mózes úgy viszonyult a fáraóhoz, mint Isten a népéhez. Ahogy Áron közölte Mózes szavait a fáraóval, a próféták úgy tolmácsolták Isten szavait a népnek. A próféta kifejezés tehát a Menny által kiválasztott, Isten üzenetét közlő szóvivőt jelöl. A héber nábi görög megfelelője a prophétesz, amelyből a magyar próféta szó is származik.
A „néző”, amely a héber roeh (Ésa 30:10), vagy chózeh (2Sám 24:11; 2Kir 17:13) szó fordítása, szintén a prófétaság ajándékával felruházott személyt jelöli. A próféta és néző – rokonértelmű szavak. A Szentírás így magyarázza ezt: „Régen Izráelben ezt mondták, amikor valaki elment Istent megkérdezni: Jertek, menjünk el a nézőhöz; mert akit most prófétának neveznek, régen nézőnek hívták” (1Sám 9:9). A néző elnevezés azt hangsúlyozza, hogy a próféták befogadják a mennyei üzenetet. Isten feltárta a próféták szeme vagy értelme előtt azt a tájékoztatást, amit általuk akart népével közölni.
Az évek során Isten a prófétaság ajándékával felruházott személyeken keresztül nyilatkoztatta ki akaratát népének. „Semmit sem cselekszik az én Uram, az Úr, míg meg nem jelenti titkát az ő szolgáinak, a prófétáknak.” (Ám 3:7; vö. Zsid 1:1)
A prófétai ajándék rendeltetése az Újtestamentumban. Az Újtestamentum a Szentlélek ajándékai között kiemelkedő helyet ad a prófétaságnak. Az egyház számára leghasznosabb szolgálatok felsorolásakor egyszer az első, kétszer a második helyre teszi (lásd Róm 12:6; 1Kor 12:28; Ef 4:11). Ez arra buzdítja a hívőket, hogy különösen ezt az ajándékot kívánják (1Kor 14:1, 39).
Az Újtestamentum szerint a próféták a következő feladatokat töltötték be:[4]
1. Segítettek az egyház megalapításában. Az egyház felépült „az apostoloknak alapkövén, lévén a szegletkő maga Jézus Krisztus” (Ef 2:20-21).
2. Kezdeményezték az egyház misszió-szolgálatát. A Szentlélek a próféták által választotta ki Pált és Barnabást első misszióútjukra (ApCsel 13:1-2), és eligazítást adott a misszionáriusok munkaterületére (ApCsel 16: 6-10).
3. Oktatták az egyházat. „Aki prófétál – mondta Pál -, a gyülekezetet építi.” A próféciák „embereknek” szólnak, „épülésre, intésre és vigasztalásra” (1Kor 14:4, 3). Isten a prófétaságot – az egyéb ajándékokkal együtt – azért adta az egyháznak, hogy felkészítse a hívőket „a szolgálat munkájára, Krisztus testének építésére” (Ef 4:12).
4. Egységessé tették, és védték az egyházat. A próféták segítették létrehozni „a hitnek egységét”, és védték az egyházat a hamis tanításoktól, hogy a hívők ne legyenek „többé… gyermekek, akiket ide s tova hány a hab és a tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által” (Ef 4:14).
5. Figyelmeztettek a jövőbeli nehézségekre. Az egyik újtestamentumi próféta figyelmeztette a hívőket, hogy éhínség közeledik. Az egyház ezért mentőakciót kezdeményezett az éhezők megsegítésére (ApCsel 11:27-30). Más próféták pedig figyelmeztették Pált, hogy Jeruzsálemben elfogják, és börtönbe vetik (ApCsel 20:23; 21:4, 10-14).
6. Erősítették a hitet a viták idején. Az első egyháztanácsban a Szentlélek irányította az egyházat a pogányokból lett keresztények üdvösségét érintő vitás kérdés eldöntésében. Azután próféták által a Lélek megerősítette a hívőket az igaz tantételekben. Miután továbbították a tanács döntését az egyház tagjainak, „Júdás és Silás pedig, maguk is próféták lévén, sok beszéddel inték az atyafiakat, és megerősíték” (ApCsel 15:32).
A prófétaság ajándéka az utolsó napokban
Sok keresztény azt hiszi, hogy a prófétaság ajándéka megszűnt az apostoli korszak lezárulásával. A Biblia azonban kinyilatkoztatja, hogy a végidő veszélyeiben az egyháznak különösen szüksége van a mennyei eligazításra, és bizonyságot tesz arról, hogy az újtestamentumi idők után is állandóan szükség van a prófétaság ajándékára és támogatására.
A lelki ajándékok folytonossága. A Biblia sehol sem beszél arról, hogy Isten visszavonja az egyháznak adott lelki ajándékokat, mielőtt azok betöltenék céljukat, amely Pál szerint az, hogy eljuttassák az egyházat „a hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére” (Ef 4:13). Mivel az egyház még nem jutott el erre a szintre, most is szüksége van a Lélek összes ajándékára. Ezek az ajándékok, beleértve a prófétaság ajándékát is, Krisztus visszajöveteléig Isten népének áldására szolgálnak. Ezért Pál arra figyelmeztette a hívőket, hogy „a Lelket meg ne oltsátok”, „a prófétálást meg ne vessétek” (1Thessz 5:19-20), és azt tanácsolta, hogy „kívánjátok a lelki ajándékokat, leginkább pedig, hogy prófétáljatok” (1Kor 14:1).
Ezekben az ajándékokban nem mindig bővelkedett a keresztény egyház.[5] Az apostolok halála után, Kr. u. 300-ig a prófétákat nagy tisztelet övezte.[6] De az egyház lelki hanyatlása és az ebből eredő hitehagyás (lásd a 13. fejezetben) a Lélek jelenlétének és ajándékainak csökkenéséhez vezetett. Ugyanakkor a hamis próféták megrendítették a prófétaság ajándéka iránti bizalmat.[7]
Az egyháztörténelem bizonyos szakaszaiban a prófétaság kisebb mértékű megnyilvánulása nem jelenti azt, hogy Isten ezt az ajándékot véglegesen visszavonta. A Biblia jelzése szerint a vég közeledtével ez az ajándék jelen lesz, hogy átsegítse az egyházat a nehéz időkön. Sőt a Biblia azt is kijelenti, hogy ennek az ajándéknak a tevékenysége megnő.
A prófétaság ajándéka közvetlenül a második advent előtt. Isten Keresztelő Jánosnak azért adta a prófétaság ajándékát, hogy meghirdesse Krisztus első adventjét. Isten nekünk is megígérte a prófétaság ajándékát, amely segít a második advent hirdetésében, hogy mindenkinek alkalma legyen felkészülni a Megváltóval való találkozásra.
Tény, hogy Krisztus említést tesz hamis próféták fellépéséről, mint eljövetele közelségének egyik jeléről (Mt 24:11, 24). Ha a vég idején nem lennének igaz próféták, Krisztus mindenkitől óvott volna, aki azt állítja, hogy megkapta ezt az ajándékot. A hamis prófétákra való figyelmeztetés azt jelenti, hogy igaz próféták is lesznek.
Jóel próféta megjövendölte, hogy közvetlenül Krisztus visszajövetele előtt a prófétaság ajándéka különlegesen kiárad. Ezt mondta: „És lészen azután, hogy kiöntöm Lelkemet minden testre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok; véneitek álmokat álmodnak; ifjaitok pedig látomásokat látnak. Sőt még a szolgákra és szolgálóleányokra is kiöntöm azokban a napokban az én Lelkemet. És csodajeleket mutatok az égen és a Földön; vért, tüzet és füstoszlopokat. A Nap sötétséggé válik, a Hold pedig vérré,minekelőtte eljő az Úrnak nagy és rettenetes napja” (Jóel 2:28-31).
Az első pünkösd tanúja volt a Lélek rendkívüli megnyilatkozásának. Jóel próféciáját idézve, Péter rámutatott, hogy ilyen áldásokat ígért Isten (ApCsel 2:2-21). Feltehetjük azonban a kérdést: Vajon Jóel próféciája egyszer s mindenkorra beteljesedett-e pünkösdkor, vagy lesz még egy másik, még nagyobb megvalósulása is? Sem-mi nem bizonyítja, hogy a jelenségek a Napban, a Holdban, amelyekről Jóel beszélt, megelőzte vagy követte a Léleknek azt a kiáradását. Ezek a jelenségek csak századokkal később következtek be (lásd e könyv 24. fejezetét).
Pünkösd tehát a Lélek második advent előtti teljes megnyilvánulásának előíze volt. Mint Palesztinában a korai eső, amely ősszel, röviddel a veteményezés után esett, a Szentlélek pünkösdi kiáradásával megkezdődött a Lélek adományozása. Jóel próféciájának teljes és végső megvalósulása olyan, mint a késői eső, amely ősszel esve, megérlelte a gabonát (Jóel 2:23). Hasonlóképpen, Isten Lelkének végső kiáradása közvetlenül a második advent előtt történik meg, azután, hogy beteljesednek a megjövendölt jelek a Napban, a Holdban és a csillagokban (vö. Mt 24:29; Jel 6:12-17; Jóel 2:31). Miként a késői eső, a Léleknek ez a végső kiáradása megérleli a föld termését (Mt 13:30, 39), és „mindaz, aki az Úrnak nevét hívja segítségül, megmenekül” (Jóel 2:32).
A prófétaság ajándéka a maradék egyházban. A Jelenések 12. fejezete két nagyobb üldözési időszakot jövendöl. Az első alatt, amely Kr. u. 538-tól 1798-ig tartott (Jel 12:6, 14; lásd e könyv 12. fejezetét), a hűséges hívők kegyetlen üldözést szenvedtek. Közvetlenül a második advent előtt Sátán ismét támadni fogja „az ő (asszony) magvából valókat”, a maradék egyházat, amely nem töri meg Krisztus iránti hűségét. A Jelenések könyve úgy jellemzi a maradékot alkotó hűséges hívőket, hogy ők „Isten parancsolatainak megőrzői”, és „akiknél vala a Jézus Krisztus bizonyságtétele” (Jel 12:17).
Az angyal és János közötti későbbi beszélgetésből világossá válik, hogy „a Jézus Krisztus bizonyságtétele” kifejezés prófétikus kinyilatkoztatást jelent.[8]
A könyv vége felé az angyal felfedi kilétét: „szolgatársad vagyok néked és a te atyádfiainak, akiknél a Jézus bizonyságtétele van” (Jel 19:10), és „szolgatársad vagyok néked, és a te atyádfiainak, a prófétáknak” (Jel 22:9). Ezek a párhuzamos kifejezések világossá teszik, hogy a próféták azok, akiknél „Jézus bizonyságtétele” van.[9] Ez megmagyarázza az angyal kijelentését, hogy „Jézus bizonyságtétele a prófétaság lelke” (Jel 19:10).
James Moffat így magyarázta ezt a szöveget: „‘Mert Jézus bizonyságtétele vagy tanúsága (azaz a Jézus által tett bizonyság vagy tanúság) a prófétaság lelke’. Ez… különösképpen azoknak a testvéreknek a kilétét határozza meg, akik a prófétikus ihletettség birtokosaiként Jézus bizonyságtételét hordozzák. Jézus bizonyságtétele voltaképpen megfelel a Jézus által tett tanúbizonyságnak (XXII. 20). Ez Jézus önkinyilatkoztatása (Jel 1:1 szerint végső soron Istené), ez ihleti a keresztény prófétákat is.”[10]
Tehát a Prófétaság Lelke kifejezés vonatkozhat (1) a Szentlélekre, aki megihleti a prófétákat Isten kinyilatkoztatásával, (2) a prófétaság ajándékának tevékenységére, és (3) magára a prófécia közvetítőjére.
A prófétaság ajándéka, Jézus bizonyságtevése – „az egyháznak a prófétaság közvetítésével”[11] – a maradék egyház egyik megkülönböztető jellemvonását tartalmazza. Jeremiás ennek az ajándéknak a szünetelését a törvénynélküliséggel hozta összefüggésbe. „Nincsen törvény, sőt prófétái sem nyernek kijelentést az Úrtól.” (JerSir 2:9) A Jelenések könyve e kettő birtoklását a végidő egyházának megkülönböztető jellemvonásaival azonosítja; ennek az egyháznak a tagjai megőrzik „Isten parancsolatait”, és megvan náluk „Jézus Krisztus bizonyságtétele”, vagyis a prófétaság ajándéka (Jel 12:17).
Isten az Egyiptomból kivonuló „gyülekezetnek” a prófétaság ajándékát adta, hogy általa megszervezze, oktassa és vezesse népét (ApCsel 7:38). „Próféta általhozta fel az Úr Izráelt Egyiptomból, és próféta által tartatott meg.” (Hós 12:13) Nem meglepő ezért, ha a prófétaság ajándékát azok között találjuk, akik a végső kivonulás – a bűntől szennyezett Föld bolygóról a mennyei Kánaánba való menetel – résztvevői. Ez a kivonulás, amely a második adventet követi, Ésa 11:11 végső és teljes megvalósulása: „Lesz ama napon: az Úr másodszor nyújtja ki kezét, hogy népe maradékát megvegye…”
Segítség a végső válságban. A Szentírás kinyilatkoztatja, hogy a Föld történelmének utolsó napjaiban Isten népe az elpusztítását utoljára megkísérlő sátáni hatalom, a sárkány minden haragját átéli (Jel 12:17). Ez „nyomorúságos idő lesz, amilyen nem volt attól fogva, hogy nép kezdett lenni” (Dán 12:1). Hogy átsegítse népét az idők e leghevesebb küzdelmén, a szerető Isten arról biztosítja, nem lesz egyedül. Jézus bizonyságtétele, a Prófétaság Lelke elvezeti a maradékot épségben a végső célig: találkoznak Megváltójukkal a második adventkor.
A következő kép magyarázza meg a prófétaság ajándékának a bibliai és a bibliai idők utáni megnyilatkozásai közötti kapcsolatot: „Tegyük fel, hajóút előtt állunk. A hajó tulajdonosa tájékoztatókönyvet ad nekünk. Azt mondja, ez a könyv elegendő eligazítást tartalmaz egész utunkra, és ha megfogadjuk az utasításokat, sértetlenül célba jutunk. Vitorlabontás után kinyitjuk a könyvet, hogy megismerjük a tartalmát. Azt találjuk, hogy a szerző általános elveket fektet le benne utunk irányítására, és gyakorlati eligazításokat ad, az út végéig előfordulható minden eshetőségre számítva. De elmondja azt is, hogy utunk utolsó része különösen veszélyes lesz; hogy futóhomok miatt a part alakja állandóan változik, ‘de az útnak e részében – mondja – révészről gondoskodtam, aki csatlakozik hozzátok, és azokban a körülményekben és veszélyekben szükséges eligazításokat ad. Figyelnetek kell a révészre.’ Ezzel az útmutatással eljutunk a jelzett veszélyes útszakaszhoz, és a révész – az ígérethez híven – megjelenik. De a legénység között egyesek fellázadnak ellene, amikor felajánlja szolgálatait. ‘Megvan az eredeti útmutatásokat tartalmazó könyvünk – mondják -, és ez elég nekünk. Ehhez ragaszkodunk, és csakis ehhez; nem kérünk semmit tőled.’ Kik ragaszkodnak most az eredeti útmutatóhoz? Azok, akik elutasítják a révészt, vagy akik elfogadják, ahogy a könyv tanácsolja?Ítéljétek meg ti!”[12]
A bibliai idők utáni próféták és a Biblia
A prófétaság ajándéka hozta létre a Szentírást. A Biblia keletkezését követő időkben sem szabad mással helyettesíteni a Szentírást, sem hozzátenni a Szentíráshoz, mondván, hogy a szentírási kánon lezárult.
A prófétaság ajándéka a végidőkben is ugyanúgy betölti szerepét, mint az apostolok korában. Feladata, hogy érvényt szerezzen a Bibliának, mint a hit és gyakorlat alapjának, magyarázza tanításait, és a mindennapi életre alkalmazza az elveit; szerepe van az egyház létesítésében és tanításában, hogy az betöltse Istentől rendelt küldetését. A prófétaság ajándéka dorgálja, inti, vezeti és bátorítja mind az egyéneket, mind az egyházat, védi az eretnekségtől, és egységesíti a hívőket a bibliai igazságok alapján.
A bibliai idők utáni próféták szerepe nagyon hasonlít az olyan prófétákéhoz, mint Nátán, Gád, Aszáf, Semaia, Azariás, Eliézer, Ahija és Obed, Miriám, Debora, Hulda, Simeon, Keresztelő János, Agabus, Silás, Anna, Filep négy lánya (ők a bibliai időkben éltek, de bizonyságtevésük nem került a Bibliába). Ugyanaz az Isten ihlette ezeket a prófétákat és prófétanőket is, aki a Bibliát író prófétákon keresztül szólt. Üzeneteik nem mondtak ellent a korábban feljegyzett mennyei kinyilatkoztatásoknak.
A prófétaság ajándékának próbája. Mivel a Biblia figyelmeztet arra, hogy Krisztus visszajövetele előtt hamis próféták támadnak, gondosan meg kell vizsgálnunk azt, aki állítja, hogy a prófétaság ajándékát kapta. „A prófétálást meg ne vessétek – mondja Pál. – Mindent megpróbáljatok; ami jó, azt megtartsátok! Mindentől, ami rossznak látszik, őrizkedjetek!” (1Thessz 5:20-22; vö. 1Jn 4:1).
A Biblia meghatároz néhány irányelvet, amely által a prófétaság valódi ajándékát meg tudjuk különböztetni a hamisítványtól.
1. Megegyezik-e a próféta üzenete a Bibliával? „A tanításra és bizonyságtételre hallgassatok! Ha nem ekként szólnak azok,akiknek nincs hajnaluk…” (Ésa 8:20) Ez az ige azt jelenti, hogy a próféta tanításának összhangban kell lennie Isten törvényével és az egész Biblia bizonyságtételével. A későbbi próféta nem lehet ellentmondásban a korábbi prófétákkal. A Szentlélek soha nem mond ellent korábban adott bizonyságtételeinek, mert Istennél „nincs változás vagy változásnak árnyéka” (Jak 1:17).
2. Teljesednek-e a jövendölései? „Miről ismerjük meg, hogy nem az ÚR mondott egy igét? Ha egy próféta az ÚR nevében mond egy igét, de az nem történik meg,nem teljesedik be, azt az igét nem az ÚR, hanem a próféta mondta elbizakodottságában; ne félj tőle!” (5Móz 18:21-22 – új prot. ford.; vö. Jer 28:9). Ha a jövendölések a prófétai üzenetnek csak kis részét tartalmazzák is, pontosságukat bizonyítani kell.
3. Elfogadja-e, hogy Krisztus testet öltött? „Erről ismerjétek meg az Isten Lelkét, [ha] valamely lélek Jézust testben megjelent Krisztusnak vallja, az Istentől van; és [ha] valamely lélek nem vallja Jézust testben megjelent Krisztusnak, nincsen Istentől.” (1Jn 4:2-3) Ez a próba többet jelent, mint egyszerűen annak elismerését, hogy Krisztus a Földön élt. Az igazi prófétának vallania kell a Krisztus testté válásáról szóló bibliai tanítást: hinnie kell Istenségét és földre születése előtti létét, szűztől való születését, igaz ember voltát, bűntelen életét, engesztelő áldozatát, feltámadását, mennybemenetelét, közbenjárói szolgálatát és második adventjét.
4. Jó vagy rossz „gyümölcsöket” terem-e a próféta? A prófécia úgy keletkezik, hogy a Szentlélek ihleti „az Istennek szent embereit” (2Pt 1:21). A hamis prófétákat felismerhetjük gyümölcseikről. „Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt – mondta Jézus -; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt. Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik, és tűzre vettetik. Azért az ő gyümölcseikről ismeritek meg őket” (Mt 7:16, 18-20).
Ez a tanács döntő fontosságú a próféta állításának értékelésénél. Ez elsősorban a próféta életére vonatkozik. Nem azt jelenti, hogy a prófétának tökéletesnek kell lennie. A Szentírás azt mondja, hogy „Illés ember volt, hozzánk hasonló természetű” (Jak 5:17). De a próféta életét a Lélek gyümölcsének, nem pedig a test cselekedeteinek kell jellemeznie (lásd Gal 5:19-23).
Másodsorban ez az elv a próféta másokra gyakorolt befolyását is érinti. Milyen eredmény tapasztalható azok életében, akik a próféta üzenetét elfogadják? Alkalmassá teszik-e az üzenetek Isten népét a missziómunkára, hitben eggyé forrasztják-e őket (Ef 4:12-16)?
Mindenkit, aki saját állítása szerint a prófétaság ajándékát kapta, alá kell vetni a bibliai vizsgának. Ha megfelel ennek a mércének, bízhatunk abban, hogy valóban a Szentlélek adta a prófétaság ajándékát annak az embernek.
A Prófétaság Lelke egyházunkban
A prófétaság ajándéka megnyilvánult Ellen G. White, a Hetednapi Adventista Egyház egyik alapítójának szolgálatában. Ihletett eligazításokat kapott Isten végidőben élő népe számára. A XIX. század első felének világa, amikor Ellen G. White hirdetni kezdte tanításait, a férfiak világa volt. Ellen G. White-ot prófétai elhívatása kritikus vizsgálat célpontjává tette. Kiállva a bibliai próbákat, 70 évig végezte szolgálatát lelki ajándéka által. 1844-től, 17 éves korától 1915-ig – halálának évéig – több mint 2000 látomása volt. Ez idő alatt Amerikában, Európában és Ausztráliában élt és dolgozott. Tanácsolt, új munkákat szervezett, prédikált és írt.
Ellen G. White sohasem használta a prófétanő megnevezést, de nem tiltakozott, ha mások így nevezték. Ezt a magyarázatot adta erre: „Kora ifjúságomban többször megkérdezték tőlem: próféta vagyok-e. Mindig így válaszoltam: Én az Úr követe vagyok. Tudom, hogy sokan neveznek prófétának, de én nem tartok igényt erre a címre… Miért nem állítottam azt, hogy próféta vagyok? Mert napjainkban sokan, akik vakmerően prófétának mondják magukat, szégyent hoznak Krisztus ügyére; és mert az én munkám sokkal többet foglal magában, mint amit a ‘próféta’ szó kifejez… Soha nem állítottam, hogy próféta vagyok. Ha mások így neveznek, nem vitatkozom velük. De az én szolgálatomnak oly sok ága van, hogy nem nevezhetem magamat másnak, mint követnek.”[13]
A prófétaság próbáinak alkalmazása. Ellen G. White szolgálata mennyiben felel meg a prófétaság bibliai feltételeinek?
1. Egyezőség a Bibliával. Bőséges irodalmi termése bibliaszövegek tízezreit foglalja magában, amelyekhez gyakran részletes magyarázatokat fűz. Írásainak alapos tanulmányozása nyomán nyilvánvaló lett, hogy azok következetesek, igazságot tartalmaznak, és teljesen megegyeznek a Szentírással.
2. A jövendölések pontossága. Ellen G. White írásai viszonylag kevés jövendölést tartalmaznak. Néhány közülük most van beteljesedőben, míg mások még a beteljesedésre várnak. De azok, amelyek megvizsgálhatók, nagy pontossággal beteljesedtek. Az alábbi két eset Ellen G. White prófétai látását hitelesíti.
a) A modern spiritizmus keletkezése. 1850-ben az éppen hogy feltűnt spiritizmust – a szellemvilággal és a halottakkal való érintkezést dicsőítő mozgalmat – Ellen G. White utolsó napi csalásnak nevezte, és megjövendölte elterjedését. Bár ekkor a spiritizmus kifejezetten keresztényellenes volt, Ellen G. White előre látta, hogy mindez megváltozik, és a mozgalom tiszteletre tesz szert a keresztények között. Azóta a spiritizmus elterjedt az egész világon, és milliók válnak a követőivé.[14]
Keresztényellenes beállítottsága megváltozott. Sokan nevezik magukat keresztény spiritisztának, állítva, hogy náluk van az igaz keresztényi vallás, és „csak a spiritiszták azok a hitbuzgók, akik Krisztus megígért ajándékait használják, akik betegeket gyógyítanak, és jövőbeni tudatos és fejlődő létet mutatnak be”.[15] Még azt is állítják, hogy a spiritizmus „megismertet a vallás összes nagy rendszerével, sőt a keresztény Bibliából több ismeretet nyújt, mint az összes értelmezés együttesen. A Biblia a spiritizmus könyve.”[16]
b) Szoros együttműködés a protestánsok és a római katolikusok között. Ellen G. White életében olyan szakadék volt a protestánsok és a római katolikusok között, amely eleve kizárt mindennemű együttműködést kettőjük között. Katolikusellenes beállítottság uralkodott a protestáns körökben. Ellen G. White megjövendölte, hogy a protestánsokat a közöttük bekövetkező nagyfokú változások el fogják téríteni a reformáció hitvallásától. Következésképpen csökken a protestánsok és katolikusok közötti különbség, ami a kettőt elválasztó szakadék áthidalásához vezet.[17]
Az Ellen G. White halála óta eltelt évek tanúi voltak az ökumenikus mozgalom keletkezésének, az Egyházak Világtanácsa megalapításának és a Katolikus Egyház Második Vatikáni Zsinatának, valamint a protestánsoknak a reformáció korabeli próféciamagyarázókkal szembeni tudatlanságának, sőt tagadásának.[18] E nagy változások válaszfalakat romboltak le a protestánsok és a katolikusok között, ami egyre növekvő együttműködéshez vezet.
3. Krisztus testté válásának megvallása. Ellen G. White sokat írt Krisztus életéről. Krisztus szerepe, mint Úré és Megváltóé, engesztelőáldozata a kereszten, és jelenlegi közbenjárói szolgálata alkotja jórészt White irodalmi munkásságát. A Jézus élete című könyve elismerten az egyik legértékesebb lelki könyv, amelyet valaha Krisztus életéről írtak, míg legelterjedtebb könyve, a Jézushoz vezető út, emberek millióit vonta szoros kapcsolatba Jézussal. Ellen G. White művei világosan ábrázolják Krisztus teljesen isteni és teljesen emberi természetét. Józan magyarázatai teljesen megegyeznek a bibliai állásponttal; nem hangsúlyozzák egyik természetét sem a másik rovására – ami annyi vitát okozott a kereszténység történelme folyamán.
Gyakorlati szempontból tárgyalja Krisztus szolgálatát: arra törekszik, hogy az olvasót bensőségesebb kapcsolatba hozza a Megváltóval.
4. Szolgálatának befolyása. Több mint egy évszázad telt el azóta, hogy Ellen G. White megkapta a prófétaság ajándékát. Egyháza és azok élete, akik megfogadták tanácsait, tanúsítják életének és tanításának befolyását.
„Bár soha nem volt semmilyen hivatalos tisztsége, nem volt felszentelt lelkész, és férje haláláig nem kapott az egyháztól fizetést, befolyása jobban alakította a Hetednapi Adventista Egyházat, mint a szent Biblián kívül bármely más tényező.”[19] Ő volt a mozgatóerő az egyház kiadói munkájának, iskoláinak, orvosi, misszionáriusi munkájának és világszéles evangélizálásának elindításában. Így lett a Hetednapi Adventista Egyház az egyik legnagyobb és leggyorsabban fejlődő protestáns szervezet.
Írásos munkái több mint 80 könyvet, 200 traktátot és füzetet, valamint 4600 folyóiratcikket tartalmaznak. Ezeken kívül prédikációi, naplói, külön bizonyságtételei és levelei 60 000 kéziratoldalt foglalnak magukban.
Meglepően sokrétű ez az anyag. Ellen G. White szaktudása nem korlátozódott szűk területre. Az Úr egészségügyi, nevelési, családi, mértékletességi, evangélizációs, kiadói, táplálkozási, orvosi témákban és sok más területen tanácsolta őt. Talán egészségügyi írásai a legméltóbbak a csodálatra, mivel meglátásait – amelyek közül néhány több mint egy évszázad előtt született – a modern tudomány igazolta.
Írásai, amelyek középpontjában Jézus Krisztus áll, megerősítik a zsidó-keresztény hagyomány nagy erkölcsi értékeit.
Bár írásainak nagy része a Hetednapi Adventista Egyháznak szól, számos írását az olvasóközönség szélesebb rétegei is értékelik. Népszerű könyvét, a Jézushoz vezető utat, több mint 100 nyelvre lefordították, és több mint 15 millió példányt adtak el belőle. Legnagyobb műve az ötkötetes Korok küzdelme sorozat, amely részletezi a Krisztus és Sátán közötti nagy küzdelmet a bűn eredetétől a világegyetemből való kiirtásáig.
Írásai nagy hatást gyakoroltak sok ember életére. Nemrégiben az Andrews University gyülekezeti szolgálattal foglalkozó intézménye tanulmányt folytatott; összehasonlította az Ellen G. White könyveit rendszeresen olvasó és az ezt elhanyagoló adventisták állásfoglalását és viselkedését. Ez a kutatás erőteljesen hangsúlyozta azt a hatást, amit írásai gyakorolnak az olvasókra. A tanulmány a következő megállapításhoz vezetett. „Az olvasók szorosabb kapcsolatban vannak Krisztussal, jobban látják Isten előtti helyzetüket, és jobban felismerik, milyen lelki ajándékokat kaptak. Szívesebben költenek az evangélizációra, és többet adakoznak a helyi misszióra. Könnyebben tesznek bizonyságot, és többször vesznek részt bizonyságtevő és evangélizáló programokban. Valószínűbb, hogy naponta tanulmányozzák a Bibliát; név szerint imádkoznak emberekért; ápolják a közösségi életet és naponta tartanak családi áhítatot. Jobban értékelik gyülekezetüket. Felelősséget éreznek a lélekmentésért.”[20]
A prófétaság Lelke és a Biblia. Ellen G. White írásai nem helyettesítik a Szentírást. Nem helyezhetők ugyanarra a szintre. A Szentírás egyedül áll, és ez az egyetlen mérce, amely által Ellen G. White írásait és minden egyéb írást meg kell vizsgálni, és amelynek alá kell rendelni.
1. A Biblia a legfőbb mérce. Az adventisták teljes mértékben vallják a reformáció sola scriptura elvét; azt, hogy a Biblia saját magát magyarázza, és egyedül a Szentírás minden tantétel alapja. Az egyház alapítói a Biblia tanulmányozása alapján alakították ki hitelveiket; nem Ellen G. White látomásain keresztül fogadták el ezeket a tantételeket. A hitelvek kialakításában Ellen G. White fő szerepe az volt, hogy segítsen a Biblia megértésében, és megerősítse azokat a megállapításokat, amelyekre a Biblia tanulmányozása által az adventisták eljutottak.[21]
Ellen G. White hitte és tanította, hogy a Biblia végérvényes irányelv az egyház számára. Első könyvében, amelyet 1851-ben adott ki, ezt mondta: „Kedves Olvasó! Figyelmedbe ajánlom Isten szavát, hogy az legyen hited és cselekedeteid egyedüli zsinórmértéke. Ez az Ige fog megítélni minket.”[22] Ellen G. White soha nem változtatta meg ezt a nézetét. Hosszú évekkel később ezt írta: „Igéje által Isten az emberekre bízta azt az ismeretet, amely szükséges az üdvösséghez. A Szentírást Isten akaratának hiteles, tévedhetetlen kinyilatkoztatásaként kell elfogadnunk. A Szentírás a jellem mércéje, tanításaink zsinórmértéke és tapasztalataink próbaköve.”[23][24] 1909-ben az egyház generál konferenciai ülésén tartott utolsó beszédében Ellen G. White kinyitotta a Bibliát, felemelte az egybegyűltek előtt, és ezt mondta: „Testvérek, ajánlom nektek ezt a Könyvet.”
Válaszul azoknak a hívőknek, akik írásait a Biblia kiegészítésének tartották, ezt írta: „Vettem a drága Bibliát, és köré tettem néhányat a Bizonyságtételek az egyháznak című könyvekből, amelyeket Isten adott az ő népének. Ti nem vagytok jártasak a Szentírásban. Ha Isten Igéjét azzal a vággyal kutattátok volna, hogy elérjétek a bibliai irányelvet, és hogy eljussatok a keresztényi tökéletességre, nem lett volna szükségetek a Bizonyságtételekre. Mivel azonban nem igyekeztetek megismerni Isten ihletett Könyvét, Ő egyszerű, közvetlen bizonyságtételekkel próbált szólni hozzátok, hogy felhívja figyelmeteket az ihletett igékre, amelyeknek nem engedelmeskedtetek, és hogy tiszta és magasztos tanításaihoz szabott életre ösztönözzön benneteket.”[25]
2. A Bibliához vezető útmutató. Ellen G. White-nak az volt a célja a műveivel, hogy visszavezesse az embereket a Bibliához. „Nem sok figyelmet szenteltetek a Bibliának – mondta -, ezért az Úr kisebb világosságot adott, hogy az embereket a nagyobb világossághoz vezesse.”[26] „Isten Igéje – írta – elegendő ahhoz, hogy megvilágosítsa a legeltompultabb elmét is, és azt azok is megérthetik, akik vágynak a megértésére. Ennek ellenére vannak, akik vallják ugyan, hogy Isten Igéjét tanulmányozzák, de a legvilágosabb tanításaival éles ellentétben élnek. Hogy ne legyen az embereknek mentségük, Isten világos, félreérthetetlen bizonyságtételeket ad, hogy visszavezesse őket az Igéhez, amelynek követését elhanyagolták.”[27]
3. Útmutató a Biblia megértéséhet. Ellen G. White a Biblia világosabb megértéséhez vezető útmutatónak tekintette írásait. „Isten a Bizonyságtételek által nem tárt fel új igazságot, csupán azokat a nagy bizonyságokat tette egyszerűbbé, és állította az emberek elé, amelyeket már korábban kinyilatkoztatott. Mindezt azért tette, hogy felébressze őket, és lelkükbe vésse azokat az irányelveket, hogy ne legyen semmi mentségük.” „Az írott Bizonyságtételeknek nem az a céljuk, hogy új világosságot adjanak, hanem az, hogy élénken az emberek lelkébe véssék a már kinyilatkoztatott, ihletett igazságot.”[28]
4. Útmutató a Biblia elveinek alkalmazásához. Számos írása a bibliai tanácsokat a mindennapi életre alkalmazza. Ellen G. White kijelentette, utasítást kapott „általános elvek szóban és írásban való kinyilatkoztatására, és ugyanakkor egyes személyek tévedései, bűntettei és az őket fenyegető veszélyek megnevezésére, hogy mindenki intést, dorgálást, illetve tanácsot kapjon”.[29] Krisztus ilyen prófétikus eligazítást ígért egyházának. Ahogy Ellen G. White megjegyezte: „Az a tény… hogy Isten az Ige által kinyilatkoztatta akaratát az embereknek, nem teszi szükségtelenné Szentlelkének állandó jelenlétét és eligazítását. Ellenkezőleg! Megváltónk azért ígérte meg a Lélek segítségét, hogy szolgáinak feltárja az Igét, s a Lélek megvilágítsa, és gyakorlativá tegye az Ige tanításait.”[30]
A hívőnek szóló kihívás. A Jelenések könyvének az a próféciája, hogy „Jézus bizonyságtétele” a Föld történelmének utolsó napjaiban „a prófétaság Lelke” által fog megnyilatkozni, mindenkit felszólít, hogy ne legyen közömbös és hitetlen, hanem „mindent megpróbáljon”, és „ami jó, azt megtartsa”. Sokat nyerhetünk – vagy veszíthetünk – attól függően, hogy végrehajtjuk-e ezt a Biblia által rendelt vizsgálatot. Jósafát kijelentette: „Bízzatok az Úrban, a ti Istenetekben, és megerősíttettek; bízzatok az ő prófétáiban, és szerencsések lesztek!” (2Krón 20:20). Szavai ma is igazak.
Lábjegyzet
| 1. | A dőlt betűs kiemelés az eredeti szövegben nem szerepel. | |
| 2. | Bibliai példákat a női prófétákra lásd 2Móz 15:20; Bír 4:4; 2Kir 22:14; Lk 2:36; ApCsel 21:9 | |
| 3. | Frank B. Holbrook, „The Biblical Basis for a Modern Prophet”, 1. oldal (Tárolt dokumentáció, Ellen G.White hagyatéka, H. N. A. Generálkonferencia, 6840 Eastern Ave, NW, Washington, D. C. 20012). Vö. Jemison, A Prophet Among You (Mountain View, CA; Pacific Press, 1955), 52-55. oldal | |
| 4. | Lásd Holbrook, „Modern Prophet”, 3-5. oldal | |
| 5. | Sajnos, a keresztény kor krónikája nem teljes. | |
| 6. | Gerhard Friedrich, „Prophets and Prophecies in the New Testament”, Theological Dictionary of the New Testament, 6/859. oldal | |
| 7. | Vö. Friedrich, 860-861. oldal | |
| 8. | „A„Jézus bizonyságtétele” kifejezést kétféleképpen fordíthatjuk. 1. Jézusról szóló bizonyságtevés. Ebben az esetben a keresztények tesznek bizonyságot Jézusról. 2. Jézustól származó bizonyságtevés. Ebben az esetben Jézus küld bizonyságtételeket, üzeneteket egyházának. A szövegösszefüggés tanúsága szerint a Jelenések könyvében a 2. értelmezés a helytálló.” (Holbrook, „Modern Prophet”, 7. oldal) Az egyik bizonyítékként Holbrook a Jel 1:1-2-t idézi: „‘Jézus Krisztus kijelentése, amelyet adott néki az Isten, hogy rnegmutassa az ő szolgáinak… Ő pedig elküldvén azt az Ő angyala által, megjelentéaz Ő szolgájának, Jánosnak, aki bizonyságot tett Isten beszédéről és Jézus Krisztus bizonyságtételéről, mindenről, amit látott.’ Ebben az összefüggésben nyilvánvaló, hogy a ‘Jézus Krisztus kijelentése’ Jézustól vagy a Jézus által Jánosnak mondott kijelentésre utal. János feljegyzi ezt a Jézustól jövő bizonyságtételt. Mindkét birtokos kifejezés alanyi birtokosként érthető a legjobban, és megegyezik Krisztusnak a könyvben mondott zárszavaival:’Ezt mondja, aki ezekrőlbizonyságot tesz: Bizony, hamar eljövök’ (Jel 22:20).” (I. m., 7-8. oldal). |
|
| 9. | Lásd SDA Bible Commentary, jav. kiad., 7/812. oldal; T. H. Blincoe, „The Prophets Were Until John”, Ministry, melléklet, 1977. július, 24 L oldal; Holbrook, „Modern Prophet”, 8. oldal | |
| 10. | James Moffat, Expositor’s Greek Testament, szerkesztő W. Robertson Nicoll, 5/465. oldal | |
| 11. | „Spirit of Prophecy”, SDA Encyclopedia, jav. kiad., 1412. oldal. Azokban, akik várják a második adventet – mondta Pál -, annyira megszilárdult a Krisztusról való tanúságtétel, hogy nem szűkölködnek az ajándékok nélkül (vö. 1Kor 1:6-7). | |
| 12. | Uriah Smith, „Do We Discard the Bible by Endorsing the Visions?” Review and Herald, 1863. január 13., 52. oldal, a Review and Herald 1977. december 1-i számának 13. oldalán idézve | |
| 13. | White, „A Messenger”, Review and Herald, 1906. július 26., 8. oldal. „Az Úr követe” címet ihletésre adta (i. m.) | |
| 14. | White: Tapasztalatok és látomások, 26. oldal (jugoszláv kiadás) | |
| 15. | J. M. Peebles, „The Word Spiritualism Misunderstood”, Centennial Book of Modern Spiritualism in America című műben (Chicago IL; National Spiritualist Association of the United States of America, 1948), 34. oldal | |
| 16. | B) F. Austin, „A Few Helpful Thoughts”, Centennial Book of Modern Spiritualism, 44. oldal | |
| 17. | White: A nagy küzdelem (Advent Kiadó, Budapest, 1991), 507., 523-524. oldal | |
| 18. | A Dániel és a Jelenések könyvének történelmi szemléletéről, amely a protestantizmust uralta a reformációtól a XIX. századig, lásd Froom, Prophetic Faith of Our Fathers, 2-4. kötet. Lásd a 12. fejezetet is. | |
| 19. | Richard Hammill, „Spiritual Gifts in the Church Today”, Ministry, 1982. július, 17. oldal | |
| 20. | Roger L. Dudley and Des Cummings, Jr., „A Comparison of the Christian Attitudes and Behaviors Between Those Adventist Church Members Who Regularly Read Ellen G. White Books and Those Who Do Not”, 1982, 41-42. oldal. A. Church Ministry Institute, Andrews University – Bernien Springs, Michigan – kutatásáról szóló jelentés. A felmérés során az Egyesült Államok 193 gyülekezetéből 8200 tagot kérdeztek meg. | |
| 21. | Jemison, A Prophet Among You, 208-210. oldal; Froom, Movement of Destiny (Washington, D. C., Review and Herald, 1971), 91-132. oldal; Damsteegt, Foundation of the Seventh-day Adventest Message and Mission, 103-293. oldal | |
| 22. | White: Tapasztalatok és látomások, 39. oldal (jugoszláv kiadás) | |
| 23. | White:A nagy küzdelem, 10. oldal | |
| 24. | William A. Spicer, The Spirit or Prophecy in the Advent Movement (Washington, D. C.; Review and Herald, 1937. 30. oldal | |
| 25. | White, Testimonies, 5/664-665. oldal | |
| 26. | White, An Open Letter, Review and Herald, 1903. január 20., 15. oldal, megjelent White, Colporteur Ministry című könyvében (Mountain View, CA, Pacific Press, 1953), 125. oldal | |
| 27. | White, Testimonies, 5/663. oldal 28., i. m. 665. oldal | |
| 28. | I. m. | |
| 29. | I. m. 660. oldal | |
| 30. | White: A nagy küzdelem, 11. oldal |