Isten, örökkévaló Lélek, együttműködött az Atyával és a Fiúval a teremtésben, a testet-öltésben és a megváltásban. Ő ihlette a Szentírás íróit, Ő töltötte be Krisztus életét erővel, Ő vonzza és győzi meg az embereket, Ő újítja meg és formálja Isten képére azokat, akik engedelmeskednek. Azért küldte el az Atya és a Fiú, hogy mindig gyermekeivel legyen; az egyháznak lelki ajándékokat adjon és Krisztus bizonyságtevő szolgálatára képesítsen; és a Szentírással összhangban minden igazságra elvezessen.
(1Móz 1:1–2; Lk 1:35; 4:18; ApCsel 10:38; 2Pt 1:21; 2Kor 3:18; Ef 4:11–12; ApCsel 1:8; Jn 14:16–18,26; 15:26–27; 16:7–13)
A keresztre feszítés megrémítette, megtörte és megrettentette Jézus követőit, a feltámadás azonban a virradatot hozta el az életükbe. Krisztus letörte a halál láncait, Isten országának hajnala hasadt a szívükben.
Most olthatatlan tűz lobogott a lelkükben. A tanítványok közé alig néhány hete még gonosz falakat húzó ellentétek semmivé lettek. Megvallották hibáikat egymásnak, és még készségesebbnek mutatkoztak Jézus, Mennybe ment Királyuk befogadására.
A korábban szétszórt nyáj egysége úgy erősödött, ahogy nap nap után együtt voltak imádkozni. Egy felejthetetlen napon éppen Istent dicsérték, amikor heves szélzúgás hasított végig közöttük. Mintha a szívük lángolása láthatóvá vált volna, tűznyelvek nyugodtak meg mindegyikük fején. A Szentlélek szállt rájuk lobogó tűz képében.
Szentlélekkel betöltekezve, a tanítványok nem tudták már magukban tartani Jézus iránti új, forró szeretetüket és örömüket. Nyíltan, lelkesen kezdték hirdetni az üdvösség jó hírét. A hangra felfigyelve, a város lakóinak nagy tömege a különféle népek zarándokaival együtt sereglett az épülethez. Elcsodálkozva és szinte összezavarodva hallgatták – saját nyelvükön -, hogy a műveletlen galileaiak milyen elemi erővel tesznek bizonyságot Isten hatalmas cselekedeteiről.
„Nem értem – mondta valaki. – Mit jelent ez?” Mások megpróbálták egyszerűen azzal elintézni, hogy részegeknek tartották az apostolokat. „Nem! – harsogta Péter a tömeg zaja fölött. – Most még csak reggel 9 óra. Azért történt, amit hallottatok és láttatok, mert a feltámadott Jézus Krisztus az Isten jobbjára ült, és most adja nekünk a Szentlelket.” (Lásd: ApCsel 2)
Ki a Szentlélek?
A Biblia rámutat, hogy a Szentlélek személy, nem csupán személytelen erő. Az olyan kijelentések, mint például „Mert tetszék a Szentléleknek és nékünk” (ApCsel 15:28), arra utalnak, hogy az őskeresztények személynek tartották. Krisztus is valós, különálló személyként utalt rá. „Engem dicsőít majd – mondta -, mert az enyémből vesz, és megjelenti néktek” (Jn 16:14). A Szentírás a Szentháromság Istenre utalva, a Lelket személyként mutatja be (Mt 28:19; 2Kor 13:13).
A Léleknek van személyisége. Lakozik, marad valakiben (1Móz 6:3), tanít (Lk 12:12), meggyőz (Jn 16:8), irányítja az egyház ügyeit (ApCsel 13:2), segít és közbenjár (Róm 8:26), ihletet ad (2Pt 1:21), és megszentel (1Pt 1:2). Pusztán erő, hatás vagy Istennek egy tulajdonsága nem végezheti mindezt, csak egy személy.
A Szentlélek valós Isten
A Szentírás Istennek tartja a Szentlelket. Péter azt mondta Anániásnak, aki a Szentléleknek hazudott, hogy „Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek” (ApCsel 5:3–4). A megbocsáthatatlan bűnt Jézus „a Lélek káromlásának” mondta, és hozzátette: „Még aki az ember Fia ellen szól, annak is megbocsáttatik; de aki a Szentlélek ellen szól, annak sem ezen, sem a másvilágon meg nem bocsáttatik” (Mt 12:31–32). Ez csak akkor lehet igaz, ha a Szentlélek Isten.
A Szentírás beszél a Szentlélek isteni tulajdonságairól. A Szentlélek élet. Pál úgy utal rá, mint az élet Lelkére (Róm 8:2). A Szentlélek igazság. Krisztus az igazság Lelkének nevezte (Jn 16:13). „A Lélek szerelme” (Róm 15:30) és „az Istennek ama Szentlelke” (Ef 4:30) kifejezés azt mutatja, hogy a Szentlélek természetének része a szeretet és a szentség.
A Szentlélek mindenható. A lelki ajándékokat osztja „mindenkinek külön, amint akarja” (1Kor 12:11). Mindenütt jelenvaló. Mindörökké népével marad (Jn 14:16). Senki sem menekülhet el a hatása elől (Zsolt 139:–10). Mindent tudó is, mert „a Lélek mindeneket vizsgál, még Istennek mélységeit is… Az Isten dolgait sem ismeri senki, hanemha az Istennek Lelke” (1Kor 2:1–11).
Isten tetteit szintén kapcsolatba hozza a Biblia a Szentlélekkel. Része van a teremtésben és a feltámadásban is. „Az Istennek Lelke teremtett engem, és a Mindenhatónak lehelete adott nékem életet” (Jób 33:4) – mondta Elihu. A zsoltáros így fogalmazott: „Ha kiárasztod Lelkedet, új teremtmények keletkeznek” (Zsolt 104:30 – új prot. ford.) Pál felkiáltott: „Aki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeteket is az Ő tibennetek lakozó Lelke által” (Róm 8:11).
Csak a mindenütt jelenvaló személyes Isten, nem pedig egy személytelen hatás vagy egy teremtett lény tehette meg azt a csodát, hogy az Isten Krisztus embertől, Máriától született. Pünkösdkor pedig a Lélek tette az egyetlen Isten-embert, Jézust, egyetemesen jelenvalóvá mindazok számára, akik készségesen elfogadták.
A keresztségi szöveg (Mt 28:19), az apostoli áldás (2Kor 13:13), valamint a lelki ajándékok felsorolása (1Kor 12:4–6) a Szentlelket az Atyával és a Fiúval egyenlőnek tartja.
A Szentlélek és a Szentháromság
A Szentlélek Isten az örökkévalóságtól fogva a Szentháromság harmadik tagjaként, azon belül létezett. Az Atya, a Fiú és a Lélek egyaránt önmagától létező. Mindannyian egyenlők, de a különböző feladatokat megosztják egymás között (lásd e könyv 2. fejezetét).
A Szentlélek Istent akkor érthetjük meg a legjobban, ha Jézus segítségével vizsgáljuk. Amikor a Lélek a hivőbe költözik, úgy jön, mint „Krisztus Lelke”, és nem a saját jogán, önhatalmúlag. A történelemben véghez vitt tetteinek Krisztus megváltói küldetése állt a középpontjában. A Szentlélek aktívan közreműködött Krisztus születésében (Lk 1:35), megerősítette keresztségekor, amikor Jézus elkezdte nyilvános szolgálatát (Mt 3:1–17), ezenkívül hozzáférhetővé teszi az emberiség számára Krisztus engesztelőáldozatának és feltámadásának érdemeit (Róm 8:11).
A Szentháromságon belül a Lélek a végrehajtó szerepét látszik betölteni. Amikor az Atya odaadta Fiát a világért (Jn 3:16), a Fiú a Szentlélektől fogantatott (Mt 1:1–20). A Szentlélek jött el a tervet végrehajtani, valósággá tenni.
A Szentlélek jelen volt a teremtésnél (1Móz 1:2) – ebből láthatjuk, hogy tevékenyen részt vett benne. Az élet eredete és fennmaradása a működésétől függ; távozása halált jelent. A Biblia kijelenti, hogy ha Isten „Lelkét és lehelését magához vonná, elhervadna együtt minden test, és az ember visszatérne a porba” (Jób 34:1–15; vö.33:4). A Lélek teremtő munkája az is, amikor újjáteremti mindazokat, akik nyitottak Isten előtt. Isten az emberekben teremtő Lelke által munkálkodik. Tehát a testet öltésben, a teremtésben és az újjáteremtésben a Lélek hajtja végre Isten szándékát.
A megígért Lélek
Istennek az volt a terve, hogy testünk a Szentlélek lakóhelye legyen (lásd 1Kor 3:16). Ádámot és Évát a bűn elszakította az Édenkerttől, de a bennük lakozó Szentlélektől is. Ez az elkülönült állapot tovább tart. Az özönvíz előtt a gonoszság borzalmas méreteket öltött, ezért Isten kijelentette: „Ne maradjon az én Lelkem örökké az emberben” (1Móz 6:3).
Az ószövetségi időkben a Lélek alkalmassá tett egyes embereket bizonyos feladatok elvégzésére (4Móz 24:2; Bír 6:34; 1Sám 10:6). Időnként emberekben van(2Móz 31:3; Ésa 63:11). Kétségtelen, az őszinte hivők mindig is tudatában voltak jelenlétének, de a prófécia megjövendölte, hogy a Lélek kitöltetik „minden testre” (Jóel 2:28). Olyan idő lesz ez, amikor a Lélek nagyobb mértékű megnyilvánulása új korszakot vezet majd be.
Amíg a Föld még a bitorló kezében volt, a Lélek teljes kitöltetésével várni kellett. Mielőtt a Lélek kitöltethetett minden testre, Krisztusnak véghez kellett vinnie földi szolgálatát, és be kellett mutatnia az engesztelő áldozatot. Keresztelő János a következőt mondta, amikor Krisztus szolgálatára úgy mutatott, mint a Lélek szolgálatára: „Én ugyan vízzel keresztellek titeket, de Ő Szentlélekkel és tűzzel keresztel majd titeket” (Mt 3:11). Viszont az evangéliumok nem számolnak be arról, hogy Jézus Szentlélekkel keresztelt volna. Halála előtt alig néhány órával ígérte meg tanítványainak:„Én kérem az Atyát, és más vigasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké, az igazságnak ama Lelkét” (Jn 14:16–17). A kereszten történt volna meg a megígért Lélek általi keresztség? A keresztre feszítés péntekjén nem jelent meg galamb, csak nagy sötétséget és villámlásokat lehetett látni.
Jézus csak feltámadása után lehelte Lelkét tanítványaira (Jn 20:22). Azt mondta: „Elküldöm tireátok az én Atyámnak ígéretét; ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában, mígnem felruháztattok mennyei erővel” (Lk 24:49). Ezt az erőt pedig akkor kellett megkapniuk, „minekutána a Szentlélek eljő reátok” – és a hivőket bizonyságtevőkké teszi az egész Földön (ApCsel 1:8).
„Még nem vala Szentlélek – írta János -, mivelhogy Jézus még nem dicsőítteték meg” (Jn 7:39). A Szentlélek kitöltetésének az volt az előfeltétele, hogy az Atya elfogadja Krisztus áldozatát.
Akkor köszöntött be az új korszak, amikor győzelmes Urunk a mennyei trónra ült. A Szentlelket teljességében csak akkor tudta elküldeni, miután Jézus „az Istennek jobbja által felmagasztaltatván” kitöltötte a Szentlelket (ApCsel 2:33) a tanítványaira, akik égő vágyakozással várták ezt az eseményt, és „mindnyájan egy szívvel-lélekkel foglalatosak valának az imádkozásban és a könyörgésben” (ApCsel 1:5, 14). A golgotai események után 50 nappal, pünkösdkor a Szentlélek teljes erejével köszöntött be az új korszak. „És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat,ahol [a tanítványok] ülnek vala… És megtelének mindnyájan Szentlélekkel…” (ApCsel 2:–4)
Jézus és a Szentlélek, küldetése végzésében egyaránt egymásra támaszkodott, egymástól függött. Addig nem töltethetett ki teljesen a Szentlélek, amíg Jézus teljesen el nem végezte feladatát. Jézus pedig a Szentlélektől fogantatott (Mt 1:–-21), a Lélek keresztségében részesült (Mk 1:9–10), a Lélek vezette (Lk 4:1), a Lélek által hajtotta végre csodatetteit (Mt 12:24–32), a Lélek által ajánlotta fel önmagát a Golgotán (Zsid 9:14–15), és részben a Lélek támasztotta fel (Róm 8:11).
Jézus volt az első személy, aki a Szentlélek teljességét tapasztalta. Nagyszerű igazság, hogy Urunk kész a Szentlelket árasztani mindazokra, akik komolyan vágynak rá.
A Szentlélek küldetése
Krisztusnak a halálát megelőző estén közeli távozásáról mondott szavai nagyon aggasztották tanítványait. Ezért gyorsan igyekezett megerősíteni őket azzal, hogy személyes képviselőjeként elküldi hozzájuk Szentlelkét. Nem maradnak árvák (Jn 14:18).
Küldetésének eredete. Az Újszövetség egyedülálló módon mutatja be a Szentlelket. Úgy nevezi, hogy „Jézus Lelke”(ApCsel 16:7 – új prot. ford.), „az Ő Fiának Lelke” (Gal 4:6), „Isten Lelke” (Róm 8:9), „Krisztus Lelke” (Róm 8:9; 1Pt 1:11), „Jézus Krisztus Lelke” (Fil 1:19). Kitől ered a Szentlélek missziója: Jézus Krisztustól vagy az Atya Istentől?
Krisztus két forrást említett, amikor a Szentléleknek az elveszett világért végzett küldetéséről – annak eredetéről – beszélt. Először az Atyára utalt. „És én kérem az Atyát, és más vigasztalót ád néktek” (Jn 14:16; vö. 15:26, „az Atyától”). A Szentlélek keresztségét „az Atya ígéretének” nevezte (ApCsel 1:4). Másodszor Krisztus önmagára utalt: „Elküldöm azt [a Lelket] tihozzátok” (Jn 16:7). A Szentlélek tehát az Atyától és a Fiútól jön.
Küldetése a világban. Csak a Szentlélek hatására tudjuk elismerni Krisztus uralmát.„Senki sem mondhatja Úrnak Jézust, hanem csak a Szentlélek által” (1Kor 12:3) – írta Pál.
Isten azzal biztatott, hogy a Szentlélek által Krisztus, „az igazi világosság… megvilágosít minden embert” (Jn 1:9). Küldetése, hogy „megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében” (Jn 16:8).
Először, a Szentlélek mélységesen meggyőz a bűnről; különösen arról, hogy bűn, ha nem fogadjuk el Krisztust (Jn 16:9). Másodszor, a Lélek mindenkit arra késztet, hogy fogadjuk el Krisztus igazságát. Harmadszor, a Lélek figyelmeztet az ítéletre, ami erős eszköznek bizonyul arra, hogy a bűn sötétségében levő emberekben felkeltse a bűnbánat és a megtérés utáni vágyat.
Miután megtértünk, újjá is születünk a víz és a Szentlélek keresztsége által (Jn 3:5). Akkor pedig új életünk van, mert Krisztus Lelke bennünk lakozik.
Küldetése a hivőkért. A Szentlélekre vonatkozó igehelyek többsége a Lélek és Isten népe kapcsolatáról szól. Megszentelő hatása engedelmességre vezet (1Pt 1:2), de senki sem élvezheti folyamatosan jelenlétét, ha nem tesz eleget bizonyos feltételeknek. Péter figyelmeztetett: Isten azoknak adja a Lelket, akik folyamatosan engedelmeskednek neki (ApCsel 5:32).[1] A Biblia tehát figyelmezteti a hivőket, hogy vissza ne utasítsák, meg ne szomorítsák, és meg ne oltsák a Lelket (ApCsel 7:51; Ef 4:30; 1Thessz 5:19).
Mit tesz a Lélek a hivőkért?
1. Segíti a hivőket. Krisztus „más Paraklétosznak” (Jn 14:16) nevezte a Szentlelket, amikor a tanítványoknak beszélt róla. Ezt a görög szót „vigasztalónak” vagy „pártfogónak” (új prot. ford.) fordították, de jelenthet még tanácsadót, közbenjárót, segítőt vagy szószólót is.
A Szentírás a Szentlelken kívül csak Krisztust nevezi Paraklétosz-nak. Ő a szószólónk vagy közbenjárónk az Atya előtt.„Én fiacskáim, ezeket azért írom néktek, hogy ne vétkezzetek. És ha valaki vétkezik, van szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus.” (1Jn 2:1)
Krisztus mint közbenjárónk és szószólónk, Isten előtt képvisel bennünket, és kinyilatkoztatja Istent nekünk. A Lélek pedig Krisztushoz vezet, és megmutatja Krisztus kegyelmét. Ez magyarázat arra, hogy miért nevezi a Biblia a kegyelem Lelkének (Zsid 10:29). Egyik legnagyobb tette, hogy Krisztus megváltói kegyelmét eljuttatja az emberekhez (lásd 1Kor 15:10; 2Kor 9:14; Jak 4:5–6).
2. Krisztus igazságát közvetíti. Krisztus a Szentlelket az igazság Lelkének nevezte (Jn 14:17; 15:26; 16:13). Feladatai közé tartozik, hogy „eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek” (Jn 14:26), és „elvezérel majd titeket minden igazságra”(Jn 16:13). Üzenete bizonyságot tesz Jézus Krisztusról (Jn 15:26). „Nem ő magától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek” – mondta Krisztus. „Engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, és megjelenti néktek.” (Jn 16:13–14)
3. Krisztus jelenlétét közvetíti. Nemcsak a Krisztusról szóló üzenetet közvetíti, hanem magát Krisztust is. „Jobb néktek, hogy én elmenjek; mert ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vigasztaló [a Szentlélek – Jn 14:16–17]; ha pedig elmegyek, elküldöm azt tihozzátok.” (Jn 16:7)
Az ember Jézus emberi természetétől akadályoztatva, nem volt mindenütt jelenvaló, ezért mondta jobbnak, hogy elmegy. A Lélek által mindig, mindenütt jelen lehet.„És én kérem az Atyát – mondta Jézus -, és más vigasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké, az igazságnak ama Lelkét.” Azzal bátorította a tanítványait, hogy a Lélek „nálatok lakik, és bennetek marad. Nem hagylak titeket árvákul; eljövök tihozzátok” (Jn 14:16–18). „A Szentlélek Krisztus képviselője, jóllehet, teljesen független az emberi természettől.”[2] A testet öltés idején a Szentlélek Krisztus személyét Máriába juttatta. Pünkösdkor a Lélek vitte el a győzedelmes Krisztust a világba. Krisztus ígéretei – „Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled” (Zsid 13:5), és „Én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 28:20) – a Lélek által válnak valóra. Ezért használ az Újszövetség a Lélekkel kapcsolatban olyan címet, amit az Ószövetség sosem, „Jézus Krisztus Lelke” (Fil 1:19).
Éppen így a Lélek által válik lehetségessé, hogy az Atya és a Fiú a hivőkbe költözzön (Jn 14:23), és a hivők is csak a Lélek által lehetnek Krisztusban.
4. A Lélek irányítja az egyház működését. Mivel Krisztus a Szentlélek által van jelen, elmondhatjuk, hogy Ő Krisztus igazi Helytartója a Földön. A hitbeli és tanbeli kérdésekben Ő a fő tekintély, egyházvezetési módszerei teljesen összhangban vannak a Bibliával. „A protestantizmus megkülönböztető jellemzője – ami nélkül nem lenne protestantizmus – az, hogy a Szentlélek Krisztus igazi helytartója vagy Utódja a Földön. Ha szervezetre vagy vezetőkre, vagy emberi bölcsességre hagyatkozunk, ez azt jelenti, hogy az emberivel cseréljük föl az istenit.”[3]
A Szentlélek szorosan bekapcsolódott az apostoli egyház irányításába. Az egyház imával és böjtöléssel kérte vezetését, amikor misszionáriusokat választottak ki (ApCsel 13:1–4). Az így kiválasztott embereket arról ismerték meg, hogy nyitottak a Szentlélek vezetése előtt. Az Apostolok cselekedetei azt írja róluk, hogy megteltek Szentlélekkel (lásd ApCsel 13:9, 52). Tetteiket a Lélek vezette (ApCsel 16:6–7). Pál pedig arra emlékeztette a gyülekezeti véneket, hogy a Szentlélek állította őket tisztségükbe (ApCsel 20:28).
A Szentlélek fontos szerepet játszott az egyház egységét fenyegető súlyos nézeteltérések feloldásában. A Szentírás a következő szavakkal vezeti be az első apostoli zsinat döntéseit: „Tetszék a Szentléleknek és nékünk…” (ApCsel 15:28).
5. Rendkívüli ajándékokkal ruházza fel az egyházat. A Szentlélek rendkívüli ajándékokkal ruházta fel Isten népét. Az ószövetségi időkben az Úr Lelke bizonyos emberekre szállt, és rendkívüli hatalmat adott nekik, hogy vezessék és megszabadítsák Izrael népét (Bír 3:10; 6:34; 11:29 stb.), és képessé tette őket a prófétálásra is (4Móz 11:17, 25–26; 2Sám 23:2). Amikor Sault és Dávidot felkenték Isten népe vezetőjének, a Lélek szállt rájuk (1Sám 10:6, 10; 16:13). Másokat pedig a Szentlélekkel való beteljesedés rendkívüli művészi képességekkel áldott meg (2Móz 28:3; 31:3; 35:30–35).
Krisztus az ősegyházban is a Szentlélek által árasztotta áldásait népére. A Lélek osztotta el ezeket a lelki ajándékokat a hivők között, amint jónak látta az egész közösség hasznára (ApCsel 2:38; 1Kor 12:7-11). A Lélek adta a rendkívüli erőt, ami ahhoz kellett, hogy hirdetni tudják az evangéliumot a Föld végső határáig (ApCsel 1:8; lásd még e könyv 16. fejezetét).
6. Betölti a hívők szívét. Minden hívő számára döntő fontosságú az a kérdés, amit Pál tett fel az efézusi tanítványoknak: „Vettetek-é Szentlelket, minekutána hivőkké lettetek?” (ApCsel 19:2).
Miután nemleges választ kapott, kezét rátette ezekre a tanítványokra, akik így részesültek a Szentlélek keresztségében (ApCsel 19:6). Ez az eset arra utal, hogy a bűnről való meggyőződés, amit a Szentlélek vált ki az emberben, és a Lélekkel való beteljesedés két külön dolog.
Jézus rámutatott, hogy újjá kell születnünk víztől és Lélektől (Jn 3:5). Közvetlenül Mennybe menetele előtt azt hagyta meg az új hivőknek, hogy keresztelkedjenek meg „az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében” (Mt 28:19). Ezzel összhangban áll, amit Péter prédikált, hogy „a Szentlélek ajándékát” a keresztségkor nyerjük el (ApCsel 2:38). Pál pedig megerősítette a Szentlélek keresztségének fontosságát (lásd e könyv 14. fejezetét), és biztatta a hivőket, hogy „teljesedjetek be Szentlélekkel” (Ef 5:18).
Az újjászületéskor kezdődő megszentelődés munkájának folytatása a Szentlélekkel való betöltekezés, amelyben Isten saját képére formál át bennünket. Isten kegyelméből „tartott meg minket az újjászületésnek fürdője és a Szentlélek megújítása által, amelyet kitöltött reánk bőséggel a mi megtartó Jézus Krisztusunk által” (Tit 3:5–6).
„A Lélek távolmaradása teszi az evangéliumi szolgálatot olyan erőtlenné. Lehetünk tanultak, tehetségesek, ékesen szólók, rendelkezhetünk bármilyen velünk született vagy szerzett képességgel, de Is-ten Lelkének jelenléte nélkül egyetlen ember szívét sem érinthetjük, egyetlen bűnöst sem nyerhetünk meg Krisztusnak. Másrészt viszont Krisztussal összekapcsolódva, a lelki ajándékok birtokában az Úrnak még a legszegényebb és legtudatlanabb tanítványa is olyan erőt mondhat magáénak, amivel hatni tud a szívekre. Isten a világegyetem legnemesebb és legmagasztosabb hatását közvetítő csatornáivá teszi őket.”[4]
Rendkívül fontos a Lélek. A Lélek szolgálata által megy végbe mindaz a változás, amit Jézus Krisztus tesz bennünk. Nekünk, hivőknek állandóan tudatában kell lennünk annak, hogy a Lélek nélkül semmit sem tehetünk (Jn 15:5).
Ma a Szentlélek irányítja figyelmünket a szeretet legnagyobb ajándékára, amit Fiában ajánl fel nekünk Isten. Arra kér, hogy ne utasítsuk el, hanem fogadjuk el az egyetlen utat, ami által megbékélhetünk szerető és kegyelmes Atyánkkal.
Lábjegyzet
| 1. | Lásd Arnold V. Wallenkampf, New by the Spirit (Mountain View, CA; Pacific Press, 1978), 49–50. oldal | |
| 2. | White: Jézus élete, 575. oldal | |
| 3. | LeRoy E. Froom, The Coming of the Comforter, javított kiadás (Washington, D. C., Review and Herald, 1949), 66–67. oldal | |
| 4. | White, Testimonies for the Church (Mountain View, CA; Pacific Press, 1948), 8. kötet, 21–22. oldal |