Isten törvényének nagy alapelveit a Tízparancsolat foglalja össze és Krisztus élete is ezt szemlélteti. A Tízparancsolat Isten szeretetét, akaratát fejezi ki és meghatározza az ember magatartását és kapcsolatait. Ez minden korban, minden emberre kötelező. Ez a törvény Isten és népe közötti szövetség alapja, és Isten ítéletében zsinórmérték. A Szentlélek munkája által rámutat a bűnre, és vágyat ébreszt a Megváltó után. A megváltás nem cselekedetekből, hanem kegyelemből van, és a kegyelem gyümölcse a Tízparancsolat betartása. Az engedelmesség fejleszti a keresztény jellemet és boldogságot ad. Ez bizonyítja az Úr iránti szeretetet és embertársaink iránti aggodalmunkat. Az engedelmes hit Krisztus élet-átalakító hatalmát mutatja be, és így erősíti a keresztény bizonyságtételét.
(2Móz 20:1-17; Zsolt 40:7-8; Mt 22:36-40; 5Móz 28:1-14; Zsid 8:8-10; Jn 16:7-10; 1Jn 5:3; Róm 8:3-4; Ef 2:8-10; Zsolt 19:7-14; Mt 5:17-20)
Minden szem a hegyre szegeződött. A hegy ormát egyre sötétedő sűrű felhő takarta, amely egyre lejjebb ereszkedett, és végül az egész hegyet titokzatosság borította. A sötétből villámok cikáztak, és mennydörgés visszhangzott. „Az egész Sínai-hegy pedig füstölög vala, mivelhogy leszállott arra az Úr tűzben, és felmegy vala annak füstje, mint a kemencének füstje; és az egész hegy nagyon reng vala… És a kürt szava mindinkább erősödik vala.” (2Móz 19:18-19) Isten jelenlétének ez a megnyilatkozása olyan hatalmas volt, hogy egész Izrael remegett.
A mennydörgés és kürt hangja hirtelen elhallgatott. Félelmetes lett a csend. Isten a hegyen állt. Sűrű sötétség vette körül, és megszólalt a sötétből. Népe iránti mélységes szeretettől indítva kihirdette a Tízparancsolatot. Mózes így szólt: „Az Úr a Sínai-hegyről jött… tízezer szent közül jelent meg, jobbja felől tüzes törvény vala a számukra. Bizony, szereti Ő a népeket!Mind a kezednél vannak az Ő szentjei, odaszegődnek a te lábaidhoz, és hallgatják a te beszédeidet” (5Móz 33:2-3).
Amikor Isten a Sínai-hegyről kihirdette a törvényt, nemcsak a világegyetem fenséges és legfőbb tekintélyeként, hanem népe megváltójaként is kinyilatkoztatta magát(2Móz 20:2). Mivel Ő Megváltó, nemcsak Izraelnek, hanem az egész emberiségnek megparancsolta (Préd 12:15), engedelmeskedjenek a tíz tömör, minden részletre kiterjedő és határozott szabálynak, amely magában foglalja az embernek Isten és embertársai iránti kötelességeit.
Isten a következőket mondta: „Ne legyenek néked idegen isteneid énelőttem.
Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, amelyek fenn az égben, vagy amelyek alant a földön, vagy amelyek a vizekben, a föld alatt vannak.
Ne imádd, és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok, aki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad- és negyedíziglen, akik engem gyűlölnek. De irgalmasságot cselekszem ezeríziglen azokkal, akik engem szeretnek, és az én parancsolataimat megtartják.
Az Úrnak, a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, aki az ő nevét hiába felveszi.
Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt. Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat; de a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja; semmi dolgot se tégy azon, se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod; se barmod, se jövevényed, aki a te kapuidon belül van; mert hat napon teremté az Úr az eget és a Földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt.
Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszúideig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ád tenéked.
Ne ölj.
Ne paráználkodjál.
Ne lopj.
Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot.
Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, ami a te felebarátodé” (2Móz 20:3-17).
A törvény természete
Isten törvénye – a Tízparancsolat – Isten jellemének tükörképe, amely az erkölcsi, a lelki és a minden részletre kiterjedő, egyetemes elveket foglalja magában.
A törvényadó jellemének tükörképe. A Szentírás Isten tulajdonságaival azonosítja Isten törvényét. Akárcsak Isten, „az Úrnak törvénye tökéletes”, és „az Úrnak parancsolata világos” (Zsolt 19:8-9). „A törvény szent, és a parancsolat szent, igaz és jó.” (Róm 7:12) „Minden parancsolatod igazság. Régtől fogva tudom a te bizonyságaid felől, hogy azokat örökké állandókká tetted.” (Zsolt 119:151-152) Valóban, „minden parancsolatod igaz” (Zsolt 119:172).
Erkölcsi törvény. A Tízparancsolatban Isten elmondja, hogyan kell az embernek viselkednie. A Tízparancsolat meghatározza Teremtőnkkel és Megváltónkkal való viszonyunkat és embertársaink iránti kötelességünket. A Szentírás Isten törvényének áthágását bűnnek nevezi (1Jn 3:4).
Lelki törvény. „A törvény lelki.”(Róm 7:14) Ezért a törvénynek csak a Lélek gyümölcseit termő lelki ember tud engedelmeskedni (Jn 15:4; Gal 5:22-23). Isten Lelke teszi képessé az embert Isten akaratának cselekvésére (ApCsel 1:8; Zsolt 51:11-14). Ha Krisztusban maradunk, megkapjuk a szükséges erőt ahhoz, hogy dicsőségére gyümölcsöt teremhessünk (Jn 15:5).
Az emberi törvények csak a látható cselekedetekre vonatkoznak A Tízparancsolatnak azonban „nincs határa” (Zsolt 119:96); legtitkosabb gondolatainkra, vágyainkra és érzéseinkre is kiterjed, mint amilyen a féltékenység, irigység, kívánság és becsvágy. A Hegyibeszédben Jézus hangsúlyozta a törvény lelki kiterjedését, megvilágítva azt, hogy a törvény áthágása a szívben kezdődik (Mt 5:21-22, 27-28; Mk 7:21-23).
Pozitív törvény. A Tízparancsolat több, mint a tilalmak rövid sorozata. A Tízparancsolat nagy horderejű elveket tartalmaz. Nemcsak arra terjed ki, hogy mit nem szabad cselekednünk, hanem arra is, hogy mit kell cselekednünk. Nemcsak tartózkodnunk kell a bűnös cselekedetektől és gondolatoktól; meg kell tanulnunk jóra használni Isten adta képességeinket és ajándékainkat. Tehát minden nemleges parancsnak van egy igenlő párja.
Például a hatodik parancsolatnak: „Ne ölj!”, pozitív oldala is van: „Őrizd az életet!” „Isten azt akarja, hogy követői igyekezzenek mindazok jólétét és boldogságát elősegíteni, akik befolyásuk hatókörébe kerülnek. Mélyebb értelemben az evangéliumi megbízás – a megváltás és a Jézus Krisztusban való örök élet jó híre – a hatodik parancsolatban foglalt igenlő elven alapszik.”[1]
A Tízparancsolat törvényét „nem a tiltás, hanem az irgalom felől kell megközelíteni. Tilalmai az engedelmességből származó boldogság biztosítékai. Ha Krisztusban fogadjuk el, a Tízparancsolat megtisztítja jellemünket, s ezáltal boldoggá tesz bennünket az örökkévalóságban. Az engedelmes ember számára a Tízparancsolat védőfalat jelent. Isten jóságát szemléljük benne, aki az igazság változhatatlan elveinek kinyilatkoztatása által meg akarja oltalmazni az embert a törvényszegés okozta minden rossztól.”[2]
Egyszerű törvény. A Tízparancsolat mindenre kiterjed a maga egyszerű tömörségében. E parancsolatok olyan rövidek, hogy egy gyermek is hamar megtanulhatja kívülről azokat, mégis olyan sokrétűek, hogy minden előfordulható bűntettet érintenek.
„Isten törvényében nincs titokzatosság. Mindenki megértheti a benne foglalt nagy igazságot. A legszerényebb képességű ember is megértheti rendelkezéseit, életét és jellemét a benne foglalt mennyei zsinórmértékhez igazíthatja.”[3]
Az elvek törvénye. A Tízparancsolat minden helyes elv összefoglalása, minden korszak emberiségének szól. A Szentírás ezt mondja: „Istent féljed, és az Ő parancsolatait megtartsad; mert ez az embernek fő dolga!” (Préd 12:15).
A Tízparancsolat – a tíz ige (2Móz 34:28) – két részből áll. Ezt jelzi a két kőtábla, amelyre Isten ráírta (5Móz 4:13). Az első négy parancsolat Teremtőnk és Megváltónk iránti kötelességünket, az utolsó hat pedig az emberek iránti kötelességünket szabályozza.[4]
Ez a két részre osztás a szeretet két nagy alapelvéből származik, amely alapján Isten irányítja országát: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, és minden erődből és teljes elmédből; és a te felebarátodat, mint magadat” (Lk 10:27, vö. 5Móz 6:4-5; 3Móz 19:18). Aki követi ezeket az elveket, az összhangban lesz a Tízparancsolattal, mert a parancsolatok ezeket az elveket részletesebben fejezik ki.
Az első parancsolat az igaz Isten kizárólagos imádását írja elő. A második megtiltja a bálványimádást.[5]A harmadik elítéli Isten nevének tiszteletlen emlegetését, beleértve a hamis esküt. A negyedik a szombat megtartására szólít, és az igaz Istent a Menny és a Föld teremtőjeként mutatja be.
Az ötödik parancsolat kimondja, hogy a gyermekek engedelmeskedjenek, szüleiknek, Isten olyan eszközeinek, akiknek tovább kell adniuk kinyilatkoztatott akaratát az utánuk következő nemzedékeknek (lásd 5Móz 4:6-9; 6:1-7). A hatodik védi az életet, mint szent dolgot. A hetedik megparancsolja az erkölcsi tisztaságot, és oltalmazza a házastársi kapcsolatot. A nyolcadik védi a tulajdont. A kilencedik őrzi az igazmondást, és óv a becstelenségtől. A tizedik pedig minden emberi kapcsolat gyökerét érinti, mert megtiltja a mások tulajdonának kívánását.[6]
Páratlan törvény. A Tízparancsolatnak az a csodálatos sajátossága, hogy Isten az egész nép számára hallhatóan mondta e szavakat (5Móz 5:22). Nem bízta ezt a törvényt a feledékeny emberi értelemre, hanem a parancsolatokat saját ujjával véste két kőtáblára, amelyet a templom frigyládájában kellett őrizni (2Móz 31:18; 5Móz 10:2).
Isten úgy segítette Izraelt a parancsolatok alkalmazásában, hogy kiegészítő törvényeket adott, amelyek részletezték a vele és egymással való viszonyukat. E törvények egyrészt Izrael polgári ügyeire összpontosultak (polgári törvények), másrészt a szentélyszolgálat szertartásait szabályozták (ceremoniális törvények). Isten e kiegészítő törvényeket közvetítőn, Mózesen keresztül közölte a néppel, aki beírta ezeket a „törvénykönyvbe”, és azt az Isten „szövetségládája oldalához” tette (5Móz 31:25-26) – nem a ládába, ahova Isten legfőbb kinyilatkoztatását, a Tízparancsolatot helyezte. Ezeket a kiegészítő törvényeket Mózes törvényének könyveként (Józs 8:31; Neh 8:1; 2Krón 25:4) vagy egyszerűen Mózes törvényeként (2Kir 23:25; 2Krón 23:18) ismerték.[7]
Gyönyörűséges törvény. Isten törvénye megérinti a lelket. Így szólt a zsoltáríró: „Mely igen szeretem a te törvényedet, egész napestig arról gondolkodom!” „Inkább szeretem… a te parancsolataidat, mint az aranyat, mint a legtisztább aranyat.” Még amikor „nyomorúság és keserűség ért engem… a te parancsolataid gyönyörűségeim nékem” (Zsolt 119:97, 127, 143). Azoknak, akik szeretik Istent, „az Ő parancsolatai… nem nehezek” (1Jn 5:3). A törvényszegők tartják a törvényt súlyos igának, hiszen a bűnös ember „Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti” (Róm 8:7).
A törvény célja
Isten azért adta a törvényt, hogy általa népe sok-sok áldásban részesüljön, és olyan kapcsolatba léphessen vele, amely az üdvösségét munkálja. Figyeljük meg az alábbi jellegzetes célokat!
Kinyilatkoztatja Isten akaratát az emberiségnek. A Tízparancsolat – mint Isten jellemének és szeretetének kifejezője – kinyilatkoztatja, mi Isten akarata és célja az emberiséggel. Isten tökéletes engedelmességet kíván, „mert ha valaki az egész törvényt megtartja is, de vét egy ellen, az egésznek megrontásában bűnös” (Jak 2:10). A törvény – mint az élet szabálya iránti engedelmesség – elengedhetetlen az üdvösséghez. Krisztus ezt mondta: „Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat” (Mt 19:17). Ez az engedelmesség csakis a bennünk lakozó Szentlélek segítségével lehetséges.
Isten szövetségének alapja. Mózes leírta a Tízparancsolatot – az egyéb magyarázó törvényekkel együtt – a szövetség könyvének nevezett könyvbe (2Móz 20:1-24:8).[8] Később a Tízparancsolatot „a szövetségnek tábláiként” nevezte, jelezve ezzel fontosságukat, mert az örökkévaló szövetség alapját képezik (5Móz 9:9; vö. 4:13; egyéb tájékoztatást a szövetségről lásd e könyv 7. fejezetében).
Az ítélet mércéje. „Minden parancsolatod igaz”, ugyanúgy, mint Isten (Zsolt 119:172). Ezért a törvény az igazság zsinórmértéke. Isten nem lelkiismeretünk, hanem ezeknek az igaz elveknek az alapján fog megítélni mindnyájunkat. „Az Istent féljed, és az ő parancsolatait megtartsad” – mondja a Szentírás -, „…mert minden cselekedetet az Isten ítéletre előhoz, minden titkos dologgal, akár jó, akár gonosz legyen az” (Préd 12:15-16; vö. Jak 2:12).
Az emberek lelkiismerete különböző. Egyeseké „erőtelen”, míg másoké „megfertőztetett”, „gonosz” vagy „meg van bélyegezve” (1Kor 8:7, 12; Tit 1:15; Zsid 10:22; 1Tim 4:2). Mint az órát, bármilyen jól is működik, pontos mércéhez kell „beállítani”, hogy használható legyen. Lelkiismeretünk azt mondja, helyesen kell cselekednünk, de azt nem mondja meg, hogy mi a helyes. Csak az Isten nagy mércéjéhez, törvényéhez igazított lelkiismeret tarthat vissza bennünket a bűnbeeséstől.[9]
Megmutatja, mi a bűn. A Tízparancsolat nélkül az ember nem láthatja tisztán Isten szentségét, saját bűnösségét és a megtérés szükségességét.
Ha az ember nem tudja, hogy áthágta Isten törvényét, elveszett állapotát sem érzékeli, és azt sem, hogy szüksége van Krisztus engesztelő vérére.
A törvény olyan, mint a tükör (lásd Jak 1:23-25), amelyben az ember meglátja valóságos állapotát. Azok, akik belenéznek, Isten igaz jellemével ellentétben, meglátják jellemük fogyatékosságait. Tehát az erkölcsi törvény megmutatja, hogy Isten előtt az egész világ bűnös (Róm 3:19), és mindenkinek számot kell adnia magáról Istennek.
„A bűn ismerete a törvény által vagyon” (Róm 3:20), mert „a bűn… a törvénytelenség” (1Jn 3:4). Pál világosan mondta: „A bűnt nem ismertem, hanem csak a törvény által” (Róm 7:7). A törvény meggyőzi a bűnösöket bűnös voltukról, felismerteti velük, hogy a haragvó Isten ítélete alatt vannak. Ebből megértik, hogy képtelenek segíteni magukon.
Eszköz a megtéréshez. Isten törvénye az az eszköz, amellyel a Szentlélek az embert megtéréshez akarja vezetni. „Az Úrnak törvénye tökéletes, megeleveníti a lelket.” (Zsolt 19:8) Meglátva valódi jellemünket, felismerjük, hogy bűnösök vagyunk; halálra vagyunk ítélve, és nincs semmi reményünk – és felfogjuk, hogy Megváltóra van szükségünk. Ekkor számunkra sokat jelent az evangélium jó híre. A törvény Krisztushoz vezet, az egyetlenhez, aki megszabadíthat kétségbeejtő helyzetünkből.[10] E tény fényében hivatkozott Pál mind az erkölcsi, mind a szertartási törvényre, mint „Krisztusra vezérlő mesterre”, „hogy hitből igazuljunk meg” (Gal 3:24).[11]
A törvény felfedi bűnünket, de nem menthet meg bennünket. Ahogy vízzel megtisztíthatjuk piszkos arcunkat, hasonlóképpen, Isten erkölcsi törvényében meglátva, mire van szükségünk, „a bűn és tisztátalanság ellen” (Zak 13:1) megnyitott forrásból merítve, megtisztulunk „a Bárány vérében” (Jel 7:14). Krisztusra kell néznünk, „és amikor meglátjuk őt… a Golgota keresztjén az egész világ bűne alatt haldokolni, a Szentlélek megmutatja… hogyan viszonyul Isten azokhoz, akik megbánják törvényszegéseiket”.[12] Ekkor reménységgel telik meg a lelkünk, és kezünket hittel az örök élet ajándékát felkínáló Megváltó felé nyújtjuk (Jn 3:16).
Igazi szabadságot kínál. Krisztus azt mondta., hogy „mindaz, aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek” (Jn 8:34). Ha áthágjuk Isten törvényét, nem vagyunk szabadok; de a Tízparancsolat iránti engedelmesség igazi szabadságot ad. Az Isten törvényének korlátain belüli élet bűntől való szabadságot jelent; a bűn minden kísérő jelenségétől való szabadságot; az életerőnket felőrlő állandó aggodalomtól, lelkiismeret furdalástól, növekvő bűntudattól való szabadságot. A zsoltáríró ezt mondta: „Tágas téren járok, mert a te határozataidat keresem.” (Zsolt 119:45) Jakab a Tízparancsolatra, mint „a királyi törvényre”, „a szabadság tökéletes törvényére” hivatkozott (Jak 2:8; 1:25).
Hogy megkaphassuk ezt a szabadságot, Jézus hív bennünket, hogy menjünk hozzá bűnterheinkkel. Cserébe felkínálja az Ő igáját, amely könnyű (Mt 11:29-30). Az iga a szolgálat eszköze. A teher megosztásával az iga megkönnyíti a feladatok teljesítését. Krisztus felkínálja, hogy velünk együtt hordja igánkat. Az iga maga a törvény. „A munkást Isten akaratához köti a szeretet nagyszerű törvénye, amelyet Isten az Édenben kinyilatkoztatott, a Sínai hegyen kihirdetett, és az újszövetségben a szívbe írt.”[13] Amikor Krisztussal közös igában járunk, Ő viseli a súlyos terhet, és örömtelivé teszi az engedelmességet. Az Ő segítségével sikerül az, ami azelőtt lehetetlen volt. Így a szívünkbe írt törvény gyönyörűséggé és örömmé válik. Szabadok vagyunk, mert Isten parancsait akarjuk teljesíteni.
Ha a törvényt Krisztus szabadító ereje nélkül nézzük, nem szabadulunk meg a bűntől. De Isten megmentő kegyelme, amely nem hatálytalanítja a törvényt, a bűntől szabadító erőt kínálja, mert „ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság” (2Kor 3:17).
Határt szab a bűnnek, és áldást hoz. Az egész világot behálózó és egyre nagyobb méreteket öltő bűncselekmény áradat – az erőszak, az erkölcstelenség és a gonoszság – a Tízparancsolat mellőzésének következménye. Ahol ezt a törvényt elfogadják, ott határt szab a bűnnek, helyes tettekre indít, és az igazság megvalósításának eszközévé lesz. Az elveit törvényeikbe iktató nemzetek nagy áldást tapasztaltak, viszont ezeknek az elveknek az elhagyása biztos hanyatlást von maga után.
Az ótestamentumi időkben Isten gyakran a törvénye iránti engedelmességük arányában áldott meg népeket és egyéneket. „Az igazság felmagasztalja a nemzetet” -mondja az Írás -, és „igazsággal erősíttetik meg a királyi szék” (Péld 14:34; 16:12). Azokat pedig, akik nem engedelmeskedtek Isten parancsainak, csapások sújtották(Zsolt 89:32-33). „Az Úrnak átka van a gonosznak házán; de az igazaknak lakhelyét megáldja.” (Péld 3:33; vö. 3Móz 26; 5Móz 28) Ez az általános elv ma is áll.[14]
A törvény örök érvényűsége
Mivel a Tízparancsolat, az erkölcsi törvény Isten jellemének visszatükröződése, elvei nem időlegesek vagy körülményektől függők, hanem tökéletesek, változhatatlanok és állandó érvényűek az emberiség számára. A keresztények századokon át szilárdan vallják Isten törvényének örökkévaló voltát, és meg vannak győződve arról, hogy az minden korra érvényes.[15]
Törvény a Sínain történtek előtt. A törvény már létezett, mielőtt Isten kihirdette Izraelnek a Tízparancsolatot. Ha a Sínain történtek előtt nem lett volna törvény, bűn sem lett volna, mert „a bűn… a törvénytelenség” (1 Jn 3:4). Az, hogy Lucifer és angyalai vétkeztek, azt bizonyítja, hogy már a teremtés előtt is volt törvény (2Pt 2:4).
Amikor Isten Ádámot és Évát a saját képmására megteremtette, lelkükbe plántálta a törvény erkölcsi elveit, természetessé téve számukra akaratának cselekvését. Törvényszegésük ismertette meg a bűnt az emberiséggel (Róm 5:12).
Később Isten azt mondta Ábrahámról, hogy „hallgat Ábrahám az én szavamra; és megtartotta a megtartandókat, parancsolataimat, rendeléseimet és törvényeimet” (1Móz 26:4-5). Mózes már a Sínain történtek előtt tanította Isten rendeléseit és törvényeit (2Móz 16; 18:16). Mózes első könyvének tanulmányozásából kiderül, hogy a Tízparancsolatot jól ismerték már a sínai-hegyi események előtt is. Ez a könyv világossá teszi, hogy még mielőtt Isten kihirdette a Tízparancsolatot, az emberek tisztában voltak azzal, miszerint mindaz helytelen, amit a Tízparancsolat megtilt.[16] Az erkölcsi törvény általános ismerete mutatja, Isten gondoskodott arról, hogy az emberiség tudomást szerezzen a Tízparancsolatról.
Törvény a Sínainál. Egyiptomban, az igaz Istent nem ismerő nép fogságában hosszú ideig sínylődő Izrael (2Móz 5:2) a bálványimádás és romlottság légkörében élt. Ennek következményeképpen Isten szentségéről, tisztaságáról és erkölcsi elveiről alkotott fogalmaik nagyon eltompultak. Rabszolgaságuk nehézzé tette számukra az istentiszteletet.
Kétségbeesett segélykiáltásukra válaszként Isten megemlékezett Ábrahámmal kötött szövetségéről, és elhatározta, kiszabadítja népét ebből a „vaskohóból” (5Móz 4: 20 – új prot. ford.), és olyan országba viszi őket, ahol megtarthatják rendeléseit, és megőrizhetik törvényeit (Zsolt 105:43-45).
Szabadulásuk után elvitte őket a Sínai hegyhez, hogy kinyilatkoztassa nekik az erkölcsi törvényt, uralmának alapelveit és a szertartási törvényt is, amelyből megtanulhatták, hogy a Megváltó engesztelő áldozata által üdvözülhetnek. A Sínai-hegyen Isten közvetlenül, világos, egyszerű szavakkal mondta el a törvényt, „a bűnnek okáért” (Gal 3:19), „hogy felette igen bűnös legyen a bűn a parancsolat által” (Róm 7:13). A zsidók csak akkor ismerték fel törvényszegésüket, döbbentek rá kétségbeejtő állapotukra, és akkor látták meg, hogy megváltásra van szükségük, amikor az erkölcsi törvény által éles megvilágításba került eltorzult jellemük.
A törvény Krisztus visszajövetele előtt. A Biblia kinyilatkoztatja, hogy Isten törvénye Sátán támadásának tárgya, és az ősellenség törvény elleni harca közvetlenül a második advent előtt lesz a legerősebb. A prófécia jelzi, hogy Sátán ráveszi majd az emberek nagy többségét az Istennel szembeni engedetlenségre (Jel 12:9). A „fenevad” hatalma által (kényszerítve) a világ figyelmét Isten helyett önmagára fogja irányítani (Jel 13:3; e könyv 12. fejezetében bővebbet megtudhatunk ezekről a próféciákról).
1. A megtámadott törvény. Dániel 7. fejezete ezt a hatalmat kis szarvként ábrázolja. Ez a fejezet négy nagy fenevadról beszél, amelyet Krisztus kora óta a bibliamagyarázók a négy világhatalommal – Babilonnal, Médó-Perzsiával, Görögországgal és Rómával azonosítanak. A negyedik fenevad tíz szarva azokat az országokat jelképezi, amelyekre bukásakor a Római birodalom szétdarabolódott (Kr. u. 476-ban).[17]
Dániel látomása a kicsiny szarvra, a tíz szarv között támadó rettenetes, istenkáromló hatalomra összpontosul, jelezve, hogy a római birodalom felbomlása után egy félelmetes hatalom keletkezik. Ez a hatalom, amely megkísérli megváltoztatni Isten törvényét (Dán 7:25), Krisztus visszajöveteléig fennmarad (lásd e könyv 19. fejezetét). Ez a támadás bizonyítja, hogy a törvény állandó fontossággal bír a megváltás tervében. A látomás vége azzal nyugtatja meg Isten népét, hogy ennek a birodalomnak nem sikerül eltörölni a törvényt, mert az ítélet elpusztítja a kis szarvat (Dán 7:11, 26-28).
2. A szentek védelmezik a törvényt. A második adventet váró szenteket engedelmesség jellemzi. A végső küzdelemben összefognak, és kiállnak Isten törvénye mellett. A Szentírás e szavakkal jellemzi őket: „akik megtartják Isten parancsait, akiknél megvan Jézus bizonyságtétele” (Jel 12:17; 14:12 – új prot. ford.), és türelmesen várják Krisztus visszajövetelét.
Ez a nép a második adventre készülve hirdeti az evangéliumot, és másokat is az Úrnak, mint Teremtőnek az imádására hív (Jel 14:6-7). Azok, akik szeretik és imádják Istent, engedelmeskednek is neki; ahogy János mondta: „Az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az ő parancsolatait; az ő parancsolatai pedig nem nehezek” (1Jn 5:3).
3. Isten ítéletei és a törvény. A hét utolsó csapás, amellyel Isten az engedetleneket bünteti, a templomból, „a mennyben a bizonyságtétel sátorának templomából” indul ki (Jel 15:5). Izrael jól ismerte a bizonyságtétel sátora kifejezést; ez a Mózes által épített sátort jelentette (4Móz 1:50, 53; 17:8; 18:2). Azért nevezték így, mert a sátorban foglalt helyet „a bizonyság ládája” (2Móz 26:34), és benne volt „a bizonyság két táblája” (2Móz 31:18). Tehát a Tízparancsolat a „bizonyság”, amely az emberiségnek bizonyságot tesz Isten akaratáról (2Móz 34:28-29).
Jelenések 15:5 pedig „a bizonyságtétel sátorának templomáról beszél, amely a „mennyben” van. Mózes temploma csak a mennyei templom hasonmása volt (2Móz 25:8, 40; vö. Zsid 8:1-5); a Tízparancsolat eredeti példánya a mennyei templomban van. Az is bizonyítja a Tízparancsolat örök érvényűségét, hogy a végső ítélet szorosan összefügg Isten törvényének áthágásával.
A Jelenések könyve azt is leírja, hogy a mennyei templom megnyílik, és láthatóvá lesz Isten szövetségének ládája (Jel 11:19). A szövetség ládája kifejezés a földi sátor ládájára utal, amelyben „a szövetségnek táblái” voltak (2Móz 34:27; vö. 4Móz 10:33; 5Móz 9:9). A szövetség ládája a mennyei templomban az eredeti frigyláda, amely az örökkévaló szövetség igéit – az eredeti Tízparancsolatot – tartalmazza. Ezért világos, hogy Isten végső ítéletének ideje a világ felett (Jel 11:18) összefügg a mennyei templom megnyílásával és a Tízparancsolatot tartalmazó frigyláda előtérbe kerülésével. Ez a kép megfelelően ábrázolja Isten törvényét, mint az ítélet zsinórmértékét.
A törvény és az evangélium
A megváltás ajándék; nem a törvény cselekvéséért, hanem kegyelemből, hit által kapjuk (Ef 2:8). „Nincs olyan törvényes cselekedet, nincs olyan igyekezet, bármenynyire méltó is a dicséretre, nincs olyan jó cselekedet – legyen az sok vagy kevés, áldozatos vagy nem az -, amely valamiképpen megigazíthatná a bűnöst (Tit 3:5; Róm 3:20).”[18] Az egész Szentírásban tökéletes az összhang a törvény és az evangélium között; az egyik alátámasztja a másikat.
A törvény és az evangélium a Sínai előtt. Amikor Ádám és Éva vétkezett, megismerte a bűntudatot, a félelmet, a hiányérzetet (1Móz 3:10). Isten nem az őket elítélő törvény hatálytalanításával elégítette ki szükségletüket, hanem felkínálta nekik az evangéliumot, amely visszaállítja az embernek a Istennel való közösségét, és őt engedelmességhez segíti.
Ez az evangélium a Megváltó általi üdvösség ígéretét tartalmazta. A Megváltó az asszony magva, aki eljön egy napon, és legyőzi a gonoszt (1Móz 3:15). Az Isten által elrendelt áldozati rendszer fontos igazságot tanított az engesztelésről: bocsánat csak vérontás által – a Megváltó halála által – lehetséges. Ha hittek abban, hogy az állatáldozat jelképezi a Megváltó értük való engesztelő halálát, bűnbocsánatot nyertek.[19] Kegyelem által megmenekültek.
Ez az evangéliumi ígéret volt az Istennel kötött örökkévaló szövetség középpontja. Isten kegyelemből kínálta fel az emberiségnek ezt a szövetséget (1Móz 12:1-3; 15:4-5; 17:1-9), amely szorosan összefüggött az Isten törvénye iránti engedelmességgel (1Móz 18:18-19; 26:4-5). Isten szövetségében a jótálló, Isten Fia volt az evangélium középpontja, „a Bárány”, „aki megöletett e világ alapítása óta” (Jel 13:8). Amikor Ádám és Éva vétkezett, Isten kegyelme azonnal életbe lépett. Dávid ezt mondta: „Az Úr kegyelme öröktől fogva való, és örökkévaló az Őt félőkön… azokon, akik megtartják az Ő szövetségét, és megemlékeznek az Ő parancsolatairól, hogy azokat megcselekedjék” (Zsolt 103: 17-18).
A törvény és az evangélium a Sínainál. A Tízparancsolat és az evangélium között szoros kapcsolat van. A törvényhez írt bevezetés például Istenre, mint Szabadítóra utal (2Móz 20:2). A Tízparancsolat kihirdetése után Isten megparancsolta Izraelnek, hogy építsen oltárt, és kezdje el bemutatni a megmentő kegyelmét kinyilatkoztató áldozatokat.
A Sínai-hegy volt az a hely, ahol Isten kinyilatkoztatta Mózesnek a szent sátor építését és az abban végzendő szertartási törvény nagy részét. Isten ott akart találkozni és lakni népével, hogy rájuk árassza áldásait, és megbocsássa bűnüket (2Móz 24:9 – 31:18). A sínai események előtti egyszerű áldozati rendszernek ez a kibővített formája előre jelezte Krisztus közbenjárói munkáját, amelynek célja a bűnösök megváltása és Isten törvénye tekintélyének és szentségének megvédése volt.
Isten lakóhelye a földi templomban, a szentek szentjében, a Tízparancsolatot tartalmazó frigyláda fölött volt. A templomszolgálat minden része a Megváltót jelképezte. A vérző állatok a Megváltó engesztelő halálára mutattak, amely megmenti az emberiséget a törvény kárhoztatásától (lásd a 4. és a 9. fejezetet).
A Tízparancsolat a frigyládába került, a szertartási törvényeket pedig az Isten által adott polgári rendszabályokkal együtt Mózes beírta „a törvénykönyvbe”. Ennek a könyvnek a helye a szövetség ládája mellett volt, hogy ott „tanúskodjék” a nép ellen (5Móz 31:26 – új prot. ford.). Valahányszor vétkeztek, ez a „tanú” elítélte tetteiket, és bonyolult követelményeket támasztott az Istennel való megbékélésre. A Sínai hegytől Krisztus haláláig a Tízparancsolat áthágói a szertartási törvény szolgálataival ábrázolt evangéliumba vetett hit által reményt, bocsánatot nyertek, és megtisztultak.
A törvény és az evangélium Krisztus kereszthalála után. Sok keresztény felismerte a Biblia ama tanítását, hogy míg Krisztus halála a szertartási törvényt eltörölte, az erkölcsi törvény folyamatos érvényességét megerősítette.[20] Figyeljük meg a bizonyítékokat!
1. A szertartási törvény. Amikor Krisztus meghalt, az áldozati rendszer prófétikus jelképe valósággá lett. Megvalósult az, amit az előkép jelzett, így a szertartási törvény megszűnt. Századokkal korábban Dániel megjövendölte, hogy a Messiás halála „véget vet a véres áldozatnak és az ételáldozatnak” (Dán 9:27; lásd e könyv 4. fejezetét). Amikor Jézus meghalt, a templom kárpitja a tetejétől az aljáig természetfeletti módon kettészakadt (Mt 27:51), jelezve, hogy a templomszolgálat jelentősége véget ért.
Bár a szertartási törvény Krisztus halála előtt nagyon fontos szerepet töltött be, sok tekintetben hiányos volt, lévén csak „a jövendő jóknak árnyéka” (Zsid 10:1); időleges célt szolgált, és Isten népét csak „a megjobbulás idejéig” kötelezte (Zsid 9:10; vö. Gal 3:19), amíg Krisztus, Isten igaz Báránya meg nem halt.
Krisztus halálakor a szertartási törvény érvénye véget ért. Krisztus engesztelő halála minden bűnre megbocsátást kínált, és „eltörölte a parancsolatokban ellenünk szóló kézírást, amely ellenünkre volt nékünk, és azt eltette az útból, odaszegezvén azt a keresztfára” (Kol 2:14; vö. 5Móz 31:26). Nem volt már szükség bonyolult szertartásokra, amelyek egyáltalán nem tudták lemosni a bűntetteket, sem megtisztítani a lelkiismeretet (Zsid 10:4; 9:9, 14). Nem volt több gond a szertartási törvényekre, sem az étel- és italáldozatokra, különböző ünnepek (húsvét, pünkösd stb.), újhold vagy szertartási szombatok ünneplését előíró bonyolult követelményekre (Kol 2:16; vö. Zsid 9:10), mivel ezek a törvények „csak árnyékai a következendő dolgoknak” (Kol 2:17).[21]
Jézus halála után semmi szükség nem volt arra, hogy a hívők árnyékokkal, Krisztus valóságának tükörképeivel foglalkozzanak. Most közvetlenül mehetnek a Megváltóhoz, mert „a valóság a Krisztus” (Kol 2:17).
Ahogy a zsidók magyarázták, a szertartási törvény válaszfal lett közöttük és más nemzetek között. Akadályozta küldetésük teljesítését, hogy Isten dicsőségével bevilágítsák a világot. Krisztus halála eltörölte „a parancsolatoknak tételekben való törvényét”, lerontván a pogányok és zsidók közötti „közbevetett választófalat”, hogy létrehozzon Krisztusban egy új családot, az „egy testben a keresztfa által” megbékített hívők családját (Ef 2:14-16).
2. A Tízparancsolat és a kereszt. Krisztus halála egyrészt megszüntette a szertartási törvény érvényességét, másrészt megerősítette a Tízparancsolatét. Krisztus elvette a törvény átkát, és megszabadította a hívőket annak kárhoztatásától. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a törvény megszűnt, és nyugodtan meg lehet sérteni az elveit. A törvény örök érvényűségéről szóló sok-sok bibliai bizonyságtétel cáfolja ezt a nézetet.
Helytálló az, amit Kálvin mondott. „Nem szabad azt képzelnünk, hogy Krisztus eljövetele megszabadított bennünket a törvény tekintélyétől; mert ez a hívő és a szent élet örök szabálya, és ezért olyan változhatatlan, mint Isten igazságossága.”[22]
Pál megmagyarázta, milyen viszony van egyrészről az engedelmesség, másrészről a megmentő kegyelem evangéliuma között. A hívőket szent életre szólítva, kérte, szánják oda magukat „az igazságnak fegyvereiül az Istennek. Mert a bűn ti rajtatok nem uralkodik; mert nem vagytok a törvény alatt, hanem kegyelem alatt” (Róm 6:13-14). Tehát a keresztények nem azért tartják meg a törvényt, hogy üdvözüljenek. Azokat, akik ezt megpróbálják, a bűn még inkább fogságában tartja. „Ameddig az ember a törvény alatt van, a bűn uralkodik rajta, mert a törvény nem mentheti meg az embert sem a kárhoztatástól, sem a bűn hatalmától. De azok, akik kegyelem alatt vannak, nemcsak megmenekülnek a kárhoztatástól (Róm 8:1), hanem erőt is kapnak a győzelemhez (Róm 6:4). Tehát a bűn többé nem uralkodik rajtuk.”[23]
„A törvény vége Krisztus, minden hívőnek igazságára” – tette hozzá Pál (Róm 10:4). Tehát mindazok, akik hisznek Krisztusban, felismerik, hogy Ő a törvénynek – mint a megigazuláshoz vezető útnak – vége. Önmagunkban bűnösök vagyunk, de Jézus Krisztusban igazak, a nekünk tulajdonított igazsága által.[24]
Kegyelem alatt lenni nem azt jelenti, hogy a hívő ember nyugodtan vétkezhet, „hogy a kegyelem annál nagyobb legyen” (Róm 6:1). Inkább a kegyelem erőt ad a bűn feletti győzelemhez. „Nincsen immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, akik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint.” (Róm 8:1)
Krisztus halála naggyá tette a törvényt, megvédve annak egyetemes tekintélyét. Ha a Tízparancsolatot meg lehetett volna változtatni, Krisztusnak nem kellett volna meghalnia. De mivel ez a törvény tökéletes és változhatatlan, áthágásáért halállal kellett fizetni. Kereszthalálával Krisztus teljes mértékben eleget tett ennek, lehetővé téve az örök életet mindazok számára, akik elfogadják dicsőséges áldozatát.
A törvény iránti engedelmesség
Nem lehet az üdvösséget jó cselekedetekkel megszerezni. Az engedelmesség Krisztus megmentő kegyelmének gyümölcse. E csodálatos kegyelem által, amely különösen a kereszten mutatkozott meg, Isten megszabadítja népét a bűn büntetésétől és átkától. Bár bűnösök voltak, Krisztus feláldozta életét, hogy megajándékozhassa őket az örök élettel. Isten végtelen szeretete a bűnbánó bűnösben viszontszeretetet ébreszt, ami engedelmességben mutatkozik meg az oly bőven kínált kegyelem által. Az engedelmesség áldásait ismerő hívők, akik megértik, hogy Isten fontosnak tartja a törvényt, vágyakoznak arra, hogy Krisztus szerinti életet éljenek.
Krisztus és a törvény. Krisztus a legteljesebb mértékben tisztelte a Tízparancsolatot. Ő, a nagy „VAGYOK”, hirdette ki a Sínai-hegyről az Atya erkölcsi törvényét (Jn 8:58; 2Móz 3:14; lásd e könyv 4. fejezetét). Földi küldetése magában foglalta, hogy „a törvényt naggyá teszi, és dicsőségessé” (Ésa 42:21). A zsoltárok egyik szakasza, amelyet az Újtestamentum Krisztusra vonatkoztat, világossá teszi, hogyan vélekedett a Megváltó a törvényről: „Hogy teljesítsem a te akaratodat; ezt kedvelem, én Istenem, a te törvényed keblem közepette van” (Zsolt 40-9; vö. Zsid 10:5, 7).
Krisztus evangéliuma olyan hitet ébreszt, amely szilárdan vallja a Tízparancsolat érvényét. „A törvényt… hiábavalóvá tesszük-e a hit által? – kérdezte Pál. – Távol legyen! Sőt, inkább a törvényt megerősítjük” (Róm 3:31).
Tehát Krisztus nemcsak azért jött, hogy megváltsa az embert, hanem azért is, hogy visszaállítsa Isten törvényének tekintélyét és szentségét, bemutatva az embereknek a törvény fenségét és dicsőségét, és példát adva, hogyan kell viszonyulnunk hozzá. Krisztus követőinek, a keresztényeknek naggyá kell tenniük a törvényt a saját életükben. Krisztus szeretettel engedelmeskedett. Így adott hangsúlyt annak, hogy követőinek is meg kell tartaniuk a törvényt. Amikor az örök élet feltételeiről érdeklődtek tőle, így válaszolt: „Ha… be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat.” (Mt 19:17) Mindenkit óvott ennek az elvnek a megszegésétől. „Nem minden, aki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” A törvényszegők nem léphetnek be oda (Mt 7:21-23).
Krisztus betöltötte a törvényt – nem megszüntetésével, hanem engedelmes életével. „Bizony, mondom néktek – szólt -, míg az ég és a Föld elmúlik, a törvényből egy jót a vagy egyetlen pontocska el nem múlik” (Mt 5:18). Krisztus hangsúlyozta, hogy Isten törvényének fő célját mindig szem előtt kell tartani, teljes szívünkből, lelkünkből, elménkből szeretni az Urat, és felebarátunkat, mint magunkat (Mt 22: 37-38). De nem azt akarta, hogy követői úgy szeressék egymást, ahogy a világ értelmezi a szeretetet, önzőn vagy érzelgősen.
Hogy megmagyarázza, milyen az a szeretet, amelyről beszélt, Krisztus „új parancsolatot” adott (Jn 13:34). Ennek az új parancsolatnak nem az volt a szerepe, hogy elfoglalja a Tízparancsolat helyét, hanem az, hogy „bemutassa, milyen is az igazi önzetlen szeretet, az a szeretet, amilyenre a Földön soha azelőtt nem volt példa. Ilyen értelemben lehet parancsolatát újnak nevezni. Ez nemcsak egyszerűen kötelezte őket, hogy szeressék egymást, hanem hogy úgy szeressék egymást, „amiképpen én szerettelek titeket” (Jn 15:12). Ez is bizonyítja, hogyan tette Krisztus naggyá Atyja törvényét.”[25]
Az engedelmességben nyilvánul meg ez a szeretet. Jézus mondta: „Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok.” (Jn 14:15) „Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben; amiképpen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében.” (Jn 15:10) Hasonlóképpen mi is, ha szeretjük Isten népét, szeretjük Istent is, és „az ő parancsolatait megtartjuk” (1Jn 2:3).
Csak akkor tudunk szívből engedelmeskedni, ha Krisztusban maradunk. „Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanem ha a szőlőtőkén marad – mondta Krisztus -, akképpen ti sem, hanem ha énbennem maradtok… Aki énbennem marad, én pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt; mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek” (Jn 15:4-5). Hogy Krisztusban maradjunk, énünket keresztre kell feszítenünk, és tapasztalnunk kell azt,amiről Pál így írt: „Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus” (Gal 2:20). Aki így él, annak Krisztus teljesítheti újszövetségi ígéretét: „Adom az én törvényemet az ő elméjükbe, és az ő szívükbe írom azokat, és leszek nekik Istenük, és ők lesznek nekem népem” (Zsid 8:10).
Az engedelmesség áldásai. Az engedelmesség formálja a keresztény jellemét, és a jóság érzetét kelti benne, miközben növekszik, mint „most született csecsemő”, és Krisztus képmására formálódik (lásd 1Pt 2:2; 2Kor 3:18). A bűnösből Isten gyermekévé alakulás bizonyságot tesz Krisztus erejéről.
A Szentírás kijelenti, hogy „boldogok”mindazok, „akik az Úr törvényében járnak”(Zsolt 119:1); boldog, akinek „az Úr törvényében van gyönyörűsége”, és aki „az Ő törvényéről gondolkodik éjjel és nappal” (Zsolt 1:2). Az engedelmességnek sok áldása van. (1) bölcsesség és értelem (Zsolt 119:98-99); (2) békesség (Zsolt 119:165; (Ésa 48:18); (3) igazság (5Móz 6:25; Ésa 48:18); (4) erkölcsi tisztaság (Péld 7:1-5); (5) az igazság ismerete (Jn 7:17); (6) védelem a betegség ellen (2Móz 15:26); (7) hosszú élet (Péld 3:1-2; 4:10, 22); és (8) az imameghallgatás bizonyossága (1Jn 3:22; vö. Zsolt 66:18).
Isten, amikor engedelmességre szólít, sok-sok áldást ígér (3Móz 26:3-10; 5Móz 28:1-12). Ha engedelmeskedünk, Isten „különleges tulajdona”, „papi királyság” és „szent nép” leszünk (2Móz 19:5-6 – új kat ford.; vö.1Pt 2:5, 9), „a Földnek minden népénél feljebbvalóvá tesz”, „fejjé… és nem farkká” (5Móz 28:1, 13).
Lábjegyzet
| 1. | Holbrook, „What God’s Law Means to Me”, Adventist Review, 1987. január 15., 16. oldal | |
| 2. | White, Selected Messages, 1/235. oldal | |
| 3. | I. m. 1/218. oldal | |
| 4. | Vö. The Westminster Confession of Faith, A. D. 1647, XIX. fejezet, Philip Schaff; The Creeds of Christendom, 3/640-644. oldal | |
| 5. | Lásd Taylor G. Bunch, The Ten Commandments (Washington D. C.; Review and Herald, 1944), 35-36. oldal | |
| 6. | „Ten Commandments”, SDA Bible Dictionary, jav. kiad., 1106. oldal | |
| 7. | A Mózes törvénye jelentheti az Ótestamentum egyik részét is – a Biblia első öt könyvét (Pentateuch) (Lk 24:44; ApCsel 28:23). | |
| 8. | A szövetség könyvében voltak bizonyos polgári és szertartási rendelkezések. A polgári előírások nem a Tízparancsolat toldalékai voltak, hanem csupán a Tízparancsolat átfogó elveinek különleges alkalmazásai. A szertartási előírások jelképezik az evangéliumot – a kegyelem eszközét kínálva a bűnösöknek. Tehát a Tízparancsolat a szövetség fő része. Vö. Jer 7:21-23; Francis D. Nichol,Answers to Objections (Washington D. C.; Review and Herald, 1952), 62-68. oldal. | |
| 9. | Arnold V. Wallenkampf, „Is Conscience a Safe Guide?” Review and Herald, 1983. április 11., 6. oldal | |
| 10. | Egyesek úgy magyarázzák Pál kijelentését: „A törvény vége Krisztus, minden hívőnek igazságára”-, hogy a törvény vége vagy célja eljuttatni bennünket ahhoz a ponthoz, ahol meglátjuk saját bűnösségünket, Krisztushoz fordulunk bocsánatért, és hit által megkapjuk az Ő igazságát. (A „vége” [görögül: telos] szónak ez az alkalmazása megtalálható a 1Thessz 1:5; Jak 5:11 és 1Pt 1:9 versekben). Lásd a 23. lábjegyzetet is. | |
| 11. | Vö. SDA Bible Commentary, jav. kiad., 6/961. oldal; Selected Messages, 1/233. oldal. A szertartási törvény vezérlő mester is volt, amely különböző eszközök útján Krisztushoz vezette az embert. A szentélyszolgálat az áldozataival felhívta a bűnösök figyelmét Isten eljövendő Bárányára, a Jézus Krisztus vére által kínált bűnbocsánatra, így értetve meg az evangélium nyújtotta kegyelmet. Ennek szeretetet kellett ébresztenie Isten törvénye iránt, míg az áldozatok bemutatták Istennek Krisztusban megmutatott szeretetét. | |
| 12. | I. m. 213. oldal | |
| 13. | White:Jézus élete, 272. oldal | |
| 14. | Vö. White: Előtted az élet, 173-183. oldal | |
| 15. | A törvény érvényességét védő történelmi hitvallások: The Waldensian Catechism, c. 1500; Luther’s Small Catechism, 1529; Anglican Catechism, 1549 és 1662; Scottish Confession of Faith, 1560 (református); Heidelberg Catechism, 1563 (református); Second Helvetic Confession, 1566 (református); Thirty-nine Articles of Religion, 1571 (anglikán); Formula of Concord, 1576 (evangélikus); Irish Articles of Faith, 1615 (ír püspöki); Westminster Confession of Faith, 1647; Westminster Shorter Catechism, 1647; Confession of the Waldenses, 1655; Savoy Declaration, 1658 (kongregacionalista); Confession of the Society of Friends, 1675 (kvéker); Philadelphia Confession, 1688 (baptista); Twenty-Five Articles of Religion, 1784 (metodista); New Hampshire Conference, 1833 (baptista); Longer Catechism of the Orthodox, Catholic, Eastern Church, 1839 (görög-orosz), ahogy a The Creeds of Christendom idézi, kiad. Philip Schaff, szerkesztő David S. Schaff (Grand Rapids; Baker Book House, 1983), 1-3. kötet | |
| 16. | Az első és második parancsolatra a hivatkozásokat lásd 1Móz 35:1-4; a negyedikre 1Móz 2:1-3; az ötödikre 1Móz 18:29; a hatodikra 1Móz 4:8-11; a hetedikre 1Móz 39:7-9; 19:1-10; a nyolcadikra 1Móz 44:8; a kilencedikre 1Móz 12:11-20; 20:1-10, és a tizedikre 1Móz 27 | |
| 17. | Froom, Prophetic Faith of Our Fathers, 1/456, 894. oldal; 2/528, 784. oldal; 3/252, 744. oldal; 4/392, 846. oldal | |
| 18. | Questions on Doctrine, 142. oldal | |
| 19. | Kain és Ábel jól ismerte az áldozati rendszert (1Móz 4:3-5; Zsid 11:4). Nagyon valószínű, hogy Ádám és Éva első ruháját (1Móz 3:21) a bűnükért engesztelésül feláldozott állatok bőréből kapta. | |
| 20. | Lásd pl. az alábbi történelmi hitvallásokat: The Westminster Confession of Faith, the Irish Articles of Religion; the Savoy Declaration, the Philadelphia Confession, and the Methodist Articles of Religion | |
| 21. | Vö. The SDA Bible Commentary, jav. kiad., 6/204. oldal; White: Pátriárkák és próféták, 324. oldal | |
| 22. | Calvin, Commenting on a Harmony of Evangelists, William Pringle fordításában (Grand Rapids; Wm. B. Eerdmans, 1949), 1/277. oldal | |
| 23. | The SDA Bible Commentary, jav. kiad., 6/541-542. oldal | |
| 24. | Mások úgy magyarázzák a „Krisztus a törvény vége” kifejezést, hogy Krisztus a törvény célja (vö. Gal3:24), vagy a törvény betöltése (vö. Mt 5:17). Az a nézet illik a legjobban a Róm 10:4 szövegösszefüggésébe, hogy Krisztus a törvény vége, a megváltás megvalósítója (vö. Róm 6:14). „Pál szembeállítja a hit általi megigazulás isteni módját a törvény által való megigazulás emberi kísérletével. Az evangélium üzenete az, hogy Krisztus a törvénynek – mint a megigazítás eszközének – vége mindenki számára, aki hisz” (The SDA Bible Commentary, jav. kiad., 6/595. oldal). Vö. White, Selected Messages, 1/394. | |
| 25. | Nichol, Answers to Objections, 100-101. oldal |