2025. október 21. vasárnap
Ha édesanyám mosott – még a régi módon – általában esett az eső. Ha valamilyen szabadtéri programot szerveztünk, stresszt okozott, hogy milyen lesz az időjárás.
Amikor mintegy másfél hónapja arról beszéltünk, hogy jó lenne egy közösségi napot létrehozni, nem gondoltuk, hogy ilyen szép időt ad a jó Isten. A terv az volt, hogy Kiskunhalasra megyünk, a Csetényi Parkba.
Nem nagy a gyülekezetünk, s azok között is vannak, akik nehezen járnak, vagy csak segítséggel. Így örültünk, hogy 21 fős csapat jött össze. Ezek között 9 fő volt (családtag, gyerek, érdeklődő), akik nem tagjai a közösségnek.
A Csetényi Park egy szabadidőpark, ahol van tó, csónakázási lehetőséggel, állatok, kalandpark, nádas, játszótér – nagy területen.
Mivel a napot „Palacsintapartinak” neveztük el, különféle palacsintákkal ismerkedhettünk meg: volt édes, sós, rakott, torta alakú – ez volt a főfogás. Volt még sütemény, gyümölcs és sok más finomság.
Beszélgettünk, fejtörőket oldottunk meg, néhány közösségépítő játékot is kipróbáltunk. A bátrabbak vízre szálltak, mások egy hatalmas körsétát tettek a bivalyok és a játszóterek között.
Visszanézve a fényképeket, nagyon jól érezték magukat a résztvevők, és az a javaslat született, hogy sűrűbben kellene találkoznunk ebben a formában.
Gy. I.







