Az elmúlt hetekben, hónapokban többen is megkérdezték, hogy miért viszünk segélyt Kárpátaljára, Magyarországon nincsenek rászorulók? Miért támogatjuk a háború elhúzódását, inkább segítsünk a határon belüli településeken?! Illetve, van egy harmadik kérdés is: Hol marad az evangélium hirdetése? A következő pár sorban ezekre a kérdésekre adok választ.
Ha nagyon röviden kellene válaszolni az első kérdésre, az lenne a válaszom, hogy nem írhatok hetente arról, hogy milyen szociális munkát végzünk a körzetben. Pár héttel ezelőtt kaptunk egy felajánlást, Budapesten egy irodaház jó minőségű irodabútorait kaptuk meg nagy számban. Ezeknek egy részét a munkácsi kórház kapta meg, viszont egy másik nagy részének a körzetünkben kerestünk helyet. Prioritást élvez a Tiborszállási Péchy László Adventista Általános Iskola, ezért ott kicseréltük a nevelői 40 éves irodabútorait, illetve ha már ott voltunk, vittünk 8 darab iskolai szekrényt is. Ezenfelül, két iskolába vittünk közel 100 garnitúra iskolabútort, illetve a hozzájuk tartozó tanári katedrákat. Szombat reggelre beérett egy látogatás alatt tett felajánlás is: „Barna, mégiscsak szükségünk lenne arra az orvosi ágyra!” – mondta a testvér a telefonban. Aznap estére sikerült elvinni az ágyat, amit az ablakon kellett beemelni, mert másként nem tudtuk bevinni a házba. Természetesen a magyarországi jelenlét mellett, még belefért egy kárpátaljai út is, amelyre hétfőn került sor.
„Odisse peccatum, amare peccatorem” – talán sokunknak ez a latin szöveg nem sokat mond, így szól magyarul: A bűnöst szereti, a bűnt gyűlöli. Ez a hozzáállásunk a háborúhoz. Rengeteg ember szorul segítségre. Legyen az élelem, ruha, ágy vagy egy jó szó. A háború lassan 4 éve folyik, de ez volt az első alkalom, hogy az estebédünket sötétben kellett elköltsük, mert Munkácson nem volt áram, sőt nemcsak Munkácson, hanem a határra vezető út menti településeken sem láttunk fényt. A helyzet nem javul, a segély egyre kevesebb, és egyre több a reményvesztett ember. Porszemek vagyunk ebben a helyzetben, de igyekszünk látszani, és reményt vinni.
Mikor jut idő az evangéliumra? Mondhatnám azt, hogy a szociális munka is evangélium, rövidre zárva a választ, de ennél jobb válaszom is van. A múlt héten lehetőséget kaptunk a körzeti kórussal elmenni a Nyírmeggyesi Baptista Gyülekezetbe, ahol több mint 100 ember hallgatta a kórust, illetve az igei gondolatokat. Nyírmeggyesen és Mátészalkán tervezünk idénre Bibliakiállítást és evangelizációs sorozatot is.
Látni és látszani, szól a rendőrségi felhívás. Igyekszünk a körzetben is eszerint megélni a hitünket, hiszen nem elég látni, ha minket közbe nem lát senki. Köszönjük az imáitokat!
Szász Barna Szilárd
