Két helyszínen építettek közösséget és szépítették a környezetet a TET lelkészei.
A Tiszavidéki Egyházterület lelkészei idén tavasszal nemcsak a szószéken, hanem kétkezi munkával is bizonyságot tettek az önkéntes szolgálat és az összefogás erejéről. Április 20. és 23. között a balatonlellei Advent Üdülőben, majd május 11. és 13. között a bózsvai Bibliatáborban gyűltek össze a munkatársak, hogy építőtábori szolgálat keretében készítsék elő a helyszíneket az előttünk álló nyári szezonra. A két alkalom elsődleges célja az volt, hogy a táborhelyek megnyitása előtt előkészítsék, megszépítsék és otthonossá tegyék a környezetet a pihenni és feltöltődni vágyó testvérek, valamint barátok fogadására.
A dolgos napok során mindkét helyszínen komoly fizikai munka zajlott. Balatonlellén a sport- és a játékterek újultak meg: friss homok került a röplabdapályára és a játszóterekre, a sétautakat pedig új kavicsréteggel pótolták. Ezzel párhuzamosan a belső terekben kárpit- és szőnyegtisztítás, valamint a szobák, az ebédlő és a közlekedők alapos nagytakarítása zajlott, míg a vízparti övezetben a bokrok, cserjék és kiszáradt fák kivágásával, eltakarításával és aprításával teremtettek rendet. Bózsván a faházak környékének csinosítása, a parkos területek tisztítása és a lemetszett faágak összegyűjtése mellett komolyabb infrastrukturális feladatokat is elláttak a lelkészek, mint kábelárok-ásás vagy a nagysátor szezonra való felkészítése.
A két helyszínen zajló esemény azonban jóval többről szólt, mint csupán fizikai munkavégzésről. A napok Isten jelenlétének keresésével, közös reggeli áhítatokkal indultak, amelyek lelki alapot és lendületet adtak a napi feladatokhoz. A jókedvű munka, a jól megérdemelt ebédek és az esti kötetlen, pihentető beszélgetések során a jelenlévők nemcsak a környezetet szépítették, hanem igazi csapatépítő élménnyé tették a napokat. Hálás szívvel köszönjük meg Istennek, hogy munkánkkal hozzájárulhattunk a nyáron a táborhelyeinkre érkező testvéreink és barátaink kényelméhez és öröméhez. Az együtt töltött napok felemelő pillanatait a mellékelt fotógalériával idézzük fel.
Bicskei Róbert
a Tiszavidéki Egyházterület titkára
Forrás: a TET Facebook-posztja (2026. június 30.)






































