Egy meghívást lehet elutasítani és lehet elfogadni. Akkor is, ha a szomszédtól kapjuk, de akkor is, ha magától a jó Istentől. Hivatkozhatunk sok mindenre, vagy elfogadhatjuk örömmel, hálával és alázatos szívvel egyaránt.
A Kiskőrösi Gyülekezetben 2021 nyarán három kedves lélek döntött úgy, hogy elfogadja a mennyből jövő meghívást és szövetségi kapcsolatra lép Istenünkkel. Kertai Rita, Molnár Enikő és Elek János testvéreink döntésüket egy csodálatos alkalom keretében a vendégek és az angyalok előtt is megpecsételték.
Sebastian Matula és Matula Boglárka testvérek prédikációja és Kis István lelkész útravalója hordozta Isten személyes üzenetét.
A közösen elfogyasztott ebéd után Szabó Árpád és Szabó Zsuzsanna Zorka nevű gyermeküket hozta Istenünk színe elé és kérte az Úr bölcsességét a nevelésben, valamint védelmét a gyermek életében. Ugyancsak áldást és vezetést kértek nagylányuk, Zsanna felcseperedéséhez.
KN









![Gyermekek egy csoportja kutatási és írási tevékenységben vesz részt az I Will Go Kids program során Saguntóban, Valenciában (Spanyolország), március 20-án. [Fotó: I Will Go Nemzetközi Missziókonferencia]](https://adventista.hu/wp-content/uploads/2026/04/01-80x80.jpg)


