![Változtassuk meg a kontextust a kórházból a gyülekezetre. Mit látsz? [Fotó: David Neal]](https://adventista.hu/wp-content/uploads/2025/05/When-We-See-Patients-They-Feel-Seen--500x354.jpg)
A legkisebbek, a legutolsók és az elveszettek vezetése
2025. április 15. | St Albans [David Neal]
A TedNEWS jellemvezérelt vezetőkről szóló sorozatának harmadik részében azt vizsgáljuk, hogy miért az egyenlőség és a befogadás áll a hiteles keresztény vezetés középpontjában.”
Az AdventHealth® nevű amerikai kórházrendszer kiváló hírnévnek örvend pozitív orvosi eredményei és betegellátása miatt. A vállalat egyik reklámtáblája nagy hatással van rám, és amióta láttam, nem tudom kiverni a fejemből.
Miért nem hasonlít az egyház jobban egy kórházra?
A betegeink érzik, hogy törődünk velük. – Amikor megláttam ezeket a szavakat a lámpaoszlopra függesztett reklámtáblán, egy pillanat alatt áthelyeztem a kontextust a kórházról az egyházra! Ha gyülekezetvezetőként végignézek az istentiszteleten megjelent tagokon és vendégeken, vajon el tudom-e őszintén mondani róluk azt, hogy érzik, hogy törődöm velük? Amikor a gyülekezetem bizottságát vezetem, az asztal körül ülők érzik-e, hogy törődöm velük? Ha a Kovács házaspárt lelkigondozom, érzik-e, hogy törődöm velük?
Ha az Egyesült Királyság állami egészségügyi rendszerének csak egy értékét kellene kiemelnem, amely minden más egészségügyi rendszert felülmúl, akkor az az, hogy az ellátást szükségletek, nem pedig vagyon szerint nyújtják. Egy brit kórházból soha senkit nem utasítanak el elegendő pénz vagy személyazonosság hiányában. Mindenkit egyenlően kezelnek, osztály, státusz, etnikai hovatartozás, kultúra, szexuális identitás, nemi irányultság vagy bármilyen egyéb személyi különbségtől függetlenül. Ez az érték az alábbit közvetíti: az ajtónk nyitva áll, látjuk, hogy szükséged van valamire, gyere, ahogy vagy – veled tartunk a teljesség felé vezető utadon.
Az egyház mint erőd
Ezzel szemben, bár az egyház Krisztus nevében ugyanazt az értéket vallja, a valóság néha más:
Llew Edwards, Values-Led Lives (Értékvezérelt életek) című könyvében elmeséli egy lelkész történetét, akinek a fia eltávolodott az egyháztól és a gyökereitől. A lelkipásztort, akinek gyermeke már távol élt, egyszer meghívták igét hirdetni fia városának egyik gyülekezetébe. A férfi napokkal korábban üzent a fiának, hogy az Új utcai gyülekezetben fog prédikálni. Mivel nem kapott választ, azon a szombat reggelen odautazott, és reménykedett abban, hogy feleségével együtt találkozhatnak majd gyermekükkel az imaházban.
Az istentisztelet kezdetén a lelkész csalódottan vette tudomásul, hogy a fia nem érkezett meg – pedig apja a városban volt! – de csalódottságát félretéve az üzenetére koncentrált. A kezdő ének alatt kipillantott a gyülekezet ablakán, és szíve nagyot dobbant: a fia és a barátnője a bejárat felé sétáltak. A lelkész bízott abban, hogy az Úr meghallgatta az imáját. De valami különös dolog történt. Az istentisztelet folytatódott, ám a pár nem jelent meg – még a záró ének után sem. Az apa kíváncsi volt, mi történhetett, ezért megkérdezett valakit az előcsarnokban, hogy látott-e egy párt belépni az ajtón. „Ó, igen – mondta az illető –, a lány miniszoknyát viselt, nem az istentisztelethez illően volt öltözve – ezért mondtuk nekik, hogy jöjjenek vissza máskor.”
Zákeus nem akarta, hogy észrevegyék őt
Az evangéliumok számos példát kínálnak arra, hogy Jézus milyen emberekre figyelt fel szolgálata során. Köztük voltak a legkisebbek, a legutolsók és az elveszettek. N. T. Wright szerint Jézusnak a bűnösökkel való asztalközössége nem csupán egy társadalmi gesztus volt, hanem mély teológiai állásfoglalás arról, hogy ki tagja és ki nem tagja Isten megújult országának.1 Ha volt valaki, aki úgy gondolta, hogy nem tartozik ehhez az új Izráelhez, az Zákeus volt; olyannyira, hogy elrejtőzött, nehogy meglássák.
A tömeg előtt futva észrevett egy fügefát, és felmászott rá – elégedett volt a nagyjából 4,5 m magas lelátóján: elég közel volt ahhoz, hogy mindent jól lásson, de elég magasan, hogy ő maga észrevétlen maradjon. Amikor a tömeg megállt – pont a fa alatt –, Zákeus szíve nagyot dobbant, gyomra pedig görcsbe rándult. Lefagyott – nem ez volt a terv! Jézus még néhány percig tovább beszélt, és megáldotta a gyerekeket. Amikor Zákeus már azt hitte, hogy ura a helyzetnek, Jézus felnézett. „Helló, Zákeus! Mit csinálsz ott fent? Nem akarsz teázni? Itt laksz a közelben, nem igaz?” Zákeus lemászott – szinte leugrott – a fáról, és Jézus előtt landolt, csonttörés nélkül. Jézus elmosolyodott, és azt mondta: „Gyere, menjünk!”
Zákeus egója a magasba szökött! Talán először fordult elő vele, hogy a magassága nem számított. Annyira elmerült a Jézussal való beszélgetésben, hogy észre sem vette a tömeg morgását. Jézussal együtt bementek a házba, míg a tömeg kint várakozott.
Zákeus nem csak adószedő volt – ő volt a főadószedő. Ebben az időben, Jerikóban, az emberek nem a keresetük alapján fizették az adót, hanem úgy és akkor, amikor a vámszedők megkövetelték tőlük. Zákeus több mint sikeres volt a munkájában; gazdag volt, mert rengeteg embert meglopott és megcsalt.
Teázás közben Jézus megszólalt: „Nem mennek jól a dolgok, igaz?” Zákeus buborékja kipukkadt. „Nem – válaszolta. – Magányos vagyok, rémült és ijedt. Mindenki utál, és ezt már nem bírom elviselni. Rengeteg fájdalmat érzek. Tudod, milyen ez? Azt akarom, hogy szeressenek.”
És Jézus meghallgatta őt. Majd megosztotta Zákeussal az igazságot arról, hogy milyen is valójában Isten Országa – majd ismét hallgatott. A tömeg azt mondta: „Bűnös embernél szállt meg” (Lk 19:7). Zákeus így szólt: „Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit törvénytelenül vettem el, a négyszeresét adom vissza annak” (Lk 19:8). Jézus pedig így válaszolt: „Ma lett üdvössége ennek a háznak, mivelhogy ő is Ábrahám fia. Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet” (Lk 18:9–10).
Jelen, mégis távol
Harry nem régóta adventista, még mindig növekszik a hitében, és nehezen igazodik el az adventizmus összes szokása és normája között. Szimpatikus neki Philip Yancey szemlélete: „Az egyház az a hely, ahová elhozom a kételyeimet, a magányomat, a lelki fáradtságomat – nem azért, hogy helyrehozzam, hanem hogy felajánljam őket. Hogy letegyem őket. Még akkor is, ha erőtlen vagyok. Még akkor is, ha semmit nem érzek.” Harry belép a templom előterébe, és jólesik neki a kedves „Üdvözlünk téged – boldog szombatot! Hogy érzed ma magad?” köszöntés, de tudja, hogy ez nem az a hely, ahol felfedheti belső küzdelmeit. Az istentisztelet alatt fizikailag jelen van, részt vesz a liturgiában – feláll, énekel, imádkozik, hallgatja a prédikációt –, de míg érzékeli a körülötte lévő melegséget, úgy tűnik, hogy az nem éri el őt. Ahogy ő maga írja le: „Olyan, mintha láthatatlan lennék a szemük előtt – jelen vagyok, de nincs kapcsolatom senkivel, nem tudom, hol a helyem és hogyan illeszkedhetnék be”. Az istentiszteletet vezetők, köztük a lelkész által használt nyelvezet összetettsége is kihívást jelent számára. Az istentisztelet után Harry elfogadja a meghívást egy közös ebédre. Figyeli a körülötte folyó beszélgetéseket, de úgy tűnik, nem vesz részt bennük, és kínosan érzi magát, amikor megpróbál bekapcsolódni. Azon tűnődik, hogy ez a gyülekezet két különböző csoportból áll-e: a „bennfentesekből” és a „kívülállókból”.
Egyenlőség és befogadás
Pál korában az egyház valóban küzdött a befogadással. Feszültségek voltak az etnikai és vallási hovatartozás, a nemi szerepek, a vezetés, az istentiszteleti stílus, a társadalmi státusz, a szabadság, a gazdagság és a szegénység, valamint az özvegyek és más kiszolgáltatottak gondozása körül. Erre jön Pál egy olyan értékkel, amely szétrobbantja a meglévő struktúrákat és feszültségeket.
„Nincs zsidó, sem görög,
nincs szolga, sem szabad,
nincs férfi, sem nő,
mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban”
(Gal 3:28).
Nevezzük ezt az ő víziója kulcsának vagy Isten új társadalma alapvetésének; ez a gondolat ízig-vérig ellenkulturális volt. Többé nem a társadalmi hierarchia határozza meg a státuszt; létezik egy új közösség, ahol az etnikai, nemi és osztálybeli hovatartozás nem számítanak. És mi ennek az új közösségnek a kulcsa? A „Krisztusban” élmény (amelyre Pál 90 alkalommal hivatkozik). Ez az, ami lebontja az embereket egymástól és Istentől elválasztó falakat. Ez igazán radikális volt!
Egyenlőség és befogadás?
Az egyházban sokat beszélünk az egyenlőségről és a befogadásról. De ahogyan a szólás is mondja: „Vajon bort iszunk és vizet prédikálunk?” Bármelyik befogadást akadályozó kihívást választhatjuk azok közül, amelyekkel Pálnak szembe kellett néznie az első század egyházában, de ha el akarunk jutni oda, ahol lennünk kellene, akkor olyan adventista vezetőkre van szükségünk, akiknek az evangélium ezen két fő értéke bele van írva a jellemükbe.
„Kinek van szüksége orvosra: az egészségesnek vagy a betegnek?
Azért vagyok itt, hogy a kívülállókat hívjam meg, és nem a bennfenteseket –
Egy kívül-belül megváltozott életet kínálok nekik”
(Lk 5:31–32, The Message angol nyelvű fordítás).
1. https://ntwrightpage.com/1985/01/01/jesus-israel-and-the-cross/?utm_source=chatgpt.com
A cikk forrása: https://ted.adventist.org/news/why-cant-the-church-be-more-like-the-hospital/
A cikket fordította: Cserpán Ádám
