Mindenszentek Nyírturán

Községünkben immár második alkalommal szerveztük meg a Köztemetőben – az Advent Kiadó sok-sok színes, választékos kiadványával – a könyvmissziómunkát. Már előző nap több helyi lakos jelezte, hogy ki fognak menni november 1-jén a temetőbe, mert szeretnének könyvet választani, és vinni olvasni.

 Sok visszatérő vásárló elmondta, hogy elolvasta a tavaly vásárolt  tanulságos, értékes könyvet. Bátorítottam őket, hogy az év folyamán akár többször is olvassák el őket, mert mindig új és új dolog fogja megragadni a gondolataikat, és mert az ilyen olvasás és igetanulmányozás formálja gondolatainkat, életünket és csiszolja jellemünket is.

Ezen az ünnepen sok helyről eljönnek az emberek szeretteik sírjához, ezért ilyenkor idegeneket is meg tudtunk szólítani vagy olyan lakosokat, akiket korábban nem értünk el. Ők szintén megnézték a könyveinket, és örömmel választottak is azokból. Jó beszélgetések, bátorító, tanulságos eszmecserék születtek.

Egy tanárnő például, aki történelmet tanít, különösen szép, nemes munkát végez, igazi misszionárius. Elmondta ugyanis, hogy bibliaismeretet is tanít a gyerekeknek. Megtanítja nekik a Miatyánkot, a Tízparancsolatot és bibliai történetekkel is megismerteti őket. A gyerekek szorgalmát, tudását pedig természetesen 5-ös érdemjeggyel jutalmazza.

Egy nagymama és nagyapa a lányával és a kis unokájával érkezett az asztalunkhoz. A nagymama elég sok könyvet választott. A kisfiúnak tetszett a képes Biblia, a Bibliatanulmányok fiataloknak; ő 4-5 könyvet is választott, mert hittanra jár, és szeretne vinni belőlük a társainak is. A kisfiú nagyon lelkesen és boldogan távozott a szülőkkel, nagyszülőkkel együtt.

 Egy másik tanárnő és egy vállalkozó is nézelődött az asztalunknál. A tanárnő elmondta, hogy neki mit jelentenek ezek a könyvek, mennyire sokat tanult belőlük, és ez milyen nagy öröm számára. A vállalkozó csak hallgatott, és nézegette tovább az asztalon lévő könyveket, majd ő is választott két könyvet: Ellen G. White „A nagy reménység” és Mark Finley „Remény a holnapon túl” című könyvét.

Egy középkorú férfi elmondta egy tapasztalatát. Egy nap hatalmas szélvihar érte őt a  buszváróban. Annyira, hogy a szél kb. 1 m-re kisodorta őt a váróból, majd mutatott egy fotót, amelyen látszott, hogy mögötte egy nagy fát kifordított a szél a földből. Ha ő ott marad, az az életébe kerül! Azóta sok embernek elmondta, hogy van Isten az égben, aki őt megmentette. Választott egy Bibliát, Jézus életét, és egy Pátriárkák és próféták című könyvet.

Ezen a napon egyébként, ha az emberek kérik, akkor a katolikus pap kijön, és énekel a sírnál és beszél a halottak hozzátartozóihoz. A pap odajött a könyves asztalunkhoz, megnézegette a könyveket, ő is választott két könyvet, és sok áldást, szép napot kívánt a munkánkhoz! Azóta találkoztunk vele, és elmondta, hogy a hittanórán a vásárolt könyvből olvas fel a gyerekeknek.

Közel 220 db könyvet vittünk ki, melyekből csak kevés maradt, és nagyon sok Bibliát is, amelyeket viszont mindet elvittek! Hála érte a jó Istennek!

Tapasztalatainkból úgy látjuk, hogy ezen a napon különösen sok emberrel találkozhatunk, és megoszthatjuk velük a mi reménységünket Megváltónk értünk hozott áldozatáról és szeretetéről a könyveink és beszélgetéseink által. Ez egy nagyon jó missziós alkalom lehet mindannyiunk számára! Mi mindennap kérjük imáinkban, hogy a jó Isten Szentlelke munkálkodjon továbbra is ezeknek az embereknek a szívében, életében, hogy megtalálják az élet forrását, Jézus Krisztust.

 

Décseiné Hilda