Nárciszpróba

Kértél már virágcsokrot Istentől? Én igen, de nem csak egyet… kétszázszor ennyit. Mert nála nincs lehetetlen.

Február közepe volt, hideg téli zimankó, amikor így imádkoztam: „Istenem! Vannak beteg, idős emberek a városban, akiknek szeretnénk fényt gyújtani a szívében. Kérlek! Ajándékozz meg 200 virágcsokorral! Nem saját részre kérem… csak azért, hogy továbbadhassam…, és ha ezen felül kérhetnék még valamit, az nem lenne más, mint az időpont meghatározása: április 6. 200 virágcsokor április hatodikára.”

Nem hangzik ez túl merésznek? – kérdezte a másik énem. Nem kaptam azonnal választ, de hamarosan el kezdett működöni a gondviselés.

Közben maradt a hideg tél és az emberek azt mondták: „A föld jeges, a nárcisz nyílása késni fog, talán… április közepe…?!”

De jött a tavaszi felmelegedés és a virágok szépen lassan kezdtek bimbózni. Aztán ez emberek azt mondták: „Az erőteljes felmelegedés miatt a nárciszok idő előtt el fognak nyílni…” De a kertész a nárciszok nagy részét árnyas fák alá ültette, ezért a virágfejek csak lassan-lassan bontották ki üde szirmaikat.

Ezután az emberek ezt jósolták: „Nem lesz elég munkaerő, így nem lesz elég csokor sem…” De jött egy seregnyi osztályközösség, diák önkéntesek, akik vidáman, játszva szüretelték és kötötték csokorba az aranyló virágfejeket.

A meteorológia esős időt jelzett. Igen, esett is, de már csak akkor, amikor a nárciszok csokrokba kötve várták küldetésük teljesítését.

Elérkezett április 6. Az időjárás-előrejelzésnek igaza volt, zuhogott az eső. Elmaradt a nárcisz-futás, ám a Pallagi Úti Idősek Otthonában 225 nárciszcsokor talált boldog gazdára. Idős, beteg asszonyok, akikről tudtuk, hogy valamikor ők is szedtek virágot, valaha ők is szereztek örömet másoknak. Tolókocsis bácsik, akik életük során hány és hány virágcsokrot adtak valakinek…! Ápolók, akik megerősödtek a tudatban, mily nemes munkát végeznek az idős emberekért.

A nárcisz világszerte a remény szimbóluma, számomra azonban a hit szimbólumává nőtt, mert akárhányszor megcsodálom szépségét, eszembe jut az a harc, amit vívtam „az emberekkel” és magammal.

Istenem! Köszönöm, hogy többet adtál annál, mint amennyit kértem, köszönöm a pontos időzítést! Köszönöm a lehetőséget, hogy egy csapatban dolgozhattam veled!

Szőllősyné Nagy Annamária
ReményPont Közösségi Iroda