Nyári gyermektábor Miskolcon

Miskolcon, a Füzes utcai, B gyülekezetben került megrendezésre július 7–12-ig, immáron  harmadik alkalommal a gyermek-bibliatábor. Minden évben 6-14 éves gyerekek vesznek részt az alkalmon. A résztvevők nagy részét a gyülekezetbe járó gyerekek alkotják, de számos kis barát is csatlakozik hozzájuk.

Ebben az évben 22 ragyogó szempár tulajdonosa érkezett hozzánk. Az idei tábor témája az Isten csodálatos munkája volt, amit bennünk végez, hogy közelebb kerüljünk Őhozzá. Példázatokat dolgoztunk fel a gyerekekkel, „A mennyeknek országa hasonlatos…” kezdettel jártuk körbe a menny fogalmát, a meghívottak feladatát és szerepét, valamint a Király kegyelmes személyét.

A gyerekek változatos programokon vehettek részt. Bringóhintóztunk, vízibicikliztünk, valamint a kalandparkot is meghódítottuk Miskolc-Tapolcán. Angolul tanultunk és extrém pályákon mentünk a Factory Sport Centerben. Kézműveskedtünk és sokat énekeltünk. A tábort Ki-mit-tud alkalommal zártuk, kicsik és nagyok örömére. A tábor nagy tanulsága az, hogy a picik, kicsik és nagyok megtanulnak együtt játszani és vigyázni egymásra. A táborban kis tesók is részt vettek, és a nagylányok és nagyfiúk szeretettel és gondoskodással fordultak feléjük.

Hála Istennek, hogy adott lelki erősítést és támogatást Rémiás Katika és Rémiás Csaba szervezőknek. Köszönjük a sok segítő kezet, melyek által ilyen áldásos tábori alkalmat tudtunk zárni! Isten kegyelméből jövőre újra találkozunk!

Biróné Vargyas Márta